Gyakori megbetegedések
- Bőrbetegségek
- Emésztőrendszeri megbetegedések
- Fájdalmak – fájdalomcsillapítás
- Férfi egészségügyi problémák
- Fertőző betegségek
- Fül-orr-gégészeti betegségek
- Gyermekkori betegségek
- Ideggyógyászati megbetegedések
- Időskori megbetegedések – anti-aging
- Immunrendszer és nyirokkeringés
- Jó- és rosszindulatú daganatos megbetegedések – rák
- Mozgásszervi megbetegedések
- Nőgyógyászati betegségek
- Pszichiátriai betegségek
- Száj- és fogászati betegségek
- Szemészeti problémák
- Szív- és érrendszeri betegségek
- Táplálkozás, anyagcsere, hormonok
- Tüdő- és légúti megbetegedések
- Vese és a húgyutak betegségei
Ajánló
A szerelem nem cserekereskedelem
- Boldogságreceptek az agyunknak
- Rezgés és harmónia
- Ütés
- Mudrák
- Mézek méze
- Emberképek
- Látván látni
- A hetesség misztériuma
Ajánlott cikkeink a témában:
A házaspárok átlagosan 9 percet beszélnek egymással: a gyerekekről, a szemétről, a szomszédokról, a pénzről, hétköznapi gondokról és másokról, de szinte alig magukról. Sok, régen fennálló kapcsolatban alig adnak érzelmeket egymásnak a partnerek. Este általában együtt, de külön-külön fotelben tv-t nézve azon sóhajtoznak, hogy milyen jó lenne eltölteni egy szerelmes hétvégét egy romantikus kis szállodában! Mint a fiatal szerelmesek… És mi következik azután?
Aki tud szeretni, az boldog. A szerelem azonban nem azt jelenti, hogy a másikat birtokolni akarjuk. Általában itt kezdődnek a nehézségek. A párkapcsolatok hossza egyre inkább azon múlik, hogy a partnereknek sikerül-e úgy alakítani a kapcsolatot, hogy mindketten önszántukból maradjanak meg benne.
Talán soha nem volt még ilyen nehéz a szerelmet és a párkapcsolatot egy életre megőrizni, mint manapság. Nagycsaládok szakadnak szét, sok ember a gyakori költözések miatt korábbi környezetéből kiszakad. És ráadásul az emancipációs mozgalmak utáni korban élünk, amikor a gyerekek nem kapnak szülői mintát arról, hogyan jön ki egymással két egyenrangú partner. A filmekből és médiumokból közvetített szerelmi ideál gyakran túlterheli a párkapcsolatokat, mert állandóan azokhoz hasonlítjuk saját kapcsolatunkat.
A szerelem kezdete: két maszk találkozik
A szerelem fázisában elbűvöl bennünket a másik. Nem ritka ilyenkor, hogy a valóságot torzítva látjuk: idealizáljuk a partnert, aki kiegészít bennünket, aki megemeli saját értékünket, és akivel éppen ezért szeretnénk teljesen összeolvadni. Nemcsak a partnert idealizáljuk, mi magunk is a legjobb oldalunkról mutatkozunk a "dürrögés" idején. Így gyakran két túlszépített maszk talál egymásra, és az emberek egymásba szeretnek.
Ezt óhatatlanul követi a kiábrándulás fázisa, eltérő gyorsasággal, általában az első két éven belül: a felek felfedezik, hogy illuzórikus fantáziákba menekültek ("Ments meg!", "Tegyél boldoggá!"). A partnerek anélkül keveredtek bele egy párkapcsolatba, hogy tisztázták volna egymással titkos vágyaikat a kapcsolatot illetően, vagy közös, a kapcsolatot és az egész életet illető vízióikat kölcsönösen megbeszélték volna. Ha ezután a partner más tulajdonságokat is mutat, már nem illik bele az elvárt sémába. Ilyenkor általában megkezdődik egymás kényszerítése , a másik "megnevelése".
