Holisztika

Fókuszban a gyermek

Bert Hellinger-féle családállítás 8 .rész


 

Nehezen kezelhető a gyerek, érthetetlen a viselkedése, nem tud beilleszkedni a családba vagy a közösségbe, nem öröm vele az élet, pszichés tüneteket mutat vagy beteg – és hiába a szeretet, a jó szó, esetleg a pszichológus, minden marad a régiben. Ilyenkor érdemes a gyerek, illetve a család ismert története mellett megvizsgálni a kiterjedt család tagjait is magában foglaló rejtett kapcsolati hálót.

 

Ugyanis mindaz, amit előző számainkban eddig a családállításról elmondtunk, a gyerekekre is igaz. Sokszor ugyanolyan rejtett dinamikát találunk az ő testi-lelki panaszaik hátterében is, mint a felnőtteknél.A tapasztalatok szerint amennyiben fény derül a gyerek lelkében keletkezett tudattalan fogadalomra, sorsátvállalásra, az akkor is pozitív hatással lehet rá, ha nem tudja, hogy szülője családállításon vett részt. Főleg a kisgyerekek példái mutatják a legtisztábban: az embernek egyáltalán nem kell tudnia arról az emberről és a vele történtekről, akivel sorsközösséget vállal, akinek megpróbálja gyereki szeretetből magára venni a keresztjét. És azt is, hogy amivel a családállításban dolgozunk, az az ember racionális tudatától független, eddig még ismeretlen természetű összeköttetés-rendszer.

 

Nézzünk egy-két példát, hogyan bukkannak fel a felnőttek életéből már ismert fogadalmak a gyerekek történeteiben.

 

„Ha te nem élhetsz, akkor én se élek jól”

Júniusi számunkban volt szó az elveszett ikrekről. Azért ejtünk szót erről a témáról ismét, mert a gyerekekkel kapcsolatos legkülönfélébb panaszok hátterében az elveszett iker sorsával való összefonódás állhat. Ilyen az, amikor a gyerek állandóan magányos vagy ellöki magától a testvéreit. Ennek az ellenkezője is előfordulhat: minden elszakadásra, illetve eltávolodásra páni félelemmel reagál. Ilyen tünet, ha állandóan balesetet szenved, ha beteg, egyszóval: ha nem az a boldog és jól fejlődő gyerek, aki lehetne. Ha a szülővel végzett családállítás során a meg nem született gyerek is megkapja a helyét a családban, illetve testvérei és szülei szívében, a gyerek tünetei is sokszor látványosan javulhatnak. Mindez annak ellenére történik, hogy nem tudja, anyja vagy apja épp családállításon van – vagy ha tudná, akkor is túl kicsi lenne hozzá, hogy megértse, mi történt. Akár már másnap megjön a visszajelzés: a kisgyerek, akivel az esti rituálé és az altatás mindennap többórás küzdelem volt, aznap gyorsan elaludt, vagy az addig alig etethető csecsemő elfogadta az ételt.

 

Persze senkinek sem ígérhetjük, hogy ugyanígy és azonnal megoldódik a gondja, ha eljön, de az eredmények mindenesetre biztatóak. A nagyobb gyereknél pedig jó, ha személyesen is látja, hogy nem segít azzal, ha például megbetegszik. Sőt az se használ, ha úgy viselkedik, mintha nem lenne joga jól élni. Jó, ha látja, hogy ikertestvére jól van, és csak örül neki, ha ő is jól él.

 

Egy 11 éves fiút hoztak el azért, hogy az állításban találkozhasson az elveszett ikrével, akiről tudtak. Aztán a saját állítása után beválasztották egy másik csoporttag állításába elveszett ikernek. Ott ült a földön, mosolygott, majd kiszólt a szerepből: „Hát csak mondom, hogy ez itt tök jó…” Így nyílt alkalmam a megerősítésre: „Látod, a te ikertestvéred is ugyanolyan jól érzi magát odaát, mint az, akit most épp te képviselsz.”
Így oldódik fel sokszor a gyerek örök magánya, és veszi észre, hogy a többiek kedvelik. Így tűnik el a gyereket állandóan körüllengő szomorúságköd, és adja át a helyét a korának megfelelő harsány életörömnek.

