Holisztika

Evészavarok a családállítás tapasztalatainak tükrében

Bert Hellinger- féle családállítás 7. rész

A családállítás egyre gyűlő tapasztalatai az evészavarok kialakulását és kezelését illetően is sok újat hoztak. Ezek természetesen nem érvénytelenítik azokat a pszichoterápiás elméleteket és módszereket, amelyek az egyes embert és látható kapcsolatrendszerét vizsgálva találják meg a megbetegítő dinamikákat. Az anorexiával, bulimiával és a kövérséggel kapcsolatos tapasztalatok konkrét esetek kapcsán gyűltek össze, melyek közül sokban a más betegek esetében hatásos terápiák nem hoztak tartós eredményt. Bár minden eset egyéni, azaz sohasem tudhatjuk, mit találunk egy-egy tünet hátterében, mégis vannak olyan rejtett családi dinamikák, amelyek meglehetősen gyakran fordulnak elő az egyes evészavarok hátterében. Ha tudunk róluk, a meglévő hipotézisek mellett, illetve esetenként azok helyett váratlan és hatékony megoldási lehetőségekhez juthatunk. Vegyük őket sorra.


Anorexia

Fogyni, fogyni, elfogyni, eltűnni… Ez lenne az anorexiás útja, ha nem próbálnák megállítani és visszafordítani a folyamatot. Ha nézzük, honnan hová tart a beteg, mondhatnánk elfele, kifele az életből, a létből a nemlétbe. Miért? Ha a beteg saját élettörténetében találjuk meg a választ, azaz pszichodinamikai oka van, akkor a pszichoterápia a megfelelő gyógymód. Ám ha nem reagál a terápiára, vagy egy átmeneti javulást súlyos visszaesés követ, akkor jó megnézni, hogy nem született-e a lelkében egy olyan tudattalan fogadalom, miszerint menne valaki után vagy helyett a halálba, vagy éhezne valaki helyett.

 

Ha ti éheztetek, akkor én is

Egy fiatal anorexiás lány terápiája évek óta hatástalan. Kiderült, anyai dédapjának első feleségét és két lányát az üldöztetések alatt elhurcolták. Az anyát megölték, a lányok éhen haltak. A dédapa katolikus lévén megmenekült. Semmit sem tudott tenni a családjáért. Évek múlva újra házasodott, ebből a házasságból származik az anyai nagyanya. Mindezt a lány az állítás előtti napokban a családi információgyűjtés során tudta meg, soha nem beszéltek a történtekről. Az állításból kiderült, hogy lelkében az éhen halt dédnagynéniket képviselte. „Követlek és képvisellek benneteket. Ha ti éhen haltatok, akkor én is” – mondhatta a lelkében nekik. „Képviselem a halott lányaidat a számodra, dédapa” – mondhatta tudattalanul a dédapának.

 

A dédapa első feleségének és lányainak a képe a családállítás óta kint van a falon. „Hozzánk tartoztok ti is. Ha ti életben maradtok, akkor dédapa nem veszi el dédanyámat, nem születik meg se a nagyi, se az anyu, se én. Nézzetek rám szeretettel, ha maradok, és csinálok valami nagyon jót az életemből a ti emléketekre is” – hangzott el az állítás végén, és a kliens ezt követő súlygyarapodásából, majd az ideális súlyának megtartásából ítélve egy tudattalanul ható fogadalmat sikerült feloldanunk.

 

Megyek utánad

Vagy egyszerűen csak „megyek utánad” – „mondja” a lélek valakinek. Súlyos és krónikus beteg szülő gyereke, legtöbbször a beteg apa lánya menne szívesen az apja helyett. „Inkább én, drága apu, majd én meghalok, te maradj” – szól ilyenkor a belső mondat. Vagy menne a gyerek a meghalt testvére után.

 

A 12 éves anorexiás fiú 4 éves volt, amikor meghalt másfél éves, szívbetegen született kisöccse. Az anamnézisből is tudtuk, ami az állításban markánsan megmutatkozott: az anya legszívesebben utána halt volna beteg gyerekének. Az első gyerek, azaz kliensünk képviselője a többiektől elfordulva felfelé nézve lassan elindult kifele a körből – anyja, aki addig csak a földön fekvő halott gyerekkel tudott törődni, erre felnézett, és meglátta a nagyfiát is. „Féltem, hogy elmész utána, gondoltam, megyek inkább én, te maradj” – szólt a nagyfiú belső mondata az anyának. „Megyek utánad én is” – szólt a belső mondat a kistestvérének.

 

Fogyni, fogyni, elfogyni, eltűnni…

 

A családállítás feladata, hogy megláttassa: bár ezek a fogadalmak szeretetből születnek, nem segítenek, sőt. Az érintettek elbírnak a keresztjükkel, és ha valaki megpróbálja átvenni tőlük, azaz az ő nehéz sorsuk okán rontja az életét, akkor azzal elvész a méltóságuk, és nagy teherként élik meg az ilyen „segítséget”. Ezért a dinamika napvilágra kerülését követően mintegy érvénytelenítjük a gyereki mágikus gondolkodás szülte fogadalmakat, és a gyereki szeretetet felnőtt szeretetté változtatva tisztelettel meghagyjuk a nehéz sorsot annak, akié. Így az oldó mondat itt ugyanúgy, mint az anorexiában, legtöbbször így hangzott: „Én maradok veled a szívemben, és csinálok valami jót a te emlékedre is.”

