Holisztika

Alterego

…akiben nincs a fénynek és árnynak váltakozása. (Jakab apostol)

 


 

Árnyékszemélyiségünk mibenléte és hatása életünk egyik legfogasabb feladványa. De az is lehet, hogy a pálmát viszi az összes problémák között a megoldás tekintetében. Mert mi is az az alterego?

 

Amikor G. I. Gurdjieff (1877-1949) ifjú korában dervistől dervisig járt és különböző szerzeteseket keresett fel, hogy segítsenek megértetni vele, mit is keres voltaképpen, az egyik pap azt mondta:

 

- Azt tudod ugye, fiam, hogy benned egy farkas él, amelyet neked magadnak kell megfékezned!?

 

Hát valami ilyesmi az árnyék személyiség: a bennünk élő farkas, a vadember, a szent, a farizeus, a kételkedő, a mindent aláaknázó, a fantaszta, az ámokfutó, a kedveskedő, az elhivatott vagy elvetemült, egy szóval a másik énünk, akivel folyton hadban állunk. Az aszkéta az élvezet vágyával, a hedonista a hűségével hadakozik. A racionális az érzelmeket utasítja el, az érzelem vezérelt a tudástól irtózik. A spontán úgy véli, a szabály őt gúzsba köti, a strukturált minden széttöredezettség ellen van. Folytathatnók a példák sokaságát. De talán már ennyiből is rálehet érezni, hogy az árnyék valami olyasmi, amelyet tudni kellene, amikor nem tudjuk, érteni, amikor eléggé felfoghatatlan, keresni azt, amiről nem tudjuk, mi is valójában.

 

Nemrég valaki azt írta a levelében, hogy a férje népszerű háziorvos a faluban. Mindenki kedveli, mert kedves, humoros, jóindulatú. De amikor hazamegy, hallani sem akar az emberekről. Mogorva, elzárkózó, amolyan magának való, megközelíthetetlen ember.

 

Ha valaki tükörbe néz, és arról aki visszanéz rá, úgy érzi, nem ő, ha nem valami idegen, akkor biztosan dörömböl már az árnyéka, hogy vegye észre. Az is előfordul, hogy saját hangunk hamisságát meghalljuk. Még pedig nemcsak éneklés közben, hanem a beszédben, amit mondunk és ahogyan mondjuk, az hamis. Mert valami hézag van az önkifejeződésünk őseredeti indítéka és aközött, ahogyan magunkat elfogadtatni szeretnénk. Mert ez igen komoly ütközet már életünk első éveitől kezdve, ahogyan nevelőink megzabolázzák féktelenségeinket és megpróbálnak rávezetni bennünket arra, mit szabad és mit nem, mit lehet és mit nem, mit jó megtennünk és mit nem. A balesetek sokasága arról tanúskodik, hogy ez a megfékezés sok esetben nem sikerül. Ezekből a fékezetlenségekből, vagy kényszerű elfojtásokból, célt tévesztett agressziókból lesz az árnyék.

 

Mindenkinek van árnyéka természetesen. Az árnyék nem a jó és a rossz kategóriájában értelmezhető. Az árnyék lényünknek az a része, amely sötétben van és indirekt vagy paradox módon kénytelen felhívni magára a figyelmet. Így lehetséges az, hogy az egészség apostolai súlyos betegek lesznek, a megszállott pacifisták militánsokká válnak, a moralisták szélsőségesen kilengenek, a gyerekek pedig szüleik gyűlölt viselkedésmintáit veszik át. Soha egyetlen diktátor nem gyakorolhatna hatalmat senki felett, ha nem vennék körül talpnyalók, akiknek előnyöket biztosít a lojalitásukért. A diktátor az alattvalóval, a szadista a mazochistával, a lovag a fegyver hordozójával összeláncolt hegymászóként halad. Mert egymás elutasított pólusai kötik őket össze. Az elutasított póluslényünk masszív tartozéka, a tagadás nem teszi semmissé azt. A valóság eme elutasított tartományai különös intenzitással kényszerítenek bennünket arra, hogy foglalkozzunk velük, mert a tudattalan lélekműködésünkben árnyékként léteznek. Árnyékaink pedig gondoskodnak arról, hogy szándékaink és erőfeszítéseink az ellentétükbe forduljanak át. Ezért a siker nem értelmezhető a kudarc nélkül, hiszen a kudarcot mi magunk készítjük elő félelmeink és megannyi érthetetlen indíték miatt. Csak a légből kapott okoskodás domborítja, hogy mindenhatók vagyunk. A siker és kudarc sinus hullámában bemérődik énünk tágassága.

