Holisztika; Biofizika

A Hold titokzatos ereje


    A mai tudományosnak tartott világkép nem számol a Hold lehetséges biológiai hatásaival. Ennek oka végső soron az égitestek és az emberi szervezet és tudat közti kapcsolat tagadásának dogmája, vallásos eredetű hittétele. Érdemes azonban tudományos szempontból megvizsgálni, miféle jelentősebb biológiai hatásokat gyakorolhat az emberekre, az élőlényekre a Hold! Először nézzük a csillagászat eredményeit. A naprendszer bolygói közül kimutatható, jelentősebb mágneses térrel rendelkezik a Neptunusz, a Szaturnusz, a Jupiter, a Mars, a Föld, a Merkúr és maga a Nap is. Nincs jelentős mágneses tere a Vénusznak, pedig tulajdonságai szinte teljesen megegyeznek a Földével. Mi lehet a hiányzó mágneses tér oka? Felmerült, hogy a hiányzó mágneses tér a Vénusz holdtalanságával állhat összefüggésben. Oldrich Novotny 1983-ban kimutatta, hogy a bolygókísérők árapályhatása és a bolygók mágneses terének erőssége (pontosabban mágneses nyomatéka) között közel egyenes arányosság áll fenn minden bolygóra! Ha viszont ez így van, akkor a bolygók mágneses terét az árapályhatás hozhatja létre! Az azonban nem ismeretes, hogy milyen mechanizmus révén. Eredményeim szerint a Nap mágneses terének eredete a bolygók árapályhatására vezethető vissza. Ezt támasztja alá, hogy a Nap felszínén megjelenő napfoltok száma és a foltok mágneses terének erőssége a bolygók együttállásaival, azaz együttes árapályhatásukkal szoros párhuzamban változik. Az árapályhatás ugyanis olyan anyagáramlásokkal jár együtt, amelyek a Nap keletkezéséből fennmaradt mágneses térrel (a maradványtérrel) kölcsönhatva elektromos áramokat indítanak be a Nap magjában. Ezek az áramok mágneses teret hoznak létre, és olyan anyagáramlásokat, amelyek felerősítik a mágneses teret. Hasonló dinamómechanizmus tartja fenn a Föld magjában is a mágneses teret. A Föld mágneses terének eredete és fenntartása tehát a Holdnak köszönhető. A Föld mágneses tere viszont alapvető szerepet játszik az élet létrehozásában és továbbfejlesztésében (lásd G. A.: Az élő kozmikus rádió-adó-vevők fizikája. Természetgyógyász Magazin, 1998. február).

     

    Úgy tűnhet, minden fizikai alapot nélkülöz az elképzelés, hogy a Hold elektromágneses hatást fejthessen ki a Földre, hiszen legjobb tudomásunk szerint a Holdnak nincsen saját mágneses tere, illetve ha van, annak erőssége a földinél több mint harmincmilliószor gyengébb. Igen ám, de a Hold mégiscsak rendelkezik valamiféle elektromágneses belső természettel. 1970. április 20-án például erős napkitörés érte el a Holdat. A napkitöréssel együtt járó erős mágneses hatásra a Hold a mérések szerint mintegy 30 perces késéssel, de válaszolt, úgy, hogy belső mágneses teret fejlesztett ki! Kimutatták, hogy ehhez jelentős elektromos áram kellett folyjon a Hold belsejében, és ez a hatás módot ad a Hold belseje elektromos vezetőképességének meghatározására, amiből pedig a hőmérsékletre következtethetünk az elektromos vezetőképesség hőmérsékletfüggésének ismerete alapján. A mérésekből kiderült, hogy a Hold felszíne alatt a hőmérséklet meredeken nő 200 kilométeres mélységig, ahol eléri az ezer fokot. Tehát habár a Hold nem mutat jelentős saját mágneses teret, ez csak azt jelenti, hogy alszik, de képes külső hatásokra megelevenedni, feléledni, és aktív belső elektromágneses jelenségeket produkálni!

     

    Másrészt a Hold egyes körzetei jelentős mágneses terű holdkőzeteket tartalmaznak, amelyek az elmúlt idők mágneses viszonyainak emlékezetét őrzik. A Napból kiinduló mágneses erővonalak, amelyek a bolygóközi teret átjárják a Plútón is túli körzetekig (ez az ún. hélioszféra), ezekhez a mágneses körzetekhez kapcsolódni tudnak. A hélioszféra a Napból kiindulva közvetlenül találkozik a Föld mágneses tartományával, a magnetoszférával, ennek orrát összenyomja, másrészt a földárnyékbeli magnetoszférát csóvaszerűen megnyújtja (ez a mágneses csóva). A Holdhoz kapcsolódó mágneses erővonalak tehát akkor kapcsolódnak össze a földi magnetoszféra erővonalaival, amikor a Hold a földárnyékban található, tehát amikor éjszaka a Hold az égbolton ragyog. Kutatásaim alapján rájöttem, hogy az erővonalak rezgésének periódusa kapcsolatban állhat az emberi tudatállapotok frekvenciáival. A lunáris mágneses erővonalak periódusa és frekvenciája könnyen kiszámítható. A Hold távolsága a Földtől 384 000 km, a mágneses erővonalak rezgési sebességének maximuma a fénysebesség, 300 000 km/sec, tehát a holdhatás frekvenciája kb. 1 rezgés másodpercenként, 1 hertz. Ez a rezgésszám érdekes módon egybeesik a legmélyebb alvásállapot idején mérhető agyhullámok rezgésszámával, a deltahullámokéval, amelynek frekvenciája 1-2 hertz! A Hold tehát akkor tud ránk közvetlenül hatni, amikor éjszaka van, és akkor hatása olyan frekvencián jelentkezik, amely a legmélyebb alvás agyhullámainak frekvenciájával esik egybe! Alvás közben tehát a Holddal társaloghatunk!

    Grandpierre Attila
    IV. évfolyam 10. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.