Holisztika

A légzés misztériuma - 3. rész

Úrrá leszünk a környezeten

Előző cikkeinkben megismerhettünk mindent, amit a lélegzetről, az életünket újjászervező, újraalkotó erőről tudni kell. Ugyanakkor felismertük, hogy a szellem, a lélek vágyakozásának összpontosítása szükséges az első lépések megtételéhez.


 

A prána belégzése közben megtapasztalhattuk tenyerünk és talpunk közepének érzékenységét. Ez a felismerés a Kelet népeinek mindennapos tapasztalata volt a korábbi századokban. Azonban a gnosztikusok és a Nyugat misztikus tanítói is tudták, hogy léteznek testünkön olyan helyek, amelyeken keresztül energiát vehetünk fel a környezetből, és tudatosan fokozták eme helyek érzékenységét a légzés által. A Gangesz menti civilizáció ősi énekei megemlékeznek egy olyan hangról, amelyben a lélek-zet szent lelke lakik. E hang híre Európába is eljutott, ez a titokzatos "OM", ami az indiai kultúrában lélek és szellem újjászületésének kulcsa. Ezúttal sem száraz elméletről, hanem megtapasztalható valóságról van szó.

 

Alkonyatkor belépünk a csendbe. Egyenes háttal, ellazultan állunk a leszálló este félhomályában. Karunkat lazán felemeljük a mellkasunkig, mintha a bennünket körülvevő világmindenségből valami kimondhatatlanul finom esszenciát, az élet vizét akarnánk meríteni. E lassú és könnyed, súlytalan mozdulat közben kényszer és erőlködés nélkül énekeljük: "OM" - nem túl hangosan, inkább zümmögve. Beleérezzük magunkat a hangzásba, miközben a tenyerünk közepére koncentrálunk, amelyben alig érezhető rezgéseket kelt a zümmögés. Ha az "m" hang hosszabban, elnyújtottabban szól, alig észlelhetően "n" hangba megy át, tehát az "Om"- ból fokozatosan "Omn" lesz. A szent szótag eme átalakulására figyelni kell, mert csak azt bizonyítja, hogy a mantralégzés önálló életre kelt. Soha ne törekedjünk arra, hogy tudatosan, szándékosan alakítsuk az om-ot omn-ra, inkább figyeljünk, hogy megtörténik-e saját magától. Ezt a mantragyakorlatot Peryt Shounak köszönhetjük. Az indiaiak "om-mani" motívumnak is nevezték, mert az "omn" hangot fokozatosan "Um"-má alakították át, amely a buddhista "Om mani padme hum" mantra tömör, összefoglalt változata.

 

Miután tehát megtudtuk, hogy az "Om" hangzó sajátos, önálló életet él, tervszerűen kezdjük el a hang segítségével fejleszteni talpunk és tenyerünk közepén található energiaközpontjaink érzékenységét.

 

Egyenesen állva mindkét kezünket magunk előtt vállmagasságba emeljük. Közben elképzeljük, hogy egy portál előtt állunk és kezünkkel megérintjük annak felső sarkait. Most pedig sima, lágy mozdulattal engedjük le mindkét kezünket az elképzelt ajtófélfán, de nem egyszerűen, függőlegesen lefelé, hanem a gerincoszlop görbületeit utánozva. Mintha tehát enyhén ívelt ajtófélfákkal lenne dolgunk, amelyek görbületeinek iránya megegyezik gerincoszlopunk íveltségével. A mozdulat közben ismét érezzük tenyerünk közepén az enyhe vibrálást. Csak többheti gyakorlás után fogjuk érezni, hogy az "Omn" hang talpunk közepén is rezegni kezd. E gyakorlattal személyes, rezgő síkot teremtünk, amelynek széleit kezünkkel tapintjuk ki, és amelynek szélei a lábainkon is áthatolna. Eközben új létet teremtünk magunknak, új szerveket nyitunk meg.

 

Olyan ez, mintha a Föld belsejéből a gamma-sugarakon kívül finom mágnesesség áramlana testünkbe. Lábfejünk nagyon finom, lágy erőt szív a földből, ami feltölti testünket. Kezeink ezzel egy időben soha nem látott érzékenységre tesznek szert. A szellem és a lélek újjászületését fogjuk tapasztalni. Ez az egyetlen gyakorlat tökéletesen elegendő. Más mantragyakorlatok nem tartoznak témánkhoz.

