Holisztika

Energiavámpírok - létezik-e ilyen emberfajta?

     


     

    Több évtizedes orvosi praxisom során számos olyan, különböző betegségekben szenvedő betegem volt már, aki föltette nekem a kérdést: lehetséges-e, hogy valamely munkatársa, családtagja, ismerőse leszívja róla az erőt, az energiát. Ezeknek a "Draculaenergetica"-knak a közelében, velük beszélgetve ugyanis rendszeresen leizzadnak, elgyöngülnek, fejfájásuk lesz, állapotuk rosszabbodik, vagy esetleg kifejezetten rosszul lesznek.

     

    Minden terapeutában - és persze nem csak a "holisztikus" gyógymódokkal operálókban - felmerül a kérdés, miért van az, hogy az egyik páciens már az első találkozáskor szimpátiát ébreszt bennünk (betegsége ellenére kellemesen érezzük magunkat a társaságában, és a kellemes érzés, a rokonszenv akkor is megmarad, ha ők nagyon nehéz időszakokat élnek át), míg másoknál, akiknél esetleg ugyanolyan betegség áll fenn, már a találkozás gondolatára is borsódzik a hátunk. Ha nem, akkor maga a találkozás merít ki bennünket.

     

    Szentséges ég, már megint megjött az, aki végtelenbe nyúló kérdéseivel, lassúságával, történeteivel ("Most aztán fogtam valakit, akinek muszáj rám figyelnie, addig, amíg én szeretném."), esetleg tapintható gyógyulni nem akarásával teljesen lelomboz. Kinek ne lettek volna ilyen esetei? Ilyenkor természetesen dupla vagy tripla erőfeszítéssel igyekszünk minél gyorsabban megoldani a problémasorozatot, nem mellőzve a neki is kijáró, de ilyenkor komoly erőfeszítések árán létrehozott empátiát, együttérzést, szakmai mosolyt.

     

    Valamennyi, fent vázolthoz hasonló "Vampirella energetica", vagy a hímnemű "Vampirus energeticus" esetében gyakorlatilag mindig megállapítható, hogy európai értelemben vett neuraszténiájuk, depressziójuk vagy neurózisuk rendkívül gyenge energetikai állapotuknak köszönhető. Ennek az ún. pszichoszomatikus energiának természetesen több tényezője van. Így lehetséges, hogy az ún. vitális energiaszintjük csökkent, de lehet, hogy az emocionális vagy a mentális energiaszint süllyedt nagyon mélyre.

     

    Amikor valaki testileg érzi magát fáradtnak, s ezzel kapcsolatosak azok a működési, szervi problémái, amelyekre tőlünk vár megoldást, akkor a normális 100%-ról 30-40%-ra süllyedhetnek az energiatartalékai. S mivel a kínai orvoslás tanítása szerint "a csi a vér tábornoka", vagyis az energia mozgatja a vért, energiaszegény állapotban a szervezet különböző területein elégtelen lesz a nyirok- és a véráramlás is. Modern kifejezéssel élve ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy energiánk a szoftver, és az irányítja életfunkcióinkat, a "hardver"-t.

     

    Lelki fáradtság esetében, amikor a páciens hangulata van a „béka feneke alatt", akkor - a ma már szintén mérhető - emocionális energiaszintje csökkenhet a normális 10-20%-ára! Ilyenkor olyan kimerüléses állapotról van szó, amit az egyetemi orvoslás depressziónak nevez, és amely bizonyítottan mindig az immunrendszer csökkent működésével is együtt jár. Ilyen esetekben a páciens még nem biztos, hogy igazán betegnek érzi magát, munkáját, napi tevékenységét is úgy-ahogy el tudja végezni, de nem is a "mi?", hanem a "hogyan" itt a lényeges. (Hogyan alakulhatott ki az állapot, és hogyan tudjuk felépíteni a lélekromokat?)

