Holisztika

Fényvaluta

…élet­tel te­li test tűz­zel te­li lé­lek vi­lá­gos­ság­gal telt szel­lem…  Ham­vas Bé­la: Ta­bu­la Sma­rag­di­na  


„Amit a Nap mű­ve­le­te­i­ről mond­tam, be­fe­jez­tem” – zá­rul a sma­ragdtá­blá­ra írt tö­mör üze­net egy mí­tosszá vált ta­ní­tó­tól, aki­nek ne­ve azt őr­zi, hogy bir­to­ká­ban van a vi­lág­ról szó­ló tu­dás há­rom ré­szé­nek. De va­jon mit je­lent a 21. szá­za­di em­ber számá­ra „a Nap mű­ve­le­tei” – ope­ra­tio so­lis – ki­fe­je­zés? És egy­ál­ta­lán a fény, a Nap, mint min­den éle­te­rő for­rá­sa, mennyi­re ha­tá­roz­za meg éle­tér­zé­sün­ket, élet­vi­te­lün­ket, és fő­leg, he­lyünk meg­ta­lá­lá­sát az ég alatt, ér­ték­ren­dünk ala­kí­tá­sát?

 

A múlt szá­za­di tu­do­mány igen nagy lé­pést tett a fény ter­mé­sze­té­nek meg­is­me­ré­se te­rén, me­ta­fi­zi­kai táv­la­to­kat nyi­tott. A kvan­tum­fi­zi­ka és a re­la­ti­vi­tás­el­mé­let alap­jai­ban ren­get­te meg a vi­lág­ról va­ló ad­di­gi is­me­re­te­ket. Egy­fe­lől az anyag és ener­gia azo­nos­sá­ga, egy­más­ba va­ló át­ala­kulá­sa, más­fe­lől a mér­he­tő­ség ha­tár­ai vo­nat­ko­zá­sá­ban. Ugya­nis a fény­se­bes­ség va­ló­já­ban kí­sér­le­ti­leg nem mér­he­tő, csu­pán ki­szá­mít­ha­tó. Ek­ko­ra se­bes­sé­get kí­sér­le­ti­leg nem le­het elő­ál­lí­ta­ni. Más sza­vak­kal: a fény­se­bes­ség­nél meg­áll az idő, mi­vel a fény – lény­egét te­kint­ve – nem fi­zi­kai do­log. Ez az új di­men­zió, a fi­zi­kai vi­lá­gon tú­li szür­re­alis­ta, vagy más sza­vak­kal me­ta­fi­zi­kai táv­lat ha­tal­mas fo­lya­ma­to­kat in­dí­tott el a kül­ső és bel­ső vég­te­len be­já­rá­sa fe­lé:

 

kül­ső­leg a vi­lá­gűr, bel­ső­leg a lé­lek tu­dat­ta­lan tar­to­má­nya­inak beuta­zá­sa, fel­de­rí­té­se in­dult meg.

 

Az új di­men­zió a ne­gye­dik, az idő lett, amely li­ne­áris is és kör­kö­rös is, ezál­tal nem ál­lan­dó, ha­nem re­la­tív, csu­pán a rit­mus meg­ra­ga­dá­sá­nak esz­kö­ze. Ma­ga a rit­mus, mint tes­tet­len áram­lás, az élet­lük­te­tés, az ener­gia­me­ző lett a me­ta­fi­zi­kai meg­is­me­rés kulcstör­té­né­se. A lé­lek­tar­to­mány­nak is van olyan ré­sze, ahol a tér és idő sza­bá­lyai cső­döt mon­da­nak. Álo­mé­le­tünk­ben na­pon­ta meg­ta­pasz­tal­hat­juk az itt és ott, a most és ak­kor, a lá­tom és ve­lem tör­té­nik él­mé­nyét, sőt, sze­mé­lyek egy­be­mo­só­dá­sát is, mint­ha va­la­ki más is len­ne egyidejű­leg egy-egy álom­be­li sze­re­plő.

