Holisztika

Az idő ezotériája

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, az axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.


 

Az ősi egyiptomiak olyan naptárt fejlesztettek ki, amely 12 harmincnapos hónapot tartalmazott és az ünnepek 5 napját, amelyek július 27-én kezdődtek Ozirisz, Ízisz, Széth, Hórusz és Neftisz születésének tiszteletére. Augusztus 1-jén kezdődött az új év, amit az ősi időkben a Szíriusz és a Nap azonos helyen történő felkelése jelzett.

 

I. e. 46-ban Julius Caesar utasítására Sosigenes asztrológus egységes naptárt fejlesztett ki, amely 365 napból állt, és minden negyedik évben volt egy kitalált nap, a "szökőnap". Ez azon a megfigyelésen alapult, hogy az egy év 365 nap és 6 óra hosszú. Az évet 12 egyenlőtlen ciklusra osztották, nem véve figyelembe a holdciklust. A 8. hónap Augustus cézár parancsára lett 31 napos, aki a februárból vetette el a szükséges napot, hogy ugyanolyan hosszú legyen, mint a 7. hónap, amely Julius Caesar nevét viselte.

 

I. sz. 1582-ben Gergely pápa tizenharmadszor változtatta meg a Julianus-naptárt. Kihirdette, hogy az október 4-e utáni nap október 15-e legyen, 10 napot kihagyva a naptárból, és a századfordulóra eső szökőéveket is kihagyták, kivéve a 400-zal oszthatókat. Ma a világban a Gergely-naptár dominál. Ez a naptár 12 változó beosztású hónapból áll, és nincs kapcsolata egyetlen természetben előforduló ciklussal sem, elszakítva a naptár használóját a természettel való harmonikus kapcsolatától.

 

A Julianus- és Gergely-naptár előtt létezett egy olyan naptár, amely a természetben működő energiaciklusokon alapul, és szoros kapcsolatban áll a Földanyával, a Nappal és a Fiastyúkkal. Ez a maják naptára.

 

A maják tudtak sok olyan energiaciklusról, amely a Földön előfordul. Felismerték az energia 13 napos ciklusát, amely galaktikus forrásokból származik. Ismerték a 20 napos energiaciklust, amely a Napból származik. Ezeknek az energiáknak 260 kombinációja létezik. A Julianus-naptár szökőév koncepciója értelmezhetetlen a majáknál, hiszen szökőnapok valójában nem léteznek a természetben, a térben és a lineáris időben. A maja naptár 52 éves ciklusokhoz orientálódik, mialatt a Föld 52-szer kerüli meg a Napot. Az 52. év után elismernek 13 speciális napot a következő 52 éves ciklus előtt. Ez azzal függ össze, hogy minden év tartalmaz egy negyed napot, aminek a jelzésére a Gergely-naptár négyévente szökőnapot talált ki. A maja naptárban az 52 évenkénti 13 speciális nap biztosítja a naptár évszakoknak történő megfelelését. Tanulmányozva a ciklusokat, a működőképes, harmonikus földi élet megismerésére tettek szert. Naptárjuk a természetes idő ciklusainak és a ciklusokon belüli ciklusoknak gondosan megalkotott térképe. A bázisát a napi ciklusok, magasabb szinten a 26 000 éves nagy ciklus, Naprendszerünk keringési ideje a Fiastyúk központi csillaga - az Alcyone - körül alkotják. A maják szerint a Teremtő, Hun Ab Ku kisugárzott magából egy fényenergia-áramlatot. Ez a teremtő sugár, ami a tervét hordozza, az univerzum nagy központi napjában megkezdi munkáját, és az információt átadja a galaktikus központoknak és a mi Naprendszerünknek. A fénysugár tehát az univerzum központi napjából galaxisunk központi napjához utazik, keresztül az Alcyone-n, a mi Napunkhoz és hozzánk. A fénysugár mindent szinkronizáltan fenntart. Aktuálisan 8 csillagból épül fel a Fiastyúk, és a mi Napunk a csillaghalmaz 8. csillaga. A Fiastyúk, beleértve Naprendszerünket, egy óriási spirált formál a Tejút galaxisában. A mi Napunknak úgy 26 000 évre van szüksége az Alcyone körüli utazáshoz. A maják ezt hívják nagy ciklusnak.

