Holisztika

A szerelem nem cserekereskedelem

A házaspárok átlagosan 9 percet beszélnek egymással: a gyerekekről, a szemétről, a szomszédokról, a pénzről, hétköznapi gondokról és másokról, de szinte alig magukról. Sok, régen fennálló kapcsolatban alig adnak érzelmeket egymásnak a partnerek. Este általában együtt, de külön-külön fotelben tv-t nézve azon sóhajtoznak, hogy milyen jó lenne eltölteni egy szerelmes hétvégét egy romantikus kis szállodában! Mint a fiatal szerelmesek… És mi következik azután?


 

Aki tud szeretni, az boldog. A szerelem azonban nem azt jelenti, hogy a másikat birtokolni akarjuk. Általában itt kezdődnek a nehézségek. A párkapcsolatok hossza egyre inkább azon múlik, hogy a partnereknek sikerül-e úgy alakítani a kapcsolatot, hogy mindketten önszántukból maradjanak meg benne.

 

Talán soha nem volt még ilyen nehéz a szerelmet és a párkapcsolatot egy életre megőrizni, mint manapság. Nagycsaládok szakadnak szét, sok ember a gyakori költözések miatt korábbi környezetéből kiszakad. És ráadásul az emancipációs mozgalmak utáni korban élünk, amikor a gyerekek nem kapnak szülői mintát arról, hogyan jön ki egymással két egyenrangú partner. A filmekből és médiumokból közvetített szerelmi ideál gyakran túlterheli a párkapcsolatokat, mert állandóan azokhoz hasonlítjuk saját kapcsolatunkat.

 

A szerelem kezdete: két maszk találkozik

A szerelem fázisában elbűvöl bennünket a másik. Nem ritka ilyenkor, hogy a valóságot torzítva látjuk: idealizáljuk a partnert, aki kiegészít bennünket, aki megemeli saját értékünket, és akivel éppen ezért szeretnénk teljesen összeolvadni. Nemcsak a partnert idealizáljuk, mi magunk is a legjobb oldalunkról mutatkozunk a "dürrögés" idején. Így gyakran két túlszépített maszk talál egymásra, és az emberek egymásba szeretnek.

 

Ezt óhatatlanul követi a kiábrándulás fázisa, eltérő gyorsasággal, általában az első két éven belül: a felek felfedezik, hogy illuzórikus fantáziákba menekültek ("Ments meg!", "Tegyél boldoggá!"). A partnerek anélkül keveredtek bele egy párkapcsolatba, hogy tisztázták volna egymással titkos vágyaikat a kapcsolatot illetően, vagy közös, a kapcsolatot és az egész életet illető vízióikat kölcsönösen megbeszélték volna. Ha ezután a partner más tulajdonságokat is mutat, már nem illik bele az elvárt sémába. Ilyenkor általában megkezdődik egymás kényszerítése , a másik "megnevelése".

 

 

Hiába vágjuk falhoz a békát…

Következik az egyre fokozódó polarizálódási fázis, különféle szerepekben. Előfordulhat, hogy ami eleinte vonzó volt, most idegesítővé válik a másikban. Egyre több szemrehányás hangzik el, kritizáljuk, becsméreljük a másikat, vagy leblokkolunk, duzzogunk, akár napokig nem szólunk egymáshoz. Hatalmi játszmák és zsarolási kísérletek követik egymást. "Bebizonyítjuk" partnerünknek, hogy nem szeret bennünket eléggé: "Ha szeretnél, akkor…" A kapcsolatot egyre inkább jellemzik a büntető technikák és a negatívumok. Ezzel ördögi kör veszi kezdetét, ahol egyik fél sem közeledik a másikhoz, mert ezt a másiktól várja el.

 

 

A valódi veszekedést általában elkerülik a felek, mert megpróbálják fenntartani a harmónia látszatát. A partnerkapcsolat patologikus mivoltát nem az erős konfliktusok megléte jellemzi, ha nem az a tény, hogy képtelenek vagyunk közösen megoldani azokat. A kapcsolat megmentése érdekében a felek kerülik a valódi konfliktusokat, helyette jelentéktelen dolgok miatt veszekednek (fogkrémes tubusokon, WC-papír-gurigákon stb.). Egyre nő a harag. Ilyenkor belül, titokban "mondunk fel" a másiknak, lassanként elidegenedünk, elhidegülünk egymástól.

 

A háttérben többnyire önmagunk szeretetének hiánya, önértékelési zavar, az önállóság hiánya áll, ami a magánytól, egyedülléttől való félelembe torkollik (lásd a bekeretezett szöveget). A kapcsolat megtartása és a magány elkerülése érdekében kapaszkodunk, ellenőrzünk és féltékenyen őrködünk a másik felett.