 

A gazdagság minden időben a hihetetlen ínséggel ellensúlyozódott. Mindig arról szólt, hogy egyesek meggazdagodtak mások rovására. Különben egyetlen úgynevezett jóléti társadalom sem merné magát jólétinek nevezni, miközben hajléktalanok fagynak meg az utcán.

 

Az árnyék dinamikája sok meglepetést tartogathat számunkra. Egy frappáns példa: amikor kiderül, hogy a házastársak egy időben lépnek félre és csalják meg egymást. Ilyesmi jobbára csak évek múltán derül ki. Az egyik lebukik, vagy bevallja és derült égből villám csapásként hat, hogy a másik úgy szintén és ugyanakkor.

 

Az árnyék révén vagyunk vérbő, több dimenziós lények és nem rajzolt papírfigurák. Az árnyékban működik ösztönlényünk, minden szándék, túlélő hajlam, eredendő érdeklődésünk és kreativitásunk, önismeretünk motorja. Árnyék nélkül kilúgozott látszatemberkék lennénk, egy látszatvilág látszatemberei. Céltalanul sodródó lelkek, engedelmes bábok, madzagon rángatott marionett figurák, üres és hatástalan semmik.

 

Árnyék nélkül nem lehet semmiféle moralitásról beszélni, hiszen ha tapasztalat, okulás és félrelépés nélküli, egyöntetű szép (jó) igaz világban élnénk, akkor miféle fejlődésről beszélhetnénk? A moralitásban győzzük le primitív gyerekes önzésünket, állunk ki próbákat, váljunk emberré. De ehhez az árnyékból elő kell hívni azokat a tendenciákat, amelyek megbetegítenek vagy ellehetetlenítenek bennünket. Hiszen nem lehetünk saját indulataink áldozatai sem és értés, belátás, felismerés nélküli primitívek sem.

 

Az árnyék megértése nélkül vajmi keveset tudhatunk meg a világról és önmagunkról. Minden önismeret alfája az árnyék személyiség. Aki a világban fellelhető fonákságokon nem úgy háborodik fel, mintha azok őbenne nem léteznének, az valahol megbirkózott saját alteregójának dinamikájával és ezáltal képes lesz elboldogulni a világban. Az az ember tett valamit a világért önmaga tisztultabb szinten való működésén keresztül.

 

Árnyékunk betegít meg bennünket, de a találkozás árnyékunkkal gyógyító hatású. Ezt különösen a lelki- és elmebetegségek esetében láthatjuk napnál világosabban, ahol a hasadtság már nagyon szembeötlő. Például skizofrénia esetében a kettős élet szembeötlően kirajzolódik.

 

Ám a kulcs a polaritásban érzékelt világ egységben való látásában van, a világosság és sötétség kapcsolódásában. A polaritásból az egység felé metalépés vezet, minőségi változás. A metafizika az örök létet tanulmányozza, és az ember helyét ebben az örök létben.

 

Jakab apostol ezt így fogalmazza meg:

 

- Minden jó adomány és minden tökéletes felülről való és a világosság Atyjától száll alá,

akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka;

akiben nincs a fénynek és árnynak váltakozása.

De bennünk, emberi teremtményekben váltakozik a fény és az árnyék.

László Ruth
XI. évfolyam 11. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.