 

Az új di­men­zió, más­kép­pen új vi­lág­kor­szak, va­gyis a Ví­zön­tő ai­on, hi­he­tet­len vál­to­zá­so­kat ho­zott az em­be­rek tu­da­ti-lel­ki éle­té­ben. Túl va­gyunk egy bi­gott ma­te­ria­lis­ta né­ző­pon­ton, egy utó­pisz­ti­kus egyen­lő­ségelven – a kom­mu­niz­mus­ra gon­do­lok –, de nem va­gyunk túl a dest­ruk­tív ön- és vi­lág­pusz­tí­tá­son, az atom­bom­bán és a lel­ki be­teg­sé­ge­ken. Ta­lán nincs ab­ban sem­mi túl­zás, hogy az ér­té­kvál­sá­gok ko­rát él­jük. A mér­té­kvesz­tés, az irá­nyult­ság hi­á­nya, az össze­ren­de­zet­len­ség, a ré­szek­re hul­lás jel­lem­zi úgy az egyé­ni, mint a kö­zé­le­tet. Az ér­ték pe­dig igen fon­tos ka­te­gó­ria, mert a rend­sze­re­ket az ér­ték­fo­ko­za­tok ala­kít­ják ki, mű­köd­te­tik, tart­ják fenn. Az ér­ték­fo­ko­za­tok lét­szfé­rák: pél­dá­ul anyag, lé­lek, szel­lem. Ezt ne­vez­te Her­mész Trisz­meg­isz­tosz a vi­lág­ról va­ló tu­dás há­rom ré­szé­nek. A lét­szfé­rák más szó­val hi­er­ar­chi­ák: a füg­gő­le­ges­ség vi­lág­rend­je. A tár­sa­da­lom­ban ugya­núgy mű­kö­dik, mint a ter­mé­szet­ben, ahol az ás­vá­nyok, nö­vé­nyek, ál­la­tok és em­be­rek vi­lá­gát al­kot­ják. A hi­er­ar­chi­ák kö­zött ana­ló­gia van, no­ha a kint és bent, lent és fent, e vi­lág és túl­vi­lág igen elvá­lasz­tott­nak tű­nik. A fény az ana­ló­gia, mert min­den élet a fény­ből és a fény ál­tal jön lét­re, a fény az ős­egy­ség, az alap­ve­tő azo­nos­ság, min­den irá­nyult­ság al­fá­ja és óme­gá­ja. Ám még ez is ket­tő­sen van je­len éle­tünk­ben: lel­ki tu­dá­sunk/tu­dat­lan­sá­gunk bel­ső sö­tét­sé­ge és vi­lá­gos­sá­ga for­má­já­ban, va­la­mint az égi Nap évi kör­for­gá­sa ál­tal jel­zett be­ava­tá­si utunk tör­té­ne­te­i­ben. Is­mer­jük a nap­hő­sök tör­té­ne­te­it: pél­dá­ul Her­ku­les 12 hős­tet­te egy zo­dia­ka­lis ván­dor­lás út­ja.

 