 

 

A tartós szerelemhez vezető út csapdákkal teli

Sok szerelmi csapda vár arra, hogy belelépjünk, ugyanakkor számos, a szerelmet szétziláló technikát alkalmazunk tudtunkon kívül:

 

- A közelség, gyengédség és szexualitás adását-kapását a partner nekünk megfelelő viselkedésétől tesszük függővé. Az elutasítási taktikáknak azonban áldozatul esik a partnerkapcsolat egyik legfontosabb építőköve.

 

- Nem bújunk össze, nem becézgetjük a másikat, mert akkor az egyik fél mindig többet akar!

 

- Nem szépítkezünk a másik kedvéért, elhanyagoljuk magunkat, túlságosan megszokottá válunk egymásnak, ami a szexuális vonzalom rovására megy. Az erotika lassanként kihal a kapcsolatból: az egykori szerelmespár "anyának" és "apának" nevezi a másikat, otthon pedig leginkább joggingruhában látják egymást…

 

- A partnerek újra és újra ugyanazon sztereotip viselkedésmintákba bonyolódnak, amelyek szövegét mindketten unásig ismerik. Semmi újat nem próbálnak ki, nem lépnek ki a megszokott viselkedés mintákból - ahelyett, hogy partnerüket valami pozitívummal meglepnék.

 

- Nem fogadjuk el a másik különbözőségét. Nem adunk a másiknak pozitív érzelmeket ellenszolgáltatás nélkül; és nem is erősítjük meg a másikat pozitívan, ha egyszer - kivételesen - jól bánik velünk.

 

- A közös élmények egyre ritkulnak. A ("szerelmes")pár gyakran már nem törődik kettejük kapcsolatával, nem szabnak határokat a gyermekekkel vagy a szülőkkel szemben. A kapcsolatot nem ápolják, ezért fokozatosan elhervad.

 

Saját partnerünket fokozatosan negatív fényben látjuk, bepasszírozzuk egy fiókba, hiszen úgyis jól ismerjük őt! Ebben a fázisban gyakoriak a kitörési kísérletek: szerencsét próbálunk egy másikkal, hiszen ezt szuggerálják belénk a médiumok is.

 

"Senki sem tökéletes"- De hogyan bánjunk a gyengéinkkel?

 

A partnerkapcsolat integrációs fázisát egyre kevesebben érik el: vajon sikerül-e felismerni saját gyengéinket és hibáinkat, ahelyett, hogy azokat partnerünkre vetítenénk? És vajon hogyan tudunk együtt élni a másik hibáival?

 

Ehhez sok beleérző képesség szükséges, ugyanis csak ez teszi lehetővé az ellentmondásos tulajdonságok integrálását pozitív összképpé. Ha ez sikerül, tudomásul vesszük, hogy partnerünk nem tökéletes, mégis tudjuk szeretni. El tudjuk fogadni olyannak, amilyen, mert tudjuk szeretni saját magunkat és kellőképpen önállóak vagyunk. A kölcsönös empátia alapján a szerelem kiegészül egy mélységes szeretettel, és létrejön a közelség és távolság egészséges egyensúlya.

 

Meg kell találni a közelség és távolság egyensúlyát

Akik szeretik egymást, egymás közelében akarnak lenni, a túl sok és túlzott közelség azonban megöli a szerelmet: a kötöttség a kapcsolat tönkretételével fenyeget. A kötődés, amelyre a szerelem törekszik, egyúttal alá is áshatja azt. Fontos tehát a közelség, de egyúttal - a szerelem érdekében - legalább ilyen fontos egy bizonyos távolság, egyéniség és önállóság megtartása is!

 

A szerelem természete ambivalens, vágyakozás és félelem egyaránt van benne. Ebből eredően számtalan kihívás éri a szerelmi kapcsolatban élő feleket:

 

- Belemennek egy szoros kötődéssel járó kapcsolatba, ugyanakkor nem szabad félniük szabadságuk elvesztésétől, de attól sem, hogy elhagyja őket a másik és kiszolgáltatottá válnak.

 

Sok partner nem képes elfogadni, vagy akár szeretni a másik különbözőségét

 

- El kell fogadniuk partnerük korlátait és saját korlátaikat.

 

- Erőfeszítéseket kell tenniük egy közös világ megteremtéséért, annak tudatában, hogy más lehetőségekről lemond annak érdekében, hogy azonosulhasson a közösen teremtett világgal.