Hiába vágjuk falhoz a békát…
Következik az egyre fokozódó polarizálódási fázis, különféle szerepekben. Előfordulhat, hogy ami eleinte vonzó volt, most idegesítővé válik a másikban. Egyre több szemrehányás hangzik el, kritizáljuk, becsméreljük a másikat, vagy leblokkolunk, duzzogunk, akár napokig nem szólunk egymáshoz. Hatalmi játszmák és zsarolási kísérletek követik egymást. "Bebizonyítjuk" partnerünknek, hogy nem szeret bennünket eléggé: "Ha szeretnél, akkor…" A kapcsolatot egyre inkább jellemzik a büntető technikák és a negatívumok. Ezzel ördögi kör veszi kezdetét, ahol egyik fél sem közeledik a másikhoz, mert ezt a másiktól várja el.
A valódi veszekedést általában elkerülik a felek, mert megpróbálják fenntartani a harmónia látszatát. A partnerkapcsolat patologikus mivoltát nem az erős konfliktusok megléte jellemzi, ha nem az a tény, hogy képtelenek vagyunk közösen megoldani azokat. A kapcsolat megmentése érdekében a felek kerülik a valódi konfliktusokat, helyette jelentéktelen dolgok miatt veszekednek (fogkrémes tubusokon, WC-papír-gurigákon stb.). Egyre nő a harag. Ilyenkor belül, titokban "mondunk fel" a másiknak, lassanként elidegenedünk, elhidegülünk egymástól.
A háttérben többnyire önmagunk szeretetének hiánya, önértékelési zavar, az önállóság hiánya áll, ami a magánytól, egyedülléttől való félelembe torkollik (lásd a bekeretezett szöveget). A kapcsolat megtartása és a magány elkerülése érdekében kapaszkodunk, ellenőrzünk és féltékenyen őrködünk a másik felett.
A tartós szerelemhez vezető út csapdákkal teli
Sok szerelmi csapda vár arra, hogy belelépjünk, ugyanakkor számos, a szerelmet szétziláló technikát alkalmazunk tudtunkon kívül:
- A közelség, gyengédség és szexualitás adását-kapását a partner nekünk megfelelő viselkedésétől tesszük függővé. Az elutasítási taktikáknak azonban áldozatul esik a partnerkapcsolat egyik legfontosabb építőköve.
- Nem bújunk össze, nem becézgetjük a másikat, mert akkor az egyik fél mindig többet akar!
- Nem szépítkezünk a másik kedvéért, elhanyagoljuk magunkat, túlságosan megszokottá válunk egymásnak, ami a szexuális vonzalom rovására megy. Az erotika lassanként kihal a kapcsolatból: az egykori szerelmespár "anyának" és "apának" nevezi a másikat, otthon pedig leginkább joggingruhában látják egymást…
- A partnerek újra és újra ugyanazon sztereotip viselkedésmintákba bonyolódnak, amelyek szövegét mindketten unásig ismerik. Semmi újat nem próbálnak ki, nem lépnek ki a megszokott viselkedés mintákból - ahelyett, hogy partnerüket valami pozitívummal meglepnék.
- Nem fogadjuk el a másik különbözőségét. Nem adunk a másiknak pozitív érzelmeket ellenszolgáltatás nélkül; és nem is erősítjük meg a másikat pozitívan, ha egyszer - kivételesen - jól bánik velünk.
- A közös élmények egyre ritkulnak. A ("szerelmes")pár gyakran már nem törődik kettejük kapcsolatával, nem szabnak határokat a gyermekekkel vagy a szülőkkel szemben. A kapcsolatot nem ápolják, ezért fokozatosan elhervad.
Saját partnerünket fokozatosan negatív fényben látjuk, bepasszírozzuk egy fiókba, hiszen úgyis jól ismerjük őt! Ebben a fázisban gyakoriak a kitörési kísérletek: szerencsét próbálunk egy másikkal, hiszen ezt szuggerálják belénk a médiumok is.
"Senki sem tökéletes"- De hogyan bánjunk a gyengéinkkel?
A partnerkapcsolat integrációs fázisát egyre kevesebben érik el: vajon sikerül-e felismerni saját gyengéinket és hibáinkat, ahelyett, hogy azokat partnerünkre vetítenénk? És vajon hogyan tudunk együtt élni a másik hibáival?
