Holisztika

A lefegyverző őszinteség

Keresetlenül, kendőzetlenül, egyszerűen és spontánul


A kommunikáció és viselkedés titkai legtöbbször nincsenek a kimondhatóság szintjén. És az is biztos, hogy az agyon analizálgatás sem képes eme rejtettségekre rátalálni. Egyszer az sért vérig bennünket, amit kimondanak, máskor azáltal érezzük cserbenhagyva magunkat, ami nem hangzott el.

 

Az el- és meghallgatásnak is óriási szerep jut a kapcsolatok dinamikájának irányításában. Noha a kimondott szót visszaszívni valóban nehezebb, mint a feltételezések elől kitérni. És persze mindebbe rengeteg metakommunikatív jelzés is belejátszik, amelyek szintén nincsenek a kimondhatóság szintjén. Mégis, sokszor egy elkapott tekintet, egy önkéntelen gesztus, az odavagy elfordulás többet árul el rólunk, mint a beszéd. Még akkor is, ha késve kapcsolunk és csak utólag esik le a tantusz. A kommunikáció és a viselkedés szövevényében a pillanat és az utórezgés egyaránt hatótényező. És igen sokszor megéljük ennek kapcsán, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Nem értjük magunkat, a másikat, a helyzetet, amely kialakult. Olykor saját magunkat is megkérdezzük, hogy mit is beszélünk mi egyáltalán. Ha mindezt az értetlenséget az őszinteség szemszögéből akarjuk vizsgálni, kiindulhatunk a mindennapi beszélgetés szófordulataiból, szóhasználataiból. Egy-egy ilyen szóhasználat a gesztust, az arckifejezést, a testtartást is tükrözi. Lássunk néhány példát:

 

- Lehetek őszinte?...

hirtelen odafordul és merően ránéz.

- Hát, hogy őszinte legyek…

valószínű, hogy vakaródzik.

- Ne áltasd magad.

komoly-szigorú, de jóindulatú.

- Ami a szívén, az a száján

elfogadja az elhangzottakat.

- Te aztán nem kertelsz!

támadva védekezik.

- Nem is tudom, mit mondjak…

időt szeretne nyerni a színvalláshoz, mert fél kimondani, amit gondol és érez.

- Légy őszinte! Nekem megmondhatod.

paradox felszólítás, ritkán jár kitálalással

- Engem nem csapsz be.

keserű beismerése a sok átverésnek.

- Úgy ismerlek, mint a tenyeremet.

 

kétségbeesett fenyegetés, hogy a másik ne járjon túl az eszén, aki kaján kárörömmel szót sem fecsérelve bújik meg kiismerhetetlensége fedezékében.

 

De hát miért van szükség erre a sok kertelésre, mellébeszélésre, félrevezetésre, szociális maszkra? Szemben a nyitottsággal és szabadsággal, egyértelműséggel. Miféle rövidlátások és félelmek késztetnek bennünket rejtőzködésre, alakoskodásra, színlelésekre? Miért kell mindenáron jobb képet mutatni magunkról, mint amilyenek vagyunk, esetenként pedig degradálnunk magunkat?

 

Egy mértékig ezek a maszkok betölthetnek valamiféle lökhárító szerepet, amikor ellenérzéseinket, véleményünket, ellenszenvünket, érzéseinket megütköztetjük a mások attitűdjeivel. De egy mértéken túl teljes énvesztéshez vezet, ha az önmagunkból való kivetkőzés állandósul. Egy kliensem jut eszembe, akinél ez az önmagából való kivetkőzés olyan mértékű volt, hogy már alig lehetett szót érteni vele az összevissza beszédben. De amint erre rájött, ügyesen megfogalmazta "őszinteség a vitrinben" állapotát.

 

Természetesen nem szabad összetéveszteni az őszinteséget a nyers, bárdolatlan indulatlöketekkel. Akkor sem, ha ezt a "csak őszinte voltam" nyegle megjegyzéssel próbál nyugtázni. Az igazi őszinteségben sok mindenre tekintettel kell lennünk. A kommunikációkban cirkáló rengetegféle indulat, hangulat, vágy, képzelet, elvárás, taktika, lendület, lelkesség vagy visszafogott erő - még felsorolni sem lehet, nemhogy tetten érni - az elfogadhatóság patikamérlegén kell, hogy kiegyenlítődjék. Eme kiegyenlítődés fontos eleme az önmagunkhoz való hűség, mármint az igaz lényünkhöz való hűség. Ez pedig jobbára nem az indulatunk, a képzeletünk, a mások elvárásaihoz való igazodásunk vagy a titkos szándék, amellyel másokat manipulálni tudunk, akarunk.

 

Az őszinteség az önismerethez kapcsolódik. Sok ember nem tud őszinte lenni, mert az önismeret kezdeti stádiumában éli életét. Folyton külső megerősítésekre vár, divatokat követ, rengeteg energiát fektet abba, hogy kiagyalni igyekszik, milyen benyomást kelt, hogy azt azután manipulálhassa. Teper az elismerésért, értékelésért, gyanakvó, féltékeny, találgat, rengeteget őrlődik és az esetek nagy részében csalódott, megkeseredett. Ha ezt a külső látszatokhoz való igazodást az ember túlzásba viszi, belső értékei, saját tartása elsorvad, vagy ki sem alakul. Az önmagunktól, igaz valónktól való elidegenedés szinte visszafordíthatatlan folyamattá válik.

 

Ebben az értelemben véve az őszinteség egyik legfontosabb szellemi képességünk, hiszen a világon minden dolog megértése a saját lelki szűrőnkön keresztül történik, a lelkierő pedig irányulhat a hamis látszatok felé is a hiteles, valódi, igaz valóság helyett. Az őszinteség a valósághoz vezet vissza bennünket, a "való, hazugság nélkül, biztos és igaz" szféra erőterébe emel. Nem szabad elbagatellizálnunk, negligálni meg végképp nem szabad. Ami elhangzik, sokszor szíven üt, kupán csap, felkavar bennünket, kilódít egyensúlyunkból, ám ilyenkor kell a megértéssel az elhangzottak nyomába szegődnünk. Ez nem mindig könnyű, mert minden kommunikáció több szinten zajlik és sokszor azt sem sikerül szétválasztanunk, amit mond valaki attól, ahogyan mondja. Ez utóbbi szokta beindítani az ellenállásokat és feltételezéseket már az elhangzás pillanatában. Ez sért vérig bennünket, itt borul agyunkra a köd, amely a tisztánlátás akadálya lesz. Nemcsak a számunkra kellemetlen dolgokat próbáljuk elfojtani - elsüllyeszteni, meg nem történtté tenni -, hanem ráadásul még palástolni is igyekszünk azokat. Mosolyogni próbálunk, amikor mosolyra semmi okunk nincs. Ez az elhárításos nevezés például igen félrevezető.

 

Persze fontos a tapintat, az önfegyelem, a nyugalom megőrzésének képessége, de az őszinteség a legfontosabb aranyfedezet. Ha mentegetődzésről, magyarázkodásról, igazoló elméletekről hallunk, ott már fedezet nélküli hamis pénzzel próbálnak bennünket kifizetni. Ritkán képesek az emberek például élettörténetüket előadni szépítés, kertelés, elhallgatás, titkolódzás nélkül, a lényeg vezérfonala mentén, leágazások vagy a részletekben való elveszés nélkül. Mert félnek az elutasítástól, a félreértésektől, az elítéléstől, attól, hogy megütközést váltanak. De tudnunk kell, hogy az igazi, lefegyverző őszinteség ezeken a félelmeken túl van.

László Ruth
XII. évfolyam 8. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.