Holisztika

Elfogadás/elutasítás

Önmagunk elfogadása és elutasítása az élet nagy kihívása a folytonos változásban

A lelki problémák és a sors gyökerei mindig túlnyúlnak a személyes vagy családi illetékességi körön. Titkukat nem adják avatatlanoknak. Milyen gyakran megéljük álomban és ébrenlétben egyaránt egy-egy helyzet idegenségét, amikor azt kérdezzük:

  - De hát hogy kerültem én ide?   - Mit keresek én itt?   - Mi közöm ehhez?


Gyerekek ezt úgy fejezik ki, hogy bárcsak ne én lennék én! Egy kislány egyszer nagy bizalmasan azt kérdezte tőlem, mit gondolok, az anyja választotta őt, vagy ő az anyját. Mert ez utóbbit el sem tudja képzelni, annyit ütköznek. Egy főiskolás lány pedig úgy summázta anyja állandósult szemrehányásait és elégedetlenségét, hogy ő egyszerűen nem érti, egy anya hogyan csalódhat a gyerekében? Ráadásul ők történetesen egy napon is születtek.

 

De ha még nincs is bajunk a szüleinkkel, akkor is egy igen komplett helyzetbe születtünk le ide a Földre, amelyben az eltájékozódás nem könnyű ügy. A kultúra révén ruházódnak át születésről születésre az egyént, családot, népet, történelmet alakító nagy erők, törvényszerűségek, ismeretek. A kultúrának pedig mindenki az alakítója, résztvevője. A kiindulópont mindenképpen a családi rendszer nemzedékeket összefogó kötelékhálózata, sorsközössége. A családhoz való igazodásban, a bennfoglaltság érzésében, az etikai és viselkedési normák gyakorlatában alakul ki identitásunk, lelkiismeretünk, önbecsülésünk, emberi méltóságunk. A vonzalom és kontroll, a példa egyaránt fontosak az önismerethez és önelfogadáshoz.

 

A szűkebb szociális környezet három alapvető szükséglete:

a bennfoglaltság, elfogadottság,

a kontroll,

a vonzalom.

 

Ezek a szükségletek első szinten a szülőkkel való kapcsolatban elégülnek ki. Ha ez nem jön létre, akkor a frusztráltság nyomán úgynevezett negatív alkalmazkodás lép fel, amelyet természetesen kínzó szorongás kísér. Az elhárítás, a tagadás, a hazugság, a túlkompenzálás mindmind csak pillanatnyi feszültségkezelést nyújthat, és a hamisságokra újabb hamisságok rétegződnek.

 

Például nem egyedi eset, hogy házasságok 20-25 év után felbomlanak, mert a nő végre színt vall, hogy ő végig hideg volt. A férjek ilyenkor nagyon csodálkozni szoktak.

 

A hamis kommunikáció kiosztja a szerepeket, a szerepek pedig meghatározzák az egész viselkedést, ezen keresztül sorsalakító tényezők. A családi tudattalan őrzi ezeket a viselkedésmintákat, és nagyon ravasz módon az elintézetlen, meg nem oldott feszültségek is újólag megteremtik az eredeti helyzeteket. Ezt még a történelem szintjén is tapasztaljuk, amikor úgy fogalmazunk, hogy nincs új a nap alatt, a történelem ismétli önmagát. Ez a gondolatfűzés talán kellőképpen megvilágítja jelen írás kiindulópontját, hogy a lelki problémák és a sors gyökerei mindig túlnyúlnak a személyes vagy családi illetékességi körön. A sors inkarnációs háttér nélkül csak igen torzan és hiányosan értelmezhető.

 

De most lássuk az elutasítás/elfogadás lelki vonatkozásait.

A háromféle szükséglet – mármint az elfogadottság, a kontroll és vonzalom – ki nem elégítése nyomán háromféle szorongás kezdi meg aknamunkáját a lélekben:

az értéktelenségi,

az ambivalencia és

az elutasítási szorongás.

