Holisztika

Húsvét

Keresztény ünnepeink rejtett tartalma 2. rész

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, az axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.


 

 

Ha az év első negyedét vesszük szemügyre, a téli napforduló időpontjától a tavaszi napéjegyenlőségig, több mindent átható befolyást különböztetünk meg, amelyek a feltámadás nagy ünnepéhez vezetnek. Ezek közül első az állatövi háttér, vagyis a mögöttük lévő szellemi erők szerepe.

 

A Bak december 22-től január 22-ig tartó hatása megtisztítja bolygónkat és annak minden lakóját. Naprendszerünkön kívülről jön, és az őseredeti formát és szubsztanciát képviseli.

 

A Vízöntő állatövi hónapjában, vagyis január 22-től február 22-ig egészen más szellemi befolyás van túlsúlyban, a testiség elve. Minden testen, amelyet ez a hatás tisztán átlátszóvá tett, átragyog egy világosság, amelyre úgy kell gondolnunk, mint a tiszta levegőre. Ez a világosság isteni teste, amely ekkor átitat minden lényt, az embert is beleértve.

 

A Halak állatövi hónapjában – február 22-től március 22-ig – újabb befolyás uralkodik. A lélek befolyása ez. Gondolhatunk olyan virágcsokorra, amely színpompás, mennyei illatú virágokból áll. A belőlük áradó hatás felemel, megtisztít minden lelket úgy, hogy különleges megnyilvánulást elősegítő nagyon szép alaphoz jutunk.

 

A következő állatövi hónap a Kos – március 22-től április 22-ig –, amelyben ekkor lép színre a felkelő világosság. Itt most az igazi világosságra kell gondolnunk. Ha a napfényre gondolunk, akkor inkább az energia képzete uralkodik. Ez a fény nem napfény. Ez a világosság a vízjelű március tengeréből emelkedik fel a mennyei tűz elemébe, mintha a megnyilvánulás felett lebegne. Mindez tökéletes hátteret képez a húsvét szent misztériumaihoz.

 

Az egyházi évnek ebben a periódusában a gondolkodó embernek, aki a Teremtő alkotórésze ebben a világban, nagy fontosságú munkát kell elvégeznie a teremtésért. Nem szabad, hogy ez csak elmélet legyen, hanem nagyon is valóságos munkának kell éreznünk.

 

Az elme tökéletesítésének titka néhány szóban így hangzik: a beteljesítő jósághoz vezető út. Amikor megkezdjük ezt a munkát, úgy kell elkezdenünk, hogy minden szolgálatot az emberiség javára ajánlunk fel, és odaadunk minden gondolatot, minden érzést, megtisztított testünket és lelkünket, amelynek szubsztanciáját szeplőtelenné tettük. Ekkor a testen átragyog az új világosság, a szellem tiszta, fiatal világossága, valamint a lélek és az elme tiszta tüze. Így mindent oda tudunk adni, és a misztérium megvalósul: az áldozat egy ilyen dicsőséges tett által a felszabadulás és megváltás nagy cselekedete, amely a beteljesítő boldogsághoz vezet.

 

Ahogyan a karácsonyi időszaknak az advent az előkészítő ideje, ugyanúgy húsvét ünnepének is van ilyen periódusa, a böjt. Kezdete még inkább meg van jelölve, mint az adventé. A valódi nagyböjtöt carnival bizarr időszaka előzi meg. Carni vale jelentheti azt, hogy „búcsú a hústól”, de jelentheti azt is: „üdv a húsnak” vagy „vigasz a húsnak”. Ez az engedékenység időszaka, amikor szabad folyást engednek bizonyos elnyomott vágyaknak, szemmel láthatóan azzal a szándékkal, hogy az embereknek megkönnyítsék a magasabb ideálokért való újbóli munkát. Azonban a groteszk álarcos vidámság mögött okkult kapcsolat van bizonyos beavatási szertartásokkal, amelyekben a beavatás előtt a jelöltet a misztikus asztrális fény elé állítják. Az, hogy a jelöltet az asztrális fény elé állítják, egy próbatétel. Az öt elem – föld, víz, levegő, tűz és éter – próbája. Az asztrális fény tökéletlenségeinek szörnyű karikatúráját éljük át, amelyben gyöngeségeinket felnagyítják és kifigurázzák az elemek szellemlényei, amelyek ránk bandzsítanak, fenyegetnek és ijesztgetni próbálnak bennünket. Tudnunk kell, hogy mindezek az ijesztő képek belőlünk jönnek, és ha elfogadjuk ezt a leckét, valamint teljes őszinteséggel, szelídséggel, félelem és önzés nélkül tanulmányozzuk azokat, tudást és énünk megtisztítását szerezzük meg, amelyek nélkülözhetetlenek a beavatáshoz, amely tudatunkat új lehetőségek felé fogja kitágítani. A karnevál a rá jellemző sajátos groteszk voltával így igazodik ehhez a nagy okkult igazsághoz.

 

Hamvazószerdán elkezdődik a nagyböjt. A pálmaágak elégetése a nagyböjti idő mélyebb értelmének szép szimbóluma. A pálmákkal, amelyek egész éven át árasztották áldásukat, önös, gyarló struktúránkat égetjük el, és önmagunk legmélyebb, legtisztább lényegébe húzódunk vissza. Ugyanúgy, mint az adventben, a nagyböjtben is visszavonulunk bölcsességünk alapjához, felső énünkhöz, szellemi lényegünkhöz. Mivel a húsvét ünnepe még nagyobb misztériumot, még nagyobb beavatást jelent, mint a karácsony, még mélyebbre kell visszavonulnunk önmagunkba. Az abszolút teremtő elé állítanak bennünket. Az abszolút valósága, ami megfoghatatlan, csak majaként, illúzióként tükröződik a mi anyagi világunkban. A beavatás előtt késznek kell lennünk minden anyagit elengedni. Azután, az ötödik próbában, amely az éter próbája, a legfelső világosság, miután elvesztette maja jellegét, átragyog lényünkön, nagyobb szabadságot és feloldozást adva, amely az abszolúthoz visz bennünket.