 

Akik állandó, odaadó gyakorlással eléggé érzékennyé tették végtagjaikat, hogy azok képesek legyenek felvenni a föld és a környezet energiáit, felkészültek a legértékesebb, legmagasabb rendű ajándék fogadására, amit a légzés adhat. Hogyan lehetünk úrrá környezetünkön? Nos, ez a legnagyobb, egyben legnagyszerűbb feladat, amit a légzéssel szemben támaszthatunk, "ő" pedig teljesíteni is fogja, ha fáradhatatlanul gyakorolunk.

 

Ha valami fölött úrrá akarunk lenni, pontosan ismernünk kell. Magas szintű megismerés hiányában nem lehet belőlünk mester. A megértés ebben az értelemben véve lényegében a dolgok "megragadása".

 

Kezünk érzékenységét a lélegzés segítségével már kifinomítottuk, kezeink képesek erőt sugározni és befogadni egyaránt, attól függően, hogy szellemünk miként parancsolja. Az első kísérletre növekvő Hold idején kerüljön sor. Ellazultan nyújtsuk ki mindkét kezünket a Hold felé, mintha át akarnánk ölelni. Most pedig a lélegzet segítségével, kezeinkkel szívjuk magunkba a Hold erejét, esszenciáját, és érezzük, hogyan árad szét testünkben. A gyakorlat hatására valósággal megmámorosodhatunk a Holdtól, ettől azonban inkább tartózkodjunk, mert csak a finom ingerek jótékony hatásúak. A gyakorlat közben éberen figyeljük, hogyan hat ránk az éjszakai égitest.

 

Máskor ugyanezt a gyakorlatot a délelőtti napfényben végezzük el. Szintén figyeljünk, milyen hatásokat tapasztalunk magunkon a Nap hatására, mi a különbség a Hold és a Nap energiája között. Ha gyakorlottak és kellőképpen érzékenyek vagyunk, csakhamar érezni fogjuk a különbséget. E gyakorlatok hatására nem csak a világűrből származó legnemesebb energiákkal gazdagítjuk vérünket, amely finomítja és magasabb szintre emeli életerőnket, hanem élesítjük érzékenységünket, figyelmünket, aminek segítségével az idegen hatásokat "belülről" meg tudjuk fejteni. Nyitott tenyerünkön keresztül "belélegezzük" mindazt, amit eddig csak kívülről tapasztalhattunk meg.

 

Az említett - "interiorizáló" - gyakorlatokat végezzük el a természet más elemeivel is: kövekkel, növényekkel, fémekkel, de egyelőre csak nemes, tiszta és szép dolgokon. Ha a lélegzet élénken áramlik és dagad, és tenyerünk közepe a lehető legfinomabb érzékelésre képes, olyan élményekben lehet részünk, amelyről a misztikusok számolnak be: eggyé olvadunk a környezettel, a mindenséggel, nem különálló lényként éljük meg önmagunkat. Filozófiai szempontból ez olyan állapot, amelyben a szubjektum és az objektum elválaszthatatlanul összeolvad.

 

Dr. Buchinger szavaival élve, ez a fajta "belátás" nem kívülről való betekintés valamibe, hanem a megfigyelés tárgyával eggyé válva szemlélés, minden létező egységében való feloldódás. Az indiaiak ezt a tudatállapotot "Tat twam asi" kifejezéssel illették, ami magyarul azt jelenti: "Ez vagy te." Tehát: az vagy, amit belélegzel, a mélységes megértésnek ebben a fennkölt pillanatában az Én és a Te azonos. Miután misztikus belátásunkat a fentiek szerint képességszinten elsajátítottuk - ez évekig eltarthat -, nyitva áll előttünk az út, hogy környezetünk urává váljunk. Ez persze nem jelenti a környezet megerőszakolását, sőt, ellenkezőleg: az válik a környezet mesterévé, aki megérti, megértve képes irányítani, mélyen kimerítve mindazt, amit jelent számunkra.

 

Saját testi szenvedésünket amúgy is uraljuk, most az a dolgunk, hogy a bennünket fékező, beszűkítő gátakat, ellenállásokat leküzdjük.

