Holisztika

Dekonstrukció

...akik elfelejtették az eredendő rendet...



 

A kultúra nihilista szétrombolásával minden pillanatban szembetalálkozhatunk, legyen szó hódításról, gyarmatosításról vagy a csőcselék leszámoló, bosszúálló akciójáról. Még csak nem is kell visszamennünk a történelemben. A korosztályok romboló kedve tekintetében sem mondható, hogy változott volna valami: a kisgyerekek állatkínzó gonoszkodásai ugyanúgy meg vannak, mint a felnőttek szado-mazo játszmái. Egyéni, családi, társas és társadalmi méretekben tapasztalható a kettős dinamika:- amit egyszer létrehoznak, annak elpusztítására törekednek,

 

- minden szentség tövében ott lappang a profán,

- a nagy igenlések előbb-utóbb szélsőséges tagadásokba fordulnak át,

 

- hol a részletekben feneklünk meg, hol az elnagyoltság lesz a vesztünk, de úgy tűnik, ezek a nagy hullámzások folyton megismétlődnek. Még soha nem találtak ki olyan őrültséget, amelynek ne akadt volna egy-két követője. Mozgalmak jönnek-mennek, a tüntetők zászlóvivői a legelképesztőbb jelszavakat hangoztathatják, elég egy abszurd merészség ahhoz, hogy valaki a figyelem fókuszába kerül jön. A világ tele van nihilista okoskodókkal, üres fecsegőkkel, zavaros kételkedőkkel. A hangos ricsajban olykor valóban alig hallható a lényeg, miként az elburjánzó gyom a nemes növényeket megfojtja.

 

Talán a dekonstruktivizmus, mint mozgalom, ma már alábbhagyott. De a múlt század közepe táján - éppen párhuzamosságban a strukturalizmus eszméjével - sokak elméjét megzavarták jobbára emészthetetlen kuszaságaikkal. De éppen a múlt században igen dívott a zavarosságból való stílus kovácsolás. A 60-as, 70-es években egyik legismertebb képviselőjük, Jacques Derrida publikációiból sokan meríthettek ihletet azok, akik az igazságot akarták tagadni, vagy elvesztették kapaszkodóikat a relativizmus térhódításában, esetleg saját tévedéseinek áldozataivá váltak.

 

Valóban nem könnyű a világban kiigazodni és önmagunkat megérteni. Ma is vannak, akik az ösztönükre esküsznek, mások az érzelmeik által sodortatják magukat, ismét mások pedig az értelmük minden hatóságába vetik bizalmukat. Azonban ha irányultságot keresünk, azt nem téveszthetjük össze a hajtóerővel, vagy a formát hordozó és kirajzoló téri erővonalakat magával a látható formával. Ha valaki nem érti az igazságot vagy az összefüggéseket, ha mar tagadni fogja azokat. A dekonstrukcionalisták minden bizonnyal nem mondhatók holisztikusoknak, amikor tagadják a teljesség, a jelenlét, az ellentétek egységének, azonosságának tényét. Elvesznek a jel és jelentés rengetegében, redukálhatatlanul sokrétűnek tartván azt.

 

Vitathatatlan, hogy minden metafizikai, etikai, logikai, ismeretelméleti rendszer valamiképpen megismétli és tartalmazza a jel/jelentés fogalom pár ellentétességét. Például:

 

elmélet/tapasztalat,

belső/külső,

eredeti/származtatott,

jó/rossz,

általános/egyedi,

jelenlévő/távoli,

központi/periférikus,

természeti/kulturális,

művi,

létező/semmi.

 

És az is igaz, hogy eme ellentétes kategóriák közül szívesen privilegizáljuk az egyiket a másik rovására, az igazat és a világosságot hajlamosak vagyunk fontosabbnak tartani a hamisnál és sötétségnél. Ezt teszik a dekonstruktivisták is, amikor az EGY-ről, az eredendő rendről elfelejtkeznek.

 

A struktúra tagadása vagy negligálása igen különös ötletnek tűnik e sorok írója számára. Hiszen egy fűszálban, a kagyló gyöngyében, a madarak egyetlen tollában is struktúra van. A hihetetlen mennyiség és változat mögött rend, törvényszerűség, szabály, hierarchia működik. A beszéd grammatikai struktúrái is redukálhatók a szófajokra, illetve mondatrészekre, bármily bábeli nyelvzavar támad a szövegkörnyezet sokrétűen árnyalt jelentés rétegei kapcsán.

 

A világban valóban rengeteg légvár van, összeomlásra ítélt káosz. A kommunikációban, az élőbeszédben valóban nagyon sokszor tapasztalható a zavar, a félreértés, az eltávolodás a megértés, a gondolatok valódi cseréje helyett. Gyakran válik a beszéd végeláthatatlan vitává, ahol mindig találnak a felek egy olyan szót, amelybe beleköthetnek és kínozhatják egymást és önmagukat. Vagyis teremtődhetnek olyan konstruktumok - például a játszmák forgatókönyvei -, amelyek nem vezetnek sehová. De ilyen esetekben nem magával a struktúrával van a baj, hanem amire épül, amiből kiindul.

 

Jelen esetben a veszekedések kapcsán az indulat, a harag, a bántó szándék, a lényeglátás hiánya.

 

A strukturálódás megértésében a tér és idő segíthet bennünket. A tér és idő is strukturálódási folyamat eredményeképpen jön létre. A folyamatokban a kezdet-tetőpont-lebomlás ívén belül még szakaszolható fejlődési fokozatok is megfigyelhetőek. Gondoljunk csak egy ember testi/lelki/szellemi fejlődésére, kialakulására. A csodálatos testre, az élethordozó testre, amely annyi jelentést ad nekünk.

 

A strukturálódási folyamatokba nem lehet minden pillanatban beavatkozni, nem lehet azokat bármikor leállítani vagy visszafordítani. Sorsunk is egy konstruktum, szándékaink, gondolataink, szavaink, tetteink alapján épülő konstruktum. Olykor valóban gólemként éljük meg, feltartóztathatatlannak, irányíthatatlannak.

 

De talán minden építmény között a legnagyobb kihívás vagy próbatétel személyiségünk alakulása és azok az elmozdulás pontok a folyamat során, ahol miénk a felelősség. A személyiség a maga egyszeri és megismételhetetlen egyediségében az egész világot és minden időt tartalmazó komplett összefüggés rendszer része. Míg a testi kialakulásunk spontán, akaratunktól független folyamat nagy részt - persze függ a táplálkozástól, életmódtól -, addig a lelki-szellemi fejlődés sokkal nagyobb igénybevételt kíván tőlünk.

 

Az élet folyamatokban, a strukturálódásban a valóság ujjlenyomatait fedezhetjük fel.

 

Hogy az igenlések miként hívják életre a tagadásokat, álljon itt egy példa, amelyben egy fiatal lány egy csoport munkában való részvételét ábrázolta a következőképpen:

 

László Ruth
XII. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.