 

Ugyanez a dinamika érvényes akkor is, ha lelkében egy másik családtagjának teszi ezt a tudattalan fogadalmat. Ez a másik bárki lehet: egy másik testvére, aki vagy a terhesség előrehaladott szakaszában veszett el, vagy megszületett, de korán meghalt. Vagy szólhat a fogadalom a szülők korán halt testvérének: „majd én megyek hozzád anyu helyett.” Ugyanígy sorsközösséget vállalhat a gyerek a szülők vagy a nagyszülők előző fontos kapcsolatával is.

 

„Te meghaltál, ezért lett helye a nagymamának a nagypapa mellett” – mondta ki az állításban egy 10 éves, súlyos asztmában szenvedő kislány képviselője a nagypapa meghalt első feleségének (illetve a képviselőjének). Az állítás első pillanatától kezdve látszott, hogy szoros kötelék fűzi a kislányt a halott asszonyhoz. „Annyira fájt a halálod a nagypapának, hogy inkább nem beszéltünk rólad. Nekem jó, hogy így történt. Meghajlok a sorsod előtt, és nagy helyet adok a szívemben.” A szülők visszajelzése szerint jelentősen csökkent a fulladásos rohamok száma, kórházban sem voltak azóta.

 

Sokszor fordul elő, hogy egy gyerek próbál meg vezekelni a magát bűnösnek tartó felmenője helyett

 

Sokszor van, hogy egy korán meghalt kisgyerek nevét – ha a család nem tudta őt elgyászolni – megkapja a következő azonos nemű gyerek. Ő lesz a második Józsika, és közben az elsőnek tudja magát. Ám mint ahogy már sok példán bemutattuk, a meghalt gyerek lenyomata ott van a család rejtett összeköttetés-rendszerében, és ha racionális tudatával nem is, de a lelkében tud a halott testvérről, és ennek megfelelően gyermeki igazságérzete nem fogja engedni jól és egészségben élni. A második, harmadik (!) azonos nevet viselő gyereknél szinte biztosak lehetünk benne, hogy nyomja a vállát a feladat: halott testvért kell pótolnia. A pótlás pedig sokszor sorsátvételt is jelent.

 

Egy házaspárnak veleszületett szívbetegségben meghalt az első kisfia. Hároméves volt. Második kisfiuk megkapta az első nevét. Hároméves korában súlyos játszótéri balesetet szenvedett, és meghalt. A harmadik gyerekkel, a kislánnyal is történt valami: harmadik születésnapján a szájába vette és véletlenül lenyelte az egyik apró ajándékot – a gyereksebészeten fejeződött be a születésnap. Mivel ő alig egyéves volt, amikor a második bátyja is meghalt, látszólag nem emlékezett rájuk. A szülők úgy érezték, még korai, hogy elmondják neki: ő csak a harmadik gyerek. Azért jöttek az állításra, mert féltek, hogy valami nagy baj fog történni ezzel a gyerekükkel is. A családállításban egy képviselővel kipróbáltuk, milyen reakció várható a kislány részéről. Úgy tűnt, hogy a következő, a 4. születésnap alkalmas lesz arra, hogy a gyertyás tortával „elég nagylánnyá” avassák ahhoz, hogy elmondják neki a két testvére történetét, hogy végre ők is bekerülhessenek a családba. „Eddig kislány voltál, de egy négyéves nagylány már tudhatja, hogy ketten is vigyáznak rá odafentről: a két bátyád. (Ezen a ponton röviden elmondták a történetet, és azt is, hogy a doktor bácsik szerint a meghalás maga nekik nem fájt.) Ők ott vannak fent, és onnan látnak téged. Jól vannak, és nagyon örülnek neki, hogy egy ilyen aranyos kishúguk van. És senki sem tehetett róla, hogy meghaltak, se ők, se te, se mi. Nagyon hiányoznak apunak, anyunak, és talán neked is, és itt van a helyük a szívünkben. Te egyiket sem pótolhatod. És innentől bármikor beszélgethetünk róluk, amikor csak az eszünkbe jutnak.”

 

A kislány a visszajelzések szerint ugyanolyan jól vette a nagylánnyá avatást, mint ahogyan ez a családállításban látszott. És hogy biztosak legyünk benne, hogy fel tudta dolgozni a hallottakat, egy ideig eljárt gyerekterápiába. A családállítás ebben az esetben a tennivalókat mutatta meg egy olyan helyzetben, amikor a lélek szintjén meglévő tudást kellett egy kisgyerek racionális tudásává tenni úgy, hogy az ne okozzon traumát és félelmeket a számára. Ebben az is segített, hogy a két szülő is el tudta fogadni a két gyerek elvesztését, és az állításban búcsút tudtak venni tőlük – még ha csak a képviselőiket is tudták átölelni helyettük. Így megerősödve a harmadik gyereket is jobban tudták támogatni.

