Holisztika

Érzelem, szerelem, szeretet

Zeusz atyánk! Milyen sok szenvedéstől szabadítanád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi.  De te tarts ki! Az ember származása isteni, és saját szent lényétől tanulja meg, miképpen éljen. (Pythagoras: Arany Eposz)



A lelki éretlenség, a családpatológia és a történelmi helyzet az a három tényező, amelyekből egy is elég ahhoz, hogy a legígéretesebb szerelmi kapcsolatot zátonyra futtassa. Ezt a

 

világirodalmi példák csakúgy, mint a mindennapos tapasztalatok bőven igazolhatják. A lelki fejletlenségen olyan regresszív (visszatartó)

 

állapotot értünk, amely többnyire valamifajta érzelmi sérülés következtében alakul ki, és látható módon akadályozza az érett, felnőtt, a különféle kihívásokhoz és helyzetekhez való megfelelő alkalmazkodását. Ezek helyett viselkedését a riadtság, gyámoltalanság, bizonytalanság, önsajnálat, vigaszra várás jellemzi. Folytonos megtorpanás, halogatás, helyzetek megoldására való képtelenség, mindez érthetetlen viselkedésekkel tetézve, megtűzdelve. Ilyen például a sértett, zárkózott, hallgatásba burkolózó kisgyerek-viselkedés, aki mindig engesztelésre vár, és főleg arra, hogy a másik találja ki, mi a baja. De lehet hőzöngő, agresszív, nagyzoló, látványos jeleneteket produkáló, igen bántó formája is a belső bizonytalanság leplezésének vagy kompenzálásának. Nemritkán körmét rágja – majdhogynem ujját szopja önvigasztalásul –, kezét tördeli, sírva fakad, vagy éppen elkeseredetten panaszkodik, indulatosan vádaskodik, másokat hibáztat, magát mentegeti. A „nem tudom elviselni”, „képtelen vagyok beletörődni”, „nem tudom feldolgozni” szófordulatokat komoly áruló jeleknek kell tartanunk effajta érzelmi sérülésekre. Mert a háttérben állandósult bánkódás, gyógyulatlan seb, újból és újból előtörő mérgezettség munkál.

 

A soha nyugvópontra nem jutó nyugtalanság, folyton kiújuló fájdalmak és félelmek. Valósággal átitatja az ilyen ember sejtjeit a szomorúság, a csődbe ment remény, a keserű csalódás. Viselkedését mások hibáztatása, az örökös háborgás, a felhánytorgatott múlt, a méltatlankodás és menekülés jellemzi. Ám ami elől menekülni akarunk, az válik részünkké. Az őrizgetett, soha meg nem fogalmazott, soha ki nem mondott sérelmek energiája végül ellenünk fordul és megbetegít bennünket, akadályozza a jelen pillanatainak megélését. Márpedig az élet a jelenben zajlik. A harag, a félelem, a bűntudat, a depresszió a már aktualitását vesztett sérelem megrekedt energiáiból táplálkozik. Soha ne tévesszük szem elől, hogy minden krízist át lehet vészelni. Az események önmagukban nem jók vagy rosszak. Hiszen ugyanaz az esemény kiválthat pánikot, őrjöngést, hisztériát, dermedtséget, levert kedvetlenséget, kíváncsiságot, gyönyört, és sorolhatnánk vég nélkül a hatásokat. De a lényünk mélyén működő igazi önvalónk maga az élő, áramló, soha le nem záruló érzékelés, amely soha nem billen ki dinamikus egyensúlyából. Az érzelmi biztonság nem fél az átélésektől, nem dominálhat benne az ellenérzés és minden alkotó erő nélkülözhetetlen része. Nem teremt függőségi kapcsolatokat és

