Holisztika

Az Élet Ezotériája

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, az axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.


 

Bármennyire is megkapó a kozmoszt ismertető tanítás a fejlődés fényében, úgy, ahogy azt a modern tudomány tanítja, mégis van benne egy komor folt, az a jelentéktelen szerep, amelyet az ember játszik az időtlen drámában. A természet ugyanis, amikor munkához lát, energiáit bőkezűen szórja szét, és egyik formát a másik után építi fel. Úgy tűnik, mintha fölöslegesen tékozolna, mert sokkal több formát teremt, mint amennyit meg akar tartani. Az emberre rövid élete alatt a természet mosolyog és kényezteti, mintha mindent az ő jólétéért tervezett volna. De ha már megtette a természet irányítása alatt a magáét, vagyis ha gondoskodott utódokról, vagy puszta létével valamelyest módosított a környezeten mások számára, akkor eljön a halál, és ő megsemmisül. Az élni, küzdeni és boldogságot keresni kényszerítése megszűnik. A típus tűnik fontosnak, és oly semminek az egyéni élet! A fejlődés ebből a szempontból nézve gépies folyamat csupán, és a ránk váró kilátás szempontjából nem éppen bátorító. Olyanok vagyunk, mint buborékok a tengerben, saját akaratunkon kívül keletkezünk és múlunk el, belecseppenve a fejlődésnek egy olyan folyamatába, amelynek nem vagyunk urai. "Álmaink anyagából szőttek, s rövid életünket alvás zárja le."

 

Lehetséges-e a fejlődés folyamatát úgy felfogni, hogy abból bátorítást merítsünk? Lehet, ha elfogadjuk az ezotéria által elénk tárt tételt, mely szerint a Forma fejlődésén keresztül fejlődik az Élet. Az Élet áramlata belemerül a Formába, amelyben tapasztal, és ez által fejlődik, majd elhagyja azt, és az újabb megtapasztalásához a feladatának leginkább megfelelő új Formába áramlik.

 

Amikor a ma tudósa a természetet vizsgálja, két elválaszthatatlan alkotórészt figyel meg: az anyagot és az erőt. A harmadik alkotórészt pedig, amit mi életnek ismerünk, a kettő kölcsönhatása eredményének tekinti. A tudós az élet és a tudat lehetőségeit az anyag működésének gondolja, és egyiket sem tartja képesnek arra, hogy az anyagtól függetlenül létezzen. Ez a föltevés, az ezotéria felfogása szerint, módosításra szorul.

 

Mint ahogy nincs anyag erő nélkül, s nincs erő, mely ne hatna valamiképp az anyagra, ugyancsak ez a helyzet az élet és az anyag kapcsolatában. Az élet és anyag elválaszthatatlan egymástól, és egyik sem hozza létre a másikat.

 

A Teremtő, a megnyilvánulása során, az értelem, a szubsztancia, az energia, az elem, az élet és az atom teremtői elvein keresztül keríti hatalmába a világokat.

 

A világegyetemben olyan anyagtípusok is vannak, amelyek túl finomak ahhoz, hogy érzékeinkkel felismerjük, vagy akár a legfinomabb műszerekkel is mérhessük. Sok olyan energiafajta is létezik, amelyek közül eddig még alig egy-kettőt fedezett fel a tudomány. Az a teremtő energia, amely a fizikain túli anyagnak bizonyos típusaival kapcsolatban működik, az Életen mint teremtői elven keresztül fejti ki potenciálját. Ez az Élet fejlődik, vagyis megnyilvánulásaiban egyre összetettebb lesz.

 

Az élet működései az érzékszerveink által már megismerhető anyagból vannak felépítve. Az élet az, amely a vegytani elemeket bizonyos ideig mint élő szervezeteket összetartja. Ez idő alatt az élet, az anyagi burokban nyert tapasztalatok segítségével, mind fejlettebb lesz. Amit a szervezet halálaként regisztrálunk, semmi más, mint az élet visszahúzódása a fizikai formából, hogy egy időre különváltan létezzék. A fizikain túli anyagfajtákkal azonban továbbra is kapcsolatban marad. Amint az élet a szervezetből eltávozik, a benne nyert tapasztalatot mint életképességet raktározza el. A tapasztalatok a formaképzés céljaira új hajlamokká alakulnak át, és a legközelebbi alkalommal felépítendő új szervezetet teszik bölcsebbé.

