Holisztika

Benyomás

Pillanatnyi hatás, vagy rögzült minta?


A benyomás mind a pszichológia, mind a művészettörténet alapfogalmai közé tartozik. A hatásvizsgálatok – legyen szó tájról, tárgyról, emberről, eseményről, helyzetről – nem kerülhetik meg a benyomás létrejöttét és működését. De mindennapjainkban is megtapasztalhatjuk benyomásaink zavarba ejtő kettősségét: azt, hogy milyen erős a befolyása az első benyomásainknak, és hogy ez mennyi tévedésnek is a forrása.

 

A jó megjelenés, lebilincselő modor – legyen az előzékeny vagy ellenállhatatlanul rámenős – sok ajtót megnyit. Ritkább, hogy a félszeg, visszafogott, gátlásos, bátortalan embert részesítenék előnyben. Általános nézet, hogy az extravertált embereknek áll a világ, az introvertált többet őrlődik, önmarcangol, sikertelenebb, még ha úgynevezett belső értékei meggyőzőbbek, kimunkáltabbak is, mint az üresebb nagymenőké.

 

A felvételi bizottságok, zsűritagok vagy különféle alkalmassági vizsgálatokat végző emberek mások sorsa fölött döntő rutinmunkája nem lelkiismereti kérdés. Azonnali benyomásaik mögött a fokozatosan szerzett tapasztalat is munkál. Valamiféle ösztönös értékítélet keveredik olyan következtetésekkel, amelyeknek részmozzanatai többnyire nem tudatosak. A pszichológia holoeffektusnak, udvarhatásnak nevezi azt a fajta következtetést, amelyet az összbenyomásból, ismert tulajdonságokból alakítunk ki, de az olyan jellemvonásokat mond ki, amelyeket akkor aktuálisan nem észlelünk. Az ilyen következtetés gyakori hibaforrás az emberek megítélésénél. Szélsőséges példával élve: a házasságszédelgők behízelgő modora, kedvessége még a nagy lebukás, a kiderülés idején is őrzi a maradandó nyomokat. Általában az áldozatok sokáig teljesen hihetetlennek találják a tényeket. Az „ő nem tehette ezt” hozzáállás az első jó benyomásból fakadt. Ugyanígy működik a rossz benyomás is, ez a „nem hiszek neked” mintázaton alakul ki. Ezeket a tapasztalatokat a sikertréningek mindenkor hasznosítani igyekeznek. A benyomáskeltés téma és tananyag az ilyenfajta továbbképzéseken. Serkentik azt az igyekezetet, hogy énünket oly módon mutassuk be, hogy a hatás, a reakció, amit kiváltunk, ellenőrizhető és kiszámítható legyen. Ennek az igyekezetnek igen sok hátulütője van. A manipulációk olykor sikerrel járnak, máskor pedig bumeráng lesz belőlük. Mindez természetesen a benyomás alapvető természetéből fakad, abból, hogy a pillanatból valami mintázat, szövedék is létrejön, amely spontán módon és tudattalanul működik tovább. E sorok írója – akinek a pillanat valósága, a lélekjelenlét, az őszinteség a vesszőparipája – talán éppen az effajta hazugságok megelőzése céljából ajánlja az olvasók figyelmébe a benyomás titkának vizsgálatát. Ne dőljünk be annak, hogy a benyomás döntő mértékben alakítható, kontrollálható, kiszámítható. Inkább a pillanat valóságára próbáljunk meg ráhangolódni, hogy viselkedésünk igazabb legyen, ne annyira az átejtésen, becsapáson, hamis látszaton terebélyesedjék. Számolnunk kell a gyermekkori benyomásainkkal is, amelyek még a beszédtanulás előtti időkben alakultak ki a különféle íz-, szag-, tapintás-, hang-, szín- és formaérzékelésekből, hangulatokból, tekintetből, mindenféle családi eseményből. Nyilván más benyomása alakul ki annak a gyereknek a felnőttekről, aki idegesítette a szüleit és türelmetlenségeket váltott ki, mint annak, akit csodáltak, magasztaltak, óvtak, segítettek. Az apa és anya közötti erőviszony, érzelmi kötelék, bizalom és kommunikáció valóságos benyomásrepertoárt alakít ki a lélekben. Mi történik a benyomás kapcsán, miért fontos ezzel foglalkoznunk? Százötven évvel ezelőtt a művészetet valósággal forradalmasította ez a kérdésfeltevés, amely létrehozott egy új irányzatot, az impresszionizmust. A korábbi konstruktív és komponáló festészet helyett az impresszionizmusban a kép nem valamiféle kimerevített látvány, végeredmény, hanem inkább maga a létrehozás folyamata, látás, az eleven lüktetés látása és annak megjelenítése lett. Rokon azzal a pszichológiai felismeréssel, amely a gondolkodás folyamatát és a gondolatot mint végeredményt külön tudja választani. Az atmoszférahatás, amely az impresszionizmus egyik alapvető lényege, nagyon is analóg azzal az energiamezővel, amellyel a modern világszemlélet operál. Ábrázolás helyett megjelenítés, ráhangolódás, érzékeltetés. Ez igen forradalmi váltás. A pillanatnyi mozgás mesteri megjelenítésével, a légkör remegésének érzékeltetésével, az életlüktetés és mozgás festői rögzítésével, a vázlatos formálással a kép összegződése, kialakulása a nézőben folytatódott vagy fejeződött be. A táj szellemisége hangsúlyozódik ebben a rálátásban. Ki tudja azt a benyomásarzenált felsorolni, amelyet a vízfodrozódás, az illatok, a falevelek susogása, egy átröppenő madár kivált? Az út kanyarodása vagy egy kő.

 

Az új gondolat nagyon is pszichológiai:

a vers is olvasson téged

a kép a nézőben áll össze.

 

Nincs megszabva, hogy mit kell látnia a nézőnek és mit kell éreznie, gondolnia, belemagyaráznia. A finom életlüktetés – mint a festőre gyakorolt benyomás – aktuálisan igen különböző benyomásokat mozgósíthat a nézőben. Persze az impresszionizmust is sok torzulás, túlkapás, félrevivő utánzás és követés homályosította el. De az élet, a mozgás és létezés energiájának a hatása, a táj szellemisége napjainkban egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Ha most válaszolni próbálunk a korábban feltett kérdésre, hogy mi történik a benyomás kapcsán és miért fontos ezzel foglalkoznunk, azt mondhatjuk:

 

a természet, a táj, a másik ember, a tárgyak, az események, a helyzetek a benyomásokon keresztül adják azt az energiát, amelyekből élünk, mozgunk, létezünk. Ha ez az energiaáramlás megszűnne, működésünkben is szakadás állna be. Az energiát mindig valamilyen anyag továbbítja: hang, kép, arc, íz, szag stb. Ez az energia mint táplálék épül be a lelkünkbe, hogy ott megkezdhessék a beépülés és átalakulás sajátosan a mi egyéniségünkhöz illeszkedő alkímiai átalakulásukat. Az énkép, amelyet magunkról kialakítunk életünk során, az is benyomás: pillanatnyi hatások rétegződéseiből alakult belső kép. Önismeretünk egyik alappillére. Az önismeret pedig – szemben a csak spontán létezéssel – mint önmagunkra eszmélés, önmagunkra való emlékezés, megduplázódás, hatványozódás, felfokozott hatás, ami emberré tesz bennünket, túlemel az ösztönös életen. Mindez a benyomások megfigyelésével is kezdetét veheti.

László Ruth
IX. évfolyam 7. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.