Ehhez sok beleérző képesség szükséges, ugyanis csak ez teszi lehetővé az ellentmondásos tulajdonságok integrálását pozitív összképpé. Ha ez sikerül, tudomásul vesszük, hogy partnerünk nem tökéletes, mégis tudjuk szeretni. El tudjuk fogadni olyannak, amilyen, mert tudjuk szeretni saját magunkat és kellőképpen önállóak vagyunk. A kölcsönös empátia alapján a szerelem kiegészül egy mélységes szeretettel, és létrejön a közelség és távolság egészséges egyensúlya.
Meg kell találni a közelség és távolság egyensúlyát
Akik szeretik egymást, egymás közelében akarnak lenni, a túl sok és túlzott közelség azonban megöli a szerelmet: a kötöttség a kapcsolat tönkretételével fenyeget. A kötődés, amelyre a szerelem törekszik, egyúttal alá is áshatja azt. Fontos tehát a közelség, de egyúttal - a szerelem érdekében - legalább ilyen fontos egy bizonyos távolság, egyéniség és önállóság megtartása is!
A szerelem természete ambivalens, vágyakozás és félelem egyaránt van benne. Ebből eredően számtalan kihívás éri a szerelmi kapcsolatban élő feleket:
- Belemennek egy szoros kötődéssel járó kapcsolatba, ugyanakkor nem szabad félniük szabadságuk elvesztésétől, de attól sem, hogy elhagyja őket a másik és kiszolgáltatottá válnak.
- El kell fogadniuk partnerük korlátait és saját korlátaikat.
- Erőfeszítéseket kell tenniük egy közös világ megteremtéséért, annak tudatában, hogy más lehetőségekről lemond annak érdekében, hogy azonosulhasson a közösen teremtett világgal.
- Tudniuk kell azonosulni a szokatlan, az eksztatikus és szenvedélyes élmények iránti vágyakkal, ugyanakkor uralkodniuk kell a kontrollvesztéstől való félelmeiken.
- A valakihez tartozás, az intimitás iránti vágyukat ki kell elégíteniük, ugyanakkor le kell küzdeniük a függőségtől való félelmeiket…
A szerelemnek csak akkor van esélye, ha nem terheljük túl
A szerelem mindig kétarcú jelenség. Az azzal összefüggő félelmeket erősíthetik korábbi csalódások, amelyek túlzott szeretetéhséghez vagy a magánytól való rettegéshez vezethettek.
A szerelmet éppen ezért nemcsak olyan terhek nehezítik meg, amelyek önnön létéből fakadnak - általában minden komoly szerelmi viszonytól túl sokat várunk, pl. bizsergető szenvedélyt, ugyanakkor meghitt stabilitást. Ezen túlmenően minden frusztrációnkkal és kielégítetlen (gyermeki) vágyunkkal is megterheljük. Ha azt akarjuk, hogy a szerelem életben maradjon, talán az a legfontosabb, hogy nem terheljük túl!
Az elsőszámú feltétel: tudjuk szeretni önmagunkat!
Sokan rengeteget képesek megtenni másokért, csak hogy elnyerjék szeretetüket. Ez az út azonban minden esetben bánatot okoz, legyen az féltékenység, vágyódás, félelem, sértettség vagy harag. Ha másokra van szükségünk, vagy másokat használunk arra, hogy úgy érezhessük, valaki szeret, függővé válunk tőlük, pontosabban a bennük, rólunk alkotott képtől. Ilyenkor csak abban az esetben tudjuk magunkat szeretni, ha mások is szeretnek bennünket, bókolnak vagy más módon fejezik ki értékítéletüket irányunkban.
Ha valaki gyermekkorában szüleitől nem tapasztalta meg a feltétel nélküli szeretetet, annak felnőttkorában nehezére fog esni, hogy saját magát szeresse és elfogadja. Ehelyett jól mıködő maszkot öltenek magukra, és megpróbálnak másokhoz alkalmazkodni, mások elvárásainak eleget tenni. Elidegenednek saját maguktól, és szeretetet keresnek, amit saját maguknak nem tudnak megadni. Ezért a szeretet elkerülhetetlenül szenvedést fog okozni, ha mindenképp másvalakire kell irányulnia, mielőtt visszatalál hozzánk. Mindez önvádhoz, önértékelési zavarokhoz, gyakori sértődéshez és mindenáron tetszeni akaráshoz vezet.