 

A családállítás gyakorlatában számtalanszor fordul elő, hogy a kliensnek fogalma sem volt róla, hogy az, aki után a lelke húzza, egyáltalán létezett.
Egy anorexiás lánnyal őt és a „bajt”, azaz az evészavart állíttatjuk fel a csoportban. A két képviselő – mindketten először vannak családállításon – lassan odamegy egymáshoz, magától felemelkedik mindkettő karja, átölelik egymást, majd az egyik lábából kimegy az erő, és lassan, mialatt a másik próbálja megtartani, lecsúszik a földre. Az erősebb ráborul és sír.(Eközben egyik képviselő sem érti, hogy mi történik vele). – Úgy tűnik, volt egy ikertestvéred, aki nem tudott megszületni, hiába próbáltad tartani. Mivel nem sikerült életben tartanod, elindultál utána – mondom neki.

 

Az állításban elindult a gyászmunka. Kimondtuk, hogy nem a lány tehet arról, hogy ő él és a méhen belül elhalt ikertestvére nem, és ha utánamegy a nemlétbe, azzal nem segít. Az a dolga, hogy ha már ő volt a szerencsés, aki megszülethetett, valami jót csináljon az életéből az ikertestvére emlékére is. A lány aznap este már vacsorázott, nem kellett másnap a megbeszélt időben bemennie a kórházba, hogy mesterségesen táplálják.

 

Bulimia

Megyek – maradok mégis – megyek – maradok mégis – írhatnánk le a családállítás tapasztalatai szerint a túlevéshányás sok esetben érvényes koreográfiáját. Nagyon sokszor találkozunk ezzel a dinamikával. Az érintettek arról számolnak be, hogy a túlevés-hányás gyakorisága és intenzitása mintha hullámzó lenne: vannak időszakok, amikor ritkul a ciklus, van, amikor sűrűsödik. Az állításokból pedig kiderül, hogy van valaki, aki után mennének – a túlevés-hányás rohamok alkalmával „gyászosan” érzik magukat, mintha elvesztenék az élet és dolgai iránti érdeklődésüket, és mennének elfele az életből. Majd egy nagy evéssel menekülnek ki a letört állapotból, mintegy megkapaszkodva a frizsiderben, illetve magukba tömik a tartalmát, mint ahogy a felszállni készülő léghajót tartják a földön a homokzsákokkal. Majd a nagy evést újra a kifele való húzás követi: kiadom magamból azt, ami éltet és a földhöz köt. Hogy valóban a feltételezett dinamika áll-e a tünet mögött, azt az állításokban és főleg abban látjuk igazolódni, hogy hogyan hat az állítás a tünetre. Mivel nagyon sokan számolnak be jelentős javulásról, sokszor a tünet teljes megszűnéséről, érdemes az érintetteknél utánajárni, hogy volt-e olyan ismert vagy nem ismert haláleset a klánba tartozók között, akinek a sorsával azonosulhatott a kliens. Meg kell említenünk, hogy itt nem csak az ismert családtagok jöhetnek szóba, hanem azok is, akiket elfedett a családi titok, vagy akiket bármilyen oknál fogva kirekesztettek a családból, illetve a családi emlékezetből. Mint már szó volt róla, a családhoz tartoznak még azok az emberek is, akik nem rokonok, de fontos szerepük volt abban, hogy egy gyerek megszületett: a szülők, nagyszülők, dédszülők előző fontos kapcsolatai, az életmentők, illetve a felmenők pórul járt sorstársai.

 

Ez a dinamika a „maradok mégis” komponens meglétében különbözik az anorexia hátterében lévőtől – ott nincs semmi, ami visszatartaná az érintettet.

 

Ezért számít a szempontunkból is a gyógyulás irányába történő tünetváltásnak az, amikor az anorexia átvált bulimiára.

 

Ne fogadd el, ami apádtól származik

„Ne fogadd el, amit apád ad” – hangzik a másik gyakori dinamikában a tudattalan anyai üzenet. A bulimiában szenvedők között sokan származnak olyan családból, ahol vagy elváltak a szülők, vagy nem voltak jó viszonyban egymással. Így a következő dinamika állhat a betegség hátterében: az apa az anya szemében „nem ér semmit”, vagy „nem elég jó” (bár ennél sokszor lényegesen keményebb minősítéseket hallanak a gyerekek). Ezért azt közvetíti a gyerek felé, hogy csak azt fogadja el, amit tőle, az anyjától kap, bármi is legyen az. Így a gyerek az anyja iránti hűségből elfogadja az ételt, aztán az apja iránti hűségből kiadja magából. Így tud mindkettőhöz egyformán hű maradni. Ne feledjük: a gyerek a lelkében mindkét szülőjét egyformán szereti, még akkor is, ha a viselkedés szintjén az egyik mellé áll, és a másiktól elfordul.