 

A gyerekek lelkében is megszületik a tudattalan fogadalom: „inkább én betegszem vagy halok meg, mint te”

 

Majd én képvisellek

Azt már tudjuk, hogy ha a szülők előző fontos kapcsolatai nem kapják meg a helyüketés a tiszteletet a családi rendszerben, azaz nem ismerik el, hogy az ő veszteségük árán jöhetett létre a párkapcsolat, akkor az egyik – valószínűleg azonos nemű – gyerek úgy fog élni, érezni és viselkedni, mintha ezt az előző partnert képviselné.

 

„Ezzel az eggyel nem bírok, pedig a másik kettővel nagyon jól megvagyunk” – mondja az anya a második lányáról. – Nem értem. Annyira vártam ezt a gyereket. És most csak ordítunk egymással.” A kislány csak az apjának fogad szót, vele meg úgy viselkedik, mintha bizony nem is a gyereke, hanem valami barátnőféléje lenne. Kiderül: az apának már évek óta volt egy tartós kapcsolata, amikor megismerte az anyát. Beleszeretett, és szakított a barátnőjével. A szakítás nagyon megviselte a barátnőt, aki azóta is magányos. A szülők nem szívesen emlékeznek rá, hogy a boldogságuk valakinek nagyon sokba került. Arra meg már végképp nem került sor, hogy a barátnő áldását kérjék a házasságban született gyerekekre. „Elszerettem a párodat, és ez neked nagyon fájt. A te számládra lettem boldog” – mondta ki az anya az állításban a barátnő képviselőjének. „Beleszerettem a feleségembe, bár téged is szerettelek, de másképp. Nagyon megbántottalak, és ezt sajnálom” – mondta ki az apa szintén a barátnő képviselőjének. „Én szerettem volna az anyád lenni” – mondta ki a barátnő képviselője a kislány képviselőjének. (Az állításon a szülők vettek részt a gyerek távollétében.) A kislány képviselője pedig, aki addig az állításban ragyogva nézte a barátnőt, a szüleiről szinte tudomást sem véve ezt mondta: „Te voltál apunak anyu előtt, de apu beleszeretett anyuba, és téged otthagyott. Ez neked nagyon nehéz volt, de én mégis egyetértek vele, hogy így történt, mert így élhetek. És ezt nem tudom jóvátenni azzal, hogy a nevedben büntetem az anyut. Hozzánk tartozol, de én az anyu lánya vagyok.” Itt is az történt, hogy a kislány, bár nem volt jelen az állításon, másnap magától beleült anyja ölébe.

 

Ilyen esetekben persze maga a gyerek sem érti, hogy miért nem tud ő olyan jóban lenni a szüleivel, mint a többi testvér. Vágyna is arra az érzésre, hogy ő a kicsi, de ameddig nem oldódik fel, köti a tudattalan szolidaritás.

 

Ugyanígy szolidáris lehet a gyerek egy kirekesztett testvérrel is. Ebben az esetben is lemond – az ismeretlen testvér iránti hűségéből és szeretetéből – arról, hogy átélhesse: a szülei szeretik, ő is szereti a szüleit, és biztonságban nevelkedhet, amíg csak a saját lábára nem áll. Bár a szülei és a környezete számára az ő viselkedése az elviselhetetlen, neki ez a helyzet másképp fest: szüksége lenne a gyereklétre és a szülők nyújtotta biztonságra, de a rejtett fogadalom kényszerítő erejű. Így magára veszi a nem neki való feladatot: úgy él, mintha őt rekesztették volna ki, és ezért megbünteti a családot.

 

A gyerekekkel kapcsolatos legkülönfélébb panaszok hátterében az elveszett iker sorsával való összefonódás állhat. Ilyen az, amikor a gyerek állandóan magányos, vagy ellöki magától a testvéreit

 

A szülők panasza: a legkisebb fiukkal nem bírnak, mintha egy ellenség élne közöttük. Pokol vele az otthonlét. Külön uta-kon jár, semmilyen családi programban nem vesz részt, vagy ha mégis odakényszerítik a közös ebédhez, gondoskodik róla, hogy ne legyen zavartalan az esemény. Az iskolából is el akarták tanácsolni. Kiderül: az apa még a házasság előtt egy évet külföldön dolgozott, ott lett egy kapcsolata, de ennek, mivel itthon már volt menyasszonya, nem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Viszont nemrégen a neten jelentkezett egy külföldi fiatalember, mondván, hogy ő az apa gyereke, és szeretné megismerni. Az állításból nyilvánvaló, hogy a nehezen kezelhető fiú a nagyobb kitagadott testvérét képviselte: „nem tartozhattál hozzánk, ezért én is kirekesztem magam a családból, és meg is büntetem őket a nevedben”.

