Holisztika

Emlékezhetünk-e a születésünkre?

Elraktározzuk a születési emlékeinket, a megfelelő körülmények között elő is tudjuk hívni

    „Úgy jöttem ki, hogy volt ott egy lyuk. Hosszú volt és sötét, de fény is volt” - meséli egy hároméves kislány arról, hogyan született meg. „Leeresztették a vizet, aztán a doktor bácsi erősen benyomott valamit anyuka hasába, amin egy lyuk lett, és én kinéztem az ablakon” - mondja egy kisfiú, aki császármetszéssel érkezett a világra. Ilyen történetekkel, amikor egy kisgyerek elmeséli, mit tapasztalt magzatkorában és hogyan született meg, bizonyára már mindenki találkozott. Felmerül azonban a kérdés, tekinthetők-e ezek hiteles emlékeknek, vagy inkább a képzelet, a fantázia játékai? Mennyire valóságos emlékek ezek a beszámolók?


     

    Jelektől a beszámolókig

    A tudományos gondolkodásban sokáig uralkodó nézet szerint a magzat és a csecsemő idegrendszere nem elég fejlett ahhoz, hogy bármit is érzékeljen önmagából és a külvilágból. Ez a szilárd meggyőződés akkor kezdett meginogni, amikor a pszichoterapeuták magzatkori és születési élményeket fedeztek fel felnőtt klienseik álmaiban és imaginációs képanyagaikban. Rendszerint betegségek, tünetek okát kutatva bukkantak a nagyon korai élményekre, és azt tapasztalták, hogy az eredeti nehézség (pl. egy születési trauma) feldolgozásával maga a tünet is enyhült vagy teljesen megszűnt. Mivel ez az élményvilág a preverbális, szavak előtti tartomány tartományba esik, ezért elsősorban a beszéd helyett a testet, a mozgást, a belső képeket középpontba állító módszerekkel tárható fel, mint például a hipnoterápia, imagináció és mozgásterápia.

     

    A kérdés azonban továbbra is fennáll: hitelesnek tekinthetők-e a pszichoterápiákból származó születésbeszámolók? David Cheek orvosként hipnoterápiát is alkalmazott gyógyítói munkájában. Ő is számos születési élménnyel találkozott, és azt is megfigyelte, hogy páciensei nagyon pontosan írják le azokat a fej-váll fordulatokat, amelyeket a baba megtesz a szülőcsatornán való áthaladás során. Ez hitelesítette számára az emlékeket, hiszen - gondolta - egy „civilnek” ritkán van ilyen egzakt szülészeti tudása. Meggyőződését erősítette az is, hogy a császármetszéssel született páciensei erre egyáltalán nem voltak képesek.

     

    A pszichoterápiákból származó beszámolók gazdagsága megérlelte az igényt a módszertanilag kimunkáltabb tudományos kutatásokra is. Az elmúlt évtizedekben több ilyen témájú vizsgálat is született, ezek közül kettőt tekintsünk át!

     

     

    Beszámolóktól a tényekig

    David B. Chamberlain perinatális pszichológus hipnotikus állapotban levő gyerekeket kérdezgetett születés körüli tapasztalataikról. A gyerekek részletesen beszámoltak arról, milyen napszakban születtek, milyen eszközökkel találkoztak (fogó, vákuum, inkubátor), ki volt jelen a szülőszobában, a szülés módjáról (fejvégű, faros szülés vagy császármetszés), és elmesélték azt is, milyen érzéseket éltek meg a csatornán való áthaladás alatt és a kinti világba való megérkezésnél. A vizsgálatban olyan gyerekek vettek részt, akik korábban semmit sem tudtak születésük körülményeiről. A kutató ezután az anyák beszámolóit hallgatta meg, majd összehasonlította a gyerekekével. Az eredmény megerősítette a hipotézisét: az elbeszélés párjai nagymértékben összecsengtek.

     

    Etényi Zsuzsanna gyermekpszichológus óvodásokkal végzett kutatásában azt vizsgálta, előhívhatók-e az emlékek a megszületés körülményeit idéző játékok során. A gyerekek egy képzeletbeli „időutazáson” vettek részt, elképzelték, ahogy olyan kicsivé válnak, mint egy anyuka pocakjában levő kisbaba, majd gyékénybe forgatták őket, ami felidézhette a születés előtti helyszűkös állapotot. Miután a gyerekek kellően ráhangolódtak, következett maga a játék: egy textíliából készült, 1,5 méteres átmérőjű puha csövön mentek keresztül, miközben a vizsgálatvezető megfigyelte a viselkedésüket és az érzelemkifejezéseket. Ezután beszélgetett el az anyákkal a szülés körülményeiről. Azt tapasztalta, hogy a könnyen született gyerekek derűsen és nevetve haladtak át az alagúton, magatartásuk kellemes, vonzó játékhelyzetben való viselkedésnek felelt meg. A nehezített születésű gyerekek vagy rendkívül gyorsan robogtak végig a csövön és feltűnően sokszor tették ezt, vagy egyáltalán nem mentek bele, és végig nagyon komolyak voltak. Az egyik kisfiú a játék végét követően rajzolt egy kocsit, a sofőrnek pedig „elkékült a feje és a keze”. Mint az anya elmondásából kiderült, a kisfiú oxigénhiányos állapottal jött világra.

