Hírek

Lilla King több, mint jósnő

Mágikus napok: október 5., telihold, október 19., újhold


– Azért szeretek Lilla Kinghez járni, mert ő nem egyszerűen jósnő, látó és mágusmester, hanem megtanít arra, hogyan kérhetem én magam is az égiek közbenjárását, és hogyan tudhatom meg magam a jövőmet – árulta el a Természetgyógyász Magazinnak Judit. – Évek óta egyengeti az utamat, és így biztonságban érzem magam.

 

Hiszen bármilyen váratlan fordulat jön az életemben, fel tudok rá készülni, és minden nehézséggel meg tudok birkózni.

 

András akkor kereste fel Lilla Kinget, amikor megpályázott egy munkahelyet. – Biztos vagyok benne, hogy az ő mágiájának köszönhetően vettem minden akadályt sikeresen. Felvettek, így most azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és jól keresek. A következő lépés, hogy elvégezte a szerelembevonzás mágiáját, alig várom, hogy találkozzak az igazival!

 

– Nem hozok döntést Lilla King nélkül – jelenti ki Éva, aki egy középiskolában tanít. – Mindig jól járok, ha rá hallgatok. Megtanított a pénzmágiára, azóta javult az anyagi helyzetem is, több tanórát kaptam.

 

Péternek sokat javult a kapcsolata a barátnőjével, amióta Lilla Kingnél járt, Nórát azóta elkerülik a munkahelyi pletykák, amik megkeserítették az életét. Rózsa a testvérének kért segítséget, aki beteges. – Azt kértem Lilla Kingtől, segítsen mágiával, hogy a húgom könnyebb munkát kapjon, mert egyedül neveli a fiát. Még aznap a húgom kapott egy állásajánlatot, ahol többet keres kevesebb munkával, a fiát pedig felvették a jogi egyetemre. Azóta mindenkinek elmondom: érdemes eljönni Lilla Kinghez, mert itt csodák történnek!

 

Mária szervezetében daganatot találtak. Nagyon megijedt, rögtön felkereste a híres látót. – Tudni akartam, mi vár rám. Lilla King megnyugtatott, hogy a daganat jóindulatú, és így sokkal nyugodtabban vártam az orvosi eredményt, ami ezt igazolta is. A jósnő arra is felkészített, hogy lesz egy kisebb műtétem, de sikerül, és ennek érdekében mágiával be is avatkozott.

 

Zsuzsának azt jósolták, hogy néhány héten belül meghal. – Azért kerestem fel Lilla Kinget, mert félelemben éltem, és tudni akartam, hogyan kerülhetem el, hogy a jóslat beteljesedjen. Lilla King azt mondta, eszembe ne jusson meghalni! Ilyen jóslatokkal nem szabad törődni, nem lesz semmi baj. Azóta több hónap telt el, és itt vagyok! – mesélte vidáman lapunknak az asszony. – Számmisztikával és mágiával valóban meg lehet tudni, ki meddig él, így láttam, hogy Zsuzsa ideje még nem járt le. A halál időpontjának megjósolása azonban felelőtlenség, és én nem is vállalom. Inkább arról beszélek a vendégemnek, mit tehet önmagáért, élete jobbításáért, hiszen ez a fontos! – mondja Lilla King, aki nem csak tanácsokkal szolgál, mágiával be is avatkozik a kedvező változásokért. Emellett megtanítja vendégeit a pénzmágiára, aminek a segítségével jobb anyagi helyzetbe hozhatják magukat. Most pedig egy újdonsággal is szolgál: automatikus írást tanít.

 

– A paranormális írással lehozhatunk fontos információkat a jövőnkre és a teendőinkre vonatkozóan, én magam is alkalmazom a döntéseim előtt – magyarázza a híres látó. – Amikor megfogjuk a tollat, kérjük a vezető segítségét, és rábízzuk magunkat. Feltehetünk kérdéseket és megkapjuk a választ, közölhetnek jövőbeni eseményeket, adhatnak megoldást egy problémára. Mivel ehhez nem kell mágusnak, látónak lenni, így meg tudom tanítani rá a vendégeimet, és azután ők maguk is alkalmazhatják. Mielőtt nekilátnak, védelmet teszek rájuk, nehogy veszélyes vagy negatív információk érkezzenek. Így kockázatmentesen kipróbálhatják, és akik eddig alkalmazták, azt mondják, remekül működik.

 

Lilla King tudja, hogyan kell lehozni az információkat, s miként lehet mágiával befolyásolni a Sorsot, és amire lehet, meg is tanítja a hozzá fordulókat. Sokkal több ő, mint jósnő, látó vagy mágus: ő az, akit az égiek segítségül küldtek nekünk. De csak annak segíthet, aki felkeresi és kéri ezt tőle. Ha szeretne megoldást, könnyebb életet, hívja máris! (X)

 

Szombaton jóslás féláron!

 

Megtanulhatja a pénzmágiát és az automatikus írást!

 

Magyarország egyik leghíresebb látnoka tizenhét éve az Önök szolgálatában, a média által dokumentált sikerekkel.

Konkrét kérdésekre konkrét választ kap.

Minden vendéget megtanítok a pénzmágiára!
Ha változtatni akar életén, megoldást szeretne gondjaira, hívja Lilla Kinget!

Látnok-léleklátó-mestermágus:

06-20-332-0828

 

 


2017. 02. 24.

Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2017. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.