 

hatalmi játszmákat. Segíti önelfogadásunkat, és ezáltal önmagunk másokkal való elfogadtatását. Nem kínozza féltékenység, gyanakvás, képes igazi, örömteli életre. Amikor fentebb azzal indítottunk, hogy a lelki éretlenség a legígéretesebb szerelmi kapcsolatokat is zátonyra képes futtatni, arra gondoltunk, hogy a szerelemhez valóban szükséges egyfajta érzelmi kiforrottság. Gyakran összekeveredik a fejekben ez a két lelki élmény. Pedig ha csak az életciklusokat vesszük, azonnal látható, hogy érzelmeink születésünk pillanatától vannak, szerelemre csak jóval később, a serdülőkor után válunk képessé. 4-5 éves korunkban, az ödipális konfliktus kapcsán rövid időre kirajzolódik nemi identitásunk, de ezt hosszú visszavonulás követi, amely idő alatt csak ideálok keresése, azokkal való azonosulás zajlik. Sokkal inkább a belső érlelődés ideje ez, mintsem a kapcsolatok építése lenne.

 

A szerelem a 2. csakra felségterülete. Természete, lefolyása – a szenvedélyes töltet mellett – más, mint az érzéseké.

 

A duálpárkeresés, a lelki kiteljesedés, a testi eggyé válás a szexualitásban azonnal látható, mennyivel tágabb horizontot ölel fel, mint egy érzés. Hatalmas vágyvezéreltség, rengeteg illúzió és kivetítés mellett a szerelem spirituális élmény (kellene, hogy legyen). Az ösztön és morális értékrend ütközetében arcthetipális erők kelnek életre, törnek felszínre. Mindez persze éhségi kínokhoz, harcokhoz hasonlítható érzésektől kísérve, mint titkos sejtelmesség, érzelmi viharzások, perzselő vágyak, mély kétségbeesések, gyötrelmes félelmek. Valósággal megszállottságnak tűnik, aki szerelmes, beszűkül, semmi más nem érdekli. Minden lelki energiája szerelmére összpontosul. Ez még akkor is így lehet, ha a szerelme teljesen viszonzatlan, abszolút reménytelen. A szerelem olyan ősjelenség, amely nem engedelmeskedik semmiféle külső szabálynak. Energiája az ösztönöktől a szellemig befutja a pályát, miként a szfinx vagy kentaur ezt kifejezi. Ezáltal az emberi dolgok egyik leghatalmasabb mozgatója. Az igazi szerelem feltétlen, maradéktalan, kizárja a harmadikat, csak hűségben teljesedik ki. A flörttől a promiszkuitásig terjedő íven sok hazug és profán tartalom előjöhet a „szerelem” kapcsán. Valószínű, hogy nem is mindenki képes megélni a szerelmet a maga teljességében, spirituális vonatkozásában. Például, ha a primitív ösztönei nem oltódnak ki, gyermeteg érzései kiforratlanok maradnak, vagy fejlődése elakadt a meg nem vívott ödipális konfliktus kapcsán. Az ilyen ember partnerkapcsolata a szerelmi hűség, bizalom és szabadság helyett függőségi játszma lesz, tisztességtelen lelkierő-nyerés, amely a másikat kivámpírolja, kihasználja, vagy egyszerűen használja, mint egy tárgyat, és minél többet hangoztatja a szeretetet, annál kevésbé van jelen kapcsolatukban a nemes érzés.

 

A szerelmet nem szabad összemosni a szeretettel sem.

 

A szeretet a 4. csakra felségterülete. Bizonyos, hogy még nagyobb próbára tesz bennünket itt a földön, mint a szerelem, pedig a szerelem is kínál pokoljárást nekünk. De hát ettől misztérium, hogy felöleli a mélységeket és magasságokat. Az emberiség fennmaradása – biológiailag – a szerelmi életünkhöz kötött. De a 7 csakra centrumában a szívcsakra van, az övön felüli tartományában testünknek.

 

Őrizkedjünk attól, hogy érzelmi zavarodottságunkat ilyen felületes fogalmazással leplezzük, hogy de én szeretem (szükségem van rá = birtokolni akarom). Árulkodik a „de” szócska. A szeretet túl van ezeken a rezgéstartományokon.

László Ruth
VIII. évfolyam 1. szám

Címkék: érzelem, holisztika, szerelem, szeretet

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.