 

Itt található a fény egyik öve, a Photon öv, ahogy az Alcyone-n keresztül kiterjed a spirálba. A mi Napunk, ahogy az Alcyone körül kering, kilép és belép a világosság Photon övébe, amelyen 2000 év alatt halad át, majd kilép a galaktikus sötétségbe és 11 000 évig benne menetel. Ezután ismét belép a Photon övbe, majd 2000 év elteltével újból kilép 11 000 évre a galaktikus sötétségbe.

 

Amint a Nap megközelíti a Photon övet, a körülötte keringő Föld ki- és belép a Photon övbe mindaddig, amíg a Föld keringési pályája teljes mértékben belülre nem kerül. 1987-ben, a tavaszi napéjegyenlőség idején a Föld belépett a Photon övbe, a teremtői világosságba, és megkezdődött a nagy ciklus befejezése. Minden évben egyre több ideig tartózkodik itt, amíg 2012 téli napfordulóján a Föld teljes keringési pályája a Photon övben lesz, és ezzel véget ér a nagy ciklus. Ezzel a dátummal zárul a maják naptára is. Kezdő napnak azt a napot választották, amely a mi időszámításunk szerint Kr. e. 3114. augusztus 13-ára esik, és 5126 év elteltével, 2012. december 21-én véget ér. Amint a nagy ciklus befejeződik, Földünk teljes egészében ebbe a fényövbe merül. A Fiastyúk 3. csillaga, a Maya csillag, amely már korábban belépett a Photon övbe, szinkronizáló hatással lesz bolygónkra, és az Ősi Bölcsesség visszatér a Földre.

 

Amikor az ember felismeri, hogy elszakítottá vált a természettől, a természetes időtől és az energiaciklusoktól és képtelen ebben az állapotában képviselni mikrokozmikus szerepét, akkor esélye lesz megújulni és folytatni emberi létét.

 

Az idő nem lineáris. Az időről való gondolkodás arra tanított, hogy csak halad előre egyik pontból a másikba. Pontosabb, ha az időre úgy gondolunk, mint spirális ciklusokra. Az idő vonatkozásában abból kell kiindulni, hogy a globális idő körkörös szerkezetű, míg a lokális idő a lineáris. Ebből adódik a kozmikus és földi idő közötti eltérés, amelynek kiigazítására kb. 400 évenként kerül sor, a kb. 300 éves kozmikus éjszakák átalvásával.

 

 

A majáknak nagy pontossággal sikerült meghatározni a Föld régi időből új időbe történő átmenetét. Ez fogalmazódik meg az idő törvényében, amely így hangzik: energia, amely idővé alakul át, megteremti a művészetet, vagyis idő x energia = művészet. Az energia bizonyos értelemben láthatatlan, tüneményes, ezért leegyszerűsítve kijelenthető, hogy az idő = művészet. Ugye, hogy ez jobban hangzik a megszokott kijelentésnél, amely szerint az idő = pénz. A maják tudták, hogy az idő olyan dolog, amelyet meg lehet ismerni, és úgy lehet használni, mint ahogy mi ezt a térrel tesszük. Az időben ugyanolyan természetesen éltek, ahogy mi a térben. Ennek köszönhetően jöttek el a Maya csillagról a Földre, és távoztak is innen, hátrahagyva peremes piramis városaik tucatjait. Úgy tartották, hogy az idő az energia kifejeződése. Az idő hordozóeszköze, jelenünkben csak „félvezetője", az ember. Minden ember élete során meghatározott időt képes hatalmába keríteni és realizálni. Civilizációnknak is megvan a meghatározott időlimitje, persze nem az évek mennyiségében mérve, hanem elvont értelemben.

 

