Hírek

Mégis kinek az élete?

 

Egy Angliában élő háziorvos gondolatai és tapasztalata a valódi gyógyításról

Kedves, évek óta nem látott pszichológus barátnőm látogatott el hozzánk nemrégiben, és a találkozás örömére összedobtam egy kis ezt-azt, rágcsálnivalót. Amikor az asztalra tettem az apró tálakat, teli magam kutyulta kennivalókkal és hozzávaló kis tallérokkal, megállt a keze az egyik felett, rám meredt, és azt kérdezte: „Ezeket hol vetted? Honnan tudod, mi van bennük?” Majd így folytatta: „Sajnos nem ehetek belőlük, bár igen jól néznek ki, tudod, én csak E-menteseket eszem, és a glutént is kihagytam az étrendemből évek óta. De neked jó étvágyat, és kérlek, ne haragudj, hogy visszautasítom a szíves kínálást, restellem magam, hogy nem tudok veled együtt enni.” Ez szíven ütött, magam is gluténmentesen, „rémesen” E-mentesen étkezem évek óta, sajnáltam, hogy nem tudott erről. Részemről ez tudatos döntés, olyan döntés, ami hosszú évek tanulásán és tapasztalatán alapult. Hogyan is van ez manapság? Az kér elnézést, aki megválogatja, hogy mit eszik? Annak kell magát mentegetni, aki elhiszi a saját testének, a saját szemének, hogy valami nincs rendben a boltban vásárolható készételekkel? Aki döntést mer hozni arról, mit visz be a testébe, hogy a bélrendszerét, ezt a körülbelül 300 m2-es óriási felszívó, kiválasztó, kémiai „gyárat” mivel terheli? Mi történik ebben a világban? És miért? A válasz sajnos igen, manapság ezek az emberek nincsenek könnyű helyzetben. Legyen az egy valóban, szövettanilag, vérből kimutatott betegség, vagy csupán megtapasztalt, nem kívánatos kellemetlen hatása egy ételnek, egyre többen kényszerülnek megváltoztatni az étrendjüket, és reménykedve kutatnak megfizethető, „mentes” ételek után az üzletekben. Az átlagos éttermekben már csak restelkedve natúr zöldséget mernek kérni, a felszolgálók és asztaltársaik szánakozó, enyhén rosszalló tekintetét pedig igyekeznek elkerülni. Mindeközben lassan óriási iparággá növik ki magukat a „mentes” ételeket kínálók, a biotermékek forgalmazói, és ez magával hozza, hogy aki „válogatós”, az fizessen, és esetleg sokkal többet fizessen az ételeiért, mint aki „mindenevő”. Gyermekkorban micsoda harcok folytak az asztal mellett, hányszor kell egy gyereknek engedelmeskedni a felszólításnak, hogy „edd meg, ne válogass!”. Pedig valószínűleg a még tiszta, romlatlan gyermeki test, az egészséges immunitással rendelkező bélrendszer pontosan „tudja”, hogy mi az, ami jót tesz, amit meg tud emészteni, és mi az, ami inkább csak teher a szervezet számára. Nem kell orvosi végzettség ahhoz, hogy tudjuk, az évezredek óta idézett mondás, „ételed legyen az orvosságod”, mély igazságot hordoz. Évtizedek óta egyre hatékonyabban kutatja a tudomány legnagyobb felszívó felületünk, a bélrendszer szerepét és sajátos, idegrendszeri működését, és amit az ókor orvosai csak sejtettek, a ma tudósai mikroszkópjaik, laboratóriumaik segítségével látnak is, bizonyítanak is. Azonban a tudományos felfedezések és a gyakorlati orvoslás között óhatatlanul mindig űr támad, amikor az orvos nem kérdez, csak elfogad iparágak diktálta kezelési útmutatókat, egyszer sem kapva fel a fejét azon mindennapos tapasztalatán, hogy hiszen nem gyógyít, csak kezel, jó esetben szinten tart, de inkább csak újabb tüneteket idéz elő az egy-egy speciális biológiai folyamatot célzó gyógyszerekkel. Mitől is fogadjuk el mi, orvosok és fogadtatjuk el betegeinkkel, hogy éljenek együtt krónikus betegségekkel, hogy naponta egy, kettő vagy akár tíz különböző gyógyszerrel igyekezzenek elfogadható szinten tartani