 

- Tudniuk kell azonosulni a szokatlan, az eksztatikus és szenvedélyes élmények iránti vágyakkal, ugyanakkor uralkodniuk kell a kontrollvesztéstől való félelmeiken.

 

- A valakihez tartozás, az intimitás iránti vágyukat ki kell elégíteniük, ugyanakkor le kell küzdeniük a függőségtől való félelmeiket…

 

A szerelemnek csak akkor van esélye, ha nem terheljük túl

A szerelem mindig kétarcú jelenség. Az azzal összefüggő félelmeket erősíthetik korábbi csalódások, amelyek túlzott szeretetéhséghez vagy a magánytól való rettegéshez vezethettek.

 

A szerelmet éppen ezért nemcsak olyan terhek nehezítik meg, amelyek önnön létéből fakadnak - általában minden komoly szerelmi viszonytól túl sokat várunk, pl. bizsergető szenvedélyt, ugyanakkor meghitt stabilitást. Ezen túlmenően minden frusztrációnkkal és kielégítetlen (gyermeki) vágyunkkal is megterheljük. Ha azt akarjuk, hogy a szerelem életben maradjon, talán az a legfontosabb, hogy nem terheljük túl!

 

 

Az el­sőszá­mú fel­té­tel: tud­juk sze­ret­ni ön­ma­gun­kat!

So­kan ren­ge­te­get ké­pe­sek meg­ten­ni má­so­kért, csak hogy el­nyer­jék sze­re­te­tü­ket. Ez az út azon­ban min­den eset­ben bá­na­tot okoz, le­gyen az fél­té­keny­ség, vá­gyó­dás, fé­le­lem, sér­tett­ség vagy ha­rag. Ha má­so­kra van szük­sé­günk, vagy má­so­kat hasz­ná­lunk ar­ra, hogy úgy érez­hes­sük, va­la­ki sze­ret, füg­gő­vé vá­lunk tő­lük, pon­to­sab­ban a ben­nük, ró­lunk alko­tott kép­től. Ilyen­kor csak ab­ban az eset­ben tud­juk ma­gun­kat sze­ret­ni, ha má­sok is sze­ret­nek ben­nün­ket, bó­kol­nak vagy más mó­don fe­je­zik ki ér­té­kí­té­le­tü­ket irá­nyunk­ban.

 

Ha va­la­ki gyer­mek­ko­rá­ban szü­lei­től nem ta­pasz­tal­ta meg a fel­té­tel nél­kü­li sze­re­te­tet, an­nak fel­nőtt­ko­rá­ban ne­he­zé­re fog es­ni, hogy sa­ját ma­gát sze­res­se és el­fo­gad­ja. Ehe­lyett jól mı­kö­dő masz­kot öl­te­nek ma­gu­kra, és meg­pró­bál­nak má­sok­hoz al­kal­maz­kod­ni, má­sok elvá­rá­sai­nak ele­get ten­ni. El­ide­ge­ned­nek sa­ját ma­guk­tól, és sze­re­te­tet ke­res­nek, amit sa­ját ma­guk­nak nem tud­nak meg­ad­ni. Ezért a sze­re­tet el­ke­rül­he­tet­le­nül szen­ve­dést fog okoz­ni, ha min­den­képp más­va­la­ki­re kell irá­nyul­nia, mi­előtt vissza­ta­lál hoz­zánk. Min­d­ez ön­vád­hoz, ön­ér­té­ke­lé­si za­va­rok­hoz, gya­ko­ri sér­tő­dés­hez és min­de­ná­ron tet­sze­ni aka­rás­hoz ve­zet.

 

Kü­lönb­sé­get kell te­hát ten­nünk, sze­re­te­tünk ab­ból áll-e, hogy va­la­kit va­ló­ban sze­re­tünk, vagy a má­sik­tól pusz­tán azt akar­juk elér­ni, hogy sze­res­sen ben­nün­ket. Ha utób­bi igaz, ak­kor sem mi, sem part­ner­ünk nem le­het ön­ma­ga, nem ad­hat­ja va­ló­di én­jét. Így a sze­re­lem nem bol­do­gít, nem sza­ba­dít fel, nem ér­zünk mély össze­tar­to­zást, a kap­cso­lat a fé­lel­mek ket­re­cé­vé ala­kul. Ön­ma­gunk sze­re­te­te te­hát lény­eges elő­fel­té­te­le an­nak, hogy egy má­sik em­bert tud­junk sze­ret­ni anél­kül, hogy fe­les­le­ge­sen szen­ved­nénk.

