Holisztika

A félelem foglyai

A félelmet mindenki ismeri, mert az természetes életünk része. Problémát csak a túlzott mértéke vagy beteges tartalma jelenthet. Ez hatalmasodhat el rajtunk, ejthet foglyul bennünket.  


 

Megvallom, igen megrendített az a röpke párbeszéd, amely a tizenöt éves Kristóf és közöttem zajlott le nemrégiben. Állt a szobában, és csak úgy odamondta:

K.: Az élet célja a halál.

Ez a felismerés fürdés közben jött.

Balesetben jó meghalni, mert az hirtelen, és nincs idő a fájdalomra.

R.: Miért? Szerinted mi történik halálkor?

K.: Hát, a testnek kampec.

R.: Kristóf! Te a fájdalom miatt félsz a haláltól?

K.: Igen.

Az embernek annyi minden fáj, legalább a halála ne fájjon. Egy másik alkalommal pedig azt mondta:

Félek még egyszer születni.

Hogy durva apához és dilis anyához kerülök.

 

Azért rendültem meg, mert újból szembesültem azzal, milyen mély nyomokat képes hagyni a félelem a lélekben. Mély nyomokat, amelyek igen nehezen törlődnek ki, sőt, inkább elmélyülni látszanak, egyre hangsúlyosabbakká válnak, ahelyett, hogy eltűnnének. Ezek a nyomok afféle kitaposott utak, amelyek mentén újból és újból előhívódnak a nemkívánatos élmények, szerepek, helyzetek, kommunikációk, viselkedések. Ezért a félelemtől szabadulni valóban igen nehéz és nagy körültekintést igényel.

 

Másfelől viszont nem bántam, hogy szíven ütött az együttérzés Kristóffal, mert késztetést éreztem a félelemmel való foglalkozásra, annak mélyebb megértésére. Jelen írás is ennek a késztetésnek a részét képezi. Hálás vagyok jó sorsomnak, amely nap mint nap efféle kihívásokkal bombáz, magamat is próbatételnek vet alá, hogy a félelem álarcai mögé pillanthassak. Mert azt látnunk kell, hogy a félelem igen sok álarc mögött képes megbújni, bujkálni. Ezek az álarcok mindenekelőtt a tünetek, vagy viselkedési anomáliák, mint például a túlzott félénkség, a visszavonulás, a hallgatagság, vagy éppen az arrogancia. Még az olyan diagnózisok esetében sem könnyű a félelemmel mit kezdeni, ahol nyilvánvaló, hogy a betegség maga a félelem, mint például a fóbiák, pánikok vagy szemmel látható szorongások esetében. De amikor névtelen rettegés kerít hatalmába bennünket, amikor kívül-belül valósággal fuldoklunk a félelemtől, szólni sem bírunk és állandó menekülésre való késztetettséget érzünk, amikor borsózik a hátunk, vagy vért izzadunk a kíntól, torkunkban ver a szívünk és megdermedünk, akkor már látnunk kell, hogy szabadulnunk kell ebből a lelki fogságból.

 

Lényegében ugyanis lelki fogságról van szó, hiszen ha a múltban elszenvedett félelem emléke elevenedik meg, az az ok, az a sérülés már lefutott, elmúlt, nincs sehol. Mégis megelevenedik valami, életre kel egy energia, amely uralni képes aktuális állapotunkat, nem hagy nyugodni, leköt és betölt teljesen. Energia szempontjából nézve ezeket a történéseket azt kell mondanunk, hogy a félelem igen nagy erőpazarlás. Egészen addig, amíg a probléma megkötésére, állandósulására fordítódik a hatás. Általában ugyanis igen hosszú időnek kell eltelnie, hogy a félelem jelzéseit, üzeneteit arra használjuk, amire való: a negatív, lehúzó erő pozitívba való átfordítására, saját szükségleteink, vágyaink megnevezésére a gátlás, elfojtás helyett, konfliktusaink megütköztetésére a reális valósággal az irreális elvárások kergetése helyett, viselkedésünk korrigálására, hogy bosszúságainkat ki merjük mutatni – nem félvén az elutasítástól – vagy lelkiismeret-furdalás nélkül merjünk nemet mondani, ha kell. Hosszú ideig átláthatatlan, zavargó káosznak tűnik a félelem, amelyet olyan nehéz uralni, mint a háborgó tengert. Olyasmi elnyeléssel fenyeget, mint a tenger hullámai. A Jancsi és Juliska mesében a bekebelező boszorkány jelképezte a félelmet, amelyen a gyerekek úgy lettek úrrá, hogy elégették. A bekebelezéstől való félelem, autonómiánk elvesztése, önérvényesítésünk és önvédelmünk kialakításának fontos állomása. A szülők, tanárok, nevelők, később a főnökök autoriter hatalmával való megbirkózásunk folyamatában alakul ki. Autonómia nélkül képtelenek vagyunk dönteni, nem gyakoroljuk a szabad akaratot, nem vállalunk felelősséget tetteinkért, nem érthetjük meg sorsunkat, kapcsolatainkat, céljainkat az életben. Magát az egész létezést, a világot és benne önmagunkat. Autonómia nélkül, működő énhatárok nélkül nem válhatunk felnőtt emberekké. Először csak kis elmarasztalástól, kritikától, konfrontálódástól, kudarctól félünk, de később ez a félelem, mint egy sárkány, egyre több fejet növeszt. Beleeszi magát a képzeletbe, gondolatainkba. Ezen a fokon már csak azért is nehéz kordában tartani, mert ha megszabadulnánk tőle, hatalmas űr maradna utána. Hiszen korábban szinte a gondolatok nagy részét a félelem kötötte le. Maga Buddha is 4 félelmen keresztül ébredt rá az öröklét valóságára, amikor kikocsizás közben meglátott egy beteget, egy koldust, egy öreget és egy halottat. Akkor hirtelen rádöbbent, hogy őt is elérheti az ínség, az öregség, a betegség, sőt halál. Ezek valóban fenyegetőek, félelemforrások. De eme múlandóságokon keresztül az öröklétre nyílt kapu Buddha számára, és „felébredett”.

 

Mint minden neurotikus tünetnél, a félelemnél is azért kell különösen körültekintőnek lennünk, mert az a határ, ahol az elengedés vagy megkötés eldől, hajszálvékony. Azok a gyógyítások, amelyek a tüneteket „legyőzni” próbálják, soha nem hatékonyak. Maradván a sárkányhasonlatnál: egy fejet levágunk, de nő helyébe kettő. A tünetekkel szövetkezni kell, de oly módon, hogy az ne a megrögzülés irányába vigye a folyamatot. Ha például elkezdünk félelemlistát gyűjteni, fölösleges százszámra gyűjteni a helyzeteket, személyeket. Nagy valószínűséggel hamar rálelhetünk arra a legfőbb félelemre, amely az önbecsülést leginkább fenyegeti. Elég egyetlen kommunikációs csörtét kielemezni és megváltoztatni ahhoz, hogy a viselkedés belső rugóira, a szándékra, értékítéletekre, elvárásokra fény derüljön. Például a negatív elvárásokra, az önmagukat beteljesítő jóslatokra.

 

Akkor bevillan, hogy a félelem lelki rabság, belső konfliktusból ered. Hiába akarunk előle kívül menekülni, csak a szembesülés segíthet. Aki ezt nem ismeri fel, magához láncolja azt, amitől leginkább szabadulni szeretne.

 

A félelmekkel is úgy van, mint minden problémával: magukban rejtik a megoldást.

László Ruth
VIII. évfolyam 5. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.