testük működését? Óriási felelősség és hatalmas összegek az egészségügy fenntartóinak, remek profitlehetőség a gyógyszerek fejlesztőinek, de mégis, kinek az élete? Nos, azé, aki végül is beszedi a gyógyszereket, bízva abban, hogy azok megsegítik. Kedves olvasó, nem a hevenyen fellépő bajokról beszélek, nem a sebészeti megoldások fantasztikus lehetőségeiről írok, amikor életet, végtagot, látást, apró újszülötteket mentünk meg a modern tudomány és technológia segítségével. Egy heveny allergiás reakcióban ma már nem kell meghalnia senkinek, hatékony gyógyszereink vannak az anafilaxiás reakció megállítására, de például mi történik az immunitást elnyomó szteroidokat éveken át szedő betegekkel? Az akut esetben életmentő gyógyszerek, hónapokon, éveken át szedve további szenvedéseket, tüneteket okoznak, hiszen nem a panaszt kiváltó okkal foglalkozunk, hanem a panasz elnyomásával. Ebben a cikkben az idült, éveken át húzódó, életet megnehezítő, életteret korlátozó betegségekről beszélek, amelyek kezelése a modern felfedezések fényében még csak gyermekcipőben sem jár. Megelőzésükről pedig szó is alig esik. Mivel orvosként 30 és háziorvosként is több mint 20 éve dolgozom, naponta találkozom betegekkel, átlagosan 20-35 beteggel naponta, öt munkanappal számítva egy hetet, mert esetleg szerencsésen jártam, és nem kellett ügyelnem a hét végén, ez hetente kb. 100 beteggel való találkozást, orvosi konzultációt jelent. Hónapok, évek alatt tízezres nagyságrendről beszélhet egy átlagos háziorvos. A lehangoló tény az, hogy szinte mindig ugyanazt látjuk. Gyomor- és bélpanaszok, emésztési zavarok, hangulati, alvás-, gondolkodási zavarok, csontok, ízületek és bőrtünetek garmadája teszi próbára betegeinket, és lássuk be, kezelőiket is. Valahogy nem jutunk egyről a kettőre. A tudományos fejlődés tempója az utóbbi évszázadban jócskán felbátorította a tudományos eredmények felhasználóit, a praktizáló orvosokat, hogy úgy érezzék, mindent tudunk, minden betegséget megoldunk. Elég egy-két tabletta, és az élet újra szép. Ez az elvárás természetesen a betegek gondolkodására is hatott, manapság „nincs időnk a betegségre”, hamar, sőt, most kell segítenünk akár évek óta alattomosan kifejlődött bajokon, és valóban, az a néhány fájdalomcsillapító és szteroidos készítmény teszi is a dolgát, ideig- óráig megkönnyítve a páciens életét. Aztán minden visszatér, gyakran még rosszabb formában, vagy immáron más bajjal is társulva. Itt kezdődik a csalódottság, mind a betegek, mind az orvosok részéről. Még neves belgyógyászati tankönyvek is a mai napig hemzsegnek az efféle frázisoktól: „Az XY betegség oka nem ismert, de kezelése… ABQ tabletta”, ilyen például a vérnyomásbetegségek 90%-a. Mi több, ma már elegánsan használhatjuk a MUS (Medically Unexplained Syndrome, orvosilag megmagyarázhatatlan tünetcsoport) diagnózist. A mai napig a kollégák zöme rendíthetetlenül hiszi, hogy bár nem ismeri a betegség kiváltó okát, elfogadja, hogy nincs is, majd elfogadja, hogy a megjelenő betegség valamelyik tablettával kezelhető. A kollégák zöme. Nagy örömömre csupán a zöme, nem mindegyikünk. Néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött az orvoslás bátrabb, kíváncsibb, így nyugodtan mondhatjuk, tudósan gondolkodó résztvevői részéről a kételkedés. Vajon tényleg jó, amit kezelés néven nyújtunk a krónikus, elhúzódó bajokra? Tényleg igaz az, hogy például tízezer vérnyomásbetegnek titulált ember ugyanattól a gyógyszertől fog, természetesen nem meggyógyulni, de attól fog a vérnyomása tartósan rendeződni? Biztosan ki kell tennünk valakit az előre