Holisztika

A Három

A három a kettőt egyesíti


Ha si­ke­rült meg­ér­te­nünk, mi­ként lesz az egy­ből ket­tő, to­váb­blép­he­tünk a há­rom szü­le­té­se fe­lé. A ket­tő elem­zé­sé­nek mű­ve­le­te a fe­le­ző­dés, il­let­ve a meg­ket­tő­ző­dés. Min­den ket­tő­ből to­váb­bi ket­tő­ző­dés jön lét­re, mi­ként a fa elá­ga­zá­sai. De az EGY, amely­ből min­dez ki­in­dul, meg­ma­rad egy­nek, ős­ere­det­nek, ab­szo­lút ki­in­du­ló­pont­nak, amely osz­tat­lan, egész, vál­to­zat­lan, az örök egyet­le­negy. Ha az egy­ről szó­lunk, min­dig ugya­nar­ról be­szél­he­tünk csak, még ha kü­lön­fé­le el­ne­ve­zé­sek­ben is tör­té­nik ez az ugya­nar­ról va­ló be­széd. Je­len írás­ban mint szám­ról szó­lunk ró­la: az 1 a szám­sor alap­ja, amely ma­gá­ban fog­lal­ja az összes meg nem nyil­vá­nult, azaz mű­ve­le­ti­leg nem lét­re­ho­zott szá­mot. Ha­son­la­tos ez az ele­mek­hez, ame­lyek mind a fény­ből jön­nek lét­re és egy­más­ba foly­to­no­san át­ala­kul­nak. Vi­lág­ból is csak egy van, be­le­ért­ve a lát­ha­tat­lan­nak vagy túl­vi­lág­nak ne­ve­zett részt is, no­ha a vi­lág­ról vagy a lé­te­zés­ről va­ló tu­dás igen kü­lön­fé­lé­nek lát­szik. Her­mész Trisz­meg­isz­tosz is a vi­lág tu­dá­sá­nak há­rom ré­szét bir­to­kol­ja, mi­ként az ne­vé­ben is ki­fe­je­ző­dik:

 

• anyag, ener­gia, in­for­má­ció

• test, lé­lek, szel­lem,

• al­vi­lág, föld, ég – és so­rol­hat­nánk to­vább a hár­mas­sá­go­kat, ame­lyek egyet je­len­te­nek lé­nyegük­ben.

 

Ha hi­szünk Püt­ha­go­rasz­nak, aki sze­rint min­den ti­tok a szá­mok­ba van rejt­ve, ak­kor a szá­mok­ból és a ve­lük vég­zett mű­ve­le­tek­ből igen so­kat meg­tud­ha­tunk az élet rej­té­lyes al­kí­miá­já­ról. De je­len írás azt fir­tat­ja:

 

Mi­ként ala­kul a ket­tő­ből a há­rom?

Va­ló­ban egye­sí­ti-e a há­rom a ket­tőt?

Mi­lyen ana­ló­giá­kat je­lent a há­rom?

 

Csak sem­mi el­na­gyo­lás! Ne le­gyünk egé­szen biz­to­sak ab­ban, hogy va­ló­ban tud­juk, mik a szá­mok. C. G. Jung ír­ja vissza­em­lé­ke­zé­se­i­ben, hogy ki­sis­ko­lás ko­rá­ban sen­ki nem tud­ta meg­mon­da­ni ne­ki, mik a szá­mok. Kö­zel negy­ve­né­ves volt már, ami­kor rá­jött, hogy a szá­mok ar­che­tí­pu­sok. Lé­lek­mé­lyi erő­cen­tru­mok, ős­kép­be fog­lalt ener­gi­ák. De annyit mi is meg­fo­gal­maz­ha­tunk, hogy min­den szám mennyi­ség, mi­nő­ség és rit­mus. A szám­so­rok 3 alko­tó­elem­ből foly­tat­ha­tók, pél­dá­ul a Fi­bo­nac­ci-sor­ozat ele­me­i­ből úgy szá­mít­ha­tó ki, hogy a két szám össze­ge ad­ja a kö­vet­ke­ző szá­mot:

 

1 2 3 5 8 13 …

 

