Exkluzív: Apokalipszis

Két könyvet olvasok mostanában.

Az egyik Márai Sándor 1943as, 44-es naplója. A másik Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékezései c. műve.

Ez utóbbi a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye.

Ami a két könyvet összeköti bennem, hogy mindkettő az apokalipszisről szól. Rendkívül korszerűek.

Apokalipszis azt jelenti, hogy „lelepleződés”. Lehull a lepel. Amikor a sok álvallásról, hiedelemről, politikáról, nemesnek és igaznak hazudott eszméről lehull a máz, s kivillan valódi arcuk: a borzalom.

Az ember nem meztelen lesz ilyenkor, mert az még szép is lehet, hanem előtűnik a csontváza, olyan riasztóan, ahogy a halált ábrázolják.

Molnár az első világháború első esztendejéről beszél, arról, hogyan került váratlanul egy újság szerkesztőségéből és egy füstös kávéház otthonos, polgári melegéből a pokolba.

Leírja, milyen a pokol.

A könyv 1915 halottak napjával zárul.

A hanyatt fekvő huszárok, ágyúra borult tüzérek, árokparton agyagot markoló megmeredt bakák estéje ez… ha mindenkinek a sírján kigyúlna a gyertyaláng, végig csillagcsipkés volna a Kárpátok gerince.

A „férgek ura”, a Halál boldog, hogy nem kell hallgatnia a papokat, a könnyes fogadalmakat, nem kell látnia a fáklya- és tömjénfüstöt… itt a sár és vér keveredik a néma valósággal. Nincs többé politika, induló, nem kell lekaparni a szentesített frázisokat az emberek agyáról… nem kell szenvedni többé egy felfordult világ „eszmeromhalmazaitól” és „frázisburjánzásaitól”, most a „ne szólj szám” korában nem adhatunk mást a sok értelmetlenül elpusztult embernek, mint a néma csöndet.

Márai 30 év után hasonlókat ír. Mert az ember nem tanult semmit. Ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, ugyanolyan „frázisburjánzással” és „eszmeromhalmazokkal”.

A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin júniusi lapszámában olvashatják!

Müller Péter
2019. 06. 11.

• Egészségnaptár

• Eseménynaptár

• Holdnaptár

• Vetési naptár

• Kínai horoszkóp

Aktuális lapszámunk:
2019. december