Holisztika

A kérdés

Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit.
Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen,
Közös a felelettel.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)


 

Egy szakdolgozatíró azt a zavarba ejtő kérdést tette fel konzulensének, hogy mit csinál a kérdés? Az első pillanatra igen kisgyermekesnek mutatkozó gondolat valójában jó kiindulópontot ad a kérdés kérdéskörének vizsgálatához. Mert a kérdés dinamikáját próbálta megragadni, amit csinál, cselekszik, tesz, a történést, amely nyomában fakad. A végtelen külső és belső távlatokra, amelyekre a kérdések irányulhatnak. Mert a kérdésekkel, a számokhoz hasonlóan, kétirányú műveleteket lehet végezni:

befelé, önmagunk közepe felé irányulóan,
kifelé pedig a hatások, a szerepek mentén keresi a választ és
eligazítást tévelygéseink, értetlenségeink dzsungelében.

A szó dinamikája a kérni igen meglehetősen széles spektrumú jelentéstartományából merít, mintegy abból táplálkozik. A kérés egyaránt vonatkozhat anyagi, lelki és szellemi szintre. Az Evangélium mély értelmű szavai ezt a hegyi beszéd végén megvilágítják:

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. (Máté 7/7)

A hivatalos életben ez a szokás a kérvény kifejezésben található. (A bürokrácia útvesztőjében is rengeteg kérésre, keresésre, zörgetésre van szükség.)
A kérdés ugyancsak felöleli a létszféra minden tartományát, a személyes, kapcsolati, lelki szférától a tudományos dilemmákig terjedő íven. Jelen írás elsősorban ezt a lelki szférát kívánja fókuszálni. Puhatolózás, érdeklődés, probléma, rejtély és hasonló témák tükrében.

Kora gyermekkorunkban, a beszédtanulás kezdeti stádiumában van egy „Miért?” periódus az életünkben, amikor ontjuk a kérdéseket.

Hadd idézzek egyet a nővérem életéből:

– Nézd, apuka, mi az ott? – kérdezett rá egy leszálló madárra.

– Az egy varjú, Pirikém.

– Apuka! Miért varjú a varjú?

Bármily fárasztó is a gyermekeink eme periódusa, nem szerencsés ledorongolni ezt a korai érdeklődést és kreativitást, mert az egész gondolkodás megsínyli. Ha ez a ledorongolás nem történik meg, és helyette érdeklődés, dialógus követi a gyermek szellemi szárnypróbálgatását, igen mély értelmű kérdéseket képesek a gyerekek feltenni és megfogalmazni. Például:

– Amikor a nap lemegy, hova tűnik a világos?

– Ha nem lett volna bűnbeesés, nem lenne emberiség?

Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a naiv, mondhatni buta kérdésektől a megválaszolatlanul hagyandó úgynevezett költői kérdéseken át a legmélyebb létfilozófiai problémákig terjedő íven a belső és külső horizont igen tág. A hiábavalótól a megrendítőig, a fájón őszintétől a frivol abszurdig, a legjobbtól a legrosszabbig terjedő íven gyűjthetjük össze a magvas és pelyva kérdéseket, amelyek elhangzanak a kommunikáció, a dialógusok, a szóváltások, a kapcsolatok, az interjúk és általában az emberi beszéd világában.

Mindebből fakadóan a kérdések kapcsán rengeteg frusztráció adódik, amely igen megnehezíti a kérdések lényegének megragadását. Hiszen tapasztalhatjuk, hogy amikor valami megfrusztrál bennünket, úgynevezett „lila köd” ereszkedik az elménkre, amely csak a megbántottságunkat engedi érvényre jutni, és nem a felismerést, megértést, tisztánlátást. Még az emlékezést is legátolja a frusztráltság. A kínos szóváltásokból markáns fejezetek kerülnek emlékezeti süllyesztőbe, csaknem visszaidézhetetlenül. Ezek az elfojtott frusztrált energiák azután kiválóan végzik aknamunkájukat a lélek mélyrétegeiben, majd búvópatakként törnek a felszínre váratlan pillanatokban. Eme frusztráló helyzetek és kínos kommunikációk energiáit csak akkor hasznosíthatjuk, ha derekasan viseljük a kellemetlenségeket, és nem igyekszünk menekülni azok elől, vagy elütni élüket, kibújni a szorításból, hanem ezeket az energiákat a megválaszolás szolgálatába állítjuk. Egy-egy jó dialógus (e sorok írója kommunikációs csörtének nevezi a beszéd azon egységeit, amelyekben a hatalmi relációk már tökéletesen kirajzolódnak) afféle szellemi birkózás, vagy legalábbis hasznos eszmecsere.

Euripidészről a feljegyzések tanulsága szerint csecsemőkorában azt jósolták, hogy nagy birkózó lesz. Amikor ezt már befutott drámaíró korában idézték, nevetve mondta, hogy a jóslat bevált, hiszen ő szellemi birkózó lett.

Visszatérve a kérdés dinamikájára, jó tudnunk, hogy az igazi telitalálat kérdések egyáltalán nem gyakoriak. Esetenként azért is nem jönnek rájuk igazi válaszok, mert maguk a kérdések is körvonalazatlanok, elmosódottak. Ha lelki jelenlétünk a helyén van, ilyenkor rá is kérdezünk:

Ez mit jelentsen?

Mit akarsz ezzel mondani?

Azt akarod mondani ezzel, hogy …

itt általában napvilágra hozzuk a kérdező szándékát, amely olykor előtte sem világos. Hiszen a hősködők, okos tojások, kioktatók, kötözködők, támadva védekezők sokszor maguk sincsenek tisztában rejtett szándékaikkal. Hiszen a szándék mélyen rejtőzik lelkünk rétegeiben, az első csakrában fészkel.

A másik probléma ebben a dinamikában az, ahogyan az igazságot hárítjuk. Van, aki deklaráltan nem kíváncsi az igazságra, egyszerűen nem akarja tudni. Másokból csak elutasítást vált ki, jobbára észre sem veszik, hogy ez a helyzet.

Ilyenkor lehetünk tanúi a süketek párbeszédének, az üres szócséplésnek, vagy annak a párhuzamosságnak, amikor a felek elbeszélnek egymás mellett.

A jó kérdés olyan, mint a hívórím. Vagyis a válasz szinte spontán ráhangzik, rárímel. Vagy hasonlítható a visszhanghoz:

Az azerbajdzsáni hegyekben húszévente rendezik meg azt a hangszer- és énekversenyt, amelynek az a győztese, akinek a hangszeres énekét a hegyek visszhangozzák.

Hát ilyen a jó kérdés. (A költészet is ismeri az úgynevezett kínrímeket.)

Weöres Sándor ezt a gondolatot így fogalmazza meg.

– Menj a fényhez, de ne kérdezz semmit.

Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen, az közös a felelettel.

László Ruth
XIII. évfolyam 10. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.