Min­den szám há­rom­di­men­zi­ós erő­tér. A rit­mus ré­vén az élő tör­té­nés elő­hí­vó­ja, moz­ga­tó­ja, fenn­tar­tó­ja. Hi­szen az élet – ha egy­ál­ta­lán sza­vak­ba fog­lal­ha­tó – tes­tet­len áram­lás, ama ősi fény, amely­ből min­den lett. Az el­len­té­tek össze­fo­gá­sa, di­na­miz­mu­sa, vál­tá­sa, hul­lám­zá­sa, rit­mu­sa, az élet­áram lük­te­té­se. Élet nél­kül az el­len­té­tek szé­tes­nek. A lel­ki élet­ben igen gya­ko­ri ez a szé­te­sett­ség, amely egy rö­gesz­mé­ben, gye­re­kes im­pul­zus­ban, dac­ban, el­le­nál­lás­ban, ta­ga­dás­ban, ér­ze­lem­ben va­ló meg­re­kedt­ség, idő­hu­rok­ban va­ló vesz­teg­lés. Pszi­cho­ló­gu­sok ré­me az am­bi­va­lens ci­bá­ló­dás, ame­lyet dön­tés­kép­te­len­ség­nek, bi­zony­ta­lan­ság­nak, fé­le­lem­nek ál­cáz­nak, va­ló­já­ban egy ha­sadt­ság­ról van szó. Ad­dig ját­szott a ké­tellyel, amíg úgy ma­radt. Ott ma­radt a de­presszi­ós gö­dör­ben, az in­dí­ték­sze­gény­ség­ben, a te­he­tet­len düh­ben, az ön­gyű­lö­let­ben, amely ál­tal min­den­kit el­riaszt ma­gá­tól, mi­köz­ben sze­re­tet­re, meg­ér­tés­re, fi­gye­lem­re, tá­mo­ga­tás­ra áhí­to­zik. Min­den neu­ró­zis né­mi­képp egy sa­ját far­kát ker­ge­tő macs­ka, egy szé­dí­tő kör­for­gás iga­zi kö­zép­pont nél­kül. A kö­zép­pont­ban a kon­flik­tus ke­rü­lé­se van, ez a ki­in­du­ló­pont­ja min­den pro­jek­ció­nak, vád­nak, ne­ga­tív elvá­rás­nak, frusz­trált­ság­nak. Ez len­ne az egy, a ki­in­du­ló­pont, a ha­sa­dás­pont, amely a ket­tőt lét­re­hoz­za. Ezek az ele­mek, mint po­zi­tív/ne­ga­tív, én/te, fent/lent, kint/bent és so­rol­hat­nánk a vég­te­len­ség­ig az el­len­té­te­ket, so­has­em azo­no­sak. Kü­lön­bö­ző­sé­gük oly­kor za­var­ba­ej­tő­en az el­té­rőt raj­zol­ja ki, a lát­sza­tot, az után­za­tot, a ká­prá­za­tot. A jó­ról és rossz­ról, igaz­ról és ha­mis­ról ki­ala­kult vég nél­kü­li vi­ták, az em­be­rek kö­zöt­ti ha­tal­mi játsz­mák mind a ket­tő­ből a há­rom­ba va­ló át­lé­pés hi­á­nyá­ról szól­nak. Egy pon­ton meg­van az azo­nos­ság két ma­ra­ko­dó em­ber kö­zött, akik egy­más ár­nyék­hor­do­zói. Ami­ből nem en­ged­nek: hogy tud­ni­il­lik a má­sik ad­jon, is­mer­je el őt, egy­szó­val ad­ja fel ál­lás­pont­ját. Ami­kor va­la­ki ki­lép a té­zis és an­ti­té­zis vég­le­te­i­ből, a szin­té­zis­sel új mű­ve­le­tet, új ha­lad­ványt, új di­men­zi­ót te­remt. Ez a szin­té­zis a há­rom. Aki túl- vagy fe­lül­emel­ke­dik egy hely­ze­ten, az a sík­ból át­lép a tér­be. Is­mer­jük a lo­gi­kai fe­lad­ványt, mi­ként le­het hat gyu­fa­szál­ból négy egy­be­vá­gó há­rom­szö­get ala­kí­ta­ni, ame­lyek­nek az ol­da­la a gyu­fa­szá­lak nagy­sá­gá­val egyen­lő. Tér­ben.