 

Minden embert, aki velünk kapcsolatba kerül, a lélegzet és a különleges érzékszervvé kifejlesztett tenyér segítségével alaposan megvizsgáljuk. Erre kiváló alkalmat nyújt a bemutatkozáskor, üdvözléskor szokásos kézfogás. Azonban előítéletek és ellenérzések nélkül kell közelítenünk minden idegenhez. A valódi és igazságos ítéletet intuíciónknak, különleges érzékelésünknek kell meghoznia. Ne értelmünk vagy szenvedélyünk legyen a döntőbíró, hanem kifinomított érzékenységünk tévedhetetlen iránytűje. 

 

Ha valaki ártani akar nekünk, ha érezzük, hogy gyűlöl bennünket, ha lénye a szemünkben veszélyesnek és visszataszítónak tűnik, két lehetőségünk van. Az első igen egyszerű: kerüljük. Erre gyakran szükség lesz, mert a szó szoros értelmében érezni fogjuk, hogy jelenlétében nem tudunk lélegezni. A másik lehetőség, hogy a "Tat twam asi"-hozzáállást gyakoroljuk irányában, és megvalósítjuk az "Én Te vagyok" állapotot. Beleérző, megértő módon, sőt szeretettel "belélegezzük magunkat" a lényébe, arra az isteni intelemre gondolva: "Szeressétek ellenségeiteket."

 

Ha ez sikerül, titokzatos dolog történik. Ettől kezdve ugyanis szinte automatikusan megtaláljuk az útját és módját, hogy oly módon tartsunk fenn vele a kapcsolatot, hogy ne tudjon ártani nekünk. Megtaláltuk azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül jó irányban befolyásolhatjuk őt. Sőt, gyakran még furcsább dolog is történik: mintha ez az ember egyik napról a másikra másképp viszonyulna hozzánk, ellenségből barátunkká válik, olyan baráttá, aki békén hagy, és eltekint attól, hogy zavarni, ártani akarjon nekünk.

 

Ha a lélegzet és az általa jelentős mértékben kifinomított beleérző képesség megmutatja az utat, hogyan szabadulhatunk meg a bennünket szorongató, zavaró, ellenséges emberektől, még inkább segíteni fog abban, hogy új barátokra leljünk és meglévő barátságainkat elmélyíthessük. Azáltal, hogy uralkodunk saját magunkon, embertársainkhoz fűződő viszonyunk önmagától gyümölcsözőbbé válik. Most azonban azokkal inkább képesek vagyunk másokon segíteni, mint valaha. Elsősorban a betegeken, akiknek kezünkkel élő erőt, segítséget nyújthatunk.

 

Ezzel kapcsolatban röviden megjegyezzük, hogy a kezek érzékenysége gyakran oly mértékben felfokozódik, hogy képesek vagyunk betegségeket megérezni. Azonban senkinek sem tanácsoljuk, hogy akaratlagosan törekedjen e természetes gyógyító erő kifejlesztésére. Ilyenkor ugyanis olyan betegségek, negatív állapotok, erők ragadhatnak ránk, amelyektől aztán igen nehéz megszabadulni. A kézzel gyógyítóknak különleges képzésre van szükségük, hogy mindezt elkerüljék. Másképp is embertársaink, barátaink segítségére lehetünk, ugyanis a légzés segítségével nyert tapasztalatoknak és megértésnek köszönhetően tanácsunkat nagyra fogja értékelni környezetünk. A kétségbeesett, bajban lévő emberek közelünkben jól érzik magukat, hálásak és barátságunkat komolyan veszik. Fáradhatatlanságunk - a lélegzet első ajándékainak egyike - kellemes társasággá, szellemi érzékenységünk pedig értékelt személyiséggé alakít bennünket. Olyan ez, mintha minden nehézséget és akadályt a lélegzet erejével elfújnánk az útból, aki pedig ismer bennünket, tisztában van vele, hogy mindez való igaz.

 

Ahol valóban problémák merülnek fel, lecsendesítjük lelkünket és erőt merítünk a lélegzetből, a Föld, a világűr energiájából, a fákból. Ahol áthághatatlan akadályok tornyosulnak előttünk, amikor a sorsunk erősebb, mint mi magunk, a lélegzet és az általa mozgósított segéderők megmutatják a kiutat, amire különben soha nem lennénk képesek. Mindez természetes egy valódi lélegzetmester számára.

 

Természetesen a gyakorlás első hetében még ne számítsunk csodákra, a megerősítést azonban hamarabb érezni fogjuk, mint gondolnák.

- tamás -
XV. évfolyam 4. szám

Címkék: légzés, légzőgyakorlatok

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.