Különbséget kell tehát tennünk, szeretetünk abból áll-e, hogy valakit valóban szeretünk, vagy a másiktól pusztán azt akarjuk elérni, hogy szeressen bennünket. Ha utóbbi igaz, akkor sem mi, sem partnerünk nem lehet önmaga, nem adhatja valódi énjét. Így a szerelem nem boldogít, nem szabadít fel, nem érzünk mély összetartozást, a kapcsolat a félelmek ketrecévé alakul. Önmagunk szeretete tehát lényeges előfeltétele annak, hogy egy másik embert tudjunk szeretni anélkül, hogy feleslegesen szenvednénk.
Ha önmagunkat képesek vagyunk elfogadni, másokhoz is tudunk kötődni, de egyedül is jól érezzük magunkat, szabadon tudunk fejlődni, ki tudunk teljesedni, ugyanakkor másokat el is tudunk engedni, tudjuk engedni őket olyannak lenni, amilyenek a valóságban. Ha állandóan vadászunk valakire, akitől kapni akarunk, elfelejtjük, milyen jó dolog szeretetet adni.
Tegye a kezét a szívére: Ön hogyan ápolja szerelmi kapcsolatát?
• Ön mit tesz házasságáért vagy partnerkapcsolatáért?
• Mennyire tiszteli, becsüli társát, és hogyan fejezi ki ezt?
• Visszaemlékeznek olykor arra, hogyan kezdődött a kapcsolatuk, és szoktak még beszélni róla?
• Milyen gyakran bújnak egymáshoz?
• Hogy beszélnek egymással a hétköznapok során?
• Milyen gyakran kényeztetik egymást kölcsönösen? Hányszor lepik meg egymást apró figyelmességekkel, pozitív élményekkel?
• Hogyan oldanak meg közös problémákat?
• Mennyire képes elfogadni a különbözőséget, mennyire tolerálja a másik élményeit?
• Mennyire őszinte és nyitott Ön?
• Aktívan támogatja-e partnerét?
• Mennyire képesek egymást valóban meghallgatni, anélkül, hogy közben ellenérveket és önigazolást keresnének?
• Milyen közös céljaik, érdeklőődési körük és vízióik vannak?
• Azt is észreveszi-e, ha a másik valami jót tesz Önnel?
• Tudnak egymás szemébe nézni és elmondani, hogy mit szeretnek és mit tartanak érdekesnek egymásban?
• Mennyi szabadságot tudnak egymásnak adni?
• Mennyire önálló Ön?
• Szerelmi kapcsolatukban képesek elhatárolódni a gyerekektől szülőkőlstb.?
• Ápolnak-e kapcsolatuk tehermentesítése érdekében baráti kapcsolatokat másokkal? Mennyi szabad mozgásteret adnak egymásnak?
• Mennyire kielégítőa szexuális életük? Elmondják egymásnak (titkos) kívánságaikat és fantáziáikat?
• Sikerült-e pl. egy önismereti csoportban saját kielégítetlen gyermeki kívánságaival megbékélnie?
Az „értékelésnél” vegye a következőket figyelembe: A partnerkapcsolat szintjén lehet egyezkedni és kompromisszumokat kicsikarni. Azonban ilyen adok-veszek árán nem lehet megvásárolni a szerelmet, sőt általában ez tönkreteszi a szerelmet. A szenvedélyes szerelem érdekében meg kell nyílni a másik előtt. A tartós szerelmi kapcsolatban azonban a partnerség és a szerelem egyensúlyára kell törekedni.
- tamás -
XII. évfolyam 6. szám
Címkék: holisztika, szerelem
- Boldogságreceptek az agyunknak
- Rezgés és harmónia
- Ütés
- Mudrák
- Mézek méze
- Emberképek
- Látván látni
- A hetesség misztériuma
Ajánlott cikkeink a témában: