Holisztika

Az erő erejének ereje

…minden légneműt legyőz, és minden szilárdat áthat… (Tabula Smaragdina)


 

 

Az erő fon­tos kulcsfo­ga­lom min­den­fé­le fo­lya­mat meg­ér­té­sé­hez, le­gyen az fej­lő­dés, ki­ala­ku­lás, ta­ní­tás vagy gyó­gyu­lás. De ne ál­tas­suk ma­gun­kat, hogy a je­len­té­sé­nek hi­he­tet­len össze­tett­sé­gét va­ló­ban ért­jük. Sen­ki nem ke­rü­li meg, ami­kor ha­tás­ról, ha­ta­lom­ról, vál­to­zás­ról be­szél, és ren­ge­teg szó­össze­té­tel­ben sze­re­pel: ter­mé­sze­ti, sors-, lel­ki, szel­le­mi, koz­mi­kus erő for­má­já­ban. A 11. ta­rot kár­tya is az erőt jel­ké­pe­zi, fe­je­zi ki. De va­jon vi­lá­gos-e, hogy ami­kor a kris­tá­lyok­ról, az elek­tro­mos­ság­ról, a ra­dio­ak­ti­vi­tás­ról, a víz­ről, le­ve­gő­ről, a fény­ről vagy gyil­kos düh­ről szó­lunk, egy­aránt az erő­ről be­szé­lünk?

 

Bi­zo­nyá­ra szük­sé­ges, hogy a kü­lön­bö­ző di­men­ziók­ban és fi­nom­sá­gi fo­ko­za­tok­ban meg­ta­pasz­tal­ha­tó erők­et, ener­giá­kat meg­ne­vez­zük, leír­juk – még ha ez bá­be­li nyelv­za­var­nak is tűn­het – ah­hoz, hogy fe­lis­mer­jük, ugya­nar­ról van szó. Mert ez azt sug­all­ja, hogy ennyi meg­nyil­vá­nu­lá­si for­ma előtt kell len­nie egy ere­den­dő, egy ab­szo­lút, egy min­de­nek fe­lett ál­ló erő­nek, ame­lyet a’ prio­ri­nak mond­ha­tunk.

 

Ilyes­mi él­mény volt, ami­kor Ro­bert May­er meg­fo­gal­maz­ta az ener­gia meg­ma­ra­dá­sá­nak tör­vé­nyét. Az el­mé­let nem író­asz­tal mel­lett szü­le­tett, ha­nem egy tró­pu­si uta­zá­son, ame­lyen ő ha­jó­or­vos­ként vett részt 1840–41-ben.

 

A tör­vény oly­an­nyira fi­zi­kai­nak tűnt, hogy ma­ga May­er is el­cso­dál­ko­zott, ho­gyan jut­ha­tott or­vos lé­te el­le­né­re fi­zi­kai fe­lis­me­rés­hez? Ám ha mé­lyeb­ben be­le­gon­do­lunk eb­be a „fi­zi­kai” tör­vény­sze­rű­ség­be, lát­nunk kell, szám­ta­lan olyan ener­gia­fo­ga­lom van, amely a mu­lan­dó­ság el­len­pó­lu­sát kép­vi­se­li, azaz örök. Ilyen a lé­lek, a szel­lem, a prá­na, a vi­lág­ener­gia, az ős­hő, a fény, a Te­rem­tő. A lé­le­kván­dor­lás is az örök­lét gon­do­la­tá­hoz kö­tött, egy­faj­ta hal­ha­tat­lan­ság­hoz, a meg­ma­ra­dás ide­ájá­hoz a hi­he­tet­le­nül nagy­szá­mú va­riá­ció mel­lett.

 

A Ta­bu­la Sma­rag­di­na alko­tó­ja 13 mon­dat­ba sű­rí­tet­te a vi­lág­te­rem­tés egész fo­lya­ma­tát, hang­sú­lyoz­ván, hogy min­den AZ EGY­TŐL szár­ma­zott, a ma­ga­sabb és ala­cso­nyabb erők egy­aránt. A Nap mű­ve­le­te­i­ről szó­ló ki­nyi­lat­koz­ta­tás az egész asz­tro­ló­gia sum­má­za­ta is egy­ben. A kar­di­ná­lis, fix és labil erőké, va­la­mint az ele­mek kör­for­gá­sá­nak és egy­más­ba va­ló át­ala­kulá­sá­nak sum­má­za­ta. A vi­lág tu­dá­sá­ról szó­ló há­rom rész évez­re­de­ket ível át, olyan tu­dás ez, amely­nek ere­je mit sem lany­hul, ko­pik vagy ha­nyat­lik az idők fo­lya­mán.