     

    A legkomolyabb fajta energiahiányos állapot akkor áll fenn, amikor a mentális energiaszint csökken. Ezekben az esetekben már a napi tevékenységgel kapcsolatos problémák merülnek fel: koncentrációképtelenség, feledékenység, a tiszta gondolkodás hiánya, céltalanságérzés, állandó eltévedés, teljes motivációhiány stb. Amennyiben egy egyébként értelmes, intelligens embernél a mentális energiaérték 50% alá csökken, akkor csaknem mindig két alapeset áll fenn. Lehetséges, hogy egy olyan, krónikus fájdalom-tünetegyüttes nyomorítja a beteget, amely törvényszerűen megváltoztatja a mentális állapotot. Lehetséges azonban, hogy a sokrétű környezeti hatások miatt a beteg valódi, stabil "én"-jét vesztette el, amit az egyetemes orvoslás pszichózisként diagnosztizál. Rendkívül érdekes, hogy ilyenkor a testi energiák megmaradhatnak és a "szétválás" furcsa egyéniségeket alakíthat ki. Volt például betegem, akinek a mentális energiája vészes mértékben meggyengült, ami általa is betegségként megélt kóros feledékenységben nyilvánult meg - ezért kompenzálásképpen egész családját légiós őrmester módjára dirigálta, a családtagoknak feltett kérdésekre azonnal ő válaszolt, így kompenzálva a számára elviselhetetlen defektust.

     

    Egyértelműen megállapítható, hogy a fent említett energiák valamelyikének hiányában szenvedő páciensek érzik, hogy valami nincs rendjén a szervezetükben, és ezért sokszor - akár öntudatlanul is - a terapeuta energiarablóivá válnak. Ennek több oka is van. Egyrészről a beszélgetés vagy a vizsgálat során elkerülhetetlenül a beteg aurájába kerülünk, amikor az energiaburkok, vagyis a terapeuta és a páciens aurája érintkezik, s megindul köztük az energiaáramlás, az energiacsere. A fizika törvényei szerint a magasabb energiaszintről történik az áramlás az alacsonyabb potenciál felé, így általában a mi biofizikai töltésünk fog áramlani a beteg irányába. Még egy további fontos tényező elősegítheti az energiarablást. Ez a mi empátiánk, a beteg problémáiba való beleérzés, a segítő szándék, amely igen komoly energiavesztéshez, az ún. "segítőszindrómához" is vezethet az óvatlan vagy nem kellő állapotban lévő gyógyítónál.

     

    Egy-egy "vámpírszeánsz" után sokszor mondja az energiaszükségletét a gyógyító aurájából lecsapoló beteg: "ó, nagyon köszönöm, doktor úr, máris sokkal jobban érzem magam" - miközben a doktor alig várja, hogy az illető elhagyja a rendelőt, és csi-kung gyakorlatokkal vagy zöldteával egyensúlyba hozhassa magát a következő beteg számára. Ha a gyógyító nem figyel az effajta energetikai kilúgozásra, gyorsan "szabadságérett", esetleg "kezelésérett" állapotba kerülhet!

     

    Vámpírvédelmi stratégiák

    Mondhatná valaki nyeglén, hogy ha valaki nem képes megvédeni magát az energiarablástól, az hagyjon fel a gyógyító tevékenységgel. Ez azonban semmiképp nem lehet megoldás. Egyrészt az élet minden területén találkozhatunk olyan embertársakkal, akiknek elemi szükségletük, hogy "mások energiáin élősködjenek", köznapi nyelven szólva olyanokkal, akik mindenkinek az idegeire mennek. Másrészről nem szerencsés, de nem is etikus ezeket az embereket lerázni vagy más kollégához elküldeni, hiszen ők segítségért jöttek, olyan segítségért, amelynek eredményeképpen megszűnnek energiavámpírok lenni! Ezért nem tréningezhetünk velük szemben úgy, hogy megvonjuk tőlük együttérzésünket, "energetikai empátiánkat", mert akkor a jungi filozófiában "intellektualizáció"-nak nevezett erkölcstelenséget követjük el. Az etikátlanságnak ez a fogalma azt jelenti, hogy az orvos vagy gyógyító érzelmileg teljesen elhatárolja magát attól a betegtől, akiről úgy érzi, hogy bármilyen okból kifolyólag nem képes vagy nem óhajtja meggyógyítani, illetőleg akitől a fent említett okok miatt meg szeretne szabadulni.

