Holisztika

A fájdalom, a félelem és a figyelem

Energetikai nézőpontból


 

A fájdalom hangsúlyozottabban mutatkozik fizikai szinten, mint a félelem. Mindig valamiféle túlingert jelent ütés, szúrás, hő- vagy hideghatás formájában, amely sérti az épséget, megsebzi a bőrt, a testet. Ha belső gyulladásról van szó, pír vagy bőrkiütés formájában jelentkezik, mint az ingerküszöbünket túlszárnyaló hatás.

 

De persze van lelki fájdalom is, amely az önbecsülésünket sérti, tűrőképességünket kezdi ki, vagy túl nagy kihívásokat, megpróbáltatásokat, kísértéseket ró ránk. Mértékétől függően lehet stressz, amely valósággal felőrli immunrendszerünket. Ilyen például az elhúzódó létfenntartási harc, amely örökös bizonytalansággal terheli életünket. Egy kliensem egyszer úgy fogalmazott, hogy fiatalkorában annyi lelki fájdalom érte, hogy a teste valósággal érzéketlen lett a fájdalmakkal szemben. Egy gonosz anyós és egy infantilis férj mellett nevelte gyermeküket, közben tanult és dolgozott. Munkahelyén orvosi vizsgálatra küldték, ő volt a ’kahetikus nő”. Mint mondta, valóban csont és bőrre fogyott le. Filléres gondjai, az ellenséges környezet, a munkában és az egyetemen való helytállás és a gyermeknevelés együtt valóban nem a gondtalan éveket hozták számára.

 

Való igaz, hogy az efféle „self made man” életek tíz-húsz évnyi erőfeszítést igényelnek. Viszont az is tény, hogy nagyon értékes belső erőket aktivizálnak és erősítenek meg. Feltéve persze, ha sikerül a lehúzó örvény helyett felfelé irányuló spirálra emelni életünket. Életerőnk irányultságára nagyon fontos figyelnünk. Ellenkező esetben könnyen martalékaivá lehetünk negatív érzéseinknek, a haragnak, a gyűlöletnek, a bosszúnak, az önsajnálatnak, amely érzések a fájdalmak és félelmek kísérői.
Bár a félelmek okai korántsem leplezhetők le minden esetben egyértelműen, de a tapasztalat azt mondja, hogy a fájdalmak és félelmek közös forrása az érzelmi sérülés.

 

Miként a fájdalmat is egyéb tünetek kísérik, mint a hányinger, szédülés, hidegrázás, ájulat és fajtái – alig vehetők számba: szúró, szaggató, görcsös, égető, feszítő, tompa, lüktető, szorító, fojtogató etc. –, oly módon a félelmet is markáns tünetek övezik. Különösen a fóbia és a pánik jár együtt masszív adrenalinkiáradással, kalapáló szívveréssel, ziháló légzéssel, tenyérizzadással, szédüléssel, nagy rosszullétekkel.

 

Kötődik a félelemélmény az egóhoz is, főként a halálfélelem:
Hiszen a halál a testünkben, nevünkben, élettörténetünkben markánsan formát nyert életünknek a megszűntét jelenti.
A visszahozhatatlan elmúlást.
A kikerülhetetlen véget.
De maga a félelem is nivellálódik: egyesek magától a haláltól rettegnek (mint végzettől), míg mások a nemlevéstől, ismét mások magától a meghalás aktusától, annak esetleg fájdalmas vagy szenvedésteljes mivoltától.
Ha az embert fájdalom éri, azonnal beindul az énvédő mechanizmus, mindenekelőtt a tagadás. „Nem, ez nem lehet igaz!” – szakad ki belő lünk egy váratlan halálhír esetén a tiltakozás, a tagadás. A mosoly is lehet elhárítás. Amikor egy ismerősömet nem vették fel az egyetemre, és a barátja figyelte az arcát, miközben az elutasító végzést olvasta, azt mondta: abból láttam, menynyire szíven ütötte az elutasítás, hogy mosolygott.
Van ennél zavaróbb elhárításos nevetés is, amikor kínunkban nevetgélünk, röhögcsélünk.
A fájdalom az időhöz is kötődik.
– A jelenben a fájdalmas hatást sértésként éljük meg.
– A múltbeli fájdalmak haraggal töltenek el bennünket. Azt szoktuk mondani, nem lehet elfelejteni és nem lehet megbocsátani.
– A jövőbeli fájdalom pedig félelemmé válik. Amikor szinte várjuk, hogy ismétlődjék vagy eljöjjön.