 

Pró­bál­junk hát mi is ré­sze­sül­ni eb­ből a har­ma­dik hat­vá­nyon ha­tó erő­ből, mi­ként azt az idé­zett 9. mon­dat ki­fe­jez. Hi­szen az em­ber szel­lem/lé­lek/test lé­te lény­egé­ben há­rom di­men­zi­ót is je­lent, ame­lyek ter­mé­sze­te­sen egy­más­tól nem vá­laszt­ha­tók el, csu­pán egy hat­vá­nyo­zódá­si fo­lya­mat ré­sze­it je­len­tik. El­té­rő mó­don ta­pasz­tal­juk meg a ben­nünk mű­kö­dő éle­te­rőt fi­zi­kai, lel­ki és szel­le­mi sí­kon. De azt is kér­dez­het­nők, mi­ért nem si­ke­rül meg­ta­pasz­tal­nunk ezt az erő­hat­vá­nyo­zódást, mi tör­té­nik az éle­t­erőnk­kel, ami­kor meg­ha­son­lunk ön­ma­gunk­kal, meg­be­teg­szünk, vagy idő előtt meg­ha­lunk?

 

Tud­juk, hogy az erő ön­ma­gá­ban vé­ve nem jó vagy rossz, po­zi­tív vagy ne­ga­tív. Ám irá­nyult­sá­gá­ban – szán­dé­kunk­tól, aka­ra­tunk­tól, lel­ki mű­kö­dé­sünk­től füg­gő­en – le­het le­hú­zó vagy fel­eme­lő, szét­zi­lá­ló vagy össze­ren­de­ző. Egy pon­ton a lel­ki ren­del­le­nes­sé­gek a szer­ve­ink meg­be­te­ge­dé­sé­ben mu­tat­nak tü­ne­te­ket. A mo­dern or­vos­lás szem­lé­le­té­ben pszi­cho­szo­ma­ti­kus. Egy kri­ti­kus pon­ton a kez­dő­dő be­teg­sé­gek még vissza­for­dít­ha­tók. Csak­hogy sok­szor, ha is­ko­lát vagy mun­kát aka­runk ke­rül­ni, ki akar­juk ma­gun­kat von­ni a for­ga­lom­ból, nem­hogy nem akar­juk vissza­for­dí­ta­ni, ha­nem egye­ne­sen örü­lünk a be­teg­ség­nek. Ha csak egy in­flu­en­záról van szó, amely éven­ként egy­szer-két­szer le­dönt a lábun­król, még nem gon­do­lunk nagy pa­to­ló­giára. Pe­dig az ilyen is­mét­lő­dő, kró­ni­kus gyul­la­dá­sok, rosszul­lé­tek már a szét­zi­lá­ló, le­hú­zó irány­ba moz­dít­ják éle­te­rőn­ket. Ami­kor az egyen­súlyt már nem tud­juk vissza­ál­lí­ta­ni, stag­ná­ló­dik a nem kí­vánt hely­zet.

 

Így van ez a lel­ki be­teg­sé­gek szint­jén is. Gon­dol­junk csak a ma­nap­ság igen di­va­tos bu­lí­mia ner­vo­sára:

 

anya­gi/tes­ti, va­gyis evé­si szin­ten ar­ról szól, hogy nem sza­bad­na enn­em, hi­szen fogy­ni aka­rok, de már min­degy, leg­fel­jebb ki­adom, mi­előtt meg­emész­te­ném.

 

De van en­nek egy lel­ki szint­je is: meg nem tör­tént­té aka­rok ten­ni va­la­mit, amit tény­leg nem len­ne sza­bad meg­ten­nem, de én még­is meg­te­szem.