 

Az ezoterikus felfogás az élet fejlődéséről világosan megérthető. Ha csak a formákról veszünk tudomást, akkor a fejlődésnek csupán egyik oldalát szemléljük, mert minden forma mögött élet is van. Egy növény elpusztulhat, de az, ami éltette és a környezetéhez alkalmazkodásra késztette, vagyis az élete, nem pusztult el. Ha egy rózsa elhervad és eltűnik a porban, az anyaga nem vész el. Minden kis részecskéje megvan továbbra is, mert az anyag nem semmisülhet meg. Így van ez az élettel is, amely a vegytani elemekből megteremti a rózsát, majd visszahúzódik egy időre, hogy később újból megjelenve egy újabb rózsát teremtsen. Az első rózsán keresztül kitapasztalta a napsütést és a vihart, a létért való küzdelmet, s ezeket a tapasztalatokat a második rózsa felépítésénél lassanként felhasználja, hogy alkalmasabbá tegye azt az életre és fajtája fenntartására.

 

A növényvilág nagy egésze mögött ott van a növényi csoportlélek, az életerők elpusztíthatatlan tartaléka. Ezek az életerők, amint a növényi formákat felépítik, egyre bonyolultabbá válnak. A csoportlélek minden egyes életegysége, amikor a földön valamely szervezetben megjelenik, magával viszi a csoportlélek által alkotott és időközben elpusztult szervezetek tapasztalatainak összességét. Minden egység, amikor halála után visszatér a csoportlélekbe, hozzájárulásként beszolgáltatja mindazt, amit a környezethez való alkalmazkodás révén mint tehetséget megszerzett. Ugyanez áll az állatvilágra is. Minden fajnak megvan a maga speciális osztálya az általános állati csoportlélekben.

 

Ugyanez az elv vonatkozik az emberre is, azzal a különbséggel, hogy az ember túl van azon a fokon, hogy csoportlélekhez tartozzék. Minden embernek megvan a maga egyéni élete, egyéni lelke, amit kauzális testnek is hívnak, és bár misztikusan összekapcsolódik társaival az emberi testvériségben, mégis saját útját járja, saját jövőjét alakítja. Életről életre szerzett tapasztalatait megtartja anélkül, hogy másokkal megosztaná. Ezt csak saját jószántából teheti.

 

A természetben nincs halál, abban az értelemben, hogy valami semmivé foszlik. Jöjjön bár egyik forma a másik után, az egymást követő életek csak átjáróházai ugyanannak az életnek a fejlődés nagy színpadán.

 

Az élet, ezen felül, fejlődik is. Fejlődésének módja a formákban való növekedés. A csoportlélekben lévő életnek bármely adott része azt a célt szolgálja, hogy olyan formákon át nyilatkozzék meg, amelyek környezethez való tökéletesebb alkalmazkodásuk révén felülkerekednek a többi formán, és ugyanakkor a legérzékenyebben tudnak magának az életnek belső ösztönzéseire reagálni.

 

Az élet fokozatosan fejlődik. Először fizikai világon túli anyagból alkot formákat. Ezen a fokon "elementális" életnek nevezzük. Azután az előző alkotások tapasztalatait felhasználva "lelket önt" az elemek vegyületeibe, s ásványi csoportlélek lesz belőle. Később megalkotja a protoplazmát, lelket önt a növényi formákba, majd egy még későbbi korszakban az állati formákat hatja át. A következő fokozat az emberi. Az élet ekkor már egyéneket alkot, akik gondolkodni és szeretni tudnak, akik önfeláldozásra és idealizmusra képesek, mert "A féreg így lesz emberré, formákon kúszva fölfelé". És az ember nem az utolsó láncszem...