 

Ha ön­ma­gun­kat ké­pe­sek va­gyunk el­fo­gad­ni, má­sok­hoz is tu­dunk kö­tőd­ni, de egye­dül is jól érez­zük ma­gun­kat, sza­ba­don tu­dunk fej­lőd­ni, ki tu­dunk tel­je­sed­ni, ugya­nak­kor má­so­kat el is tu­dunk en­ged­ni, tud­juk en­ged­ni őket oly­an­nak len­ni, ami­lye­nek a va­ló­ság­ban. Ha ál­lan­dó­an va­dá­szunk va­la­ki­re, aki­től kap­ni aka­runk, el­fe­lejt­jük, mi­lyen jó do­log sze­re­te­tet ad­ni.

 

 

Tegye a ke­zét a szí­vé­re: Ön ho­gyan ápol­ja sze­rel­mi kap­cso­la­tát?

• Ön mit tesz há­zas­sá­gá­ért vagy part­ner­kap­cso­la­tá­ért?

• Mennyi­re tisz­te­li, be­csü­li tár­sát, és ho­gyan fe­je­zi ki ezt?

• Vissza­em­lé­kez­nek oly­kor ar­ra, ho­gyan kez­dődött a kap­cso­la­tuk, és szok­tak még be­szél­ni ró­la?

• Mi­lyen gya­kran búj­nak egy­más­hoz?

• Hogy be­szél­nek egy­más­sal a hét­köz­na­pok so­rán?

• Mi­lyen gya­kran ké­nyez­te­tik egy­mást köl­csö­nö­sen? Hány­szor le­pik meg egy­mást apró fi­gyel­mes­sé­gek­kel, po­zi­tív él­mé­nyek­kel?

• Ho­gyan ol­da­nak meg kö­zös pro­blé­má­kat?

• Mennyi­re ké­pes el­fo­gad­ni a kü­lön­bö­zősé­get, mennyi­re to­le­rál­ja a má­sik él­mé­nye­it?

• Mennyi­re őszin­te és nyi­tott Ön?

• Ak­tí­van tá­mo­gat­ja-e part­ne­rét?

• Mennyi­re ké­pe­sek egy­mást va­ló­ban meg­hall­gat­ni, anél­kül, hogy köz­ben el­le­nér­ve­ket és öni­ga­zo­lást ke­res­né­nek?

• Mi­lyen kö­zös cél­jaik, ér­dek­lőődé­si kö­rük és ví­zió­ik van­nak?

• Azt is ész­re­ve­szi-e, ha a má­sik va­la­mi jót tesz Ön­nel?

• Tud­nak egy­más sze­mé­be néz­ni és el­mon­da­ni, hogy mit sze­ret­nek és mit tar­ta­nak ér­de­kes­nek egy­más­ban?

• Mennyi sza­bad­sá­got tud­nak egy­más­nak ad­ni?

• Mennyi­re ön­ál­ló Ön?

• Sze­rel­mi kap­cso­la­tuk­ban ké­pe­sek el­ha­tá­ro­lód­ni a gye­re­kek­től szü­lő­kőlstb.?

• Ápol­nak-e kap­cso­la­tuk te­her­men­te­sí­té­se ér­de­ké­ben ba­rá­ti kap­cso­la­to­kat má­sok­kal? Mennyi sza­bad moz­gás­te­ret ad­nak egy­más­nak?

• Mennyi­re ki­elé­gítőa sze­xuá­lis éle­tük? El­mond­ják egy­más­nak (tit­kos) kí­ván­sá­gai­kat és fan­tá­ziá­i­kat?

• Si­ke­rült-e pl. egy önis­me­re­ti cso­port­ban sa­ját ki­elé­gítet­len gyer­me­ki kí­ván­sá­gai­val meg­bé­kél­nie?

 

Az „ér­té­ke­lés­nél” ve­gye a kö­vet­ke­zőket fi­gye­lem­be: A part­ner­kap­cso­lat szint­jén le­het egyez­ked­ni és kom­pro­misszu­mo­kat ki­csi­kar­ni. Azon­ban ilyen adok-ve­szek árán nem le­het meg­vá­sá­rol­ni a sze­rel­met, sőt ál­ta­lá­ban ez tön­kre­te­szi a sze­rel­met. A szen­ve­délyes sze­re­lem ér­de­ké­ben meg kell nyíl­ni a má­sik előtt. A tar­tós sze­rel­mi kap­cso­lat­ban azon­ban a part­ner­ség és a sze­re­lem egyen­súly­ára kell tö­re­ked­ni.

- tamás -
XII. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika, szerelem

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.