 

Mindhárom igen kínzó, fájdalmas, és nyomán neurózis generálódik.

Aki értéktelenségi szorongással küszködik annak nyomán, hogy a családba nem sikerült szervesen beintegrálódnia, szélsőséges esetekben vagy magányba fordul, vagy abnormális erőfeszítéseket tesz egy-egy kapcsolatért, barátságért, csoporttagságért. Például egy kisfiú képes volt cserebogarat enni, hogy felfigyeljenek rá, hogy csodálják, hogy beszéljenek róla. Élete nehéz szülői talajról indult:

 

apja nyolc évvel volt fiatalabb az anyjánál, aki fortélyos fiacskámozásokkal, lekezelő attitűddel fedte el valódi önutálatát, amiért közel harmincévesen egy húszéves fiút tudott „megkaparintani”. Gyereket soha nem akart – főleg a férjecskéjétől –, de amikor így alakult a dolog, egy életen keresztül lehetett zsarolni a két „hímet” az anyai áldozatért, amelyet ő hozott. Ebből az önutáló öntömjénezésből sok ráragasztódott a fiára, akinél a gyerekkori cserebogárevés felnőttkorára szélsőséges szociopátiává nőtte ki magát.

 

Az ambivalencia szorongás a család értékrendjének kialakulatlansága nyomán alakul ki. Az ilyen családokban soha nem lehet tudni, mihez tartják magukat, mit szabad és mit nem, mi a jó és mi a megengedhetetlen. A két szélsőség a túlzott ellenőrzés, amikor el kell fogadni a szülő döntését, és a túlzott szabadosság, amikor azt gondolja, mindent lehet. Mindkét szélsőség nagy szorongással jár és az autonómiáról való lemondást jelenti. Csak a saját jó cselekedetekből alakulhat ki az a megerősítés, amely életünknek jó irányultságot ad. Ha valaki arról panaszkodik, hogy nem tud dönteni valamilyen alternatívában, rögtön gyanút foghatunk, hogy belül van a hasadtság. Évtizedekig lehet cibálódni az efféle döntésképtelenségben.

 

Az elutasítási szorongás a vonzalom kielégítetlensége, frusztráltsága esetén lép fel, a szülői elfogadás/elutasítás nem megfelelő mivolta kapcsán. Mindenki megtapasztalhatja, hogy a vonzalomnak milyen erős tere van. Míg azt megélni, hogy valakit hidegen hagyunk, nem vagyunk rá hatással, meglehetősen kínzó, fájdalmas érzés. Nehéz ehhez alkalmazkodni. A visszavonulás nyilván nem igazi megoldás. A felszínes barátság sem elégíti ki, hiszen éppen ez a felszínesség a baja a szüleivel is. Az sem szokott eredményt hozni, ha túl intim próbál lenni, mert az emberek nehezen tolerálják, ha indokolatlanul akarnak betörni az intim szférájukba. Ha nem sikerül saját magát is vonzóvá tenni, mások érdeklődését önmaga iránt felkelteni, és nem sikerül kapcsolatokat kiépíteni, igen nehezen kezelhető neurózis alakul ki.

 

Itt lép be a fentiekben említett önelfogadás: nehéz elfogadtatni magunkat, ha saját magunktól is elidegenedünk.

 

A sok ellenségeskedés és félelem, a délibábkergető várakozásteljesség, reménykedés vagy a gyámoltalanság és rajongás ezen szorongások sikertelen kezelésének, feldolgozásának a jelei.

 

Az elutasítás egyik formája az olyan elvárások táplálása, amelyeket soha nem teljesítenek, hiszen irreálisak. A követelőzés is kötődési képtelenségre utal. A magasabb rendezőelvet kell keresnünk, amely a kultúra révén ruházódik át születésről születésre, és amely az egyén, a család, a nép és történelem alakító ereje.

László Ruth
XIII. évfolyam 1. szám

Címkék: elfogadás, elutasítás, holisztika, lelki probléma, szorongás

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.