Holisztika

Emberképek

…az ősembertől az asztronautáig…


 

Az ember saját magáról alkotott énképe - self - lassan alakul ki, de a viselkedés megformálásában és irányításában oroszlánrészt vesz ki. Kialakításában a biológiai és társadalmi impulzusok egyaránt jelentősek. Ezek a legbelsőbb, ösztönös indítékokból fakadó cselekedeteink és az ezekre adott szociális visszajelzések tapasztalatai. Végső soron énképünk önazonosságunkról (identitás) vall és az önismeret fontos állomása.

 

De nemcsak magunkról rajzolódik kép a lelkünkben, hanem "az emberről" általánosságban, miként azt művészeti alkotások egész sorozata bizonyítja, versek, szobrok sokasága. Irodalmi hősök is konkrét képekben élnek a világ olvasóiban, mint például Hamlet dán királyfi, a Karamazov testvérek, Baradlay Kazimir, Noszty Feri vagy Anna Karenina. Minél inkább archetipális a helyzet, amelyet a mű megörökít és felidéz, a szereplői annál több lélekben képesek életre kelni.

 

De nemcsak a művészet alkot emberképeket, hanem a tudomány is. Ilyen a homo sapiens, a gondolkodó ember, aki a világot intellektusán keresztül próbálja megragadni, a homo erectus, a felegyenesedett, azaz két lábon járó ember, a homo faber, a szerszámkészítő ember, a homo ludens, a játékos ember, a homo technikus és így tovább.

 

A különböző korok és kultúrák igen változó emberképet rajzoltak egy-egy markáns jelleg alapján. A római légió harcosai, a görög ifjak, a keresztes lovagok, a madonnák és boszorkányok, a jupiterikus papság vagy a kapitalista "pénzeszsákok" fémjelzik a korok emblematikus figuráit. Mona Lisa mosolya az egész Halak aion rejtelmét tartalmazza. 

 

Ádám és Éva, az első emberpár is meghatározó kép mindannyiunk lelkében. Ugyanilyen mitikus kép a homo ergaszter, a munkavégző ember, amely névvel a korai kelet-afrikai úgynevezett előembert illetik. Általánosságban elmondható, hogy a kultúrát követve két megközelítése van az ECCE HOMO gondolatnak:

 

- az egyik lentről indul, és az embert a biológiai fejlődés egyfajta végtermékének véli;

 

- a másik fentről, a szellemtudomány felől írja le az embert, egyrészt Isten teremtményeként, másfelől az eredendő szellemiségét már-már elveszteni látszó lényként.

 

Az első nézet lényegében a darwini evolúció emberre alkalmazott része, amely az embert az állatvilágból kiemelkedett munkavégző lényként fogja fel, akit az eszközhasználat, a szerszámkészítés emelt ki az állatvilágból a létfenntartási harc során. Noha ez az emberré válás azóta sem ismétlődött meg a főemlősök körében, a materialista-ateista ideológiát vallók lelkében ez nem okoz kognitív disszonanciát. Meg kell jegyeznünk, hogy az evolúcióelméletnek zseniális felismerései vannak. Például a törzsfejlődés megismétlődése az egyedi, embrionális életben. Minden fejlődés valóban tartalmazza az előző grádicsok summázatát. Ami az ember és állat valóban közös vonásainak a hangsúlyozását jelenti, ezek jogossága mellett hiányként szerepel a perdöntő különbözőségek elhallgatása, mint a beszéd, az etikai érzék, az önfelismerés, hogy csak a főbbeket idézzük. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a főként praktikus ember a természet meghódítója, legyőzője, ad abszurdum elpusztítója. Ez az ember a korai homofag, azaz kannibál újabb kori, modernebb változata lehetne akár. Mindenesetre ez a lentről való megközelítés az embert a születés és halál konkrét határai közé bezárt halandó lénynek rajzolja, magasabb kilátásoktól mentes földhözragadtságban.

 

A másik, a fentről való szemlélet, amely az embert a teremtés koronájának vallja, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, inkább a homo religiózus képpel dolgozik. A hívő, a vallásos emberrel, akiben él az élet szentsége, nem idegen tőle a lelkiismeret, az önkontroll, a felelősség, az áldozat.

 

Értékrendjét nem praktikus és hasznossági érdekek, hanem magasabb eszmeiség alakítja. Túl az egón és a gyerekes egocentrizmuson mind saját maga igaz énje, mind az emberiség sorsa vonatkozásában tágabb horizonton mozog. Itt is találkozhatunk túlkapásokkal. A vallás olykor negligálni látszik a földi világhoz tartozó kötődéseket, a testi vágyakat, az anyagi valóságot. A keleti vallások az ént és a személyiséget egyenesen tagadják, nem létezőnek mondván azokat. Egyes vallások reinkarnálódó emberképpel dolgoznak, mások pedig az egyetlen születést vallják.

 

Az embernek (az ecce homónak) át kell hidalnia ezt az ember alatti és ember feletti világot.

 

Rudolf Steiner antropozófiája az emberképet a szellemtudomány felől a lemuriai ember leírásáig viszi vissza. Mindezt párhuzamosságban a föld fejlődésével. A földfejlődés a tűzállapottól a fokozatos kihűlésen és megszilárduláson keresztül alakította ki a ma is folyton változó, de mégis áttekinthető arculatot. Ez a folyamat egyszersmind az elemek megjelenése is, hiszen minden a fényből lett. A föld tűzgolyó állapotában inkább tűnt fénynek, mint ma. Ám ha a föld éltető erejére gondolunk, amelynek során minden tavasszal kizsendül a növényi élet, és elgondoljuk a vizeket, a légkört és a Napot, már nem lehet olyan idegen ez az evolúció. Az ember fejlődését is ezzel párhuzamosságban írja le. Ám nem azt hangsúlyozza, hogy fejlettebb állat, hanem inkább a szellemiségtől való eltávolodását érteti meg velünk. Ugyanakkor a hús-vér ember fejlődési vonulatát és lehetőségeit is leírja az éter- és asztráltesten keresztül.

 

Láthatjuk, hogy korok és kultúrák emberképeiben a megfogható, tapintható elemek mellett milyen óriási szerep jut a képzeletnek, az imaginációnak.

 

Túl az atomkorszakon - ez némileg egybeesik a Plútó bolygó felfedezésével 1930-ban -, amely a bombakészítő emberképet adta nekünk a magukra büszke fizikusokban, és a technikai túlkapásokon, amely a mesefigurákat is valamiféle gólemszerű űrlényekké tette, akiknek a lézersugár a legfőbb eszközük, a modern kor emberképe - e sorok írója szerint - nem a homo technikus. Az űrfegyverkezést meghirdető Ronald Reagan Alzheimer-kórban halt meg, az első űrrepülő, Gagarin repülőszerencsétlenség áldozata lett. Mindebből arra következtethetünk, hogy amit szellemi úton kell elérnünk, azt ne fizikai szinten próbáljuk megtenni.

 

A modern kor emberképe talán a kultúrateremtő ember lehetne, akit az öntudatra ébredés jellemez, amelynek folytán elhelyezi magát a teremtés rendjében, és személyiségében a szakralitás hordozója. 

László Ruth
XIV. évfolyam 4. szám

Címkék: evolúció, holisztika, Rudolf Steiner

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.