     

    Az igazi megoldás, amely gyógyító és páciens számára egyaránt üdvözítő lehet, az az, hogy saját energiarendszerünket tesszük optimális állapotba. Ez a helyzettől függően többféleképpen is elérhető - és feltétlenül elérendő, hiszen a természetgyógyászat egyik alapszabálya az, hogy csak olyan ember gyógyíthat igazán, aki maga is harmonikus testi-lelki-mentális állapotban van! Ehhez pedig megfelelő mennyiségű és a természeti törvényeknek megfelelően áramló bioenergiára van szükségünk. Környezetünkben mindenütt és mindig rendelkezésre áll az univerzális energia - más kérdés, hogy tudunk-e élni vele, képesek vagyunk-e azt szervezetünk számára asszimilálni? Erre a célra szolgálnak a legkülönbözőbb meditációs, imaginációs gyakorlatok, a csi-kung technikák, a sportolás, a természetjárás. Amennyiben a terapeuta megfelelő energiamennyiséggel rendelkezik, azt a betegek is érzik,mert képes pozitív aurát kialakítani maga körül, vagyis a pozitív energiákat, a szeretetenergiákat kifelé sugározni. Ezáltal lesz igazán karizmatikus, meggyőző, szavahihető, bizalomkeltő, valóban kiegyensúlyozottságot, harmóniát sugárzó. Ezek a módszerek adják meg a lehetőségét annak, hogy a gyógyító egy nehéz nap után is jókedvvel, családi programokra is készen érkezzen haza, s estére is maradjon kreatív energiája.

     

    Az energiafeltöltésnek persze ma már vannak műszeres segédeszközei is, ezek közé tartoznak a lágylézer-kezelések és a mágnesmezős terápiák, amelyeket gyakorlatilag veszély nélkül, kiváló eredménnyel használhat mindenki. Egy mindig "kirobbanó formában" lévő kollégám például a bio-elektromágneses energiaregulációtól függőnek vallotta magát, mivel a csi-kung gyakorlatok mellett napi 10 percet mindig szánt saját BEMER-kezelésére is.

     

    Feltétlenül meg kell azonban jegyeznünk, hogy a terapeuta számára a legtöbbször az akadályt saját feldolgozatlan lelki konfliktusai jelentik. (Vonatkozik ez természetesen a "nyugati képzésen" átesett pszichiáterekre és pszichológusokra is!) Bátran szembe kell mindenkinek néznie azzal, hogy amennyiben ezeket a szervezetben bizonyosan energiablokkokat okozó problémákat meditáció, családterápia, párterápia, kineziológia, agykontroll, pszichodráma stb. segítségével nem sikerül kiküszöbölnie, nem csak közvetlen családi környezetében, de páciensei energetikai rendszerében sem lesz képes harmóniát létrehozni.

     

    E célból további lehetőségeket kínál az ún. pszichoszomatikus energetika, a biorezonanciás kezelések, a fitoterápia, a Bach-virágterápiák és a homeopátia is. A gyakorlatban egyértelműen látható, hogy nem csak a betegek, de a terapeuták is többfajta, sokszor csak a tudatalattiban meglévő ilyen konfliktussal rendelkeznek, amely valódi énjük kibontakozását meggátolja!

     

    A fentiek értelmében tehát rendkívül hasznos, ha a terapeuta mindenekelőtt a saját energiarendszerét tölti fel, illetve harmonizálja valamely módszer segítségével. Ezzel ugyanis nem csak azt a célt éri el, hogy hatékonyabban tud gyógyítani, hanem betege számára is sokkal meggyőzőbb lesz a javaslata, ha úgy tálalja a módszert, mint amit saját maga is eredményesen kipróbált! Persze az sem mellékes, hogy a doktor aurája kiterjedtebb és fényesebb lesz, vagyis köznapi nyelven szólva egyénisége is megnyerőbb és magabiztosabb lesz.

