Holisztika

A tetoválás

Mint rejtőzködő exhibicionizmus


 

Ó igen! Az árnyék, az árnyékunk, amelyet nem tudunk átlépni. Délben kicsi, csaknem egybeesik velünk, de alkonyatkor hosszan elnyúlva követ bennünket. Ezt a jelenséget akár naponta is megfigyelhetjük, de ritkán lépünk túl a fizikai síkon és ritkán gondolkozunk saját árnyékszemélyiségünkön. Pedig a titkok titka, az önismeret kulcsa, életmenetünk jó vágányra terelése tudattalan lelkünk impulzusainak megértésén múlik.

 

Természetesen nem akarjuk azt állítani, hogy könnyű dolog megfoghatóvá, láthatóvá tenni, megnevezni egy gomolygó, alaktalan energiahalmazt, amelyben az ösztönimpulzusoktól az ál- és igaz spirituális indítékokig terjedő íven annyi minden helyezkedik el.

 

És persze a belső hang, érdeklődésünk, motivációink, önkontrollunk, etikai érzékünk és belátásunk is. Hiszen a lelki fejlődés során a gyermeki Buddha- állapotból lassan nagyon is a racionalizálódás felé tolódunk, és az eredeti érzelmi, érzékeléssel kapcsolatos képességeink lefojtódnak, áldozatul esnek az ésszerű logikának. Ezek a képességek csak akkor maradnak  hű társaink, ha elfojtás helyett alkimizáljuk, átalakítjuk és ezáltal nem tagadjuk meg önmagunkat. A kényszerű alkalmazkodás, engedelmesség, igazodás, ha az túlzott mértékű, neurotikus életmeneteket eredményez.

 

Ez utóbbi esetben az énerő sajátságos torzuláson megy keresztül, önkifejeződésünk hamis próbálkozások sorozatává silányul, kapcsolataink rafinált függőségekké, vámpírozó játszmákká, esetenként érthetetlenül eldurvult kirohanásokká változnak. Egész életünk krízisbe kerülhet.

 

Arckifejezésünk, testtartásunk, gesztusaink, hanghordozásunk sok mindent elárul lelkiállapotunkról, de persze hamis mázakra is rengeteg példa van. Főleg, ha szavakban próbáljuk ecsetelni magunkat. Figyelem az interjúkat, amelyek úgy kezdődnek: „Szerencsés vagyok…” Ilyenkor mindig az erőltetetten könnyed hangvételre ismerek rá, amely ha nem is kérkedik, de legalábbis annak az elvárásnak igyekszik megfelelni, hogy irigylésre méltónak tűnjön. A hamis nevetés még jobban borzolja az ember idegeit. Egyes esetekben nem lehet pontosan tudni, hogy az illető sírni vagy nevetni szeretne. Egy drámai szakításnál a fiú úgy fogalmazott: „A felhőtlen nevetésedbe, a kellemes megjelenésedbe szerettem bele. Nem gondoltam, hogy ilyen zűrös vagy belül.”

 

Az amerikai elnöknek is a happy nevetés az előírt, lehetőleg fülig érő szájjal, hogy azt a benyomást keltse, hogy a boldog Amerikában minden OK.

 

Egy magát boldog aranyifjúnak valló fiatalembernél, aki csak azért járt pszichológushoz, hogy még jobban legyen, az egyetlen áruló jel sokáig a tetoválásmánia volt. A szája nyálkahártyájára is tetováltatott, azt hiszem, egy halat. Odaadással tanulmányozta a tetoválásról készített atlaszt, és szemmel láthatóan még jobban érezte volna magát, ha valami távoli déli szigeten jött volna világra, ahol az emberek ruházat helyett csaknem egész testüket tetoválják. Azt mondta, számára a tetoválás önkifejezés. Még így is, hogy a szája nyálkahártyáján lévő képet kevesen láthatják. Jól keresett, autókereskedéssel foglalkozott, érettségi bizonyítványt vásárolt magának. Nem kell őt csalónak gondolnunk, de rejtőzködőnek mindenképpen. A vidám, lendületes, szemkontaktust kereső megjelenés mögött szorongó, tanulás szempontjából félbemaradt fiú-férfi vált belőle. Az árnyék akkor borította őt el, amikor a felesége szinte lecserélte őt egy ütőképesebb férfival, akinél a magabiztos mosoly belülről fakadt és nem a belső bizonytalanság leplezése volt. Szörnyű pofon volt ez, semmi kétség. De szinte az egész életén végighúzódó álcázás, problémakerülgetés, örökös jó pofizás vezetett ehhez a drasztikus lépéshez, a sok elodázás után.

