Holisztika

A lélek fejlődése az életút folyamán 1. rész

Antropozófia a gyógyításban 1. rész

A születéskor fizikai testünk még messze nem olyan, mint később. A különbség nem csak a méretekből adódik. A szervek anatómiailag, funkcióikban sem alakultak még ki. Életünk első hét évében minden szervnek és szervrendszernek minőségi változáson is keresztül kell mennie, hogy a későbbi korban elvárt működéseknek eleget tudjanak tenni.  


 

Az agy, a központi idegrendszer is a 8. életév körül éri el azt a strukturáltsági fokot, amely már alig különbözik a felnőttétől. A fogváltás jelzi, hogy a kisgyermek szervezetében gyakorlatilag minden sejt kicserélődött.

 

Akkora megújulási képesség, mint az első hét évben, többé soha nem lesz tapasztalható. A növekedés még tart, a regeneráció is működik, de mindez már a lebontás folyamataival egyensúlyban zajlik. Károsodás esetén a szövetek jól regenerálódnak, de új forma már nem jöhet létre. Például új fog többé soha nem nő ki.

 

A gyulladásos betegségek, melyek az első hét évben jellemzőek, abban „segítenek” a gyermeknek, hogy a genetikusan öröklött fizikai testet finoman tovább alakítsák. A gyulladás ugyanis a szövetek egy kis részét – főleg a finom fehérjestruktúrákat – lebontja. A betegség lezajlása után azonban e szövetek regenerálódnak, újraépülhetnek, a szervezet kissé átalakul. Így nyílik lehetőség a felnövő kis ember sajátos tehetségeinek, alkatának megfelelő finom testi változásra. Hisz testünknek valódi „otthonná” kell válnia.

 

Azt sem feledhetjük, hogy a test az a hangszer, melyen később a lélek „játszik”. Ha testünk egészséges, ha valóban a miénk, akkor van meg a lehetősége a léleknek az önálló, szabad, függőségektől mentes élet kialakítására. Az első hét év tehát döntő a későbbiek szempontjából.

 

Az egészséges testi-lelki fejlődés egyik jele, hogy a kisgyermek hároméves kora körül „én”-t kezd mondani. Nem külső szemlélőként éli meg az eseményeket, és már nem azt mondja: „Pistike álmos”, hanem bentről érzi mindezeket. A lélek már belülről szólalhat meg: én vagyok álmos. Evvel egy időben a gyermek persze saját akaratát is egyre erősebben fogja kifejezésre juttatni. Próbálgatja a határait. Mit lehet, mit nem?

 

Ez az a kor, amelyben a szülők, a nevelők, az egész környezet, mely a gyermeket körülveszi, a legnagyobb befolyással van későbbi életére. Ráadásul az első hét évben a központi idegrendszer éretlensége miatt nincs meg az a védettség, mely később már természetes módon működik. A túl erős ingerek (zajok, fények, gyors testhelyzetváltozás), a túl sok inger (gyakori környezetváltozás, túl korai intellektuális terhelés) hatását az idegrendszer nem tudja tompítani. Nincs meg például az az absztrakciós képesség, mely a tv világát a valóságos világtól elválasztja.

 

Az ebben a korban kialakuló zavarok többsége az említett külső hatások következménye. Ha az idegrendszer nem tud megérni, akkor a beidegzések nem működnek megfelelően, nem érnek megfelelően. Ennek egyik jele a vizelet vagy a széklet ürítésének a problémája. A későbbiekben a finom mozgások koordinációja károsodhat (írási nehézségek, ügyetlenség stb.).

 

Az első hét évben a legfontosabb teendő a gyermeket körülvevők számára a szeretet. A gyermeket védeni kell, mint ahogy a kertész védi a palántáit. Minden kisgyermeket barátságos, átlátható, lehetőleg természetes világgal kellene körülvenni. Nagy segítség, ha meg tudjuk határozni életének ritmusait, tevékenységeinek, viselkedésének határait, mindezekhez aztán éppen ő fog ragaszkodni a legjobban.

 

Az antropozófus gyógyászat felfogása szerint a fogváltás utáni korban, tehát nagyjából a 7–14 éves korig válik alkalmassá a gyermek a gondolkodásra. Azok az erők (a teremtő, a formaképző életerők), melyek eddig a fizikai testet alakították, megmaradnak. Működnek tovább is, csak más területen. Eddig arra szolgáltak, hogy a testet alakítsák. Ettől fogva lelki síkon hatnak: először is a gondolkodást érlelik, alakítják, teszik strukturáltabbá. Eddig a fizikai síkon, az önálló életre is alkalmas sejtekből kellett kialakítani azt az együttműködő rendszert, ami szövetek, szervek, szervrendszerek segítségével mint igen magas fokon koordinált szervezet tud működni. Most a gondolkodás alakul. Az eddig meglévő egyes tapasztalatok, emlékképek, képzetek most rendeződni, érni kezdenek. Például az az egyszerű képzet, hogy a rózsa piros, most differenciálódni kezd. Kiderül például, hogy nem minden rózsa piros, van sárga, fehér és más színű rózsa is. Kiderül, hogy a szomszéd bácsi autója is piros, de az mégsem rózsa. Kezdenek az alapvető önálló gondolati egységek nagyobb egésszé összeállni. Az új tapasztalat, az új gondolat már ebbe az új rendszerbe kezd beépülni. Ha elrendeződik, ha beépül, akkor mondja a gyermek, hogy „aha, megértettem”. Amit az ember megért, azt el is raktározza. Szükség esetén pedig a raktárból újra elővarázsolja. Az új gondolattal pedig a rendszerből feleslegessé vált elemek kiürülnek. A fizikai testhez némileg hasonlóan gondolati életünk is intenzív kölcsönhatásba kerül a külvilággal.