 

Sokszor kiderül, hogy a női soron, azaz az anya, anyai nagyanya, anyai dédanya vonalán szinte hagyomány az, hogy lenézik, illetve megvetik a férfiakat. Erre általában valakinek – akár generációkkal előbb – megvolt a jó oka, ami gyakran már a homályba vész. Ám a sorban következő többi nő tudattalan szolidaritásból sokszor konkrét ok nélkül ugyanúgy érez a férfiakkal szemben, mint nehéz sorsú felmenője. A férfiak pedig sokszor nem tehetnek mást, mint hogy esélyük sem lévén az elismerésre, ennek megfelelően viselkednek. Az érintett gyerek ennek a tudattalan „hagyománynak” megfelelően kapja meg anyjától a kimondott vagy kimondatlan üzenetet: ami apádtól származik, az nem jó, ne fogadd el. Csak az jó, igaz, helyes, amit én adok. Furcsa gondolatmenet ez, de a gyakorlat azt tanítja, valószínűleg igaz. Az állításokban ugyanis rendre derül ki ez a dinamika, az oldások pedig – még ha a dolog logikája az érintett számára sem világos – azonnali jobb közérzetet, megkönnyebbülést hoznak.

 

És ha az állítás kiegészül a fogyókúrás gyakorlattal, miszerint annyit ehet a (már felnőtt) gyerek, amennyi jólesik, de gyerekkanállal, és magában minden kanál előtt azt mondja, hogy „Apu, tőled jólesik” – akkor a tünet viszonylag rövid időn belül megszűnik.

 

Még jobb, ha kikerül az asztalra az édesapa képe. Egy további hatásos lépés, hogy miközben lelkében elfogadja az apját, a tőle származó életet és az összes többit, amit az adni tudott, azt mondja az anyjának: nézz rám szeretettel, ha az apámtól is elfogadom, amit ad. Ő is éppúgy a szülőm, mint te, drága anyu. És még: „ha nem is vagy jóban apuval, elég erős vagy hozzá, hogy lásd, az is jó nekem, amit tőle kapok.”

 

Az „amit apád ad, az nem jó” tartalmú anyai üzenetre úgy is reagálhat valaki, hogy bosszúból túl sokat fogad el az anyjától – úgy megtömi magát, hogy az már káros

 

Kövérség

Az „amit apád ad, az nem jó” tartalmú anyai üzenetre úgy is reagálhat valaki, hogy bosszúból túl sokat fogad el az anyjától – úgy megtömi magát, hogy az már káros. A viselkedésével ezt mondja: „úgy teszek igazságot, hogy megmutatom neked, anyu, hogy ami tőled jön, az se jó”.

 

Ám olyan okok is állhatnak a tünet mögött, amelyeket a kövérség pszichés kiváltó tényezői közé sorolnánk – amennyiben az illető események az érintett saját életében történtek volna meg. A családállításban megfigyelt ún. „rendszer-lelkiismeret” hatásának köszönhetően azonban az érintett valaki más sorsával azonosulva is magára veheti a pluszkilókat azokra a nehéz helyzetekre vagy eseményekre való reakcióképpen, amelyek nem a saját életében történtek meg.

 

Egy 36 éves, szép arcú nő 100 kilón felül van. 17 évesen még vékony és ragyogó szépség, majd hirtelen, minden ok nélkül megállíthatatlanul hízik. Az anamnézisből kiderül, hogy apai nagyanyját fiatal lány korában megerőszakolták az orosz katonák. A nagymama gyönyörű lány volt. Egész életében szenvedett a súlyos trauma hatásától: vészesen meghízott, depressziós és beteges volt végig. „Ha meghízom, és elrejtem a nőiességemet, akkor velem nem fordulhat elő” – volt az egyik rejtett gondolat. Tudta, hogy ha csak valamennyivel kevesebbet nyomna, már akadna udvarlója. „Akárhányszor eszembe jut, hogy jó lenne valaki, bűntudatom van” – mondja a nő, érzékelve, hogy ha boldog nőként élne, azzal felmondaná a nagymamának tett tudattalan fogadalmat: „Drága nagyi, én megúsztam, de a következményeket viselem veled együtt, és nem engedek magamhoz egy férfit sem.”

 

A munka következő lépéseként feloldottuk a fogadalmat, kértük a nagymama áldását ahhoz, hogy az a boldog és szép nő lehessen, akinek született. És megköszöntük, hogy volt ereje a vele történtek után megszülni és felnevelni az apját. Innentől az a dolga, hogy megmutassa nagyanyjának: megérte az erőfeszítés. A visszajelzés szerint hatott az állítás.

Dr. Angster Mária
XVI. évfolyam 7. szám

Címkék: anorexia, Bert HEllinger, bulimia, családállítás, evészavarok, kövérség, psziché

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.