 

A múlt félelemmaradványai a szégyen, a tehetetlenség, a letorkoltság, az alulmaradtság, a szóhoz nem jutás. Mindez a történés jelenében bizonytalanság, holtpont, megrekedés, megfeneklés. A jövőtől való félelemben mindig munkál a megfelelési képtelenség, tanult tehetetlenség, sikertelenségtől való félelem, hitetlenség.

 

A pánikban ezek a félelmek hatványozódnak, magától a félelemtől rettegünk, amelyet már megtapasztaltunk, átéltünk. Az érzelmek megnevezése nem mindig egyszerű, pedig a félelem vonatkozásában ez lehetne az egyik legbiztosabb segítség. Ugyanis azok a félelemenergiák, amelyek nem jutnak el a kifejeződésig, önmagunk ellen fordítódnak és bűntudat lesz belőlük. Jogosan, mert aki nem tudja kifejezni és megvédeni magát, valóban vét önmaga ellen. Ez az alárendelődés további negatív energiaspirálokat indít be, amelyet bűnhődésszükségletnek hív a pszichológiai irodalom. Ennek végállomása a depresszió.

 

Az önmagunk ellen fordított energiák a legsúlyosabb megbetegedésig gátolhatják az élet szabad áramlását. Ezért nevezzük a negatív érzéseket életellenes érzéseknek. A lelki kínok nagy részéért az őrizgetett sérelmek a felelősek, amelyek valamiféle búvópatakként harag, félelem, bűntudat, depresszió formájában bukkannak fel. De legfőképpen magát a haragvót mérgezik, bár a kapcsolatoknak sem használnak.

 

Energetikai szempontból a figyelemre is fókuszálnunk kell, amikor a fájdalomról és a félelemről beszélünk. A figyelem, kár spontán, akár akaratlagos, mindenképpen a jelenben tart bennünket. Az azonnali észrevételt, észlelést vagy érzékelést jelzi. Ha ez társul helyénvaló reakcióval, megússzuk az energia mérgező ellenhatását, mivel levezetődik, kicserélődik, kifutja magát. A figyelem elementáris összefüggésben van az érdeklődéssel, és az igazi megértés elengedhetetlen feltétele. Nagyban alakítja az elvárásokat, a szokásrendeket, a viselkedést, a szociabilitást, és a szellemi frissesség mutatója is. A legfájdalmasabb élmények egyike, amikor figyelmen kívül hagynak bennünket, mintegy semmibe vesznek, átnéznek rajtunk, mint az üvegen.

 

Önmegfigyelés nélkül érzelmeink tudatosítása, megnevezése sem jöhet létre. Ezek vezetnek a sérelmek betokozódásához, amelyről a fentiekben már szóltunk.
A félelmekből fakadó hiedelmek nagy rabságban képesek tartani az embert. Azonkívül visszatartanak a cselekvéstől. Elszigetelnek bennünket a többi embertől. Természetes, hogy egy kicsit mindig félünk az ismeretlentől, de aki mindig ellenséget keres, gyanússá válik, hogy saját agresszióját vetíti környezetére, s mint ilyen, destruktív. Soha ne felejtsük, hogy a szorongás a tettek helyett van. A szorongás a belénk rekedt energia.

 

Ha valamit nem mondunk ki, pedig kellett volna, vagy elmulasztottunk megtenni. A félelem erőszakot szül, mert a túlzott vagy indokolatlan félelem patológiás energia. Egy folyamatossá tett stresszállapot, háborgás, elégedetlenség, izgatottság, másokat hibáztató, nyugvópontot soha nem ismerő viselkedés nagy belső káoszról árulkodik.

 

A szenvedés kell, hogy megtanítson bennünket a szenvedéstől való megszabadulásra. Ne hagyjuk, hogy a szenvedés gúzsba kösse szellemünket. Inkább dolgozzunk azon, hogy felszabadítsa azt.

László Ruth
XVII. évfolyam 1. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.