 

Az egész kozmikus folyamatban, az atomtól az emberig, figyelembe kell vennünk valamit, ha a dolgokat jól meg akarjuk érteni. Bár az anyag homogénből heterogénné, határozatlanból határozottá, egyszerűből összetetté fejlődik, az élet fejlődése ezzel szemben másként történik. Az anyag fejlődése az elrendeződés folyamata, az élet fejlődése a kitárulás, a kibontakozás folyamata. Az élő anyag első sejtjében valami érthetetlen módon benne van Shakespeare és Beethoven. A természetnek évmilliókra lehet szüksége, míg az anyagot elrendezi, korszakokon át "szelektál", hogy a kellő csoportosítást eltalálja, és végül Shakespeare és Beethoven jönnek elő méhéből, mint drámája egyik jelenetének főszereplői. De kezdettől fogva az élet mindkettőt titokzatosan magában hordta. Az élet fejlődése nem abban áll, hogy kap, hanem abban, hogy ad, mert az élet gyökerének mélyén, mint annak szíve-lelke, van valami még nagyobb, a Tudat. Ez a Tudat hatalmának, szeretetének és szépségének teljességéből önmaga teljes lényegét adta át az első életparánynak. Amint egy hegylánc nagyszerű panorámájának valamennyi sugara egyetlen láthatatlan mértani pontban futhat össze, úgy zárja magába, mint egy gyújtópont, minden életcsíra a határtalan Létet.

 

 

Ha a formák fejlődésének tanulmányozása úgy, ahogy azt a modern tudomány tanítja, kitágította és helyesbítette a mindenségről való eddigi fogalmainkat, az élet fejlődésének s az ebből következő tényeknek tanulmányozása még jobban megragadja képzeletünket. Mert a fejlődés életoldalán a bonyolultság új tényezői jelennek meg, és ezek figyelembevétele a fejlődés folyamatainak átértékelését vonja maga után. A bonyolultság első tényezője az, hogy a tudomány által tanulmányozott formákon belül a fejlődő életnek több párhuzamos áramlata van, és ezek, fejlődésük szempontjából, nagyrészt függetlenek egymástól. Két ilyen párhuzamos áramlat közül az egyiket az Emberiség, a másikat az Angyalok vagy Dévák fejlődésének nevezik. Az emberi élet előzőleg az elementális, ásványi, növényi és állati életfokozaton ment keresztül. A környezetünkben tapasztalható formákon át fejlődő élet nem csak szilárd, folyékony és gáznemű anyagokból felépített szervezeteket használ, de használ ezeknél finomabb, negyedik halmazállapotú, "éterikus" anyagból való formákat is, sőt még további finomságú anyagtípusokat, melyeket "asztrális" és "mentális" anyagnak nevezünk.

 

Az az életáram, mely később emberiséggé lesz, a specializálódásnak kezdetleges jeleit már az elementális, ásványi és növényi élet korai szakaszaiban is felmutatja. Hét alapvető típusa van. Minden típusnak vannak változatai, amelyek az emberi nem természetére nézve elragadó, új meglátásokat hoznak magukkal, de egyik sem jobb vagy magasabb rendű a másiknál, és valamennyire szükség van a fejlődés nagy drámájában. Valamennyi nagy abban, ahogy hozzáadja az egészhez az Egyisteni Életnek és Tudatnak azt a kifejlesztését, amelyet a Teremtő számára elrendelt.

 

A teremtésben az Élet mibenlétének ez a gyors áttekintése egy folyton működő fejlődési folyamatot mutat be, melynek folyamán az Egyből Sok lesz. Nem olyan folyamat ez, ahol a Sok minden egyes egysége önmagáért küzd, hanem olyan folyamat, ahol az Egy lassanként felfogja azt, hogy legmagasabb kifejeződése attól függ, mennyire szolgálja a többit - mert mindenki Egy. Nem hasonló részekből álló sorozat, egymás mellé helyezett tagokkal, hanem egy egész, mely egymástól függő és egymástól eltérő részekből áll - ez a Forma fejlődésének alaphangja. Nem egy temperamentum, egy hitvallás vagy istentisztelet, hanem a temperamentumoknak, vallásoknak és a szolgálat módjainak különfélesége, melyek mind egyesülnek a Teremtővel való munkaközösségben, hogy ez által megvalósuljon az, amit Ő számunkra tervezett - az Élet fejlődésének örök alaphangja.

Dr. Bíró Dénes
XV. évfolyam 6. szám

Címkék: az élet ezotériája, ezotéria

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.