Holisztika

Démonok


 

Zeusz atyánk, milyen sok-sok szenvedéstől váltanád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi! Püthagorasz Talán nem tévedünk, ha a 21. században is azt mondjuk, hogy a démonokról mint „ártól szellemekről”, azok létéről és valódi természetéről, tevékenységéről tisztázatlan, kialakulatlan fogalmaink vannak. Legelevenebben a néphitben élnek ezek a mitikus szellemlények.

 

De a társadalmi gyakorlatnak is szerves részét képezték, a középkori boszorkányperekre gondolunk, de az inkvizíció indítékaiban is része volt, csakúgy, mint a mindkét oldalon felfedezhető megszállottságnak. Hatalmas okkult irodalma van a kérdésnek, az apokaliptika is foglalkozik a témával, de a pszichiátriai elmezavaros kórképek is valamiféle „betegségdémonra” emlékeztetik az embert. Nos, ha a tudatos és tudattalan lélekrészünk dinamizmusának a szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, sok minden érthetővé lesz:

 

Hiszen a tudattalan éppen a projekciókban, látomásokban, álmokban, rejtett és nyilvánvaló vágyakban, szándékokban hallat magáról. A pszichózisban a tudattalan tartalmai borítják el az elmét, kivonván azt az idői és téri tájékozódás szokványos, nappali működésmód menete alól. Hasonló ez az árvízhez, amikor a folyó kilép medréből és eláraszt mindent. És sodró lendülete is van. Ha racionalitásunk túlságosan felülkerekedni igyekszik a tudattalanunkon, leigázni, elfojtani, kiiktatni, elnyomni akarja a tudattalan – lényegében – önszabályozó működését, az démoni szörnyeteggé válhat.

 

Vagyis a legjobb eligazodást a kérdésben az emberi belső démoniság nyújtja, amely a hajósok afféle Szkülla és Kharübdisz harcához hasonlítható. Amelyik hajó a közelükbe került, vagy az egyik, vagy a másik tengeri szörny ragadta el és falta fel, nyelte el őket. A két szörny a tengeri szirtek és örvények erejét testesítette, személyesítette meg.

 

Néha ez a belső harc nagyon nyilvánvalóvá válik. Egy fiatal lány, aki apja alkoholista randalírozásait nagyon megszenvedte, apja halála után is megélte ezeket az epizódokat rémálmok képében. Menekülések, üldözések, meddő csaták jöttek álmában ismétlődően.

 

A sokadik ilyen álomnál eltűnődött, és azt mondta:

– Lehet, hogy apám árnya is én vagyok?

A tudattalanunk a belső ellenkormányunk. Emberalatti és emberfeletti démonisággal jellemezhető.

 

A démonológia kiterjedt irodalmából e helyütt a nagy alkimista Paracelsusra (1493–1541) utalunk, aki több művében írt az elemdémonokról, a nymphisekről, sylphisekről, pygmaiesekről és salamandribuszokról. Komplett világszemléletében az volt az álláspontja, hogy míg az emberek a négy elemből teremtődvén az ásványi, növényi, állati és emberi létforma négyrétűségének megjelenítői, addig az elemi szellemek csak egy-egy elemhez kötődnek létezésükkel. És az emberekkel való kapcsolódáson keresztül juthatnak hozzá a többi elem erejéhez, vagyis ily módon juthatnak lélekhez.

 

Ez a felosztás a mesevilág alakjaival is analóg:

 

– a tűz elemhez a szalamandrák,

– a földhöz a gnómok, törpék,

– a levegőhöz a szilfek rendelhetők,

– a vízszellemek a nimfák, sellők, vízitündérek, melozinák, hableányok.

 

Az incubusok az erdei emberkék. Más felfogásban az incubusok és succubusok az éjszakai kéjes álmokat, a lidérces szexuális vágyfantáziákat keltik életre, illetve közösülést kísérő lények. Talán az eddig leírtak alapján is sikerült túlemelkednünk a babonás hiten, azon az irracionális félelmen, amely nappalainkat és éjszakánkat egyaránt lehúzó, kaotikus, zavaró erőkkel képes áthatni. Hasonló ez az érzés a sorstól való félelemhez, amíg nem értjük, hogy részesei vagyunk a történéseknek. Nem olyan egoisztikus túlkapással, hogy magunk kovácsoljuk a szerencsénket. Hiszen már az is mélységes primitívségre vall, hogy a sors és szerencse csaknem azonosak lennének. Hanem azzal a felismeréssel, ahogyan a fentiekben idézett fiatal lány felismerte rémálmaiban saját árnyát.

 

Nem mintha annyira könnyű lenne felismerni a belső és a külső világ egységét, hogy a harcokban elsősorban önmagunkat kell legyőznünk, a menekülésekben önmagunk elől próbálunk elbújni, a rettegéssel magunkhoz láncoljuk kishitűségi félelmeinket és kommunikációinkban a vámpirolás napirenden van. Nem kell a külvilágban gonosz, ártó lényeket gyanítanunk, személyeket, tárgyakat, helyeket átkozottaknak gondolnunk. Ne dőljünk be a mindenhatónak hirdetett amulettek mindenkire érvényes védő hatásának. Az állatfogak vagy karmok, szőrök, a négylevelű lóhere, a patkó éppen olyan ritkán hoz szerencsét, ahogy a pávatoll sem lehet mindenkire baljóslatú. A talizmán abból a szempontból más, hogy személyesebb, egyéni élményhez, felismeréshez, jeladáshoz kötött, esetenként magunk tervezte, magunk készítette tárgyról van szó. De ennek sem a védő vagy ártást elhárító szerepét hangsúlyoznánk, inkább az önfelismerési történést, amely megváltoztatta szemléletünket, életérzésünket.

 

A kísértő szellemek is inkább a bennünk lévő ambivalenciák, a jó és rossz közötti dilemmák, etikai próbák. Örök példa az édenkert kígyója, az aranyborjú bálványozása vagy minden szerelemféltés. Ez utóbbinak gyönyörű példája az Othello és Desdemona történet.

 

Megnyomorított fiúgyermekek, akiket anyjuk a házastárs odaláncolására használ, és nem hagyják leválni, önálló életet élni őket, anyadémonnak élik meg anyjuk valóban ártó szellemét. De ez nem menti fel őket attól a karmikus feladattól, hogy éppen egy ilyen animájukkal kell élniök.

 

Hasonló ez a segítők, gyógyítók nehéz feladatához, akiknek igen vigyázniuk kell arra, hogy a klienseik kvázi ne akaszthassák rájuk gyengeségüket, esendőségüket, mert a gyógyuláshoz a belső erőnek kell lábra kapnia, és nem a vigasz és a panasz meghallgatása segít. Mindazonáltal a betegségdémon eszméje él a lelkekben, mint a pestis, a ragály, a lázas állapotok miazmája.

 

A betegségek valóban nem adták a titkukat még a ma emberének sem, gondoljunk csak a jelenlegi H1N1-tömeghisztériára. A szemmel verésnek is van hagyománya. Ki szereti a szúrós nézést vagy a piros „nyusziszemet” (a kábítósoknak is ilyen a szemük).

 

De tudjuk, hogy a személyiség a tekintetben is kifejezi erejét. A fascináció igen hatékony kommunikáció. Mindent egybevetve, jó, ha megismerjük démonainkat, mert ezáltal sok kíntól megszabadulhatunk.

László Ruth
XVI. évfolyam 7. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.