 

Az angolok hitelesebbek, amikor a „How are you?” kérdésre viszontkérdéssel válaszolnak. Hiszen miért kellene azt mondani, hogy finoman, jól, nagyon jól, indokolatlanul boldogan, amikor többnyire nem ez az egyértelmű válasz. Viszont nyilván panaszáradatot sem kíván hallani a gyanútlan kérdező. Jobb, ha csak visszakérdez, ha nem akarnak szó nélkül elmenni egymás mellett.

 

Van egy másik tetováláspéldám is, amely szintén valamiféle megfeneklett önkifejezés, inkább  feltűnést kereső viselkedést jelez és takar is egyben. Hiszen nem lehet egyértelműen megfejteni, hogy ezek a képek mit akarnak jelenteni. Az ő esetében először egy ragadozó madár a lábán, majd egy tulipán. Ösztöneit tekintve valóban egy igazi ragadozó, míg a látszat szintjén ártatlan tulipán. Narcisztikus lelkialkat, afféle „engem csodáljatok!” üvegfallal védve, megközelíthetetlenül, amely igen sok szenvedést okozott neki. Hiszen normális kapcsolatokra, barátokra vágyott ő is, és nem értette, mivel riasztja el magától az embereket. Ez már kisiskolás korában kezdődött, amikor csúfolták és elzárkóztak előle. Nem kapott olyan megerősítést, hogy jó vele barátkozni. Középiskolás korára ebből bulimia lett, húszas éveire pedig nagy kiüresedés és bénult sodródás. Hozzáment egy marcona vállalkozóhoz, aki az alvilágban is megállta a helyét a feketébb pénzügyek terén. Ez az ember kezdetben csodálta, elhalmozta mindennel, később megcsalta. Nagy lélekzuhanás lett a kapcsolat vége.

 

A tetoválás gyakori kísérője a mindenféle szexuális kilengést kedvelő embereknek. Ez férfiaknál és nőknél egyaránt megfigyelhető. Kihívóak, közönségesen felajánlkoznak, válogatás nélkül halmozzák az „élvezeteket”. Nem arra ügyelnek, hogy testük szépen kimunkált legyen, hanem fel akarnak tűnni.

 

Gyerekek számára kitalálták a felragasztható, matricás tetoválásképeket, nehogy kimaradjanak valamiből.

 

Az árnyékszemélyiségből indítottuk eszmefuttatásunkat. Utaltunk arra, hogy sok túlkapás csupán a belső bizonytalanság leplezése, kompenzálása. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy saját közepünktől nem szabad túl messzire eltávolodni, mert akkor a visszakerülés bajos lehet. Idegen pályán pedig nem futhatunk.

 

Van egy nagyon szellemes játék, a jojó. Ennél ha túlszalad a korong a lefelé menetben, akkor már nem lehet visszahívni. Remekül tanít a mértékre.

 

A napjainkban divatos tetoválásmánia valójában egy más kultúrából szüremlett be, és nem egészen a mi életformánkhoz kötött. Tengerészeknél, börtönökben más a helyzet.

 

A 21. században az önkifejeződésnek más formái is adottak, és ki is kell munkálnunk újabb formákat. Hatékonyabb személyiségépítéssel, mint az egyszerű feltűnni akarás.

 

Keresnünk kell, hogy a belsőnk és külsőnk, a látszat és a valóság megfelelésben legyenek egymással. Ez a jó példa.

László Ruth
XVIII. évfolyam 11. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.