 

Ez az úgy­ne­ve­zett fé­kez­he­tet­len, időn­ként éj­sza­ka elő­jö­vő „far­kas­éh­ség” a mély­ben egy igen ki­sik­lott emo­cio­ná­lis za­var­ra utal. Erő szem­pont­já­ból a far­kas­ét­vágy győz az iga­zi élve­zet, a mér­ték és be­lá­tás fe­lett. Er­re rá­épül­het egy­faj­ta sze­xuá­lis mo­hó­ság, kap­cso­la­ti et­ikát­lan­ság és to­vább ta­lán fö­lös­le­ges so­rol­ni a pa­to­ló­gi­ás ener­gia éle­tel­le­nes, dest­ruk­tív mun­ká­ját.

 

Itt a kom­plett kép a tes­ti/lel­ki/szel­le­mi za­va­ro­dott­ság ál­la­po­tá­ról. A ha­sadt­ság­ról a tu­da­tos és tu­dat­ta­lan lé­lek­mun­kánk kö­zött, amely le­he­tő­vé te­szi a la­ví­ro­zást, a rejtőz­kö­dést, a ha­mis éle­tet. Éle­tünk sok­fé­le el­len­té­tes im­pul­zu­sok kö­zött zaj­lik:

 

ösz­tön­eink és a kul­tú­ra,

ön­zé­sünk és az ál­do­zat­vál­la­lás,

hűt­len­sé­gi in­dí­té­ka­ink és hű­sé­günk,

in­fan­ti­li­tá­sunk és fel­nő­ni aka­rá­sunk és így to­vább.

 

Ezek az in­dí­té­kok ön­sza­bá­lyo­zás jel­le­gű­en kel­le­ne, hogy di­na­mi­kus egyen­sú­lyun­kat meg­te­remtsék, a mennyi­ség­ből a mi­nő­ség­be va­ló át­lé­pést ki­mun­kál­ják, és a be­teg­ség­be me­ne­kü­lés he­lyett a meg­gyó­gyult­ság, az egész­ség ál­la­po­tát kel­le­ne, hogy pre­fe­rál­ják. Ak­kor az éle­te­rőnk a hat­vá­nyo­zódás irá­nyá­ban vin­ne ben­nün­ket.

 

Az éle­te­rő szel­le­mi ter­mé­sze­tű. Di­na­miz­mus, amely át­hat­ja a tes­tün­ket, a bel­ső struk­tu­rá­ló­dást ala­kít­ja, az összes élet­mű­kö­dést irá­nyít­ja, egyen­súly­ban tart­ja. Bio­ló­giai és fi­zi­kai mód­sze­rek­kel ne­héz leír­ni, és nem is mér­he­tő. De úgy a fi­zi­kai sokk – esés, se­be­sü­lés, ütés, idő­já­rá­si be­ha­tás – mint pszi­chés meg­ter­he­lés – rossz hír, bá­nat, düh, csa­ló­dás – ki­bil­len­ti az egyen­súly­ból.

 

Ezt az egyen­súly­vesz­tést ezer­nyi tü­net jel­zi: ir­ra­cio­ná­lis fé­lel­mek, in­do­ko­lat­lan düh­ki­tö­rés, kó­ros ön­bi­za­lom­hi­ány, kom­mu­ni­ká­ció­kép­te­len­ség, kap­cso­la­ti za­var vagy a lábak el­ne­he­ze­dé­se, mind-mind az éle­te­rő áram­lá­sá­nak za­va­ra.

 

A pszi­cho­ter­ápia: ener­gia­á­ta­la­kí­tás.

 

Ener­gi­agyó­gyá­szat, a kap­cso­la­ton, a lel­ki di­na­mi­kán ke­resz­tül hat. Mert lel­künk­ben ugya­naz az egyet­len erő mun­kál, amely a vi­lág­te­rem­tő erő. Ez az erő nem üres szó. Ha Is­ten­nek ne­vez­zük, úgy kell fo­gal­maz­nunk: Is­ten lé­nye az erő­ben van.

 

Is­ten örök­ké­va­ló ere­je a te­rem­tés­ben mu­tat­ko­zik.

László Ruth
XII. évfolyam 4. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.