megjósolható nem kívánatos gyógyszermellékhatásoknak? Mit is jelent tudósnak lenni? Azt, hogy soha nem nyugszunk bele előre lefektetett dogmákba, hanem, ha a szemünk láttára az ellenkezője történik az elvártnak, akkor azt meg akarjuk magyarázni, hogy lehet? Recsegnek-ropognak Amerika, Anglia egészségügyi rendszerei, és recseg-ropog mindenütt máshol is, ahol a holisztikus szemlélet csak a papíron létezik, az orvosi fejekben nem. Most mégis szerencsés korban élhetünk, amikor egyre több az adat, a kutatási eredmény arra vonatkozóan, hogy egészségesnek lenni nem csupán azt jelenti, hogy meglehetősen egyszerű eszközeinkkel mérhető pár adatunk, mint vérnyomás, pulzus, súly, légzés, vérkép stb., elfogadott, normálisnak tartott határain belül létezünk. Egészségünk, az emberi test, minden pillanatban ki van téve számos hatásnak és egyre többnek. A betegségek megmagyarázhatatlanságába bele nem nyugvó kutatók, az őket követő orvosok munkája során született meg a funkcionális medicina Amerikában és az életmód-medicina Angliában, mindkettő más néven, de hasonló alappal: az emberre, az egészségére valóban holisztikusan tekintő orvoslás, ami természetesen az eddigi eredmények, az évek alatt valóban bebizonyosodott biológiai, kémiai folyamatokat tovább kutatva, a betegségek, a megbillenés okait keresve és azokat gyógyítva közelít a beteg emberhez. Sokszor kérdezik tőlem, miféle új gyógyászat ez? A válaszom egyszerű, nem új, hiszen éberen követi a legutóbbi tudásanyagot az ember biológiájáról. Mégis új viszont, mivel a kérdése nem az, hogy mi? És a diagnózis hallatán egyenkezelést nyújt, hanem azt kérdezzük: miért? És az okot kutatva az egyént megbetegítő tényezőket célozzuk meg a kezelés során. Ilyen egyszerű? Egyszerű, mert mi, orvosok szeretünk gyógyítani, szívesen fektetünk még több energiát a terápiás folyamatba, ha láthatjuk az eredményét. Egyszerű, mert teljes figyelmünket a beteggel közös célra fókuszálhatjuk, és lenyűgözően izgalmas is, mert egy egész emberi élet valamennyi egészségi, lelki, környezeti körülményét térképezzük fel a beszélgetések során, és ez a térkép többdimenziós, színes és minden ember esetében különböző. Őt kell kezelnünk, a hozzánk forduló beteget, nem csupán a baktériumot, az évek óta fájdalomjeleket küldő idegrendszert, a tünetek enyhítése nem a tünetet elnyomó kezeléssel történik, hanem a kiváltó okok megszüntetésével. Nagyon röviden szeretném bemutatni az úgynevezett mátrixunkat, az első konzultáció során felvett információk vázát adó formulát. Időutazásnak is nevezhetném, mert az alapvonalunk maga az előttünk ülő embernek minden életeseménye, olyan részletességgel, ahogyan csak lehetséges. Gyakran betegeink maguk sem hozzák összefüggésbe a különböző helyzeteket, családi problémákat, az az után induló fizikai tüneteket és legkevésbé azt, hogy a számos gyógyszeres kezelés hogyan alakította, befolyásolta egészségüket. Össze kell gyűjtenünk minden, a panaszokat rontó és javító tünetet is. Tudnunk kell a család idősebb tagjainak betegségeiről, a gyógyszerekről, az életkörülményekről, az étkezési szokásokról, a fizikai aktivitásról, a lelki terhekről. Ezt a részt nevezzük a „beteg történetének”. Amikor a lehető legpontosabban rögzítettük mindezeket, nyitva hagyva természetesen a lehetőségét annak, hogy a beteg később újabb információkat is szolgáltat, megkezdődhet a fizikai test állapotának felmérése. Fel kell mérnünk az aktuális fiziológiai egyensúlyt, a test működésében található eltéréseket. Innentől egy igazi detektívmunka kezdődik. 7 nagy csoportra fókuszálva vizsgáljuk betegünket.