 

El­ső kér­dé­sün­kre, hogy mi­ként ala­kul a ket­tő­ből a há­rom, meg­van a vá­lasz: új di­men­zió­val, a sík­ból a tér­be va­ló át­lé­pés­sel.

 

Ha a ket­tő a vo­nal, a há­rom a sí­ki­dom.

Mint alak, új egy­ség, va­la­mi­fé­le tér­mi­nő­ség.

 

A há­rom­szög­tan­nak – tri­go­no­met­ria – még a ma­te­ma­ti­ká­ban is kü­lön ága­za­ta van. A sza­krá­lis ge­o­met­ria még en­nél is töb­bet tud a szá­mo­k­ról, alak­za­to­król, erő­te­re­kről, tér­mi­nő­sé­ge­kről, rez­gő­rend­sze­re­kről. A há­rom új egy­ség. Nem az ős­ere­de­ti egy, amely­ből min­den ki­árad, ha­nem egy olyan rész, amely az egész­ről sej­tést nyújt. Mint a szám­sor bár­me­lyik há­rom tag­ja tar­tal­maz­za az egé­szet fenn­tar­tó tör­vény­sze­rű­sé­get.

 

Ami­kor egy em­ber­pár­nak gyer­me­ke szü­le­tik, mi­nő­sé­gi vál­to­zás lesz az éle­tük­ben. Az apa-anya-gyer­mek hár­mas­ság túl­emel a sze­re­lem­ben nyer­he­tő ki­egé­szü­lé­sen, a sze­mé­lyes sor­son, a min­den­na­pok tö­re­dé­ke­in. A lét, az egye­te­mes lét táv­la­tai vil­lan­nak elő a szü­le­tés misz­té­riu­má­ban, a vi­lág­ra jö­vés él­mé­nyé­ben, vég­te­len­ség, örök­lét, a szent pil­la­nat min­den­ha­tó ha­tal­ma ke­rít ha­tal­má­ba ben­nün­ket. A há­rom a fo­lya­ma­tok száma. A ke­let­ke­zés, ki­bon­ta­ko­zás, el­mú­lás hár­mas­sá­ga min­den fo­lya­mat lény­ege. Akár lég­zés­ről, lé­pés­ről, akár az in­di­vi­duá­lis élet­ről, akár kul­tu­rá­lis ai­o­no­król van szó. „Egy­pó­lu­sú” vi­lág­ról be­szél­ni mély­sé­ges tu­dat­lan­ság­ra vall. Még a kom­mu­niz­mus egy­pár­trend­sze­re is el­len­sú­lyo­zódott a pár­ton­kí­vü­li­ek­kel. A ket­tő mennyi­sé­gi bur­ján­zá­sá­ba min­dig be­lép a há­rom, mint fo­lya­mat­sza­bá­lyo­zó erő. Az új egy­ség ma­ga a fo­lya­mat, amely le is zá­rul az idő­ben. Má­so­dik kér­dé­sün­kre a vá­lasz: a há­rom a fo­lya­ma­tok­ban egye­sí­ti a ket­tőt.

 

Vé­gül a há­rom ana­ló­gia­sor­oza­tai ter­mé­sze­te­sen fel­so­rol­ha­tat­la­nok. Csu­pán íze­lí­tőt nyújt­ha­tunk a test-lé­lek-szel­lem, a 3 alap­szín, a 3 mű­faj, az al­kí­miai ele­mek, a 3 gu­na vagy a szent­há­rom­ság em­lí­té­sé­vel.

 

Re­mé­lem, si­ke­rült né­hány ho­lisz­ti­kai gon­do­la­tot elin­dí­ta­nom az Ol­va­só­ban, vagy in­kább át­élést. Hi­szen min­den sze­mé­lyes élet is az egy­ből ve­szi kez­de­tét, min­den­fé­le meg­sok­szo­ro­zó­dás után ala­kul egóvá, majd sze­mé­lyi­ség­gé. Min­dez a szá­mok ti­tok­za­tos tör­vény­sze­rű­sé­gei alap­ján.

László Ruth
X. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.