Holisztika

Alkat és stílus

Minden megteremtett stílus újrafogalmazza a világegyetemet

A Vízöntő korszak mindent felforgató és megkérdőjelező uránikus ereje a formák világában is éreztti hatását. Túl a formabontó irodalmi, képzőművészeti, építészeti, előadó-művészeti - olykor már-már bizarrnak is mondható - próbálkozásokon, látnunk kell eme törekvésekben a dimenzióváltást, a láthatatlan világba való belátást is. A 21. században az önkifejezés elementárisabb, a kommunikáció árnyaltabb, a kreativitás termékenyebb, mint amit megszokhattunk. Ennek a sodró lendületnek sokat köszönhetünk, ámbár a kapaszkodóinkat újból meg kell találnunk.


 

Holisztikus szemléletünkben a külső és a belső világ nem lehet összeegyeztethetetlenül kettévált, csupán a tájékozódás szempontjából beszélünk intro- és extravertáltságról. Miközben mindig szem előtt tartjuk e két attitűd mélységes egy­más­ra­ítélt­ségét, együttműködését. Nos az alkat és stílus kérdését is ebből a nézőpontból vizsgáljuk: az alkat a belső, a stílus a látható világ jegyeit tartalmazza domináns mértékben.

 

Megszokhattuk, hogy a modern szóhasználatok igen nagy jelentésudvarral bővelkednek. Az alkat szó is új dimenziókat nyitott a hippokratészi leírás óta. Természetesen a kolerikus, melankolikus, szangvinikus és flegmatikus temperamentum és ezek összefüggései a négy elemmel, nem vesztették érvényüket az idők folyamán. Jóllehet tiszta típusokról azóta sem beszélhetünk, miként maga a temperáre szó is keveredést jelent. Az asztrológia is az elemek analógiái alapján írja le a karaktereket, kiegészítvén azt a kardinális, fix és labil minőségekkel. Sőt, a bolygóknak a különböző jelekben való elhelyezkedése alapján adódó számértékből még egy úgynevezett rejtett aszcendenssel is számol az asztrokarakterológia. Mint ahogyan az egyes jelek vagy maga az aszcendens is jól körülhatárolható alkati utalásokat tartalmaz.

 

Az önkifejezés, a kommunikáció és kreativitás árnyaltsága mellett az önmagunkról alkotott képet is új megvilágításba kell helyeznünk. Az alkat megértése és megfogása ennek az új önismeretnek fontos eleme. Még sokféle tipológiáról tehetnénk említést:

 

E. Kretschmer konstitúciótipológiája a testfelépítés és pszichopatológiai tendenciák jellemző jegyei alapján különbözteti meg a piknikus, leptoszom és atletikus alkatot;

 

– idézhetnénk Jaensch, Jaspers vagy Spengler magatartás- és életviteli típusait;

 

– vagy az ájurvédikus szemlélet három dósáját, a vata, pitta, kapha szabályozó erejét;

 

– a homeopátia úgynevezett alkati szerekkel operál, amely részben a betegséghajlamokból, részben a reakciómódokból és részben a morfológiai tényezőktől függ. Érdekességképpen megemlítjük, hogy Cervantes két – egyéb szempontból nagyon is ellentétesnek gondolt alakja – Don Quiote és Sancho Panza a homeopátia szempontjából Sulfur alkatú.

 


– A Gestalt-elméletről sem szabad megfeledkeznünk, amely az új, modern szemléletmódnak az alapját képezi, és tökéletes megfogalmazását adja annak a gondolatnak, amelyet a jelen írás fókuszálni szándékozik. Ez pedig az élő formálódás gondolata.

 

Jóllehet az alkatnak van egy nagyon is szembetűnő, fizikális lenyomata, ha igazán a mélyére kívánunk nézni a kérdésnek, azt dinamikájában kell megközelítenünk. Mert maga a geometriai kontúr nem elég annak a megértéséhez, hogy miként alakult azzá és olyanná a testünk, amilyen. Lelki alkatról is szokás szólni, ez kissé közelebb hozza az önismereti átértékelés lehetőségét. Eszembe jut egy kliensem, aki egyszer az atlantiszi tarotból az Adottság című, negyedik kártyát húzta. Amikor láttam, hogy mélyen elszomorodik, megkérdeztem, miért.

 

Azt válaszolta, azért, mert számára az adottság valami megváltoztathatatlan keret, majdhogynem végzet, amelyből kilépni lehetetlen. Amely mindig letöri az embert. Számomra – válaszoltam – lehetőség, képesség, olyan, mint a talentum, amelyet felhasználhatunk, amellyel élnünk lehet és élnünk kell.

 

Az alkat valóban az archetípushoz hasonlítható belső iránytű, amely mindig jelen van és folyton jelzéseket küld. Akár spirituális természetünknek is mondhatnók, amely egész magatartásunkat koordinálja.

 

Az alkat, mint belső formáló erő, a stílusban nyer markáns kifejezésformát. A stílus – amely eredendően íróvesszőt jelent – a kultúra és historizmus révén mindenkor fontos kortörténeti vonatkozású is. Természetesen itt is keveredés tapasztalható, miként azt fentebb említettük az elemek temperamentum-alakítása kapcsán. Olykor megengedettebb, olykor kevésbé elfogadott a régi és a modern kor stílusjegyeinek átvétele, kombinálása. Az is tény, hogy a jelenkort tekintve – talán éppen a forrongó periódus miatt – alig lehetne szellemiségében egyetlen stílussal megragadni. Talán azon is sikerült túljutnunk, amikor a zavarosságból vagy stílustalanságból próbáltak stílust teremteni, vagy eklektikusan összefércelni egymáshoz egyáltalán nem illő tartalmi és formai elemeket.

 

Legyen szó egyéni, nemzeti vagy korstílusról, mindig valami belső, tehát elvont tartalom és forma jelentésudvarában ragadható meg.

 

Miként az alkat mintázatában is jelen van valamifajta fejlődési lépcsőfok, életkori sajátosság, úgy a stílusirányzatokban is fellelhető egyfajta fejlődéstörténet, talán mindenekelőtt a kiforrottság tekintetében. Másként megfogalmazva: a belső adottságok és külső lehetőségek egybeforrottsága, mint tökéletesség, telitalálat van jelen a legapróbb részletekben is. Legyen szó egy gesztusról, egy hangvételről, egy elejtett szóról, egy éppen odakent színről vagy összetettebb viselkedésről, modorról.

 

A stiláris ismérvek talán nem gyűjthetők olyan rendszerbe, mint az alkat esetében az elemek. Inkább az élő nyelvhez, a folyékony beszédhez hasonlítható az a kimeríthetetlen tárház, amelyből egy-egy stílus kialakul. De mindenkor viseli az egyéni, nemzeti és az adott korra jellemző jegyeket. Ezért a mondás: minden megteremtett stílus újrafogalmazza a világegyetemet.

Lászl Ruth
XIII. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.