Hírek

Exkluzív – A nők magánya

Életem legnagyobb táncélményét egy szűk kis kávéházban láttam.

 

 

Tíz-tizenkét szék lehetett benne, és néhány asztal. Híres hely ez Marbellán. Ha igazi flamencót akarsz, ezt a kis pincét tanácsolják. Egyetlen nő táncolta. Lehetett vagy ötvenesztendős. Gyönyörű. Haja kékesfekete, néhány ősz szállal. Mint egy királynő, vagy egy vékony párduc.

Egy ócska széken ült. Mozdulatlanul. Bordái alig mozdultak. Alig lélegzett.

Ez már a tánc része volt.

Mögötte megszólalt egy gitáros-énekes, a másik zenész pedig, aki egy hosszúkás fadobozon ült, széttett lábbal, kezét maga elé lógatva verni kezdte a kopogó-csattogó ládikát. Az énekes önfeledt hangja a semmiből jött, majd ráhangolódott a zene ősi folyamára, jajgatott, könyörgött és kéjesen kiáltozott, sőt, ordításba csapott át, miközben a láda eszeveszett ritmusban kongott-dübörgött…

A nő meg sem mozdult.

Csak ült a székén.

Ült, sokáig.

Moccanatlanul.

Egyenes derékkal, bal lábát előre, jobb lábát félig hátranyújtva.

Csak amikor jól figyeltem – érintésnyi távolságban ültem tőle ‒, láttam, hogy a hasa hullámzik.

Majd a bordái.

Aztán – alig észrevehetően – a vállai. Mint aki álmában elmondhatatlan boldogságot él át, finoman remegett a felsőteste. 

 

 

A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin júniusi lapszámában olvashatják!

 

Müller Péter
2018. 06. 22.

Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2018. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.