 

 

Majd én vezekelek helyetted

Előfordul, hogy akkor is bűnösnek érzi magát valaki, ha nem bűnös, csak a története valamilyen módon összefonódott egy másik emberével, aki meghalt vagy megnyomorodott. Ilyen például a mozdonyvezető esete, akinek valaki a vonata elé ugrott öngyilkossági szándékkal. Semmit se tehetett ellene – hisz épp ezért választották eszközül –, mégis onnantól bűnösnek érzi magát. Sokszor fordul elő, hogy ilyenkor egy gyerek próbál meg vezekelni a magát bűnösnek tartó felmenője helyett.

 

Egy kislány attól a naptól fogva, hogy felállt és járni kezdett, folyamatosan fejre esett, vagy úgy beverte a fejét, hogy szüleivel állandó vendégek voltak az ambulancián. Egyébként jól mozgott, semmilyen visszamaradás nem indokolta az eséseket. Folyamatosan kék-zöld foltokkal volt tele. A többi gyerekkel nem volt ilyen probléma. Kiderült, az apa egyszer a munkahelyén rosszul lett, és ezért a kollégáját küldték el helyette az egyik gyárrészlegbe egy nagy szerszámgépet megjavítani. Szerelés közben az egyik nagy lengő alkatrész a kolléga fejéhez vágódott, aki a sérülésbe belehalt. A kislány apja azóta meg volt róla győződve, hogy ő ölte meg a kollégáját, ő küldte a halálba maga helyett. Az állításban elmondhatta a kolléga képviselőjének, hogy ha tudta volna, mi fog történni, biztosan nem adta volna át a feladatot. Elfogadja, hogy egy mindkettejüknél nagyobb hatalom, a sors döntötte el, hogy melyikük maradhatott életben. És ha már így van, hogy ő élhet, akkor tartozik vele, hogy a lehető legjobbra használja a lehetőséget. Mindezt hallgatva a kislány képviselője teljesen ellazult, „Azt hittem, vezekelhetek helyetted, apa” – mondattam ki az állításban az akkor két és féléves kislány képviselőjével. A visszajelzések szerint azóta egyszer sem esett fejre, és nem volt rajta több kék folt, mint a testvérein.

 

A második, harmadik (!) azonos nevet viselő gyereknél szinte biztosak lehetünk benne, hogy nyomja a válát a feladat: halott testvért kell pótolnia. A pótlás pedig sokszor sorsátvételt is jelent

 

Munkamód gyerekekkel

Amikor egy szülővel a gyerek betegségével dolgoztunk, és kiderült, a gyerek előtte halva született testvérét követi a halálba, az a bizonyosság született meg bennem, hogy ezt az állítást a beteg hétéves gyereknek is át kell élnie. Másnap vele is megismételtük az állítást. Meglepetésemre azonnal értette az összefüggéseket, átélte a nehéz érzelmeket, a tudattalan fogadalom alól való felszabadulás megkönnyebbülését. Sugárzott róla: most valami nagyon jó történt vele, amitől erőhöz jutott.

 

Az állítását követően haza se akart menni – ott maradt, és beállt képviselőnek a nénik-bácsik állításaiba. Amit érzékelt, az egy svájci óra pontosságával tükrözte az általa képviselt személy családi viszonyait.

 

Ettől az esettől fogva azonban híre ment, hogy a gyerekeket is el lehet hozni a felnőttcsoportba. Azóta körvonalazódott, milyen módosításokkal lehet a családállítás eredetileg felnőttekre kidolgozott módszerét gyerekekkel alkalmazni. A gyerekekkel végzett pszichoterápia azonban külön képzettséget igényel. A családállítás nagyon erős módszer, nagyot lehet használni és nagyot lehet ártani vele. Ha gyerekekkel dolgozunk, ez hatványozottan igaz.

Dr. Angster Mária
XVI. évfolyam 8. szám

Címkék: Bert HEllinger, családállítás, nehezen kezelhető gyerek

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.