 

A központi idegrendszer érettségével megnyílik a lehetőség a gondolkodáson kívül a lelki élet másik két területének, az érzelmeknek és az akaratnak az egyre érettebb megnyilvánulására is. Az érzelmi élet alapvető építőkövei: az öröm és a félelem, a szimpátia és az antipátia, az ösztönök világa stb. ébredeznek, kezdenek megérni, hogy kialakulhassanak a bonyolultabb személyiségjegyek, mint például a temperamentum. Ha ez a folyamat is a megfelelő ütemben zajlik, akkor például egy 9-11 éves gyermek már belülről kezd érezni bizonyos törvényeket, bizonyos erkölcsi szabályokat. Nem azért nem üt a kistestvére kezére, mert azt mondtuk neki, hanem mert azt ő is így tartja helyesnek. Ebben a korban már az igazságérzet is kezd kialakulni, sőt igen erőssé válni. Ebben a korban sok gyermek az igazság bajnokává válik: megvédi a kisebbet, betartatja a felnőttek utasításait. Ettől a kortól lehetne tulajdonképpen már társasjátékot is játszani. A gyermek már érti a játékot. Megvan a vágy, hogy nyerjen, de képes betartani, sőt betartatni a szabályokat.

 

Vagyis a 7–14 éves korig tartó életszakaszban kialakul, formálódik a lelki élet három alappillére: a gondolkodás, az érzés és az akarat. Ebben a korban a legfontosabb elv számunkra a „nil nocere”, azaz a nem ártani elve. Ez az a kor, amelyben általában a legegészségesebbek vagyunk, hacsak valami külső hatás el nem rontja ezt az egészséget. Ekkor inkább a lélek az érzékeny. Ez kaphat mélyebb sebeket, hisz még kialakulóban van, sok szempontból éretlen. Az életkörülmények hirtelen változása, a szeretett hozzátartozó elvesztése igen érzékenyen érintheti a gyermeket ebben a korban. Ha gyengülnek a lelki erők, veszít a gyermek frissességéből, ekkor még mindenképpen meglévő érdeklődéséből a világ iránt. A test hatása erősödik. Kezdi „húzni a föld”. Látszik a járásán, a kedvetlenségén, mogorvaságán. Egyedül érezheti magát. Előveszik a félelmek, a szorongások, az apátia. Emiatt alig eszik (anorexia nervosa), vagy éppen túl sokat fal (bulémia).

 

Az is előfordul, hogy a lelki erők gyengesége fizikai síkon jelentkezik. Leggyakoribbak a mellkasi panaszok. És itt nem lehet elmenni az összefüggés mellett, melyet a „lélek” és a „lélegzés” szavunk azonossága jelez. Se szeri, se száma azoknak a művészi utalásoknak, melyek az érzelmeket anatómiailag a mellkashoz, a szívhez kötik. Sohasem a fejhez. Ott mindig az ésszerű, de hideg, a célszerű, az egyed számára hasznos gondolatok vannak. A lélek melegsége, az igazán emberi megnyilvánulások, amikor a másik ember szempontját is figyelembe tudjuk venni, mindig a jó szív győzelmét jelentik. A tudomány is alátámasztja ezt a maga tárgyszerű megállapításával: az emocionális hatások a szívműködés és a légzés ritmusát mindig modifikálják. De nyelvünkben is további képek erősítik a lelki ingerek keringésre, légzésre való közvetlen hatását: olyan szépet látunk, hogy „elakad a lélegzetünk”, úgy megijedünk, hogy „megfagy ereinkben a vér”. De a sírás, a nevetés is az érzelmeket kifejező „sajátos légzési mód”, hogy a száraz tudomány kifejezését idézzem ismét. Ha az érzelmek a légzés és a keringés ritmusait, dinamikáját befolyásolják, akkor az érzelmi élet zavarai ugyanezeken a területeken okozhatnak elsősorban fizikai vagy funkcionális eltéréseket. A testi panaszok jelentkezhetnek már ebben a korai kamaszkorban is. Ahogy a légzésben is két alapvető irány van, a kilégzés és a belégzés, úgy a szívműködés is két fázisra oszlik, az összehúzódás (szisztole) és az elernyedés (diasztole) szakaszaira. Valahogy így oszlanak a panaszok is két fő irányban: a túl erős összehúzódásnak, a túl erős belégzésnek testi síkon a görcs (angina, asztma), a heves szívműködés, lelki síkon pedig a félelem felel meg. A túlságos kitágulásnak testileg minden pangás, lelkileg az apátiás tünetek.

 

Ebben a korban a legfontosabb, hogy figyelemmel legyünk a gyermek lelki labilitására. Fontos, hogy mindig legyen mellette olyan hozzátartozó, nevelő, akit különösen kedvel, mert annak a véleményét, segítségét biztosan elfogadja. Ebben a korban is fontosak a ritmusok, bár egyre nehezebb betartatni. Mégis jó, ha legalább rendszeresen eszik, ha legalább olykor egészségesen táplálkozik a gyerek. Ha az alvásidőket is be tudjuk tartatni, még többet segítünk. A gyermek panaszait ilyen korban is komolyan kell venni. Ki kell vizsgálni. El kell dönteni, van-e testi eltérés, vagy inkább lelki síkon, funkcionális síkon történjék a segítségnyújtás. Ez általában csak úgy érhető el, ha olyan orvost, gyógyítót találunk, akinek tanácsát a gyerek elfogadja.

Dr. Jakab Tibor
IX. évfolyam 2. szám

Címkék: antropozófia

Aktuális lapszámunk:
2017. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.