     

     

    A "fordított vampirizmus"

    A pszichoszomatikus energiával foglalkozó szakemberek egyértelműen rávilágítottak arra is, hogy néhány kolléga miért "veszi a fáradságot", hogy órákon át faggassa betegeit vagy mélypszichológiai feltárásokat végezzen, minden lelki traumáját aprólékosan boncolgassa. A tapasztalatok szerint az ilyen "szupergondosság" mögött is általában jól álcázott energiavampirizmus rejlik! Minél többet van ugyanis együtt a kérdező és a kérdezett, annál inkább kiegyenlítődnek közöttük az energiaszintek. Amennyiben a terapeuta energiaszintje alacsonyabb, mint a páciensé, akkor az orvosi meghallgatás és kezelés után a beteg még gyengébb, még szédülősebb, levertebb lesz, mint előtte, míg a doki új erőt merít további kezeléséhez. Magában az a tény, hogy hosszasan rákényszerítem a pácienst, hogy rám figyeljen, ugyanúgy energiaelszívást eredményezhet, mint fordított esetben a "nyúlós beteg" vég nélküli elbeszélése.

     

    Az, hogy a "fordított vampirizmus" milyen gyakorisággal fordul elő, természetesen a gyógyító energiaállapotától és energetikai technikájának tudatosságától, sőt lelkiismeretességétől is függ. Mindenesetre az orvosok állapotáról közölt felmérések szerint ez a fajta energiakommunikáció egyáltalán nem ritkaság. Néhány éve Magyarországon is készült széles körű felmérés, amely megállapította, hogy az orvosok általános állapota rosszabb, mint pácienseiké! Ugyanez vonatkozik általános életkorukra is. Az orvostársadalmon belül is a legnagyobb stressznek - energiaelhasználódásnak - kitett gyógyítóknak, az energiahiányos páciensekkel testközelben dolgozóknak, vagyis a sebészeknek és az intenzív terápiás orvosoknak az átlagéletkora a legalacsonyabb.

     

    Ennél meglepőbb eredménnyel jártak és konkrétabbak azok a felmérések, amelyeket német nyelvterületen készítettek az energetikai kurzusokon részt vevő orvosokról. A kollégák legalább 50%-ának az energiaszintje olyan alacsony volt, hogy a vizsgálatokat végző dr. Ulrike Banis őket gyakorlatilag munkavégzésre alkalmatlannak tartotta. Nyilvánvalóan csak az önfegyelem és az akaraterő tette lehetővé rendes napi tevékenységüket! Nem tudható persze, hogy ezeknek az orvosoknak a pacientúrája milyen százalékban állott „energiavámpírokból", vagy saját életvitelük miatt kerültek-e ilyen rozzant energiaállapotba. Ez az alacsony energiaszint azért veszélyes, mert számtalan szervi betegséghez - elsősorban szívinfarktushoz - nyújt táptalajt, de a kiégéses tünetcsoport (a "Burnout szindróma"), a depresszió, sőt az öngyilkosság előszobája is lehet.

     

    Egy azonban bizonyos: az energetikai kurzusok után minden kolléga sokkal nagyobb kedvvel, más hozzáállással folytatja szakmáját. Sokkal többet tudnak nyújtani betegeik testi-lelki-mentális rehabilitációja érdekében, s ennek eredményeképpen sokszor előfordul az is, hogy a korábban oly ellenszenves, nehéz, energiarabló beteg - természetesen az energiaharmonizáció következtében - kedves, normális pácienssé szelídül.

     

    Vagyis az energiavampirizmus intézménye igenis létező valóság a beteg és a gyógyító kapcsolatában (is), de a gyógyító felelőssége az, hogy saját konfliktusainak, energiablokkoló negatív érzelmeinek feloldásával, energiaszintjének folyamatos karbantartásával, "halmozottan egészséges életmód"-dal, maximális empátiával mindent tegyen meg e vámpírok számának csökkentése érdekében. 

    Dr. Simoncsics Péter
    XI. évfolyam 1. szám

    Címkék: energiavámpírok

      Aktuális lapszámunk:
      2018. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.