     

    Elraktározzuk a születési emlékeinket, és megfelelő körülmények között elő is tudjuk hívni - vonhatjuk le a tanulságot a két vizsgálatból. Ilyen adatok sokasága vezetett a magzatokról alkotott korai tudományos kép átírásához. Ma már kompetens magzatról beszélünk, aki rendelkezik az érzékelés, észlelés, tanulás, emlékezés kompetenciáival, azaz valóban befogadja a külvilág hatásait, ezeket megtanulja és rögzíti az emlékezete.

     

     

    „Felidézhetetlen és felejthetetlen”

    Miért fontos azzal foglalkoznunk, hogyan jöttünk világra? Gondoljuk csak át egy pillanatra a változáshoz és feladathelyzetekhez való viszonyunkat - vajon mi minden gyakorol hatást arra, hogyan megyünk át egy változáson, legyen az munkahelyváltás, költözés vagy a mindennapok rendjében felbukkanó egészen apró, prózai átalakulás. Hogyan tudjuk elkezdeni a dolgokat? Végig tudjuk-e csinálni, amit elkezdtünk? Jelentkezik-e bármilyen elakadás, megtorpanás ebben a folyamatban? Mindenáron egyedül valósítjuk meg ügyeinket, vagy ellenkezőleg, mások segítsége nélkül lebénulunk? Mindez csak néhány kérdés. Ha elfogadjuk, hogy a születésünk az első jelentős változás életünkben, amelynek még nincsen bennünk előképe, könnyebben elképzelhetjük azt is, milyen mélyen beivódó tapasztalást, tanulást jelenthet ez számunkra. Ez a későbbiekben erőteljesen hat arra, hogyan viszonyulunk az utunkon felmerülő változásokhoz és feladathelyzetekhez. Sok más ok mellett ezért sem mindegy, hogyan jövünk világra: születési mintázatunk ilyen módon visszaköszönhet mindennapjaink szintjén is.

     

    Rátai Dániel fiatal feltaláló egy interjúban elmesélte a magzati korához és megszületéséhez kapcsolódó konkrét emlékeit. Sokáig kérdés volt számára, mennyire valóságosak ezek az emlékek. Azután édesapja segítségével belátta, hogy nem ez a fontos kérdés, sokkal inkább az, mit tud belőle meríteni: „Az az élmény, ami megmaradt abból, ahogy anyu megszült, az nekem mindig kapaszkodó. (…) Bármikor, amikor nehézségekkel találkozom, van egy olyan pont, ahová vissza tudok kapaszkodni. Így egyszerűen nem tud csalódni az ember a világban.”

     

    A Perinatus Alapítvány 2007-ben jött létre azokból a pszichológus, mentálhigiénés tanácsadó és egyéb szakemberekből, akik a magzati lét, a várandósság és a szülés-születés lélektani oldalával foglalkoznak.

     

    Az alapítvány tevékenységének hátterében az a kutatások által bizonyított felismerés áll, hogy a születésünket közvetlenül megelőző és követő időszak eseményei erőteljes hatást gyakorolnak az emberi életre. Ezek a későbbiekben érintik többek között a kapcsolatteremtő képességet, a lelki fejlődést, a változásokhoz való alkalmazkodás képességét vagy akár az egészségi állapotot.

     

    Az alapítvány egyéni konzultációra és pszichoterápiára, valamint csoportfoglalkozásokra is lehetőséget kínál. A csoportok lehetőséget nyújtanak várandósoknak a gyermekfogadásra való felkészülésre, a szülésélmény feldolgozására, csecsemők mozgásfejlődésének támogatására, az önismereti csoportok résztvevői pedig megismerkedhetnek a születés alapvető tényeivel abból a szemszögből, amelyből a magzat tapasztalja azokat.

     

    www.perinatus.hu

    Máriás Petra és Szénási Kornélia Perinatus Alapítvány
    XVII. évfolyam 5. szám

    Címkék: születéskori emlékek

      Aktuális lapszámunk:
      2018. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.