 

1. Asszimilációs működés: idetartozik a bélrendszer funkcionális vizsgálata, az emésztés, a felszívás, a bélbaktériumok működése, a légzőrendszer működése, a bőr.

 

2. A test önvédelmi lehetőségei, a sérült biológiai részek javításának minősége: az immunrendszer vizsgálata, gyulladások, fertőzések, baktériumok, más kórokozók jelenléte a testben.

 

3. A test energiaszintje: mitokondriumok működésére utaló vizsgálatok, az általános energiaszint felmérése.

 

4. Biotranszformáció, kiválasztó működések vizsgálata: többek között a máj átalakító, méregtelenítő és a vese működésének vizsgálata.

 

5. A transzportfunkciók vizsgálata: szív és érrendszer, nyirokrendszer működése.

 

6. A sejtek közötti kommunikációs utak vizsgálata: endokrin rendszer, az idegrendszer információs anyagokat szolgáltató, a test működését befolyásoló hormonjainak vizsgálata, az immunrendszer üzenethordozó anyagainak vizsgálata.

 

7. A test szerkezeti egységeinek felépítése, épsége: izom- és csontrendszer, egészen a sejtmembránok épségét is ‒ a jelenleg rendelkezésre álló módszerekkel ‒ vizsgálva.

 

Mindezen vizsgálatokat a hagyományos sztetoszkóptól az ultrahangon át, szükség esetén CT-MRI eljárásokra is kiterjesztve végezzük, azonban a teljes, ma elérhető képhez számos vér-, széklet- és vizelettesztet is kérünk. Tenyésztési vizsgálatokra is szükség lehet. Természetesen mindig csak annyi vizsgálatot kér az orvos, ami betegével egyetértésben valószínűleg elegendő a hatékony kezelés megkezdéséhez. A mátrix még mindig nincs kész, mert minden, amit eddig leírtunk, megtudtunk, csak egy óriási laborteszt lenne, a lényeges pillérek nélkül. Ez a három alappillér pedig betegünk mentális, érzelmi és spirituális élete. Gondolkodási képessége, az életfelfogása, érzelmi terhei, bánatai, örömei, stresszhelyzetei, jövő- és önképe, céljai vagy éppen teljes reményvesztettsége, szociális, családi helyzete mind óriási befolyással vannak egészségére, ezek ismerete nélkül nem tudunk teljes, funkcionális kezelésről beszélni. Itt léphetnek be a kezelésbe a pszichológus kollégák, a gyógytornászok, a mentális vezetők, jógatanárok és sorolhatnánk, tehát mindazok, akikkel betegünk együtt akar és tud dolgozni mielőbbi gyógyulása érdekében. A kérdésre tehát, például, hogy igaz-e, hogy a cukorbetegség visszafordítható, vagy autoimmun- betegségekből felépülhet-e valaki, meglehetősen összetett a válasz. Mindennek alapja a beteg akarata. Megszokásait gyakran változtatnia kell, sok mindent és kitartóan kell tennie, ha valóban gyógyulni akar. A másik tényező, az orvos képzettsége, lehetőségei a tanulásra, igyekezete a gyógyítás irányába és annak a dogmának elvetése, hogy egyetlen tabletta meg tud oldani kialakult, idült betegségeket. Hatalmas erők mozdulnak meg egy funkcionális szempontokkal dolgozó orvosi rendelőben, együttműködés születik két ember között, ahol tisztelettel és egyedi szempontjainak megfelelően támogatva segítjük a hozzánk fordult beteget célja, egészsége visszaállítása érdekében. A jövő orvoslása a megbetegedett ember teljes bevonásával történik, annak megértése és elfogadása nélkül, hogy felelősek vagyunk a saját testünk egészségéért, nincs gyógyulás. Ez jelenti a betegségek megelőzésére irányuló tevékenységeket is, hiszen legfőbb célunk az egészségesen, alkotókészségben élt teljes Élet. Az eredmények önmagukért beszélnek, az étkezés kiegyensúlyozása, az életmód megfelelő megváltoztatása, a szükséges biológiai, kémia rendszerek megjavítása, támogatása, tehát mindazok figyelembevétele és kezelése, amikről előzőekben írtam, a hagyományosan képzett orvosok számára csodaszámba menő gyógyulásokat idézhetnek elő. Talán ezért is van, hogy amióta tanulom és gyakorolom a gyógyászatnak ezt a teljesebb változatát, nem aggódom az orvoslásért. Mint minden, a természettel egyensúlyban, összhangban működő rendszer, az orvoslás is képes kigyógyulni a dogmákból, a gyerekbetegségeiből. Ezt bizonyítják számunkra a funkcionális medicinát, életmód-medicinát tanuló orvosok, dietetikusok számának rohamos növekedése világszerte és mellékhatásoktól mentesen kezelt vagy kigyógyult betegeink története.

 

Dr. Borbély Katalin
www.drkatalinevaborbely.com

 


2019. 10. 05.

Kapcsolódó képek


Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.