Hírek

„Ez a tudás a magyar nép öröksége"

Amíg a festői szépségű erdőn keresztül a bükki füvesemberhez tartok, azon tűnődöm, van-e Magyarországon valaki, aki még nem itta valamelyik teáját. Aztán azon gondolkodom, milyen érdekes, hogy nyugdíj után felépített egy teljesen új karriert. Sőt, ez az igazi karrierje! Nem tudatosan, mindig csak megtette a következő lépést. Vállalkozása a segíteni akarásból nőtt ki és a segíteni tudás tette naggyá. Egyszer már találkoztunk sok éve egy előadásán. Hangja ma is életerős, tekintete tiszta, szeme csillog, járása fürge – mintha még fiatalodott volna, amióta utoljára láttam! Memóriája ragyogó, vág az esze, mint a beretva.

 

 

 

– Amikor jöttünk keresztül az erdőn, még láttunk itt-ott, egy-egy zugban havat. Itt volt tél?

 

– Nálunk van minden évben! A macskalyukakban megül a hó... De mutatok még valamit, ami meg fogja lepni!

 

– Polgári iskolai bizonyítvány… nem is volt olyan jó tanuló.

 

– De élet- és egészségtanból jelesem volt. Be kellene vezetni az iskolákban ma is ezt a tantárgyat, azért mutatom. A gyerekeknek már pici koruktól meg kellene tanítani, hogyan előzhetik meg a betegségeket és milyen módon tudják gyógyítani magukat.

 

– Miskolcra járt polgáriba, azután gimnáziumba, technikumba, majd főiskolára, de nem füvesembernek tanult, hanem könyvkereskedőnek.

 

– Az is voltam nyugdíjazásomig. De azután hivatalosan is letettem a fitoterapeuta-vizsgát, szakképzett természetgyógyász vagyok, itt a működési engedélyem. Ötévente kell megújítani, nemrégen hosszabbították meg.

 

– Miért kezdett bele egy vadonatúj karrierbe hatvanévesen, amikor élhette volna a nyugdíjasok békés, kertészkedős életét?

 

– Mindig nyughatatlan természetem volt. Anyám mesélte, hogy csavargó gyerek voltam, négyéves koromban fennakadtam a szögesdróton, a sebhely a mai napig megvan a lábamon. Mindig is a természetben éreztem magam legjobban. 1988-ban mentem nyugdíjba, de nem találtam a helyem otthon. A feleségem javasolta, hogy szedjek gyógyfüveket, aztán adjam el a piacon, abból egy kis pénzecske is van, és legalább hasznosan töltöm az időmet.

 

– Meddig árulta a piacon a saját kezűleg szedett gyógynövényeit?

 

– 1990-ben kezdtem, tizenkét éven át jártam a miskolci piacra. Aztán megalakítottuk az egyesületet, később jött a cég, azt már a lányom és az unokám csinálja.

 

– Hogyan érte el azt, ami minden vállalkozó álma, hogy a gyermeke, unokája folytatja a munkáját?

 

– A mi családunkban a nagyszülő hagyományosan az unokának adta át a tudását, ez így volt generációkon át. Nálunk egy kicsit másként alakult, én először a lányomnak, Zsuzsának adtam át a gyógynövények szeretetét és ismeretét. Ő is végzett fitoterapeuta. A kisebbik unokám, Zsófi gyógynövénytermelői szakon végzett, most már ő is mindent tud. Nagy öröm ez nekem. Előadásokat és tanácsadásokat tartok, de a többi már az ő dolguk.

 

– Úgy tudom, van még egy unokája.

 

– Igen, sőt, hároméves a dédunokám! Anna Brüsszelben él a családjával, ott dolgozik jogászként. De a gyógynövényeket ő is ismeri és alkalmazza.

 

– Miért önnek, a fiúunokának adta át a tudását a nagymamája, amikor volt két lánytestvére is?

 

– A nővérem két évvel volt idősebb nálam, de őt nem érdekelte, később viszont a fia biológiatanár lett. A húgom még kicsi volt. Én viszont a természetben éreztem jól magam, mentem volna mindig az erdőre. Miskolcon laktunk a Forrás-völgyben. Belenőttem. Anyai nagymamámnak csikótűzhelye volt, azon állt egy ötliteres lábas, benne gyógytea, merőkanál, ha valaki megszomjazott, merített belőle, vizet nem ittunk. Ha elfogyott a teafű, a nagymama rám szólt: „Gyuri, menj, szedjél a birsalmafáról néhány levelet a teába!” Hatéves voltam, amikor kiválasztott a feladatra, hogy füvesembert nevel belőlem. Ő is a nagymamájától tanult meg mindent. Vissza tudta vezetni a családfát az 1700-as évekig, a családtagok más munkájuk mellett mindig népi gyógyászattal, gyógynövényekkel foglalkoztak, általában a nők, egy férfi volt közöttük előttem.

 

 

 

A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin áprilisi lapszámában olvashatják!

 

Zimber Szilvia
2019. 04. 05.

Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.