Sokak által képviselt állítás, hogy 2012-ben vége lesz az időnek. Bekövetkezik az idő végezete. Értelemszerűen nem a teljes időnek lesz vége, hanem csak a mostaninak. A mostani idő befejeződik, és elkezdődik az új idő. Akik az új időben fognak élni, teljesen újszerűen élik ezt meg, hiszen a megszokott közeg, a tér helyett a létezés közege az idő lesz. Hogy ez pontosan mit is jelent, ezt nehéz megérteni. Ha megfogalmazódik bennünk az idő meghatározása, azt mondjuk, hogy az idő az óra, a nap, a hónap, az év. Ha nem is lehet megfogni, de átélni és megfigyelni lehet. Kiszámíthatjuk, hogy hány napot éltünk meg, hiszen ennek az időnek valóságos szereplői vagyunk. Minden, ami velünk történt és most történik - ez maga az idő, és mi minden másodpercének részesei vagyunk. Gyakorlatilag ez a mi életünk, mindaz, amit megfigyelünk, megélünk, magunkon áteresztve feldolgozunk, átalakítunk. Úgy érezzük magunkat az időben, mint a levegőben, amely részben láthatatlan, de egyben érzékelhető is, és ahogy a térben az anyagból, úgy az időből is képesek vagyunk teremteni dolgokat: gondolatokat, vágyakat, vagyis állapotokat. A lélek állapotait, vagy másként fogalmazva, az időben létező testünk állapotait. Már most megadatott számunkra a lehetőség az idő érzékelésére, tehát a használatára is. Persze ebből anyagit nem lehet létrehozni, azonban modern tudatunk már hozzászokott például az internethez, ami nem más, mint virtuális tér. Ebben a virtuális térben nincs semmi kézzelfogható, de mégis benne van minden, amire, ha rákattintunk, megismerhetjük. Az idő is ilyen - nem lehet vele megtankolni a gépkocsit, és mégis, utazni tudunk benne. Ahogy az internetezéshez szükség van "egérre", úgy az időutazáshoz is kell az "időgép", amit meg kell ismerni, ha használni szeretnénk.

 

Valószínű, hogy a jövőben, amikor az ember az időciklusok váltásának átmeneti szakaszába lép, olyan helyzetbe kerül, mint a különböző méretű homokszemcsék a sűrű szövésű szitán, amely csak a legfinomabb részecskéket szűri át. Számunkra szintén megteremtődik az a feltétel, ami hasonlít a finom szövésű szitára, amelyen ha keresztül akarunk jutni, el kell ereszteni minden durvább anyagit, és helyette birtokba kell venni azt az újat, ami az idő szövedékéből áll. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el fogunk veszíteni, hanem hogy a régi számunkra már túlhaladottá válik, és az újban észleljük csak magunkat. A jelen megszokott dolgaihoz való ragaszkodás kegyetlenül megtréfálhatja az embert. Olyanná válik, mint az, akinek a túlélése érdekében a vízbe kell ugrani, mert csak ott lehet biztonságban, de a nyakára van hurkolva a szárazföld egy parcellája, amit a tulajdonának tart, és nem képes megválni tőle. Messzire nem fog jutni. Ahhoz, hogy az új időben létezzünk, meg kell ismernünk a használatát. Ehhez arra a megtapasztalásra van szükség, amely már mindegyikünkben megvan. Bár az idő, amiben élünk, nem ugyanolyan, mint amely eljön az újabb periódusban, de mégis megsúgja és megvilágosítja számunkra a változások természetét. Mi az idő természetének ezotériája? Az, hogy az időbeni létezés életformája a gondolat maga. A gondolat a jelen pillanatában, a "mostban" - ez a mi életünk az időben. Ahogy követjük gondolataink áramlatait, érzékelhető, amint az időben változás történik, ahogy a semmiből előjönnek a gondolatok, ahogy összekapcsolódnak és egy racionális áramlatba szerveződnek, amely elvisz minket oda, ahol minden pillanatban vagyunk. Egy idő után, természetéből adódóan, az időben a gondolatok "láthatóvá" válnak, hiszen az idő anyagából szőttek. Ez a telepátia jelenségének magyarázata is.

 

Az időt mint a létezésünk szféráját szemlélve a tiszta gondolatiság mezsgyéjére lépünk. Gondolataink válnak azzá a realitássá, amely jelenleg az anyagiságban, létezésük egyedülinek vélt világában képviseli a valóságot. Ebben az új helyzetben az ember számára az egyedüli kiút az előrelépés a gondolatok teremtő erejével. Bármely negatív gondolat nyilvánvalóvá válva leleplezi annak hordozóját. Megszűnik a kétszínűség, értelmét veszti a spekuláció, fokozatosan bekövetkezik a mentális megtisztulás, és az emberi tudat a háromdimenziós fizikai világkép bűvköréből kiszabadulva belép saját maga igazi ötdimenziós valódi világába, és személyiségét integrálva, az egységtudatú lélek alá rendelve, ismét hozzákezdhet kozmikus feladatának tudatos végzéséhez, ami a Teremtő tervének megvalósítása a mi világunkban.

Dr. Bíró Dénes
XV. évfolyam 12. szám

Címkék: az idő ezotériája, ezotéria

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.