A kö­zép­kor­ban – ame­lyet a „sö­tét­ség” jel­ző­vel il­let a tör­té­ne­lem – az al­kí­miai arany jel­ké­pez­te a fény­va­lu­tát. „Rég volt, ami­kor az em­be­rek ter­mé­sze­tes böl­cses­ség­gel táp­lál­koz­tak, és a csil­la­gok­ból ára­dó gon­do­la­to­kat et­ték” – ír­ja Pa­ra­cel­sus. Ő még tud­ta, hogy mi fény­lé­nyek va­gyunk, is­mer­te az ele­me­ket, a mű­ve­le­te­ket és azt, hogy mi az arany. Az arany: a fény, a szel­le­mi erő, a ro­mol­ha­tat­lan­ság, a vi­lá­gos­ság. A tűz me­le­ge, amely au­gusz­tus­ban – ami­kor az égi Nap a sa­ját je­lé­be ér – az egész le­ve­gőt meg­töl­ti csor­gó na­pa­rannyal, ami­kor kat­lan­ná vá­lik a vi­lág a hő­ség­ben. Az orosz­lán rőt sö­ré­nye ugya­naz az ara­nye­rő, mint az érett bú­za­me­zők mag­tól duz­za­dó ka­lá­sza­i­nak er­de­je, vagy a na­pra­for­gó vi­rág­szir­mai, mi­ként azt Van Gogh meg­fes­tet­te. Az arany, mint a fi­zi­kai vi­lág nem rozs­dá­so­dó ne­mes­fé­me, min­den va­lu­tát hi­te­le­sít, va­gyis fe­de­ze­tet nyújtó ér­ték, va­la­mi­kép­pen en­nek az égi fény­nek az anya­gi sű­rű­sö­dé­se: erő, ara­nye­rő, fé­nye­rő. Ne­mes fre­kven­cia, mert ál­lan­dó­sá­got kép­vi­sel a ro­mol­ha­tat­lan­ság ré­vén, amely el­le­náll a pusz­tu­lás­nak. A rab­szol­ga-tár­sa­da­lom­ban a rab­mun­ka volt az alap. A feu­da­liz­mus­ban a feu­dum, a föld és a ki­rály ál­tal ve­re­tett arany­pénz. Most, a sza­ba­drab­lá­sos ka­pi­ta­liz­mus­ban a „tő­ke”, a ka­mat, va­gyis a sem­mi. Az elek­tro­ni­kus pénz kor­sza­ká­ban a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai élet­nek nincs arany­fe­de­ze­te. Ta­lán a tech­ni­ka pró­bál­na a he­lyé­be lép­ni a fé­nye­rő­nek, de hát ez nem le­het­sé­ges. A tech­ni­ka, mint ügyes­ség, csu­pán mel­lé­ren­delt sze­rep le­het a fo­lya­mat egy ré­szé­nek, amely lét­re­hoz va­la­mit. A ka­mat, a fik­tív tő­ke – csu­pa hi­ány – ma­ni­pu­lá­ci­ók, spe­ku­lá­ci­ók so­ha nem le­het­nek iga­zi „ér­ték­te­rem­tő” mű­ve­le­tek. Az ef­fé­le pa­pír­pénz és ér­ték­pa­pír na­gyon is ha­son­lít a vi­sel­ke­dés lát­szat­vi­lá­gá­hoz, ahol a sza­vak­nak nincs sú­lyuk, min­dent le­het ígér­ni, kép­zel­ni, ha­zud­ni. Nin­cse­nek iga­zi ér­zé­sek, gon­do­la­tok, esz­mék, tet­tek, csak iga­zo­dás, ön­be­csa­pás, haj­sza, nyug­ta­lan­ság, za­var, ká­osz, ér­tet­len­ség, rom­lan­dó­ság és mu­lan­dó­ság.

 

Na­gyon is idő­sze­rű el­gon­dol­koz­nunk azon, hogy mely ré­szün­ket vél­jük hal­ha­tat­lan­nak, örök­lé­tű­nek. Tu­dunk-e hin­ni ma a szel­le­mi arany­ban, az üd­vös­ség­ben, a tu­dás­ban, a lel­ki vi­lá­gos­ság­ban? Hi­szünk-e ab­ban, hogy a lé­lek fény­va­lu­tá­ja az önis­me­ret,

 

a vi­lág­is­me­ret

az is­ten­hit,

a lé­tér­te­lem,

va­gyis ma­ga az em­ber, aki­ben meg­va­ló­sul a vi­lág, a mi­kro­koz­mosz?

 

A pszi­cho­szo­ma­ti­ka is tett egy nagy lé­pést a gyó­gyí­tás te­rén az­zal, hogy a be­teg­sé­gek ere­de­tét ener­ge­ti­kai hát­tér­ben ke­re­si. De ek­ko­ra tes­ti el­sö­té­te­dés volt szük­sé­ges ah­hoz, hogy fe­lis­mer­jük a fény sze­re­pét a gyó­gyu­lás­ban. Nem a gyó­gyí­tás­ban, mert a fényt nem kí­vül­ről kell ada­gol­ni – hi­szen a nap süt az égen min­den­ki­re –, ha­nem be­lül fel­kel­te­ni.

 

Sok kom­men­tárt ír­tak már a Ta­bu­la Sma­rag­di­ná­hoz. E he­lyütt Ham­vas Bé­lát idéz­zük:

 

„Az em­be­ri­ség gaz­da­sá­gi ér­té­ke­lé­sé­nek alap­ja min­dig az arany volt, és az is lesz.

Az em­be­ri­ség­nek fény-va­lu­tá­ja van.

A leg­főbb ér­ték a vi­lá­gos­ság.

Ez min­den gaz­da­ság Nap-alap­ja.”

László Ruth
X. évfolyam 2. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.