 

Hamvazószerda intenciója, amelyet az egyház azzal fejez ki, hogy a homlokra az elégetett pálmák hamujával keresztet rajzol, a szelídség és alázat. Csak akkor, ha az ember semmivé válik, remélheti a sikert, amiért minden személyest fel kell áldozni. A nagy munkát, amelyben az egész természet részt vesz, csak akkor lehet elvégezni, ha az ember teljesen átadja magát a végtelen bölcsességnek, ha bátorsága van önmaga teljes feláldozása által elmerülni a mélységben. Csak ebben a mélységben pillanthatja meg a feltámadás világosságát, amely pünkösd ünnepén éri el teljes végső ragyogását.

 

A nagyböjt fontosságát a passió vasárnapi szertartás fejezi ki. Amíg a nagyböjt első, második és harmadik vasárnapjának intenciója az önvizsgálat, a beszéd feletti uralom, illetve a megértés, addig a feketevasárnapé az alázat, az erény, amelyben az egész nagyböjti időszak atmoszférája a legtömörebben van kifejezve: az énről való megfeledkezés, önfeláldozás, abban az értelemben, hogy lerombolunk minden építményt, amit a múltban önösségünk érdekében emeltünk. Senki sem állhat meg igazán a nagy misztérium előtt, csak teljes alázattal és természetes önfeláldozással.

 

A nagyböjt leckéje, amely nagypénteken éri el csúcspontját, az, hogy hacsak az ember önszántából nem megy át a szenvedésen, sohasem fogja megtalálni a maga igaz szavát, sohasem lesz képes arra, hogy a kimondott szó igaz módon beszéljen belőle, és részt vegyen a megváltás munkájában, amely egyedül terjeszt boldogságot és nyújt igazi megbékélést. Mi a boldogságot mindig testi vágyaink, kívánságaink megvalósításának útján keressük, és minden alkalommal belecsömörlünk abba a megszerzett örömbe, amire törekedtünk. Mindezek az élvezetek, sikerek porrá és hamuvá válnak, de minden alkalommal újra kezdjük, és minél többet tesszük ezt, annál terméketlenebbé válunk, addig, amíg olyanok leszünk, mint a sivatag felrepedezett talaja. Ilyen az emberiség most. Ez addig fog így menni, amíg meg nem találjuk a boldogság igazi titkát, amely boldogságot adni másoknak, nem keresve semmiféle öncélú érdeket. Az önösség teljesen el kell, hogy tűnjön. Ez a lefátyolozott kereszt értelme, ahol a kereszt az emberi egyéniség világosságának struktúráját jelenti.

 

Ha megpillantjuk a húsvéti szent misztérium lángját, nyitva áll előttünk a nagyböjt útja, annak az útnak a látványa, amelyen járnunk kell egészen addig, amíg a feltámadás csillaga felragyog nagyszombat teljes transzcendenciájának mélységében, vagy azt is mondhatjuk, hogy húsvétvasárnapjára virradó éjszakán a hajnal első pillanataiban. Ha megvan a misztériumnak ez a látványa, áldás ereszkedik ránk, amely arra bátorít bennünket, hogy továbbhaladjunk a kereszt útján, egészen a dicsőséges befejezésig, amely végül is az élet és halál fölé emel bennünket.


Április egész hónapja, amely március 22-ével kezdődik, a világosság diadalának hónapja. Húsvét ünnepét a március 21-i, a napéjegyenlőséget közvetlenül követő holdtölte utáni első vasárnapra tették. Ebben az időben, amikor világunk áthalad a Halak jegyéből a Kos jegyébe, a világosság belép az emberek lelkébe, és ekkor különleges módon kapcsolatba kerülhetünk Földünk nagy planetáris urával. Naprendszerünk gyertyatartójában hét nagy világosság ragyog. Az ősi bölcsesség tanítása úgy beszél róluk, mint a hét magasztos úrról és a tér hét fiáról. A kereszténységben ezeket néha a jelenlét angyalainak nevezik, és az Apokalipszisben úgy beszélnek róluk, mint a trónus előtt lévő hét lámpásról. Ezek a magasztos urak, mint hatalmas arkangyalok, mint a világosság hatalmas lényei, valójában a Nap teremtő fiai. Ők hatalmas egyéniségek, akik ebből a szempontból valójában a világosság világához tartoznak, de az ő világosságöltözetük felett, az ő világosságlényük felett mintegy tűzköpenyt hordanak. Az egyházi év mögött lévő ezen erőkkel, és különösen azzal, akinek a mi Földünkkel van dolga, kapcsolatba kerülhetünk, amikor nagypénteknek a legmagasabb áldozata után hozzájuk fohászkodunk a tűz és a világosság megújításáért. Nagyszombaton ezért a tűz aspektusa az uralkodó.

 

A világosság aspektusát hangsúlyozza nagyszombat reggelén a nagyítóüveggel vagy a kovakő szikrájával meggyújtott tűz. A tűz aspektusát a szertartásban a füstölő izzó szenével, a világosság aspektusát a hármas gyertya lángjával jelenítik meg. Ez a hármas gyertya szimbolizálja a háromszoros Krisztust, aki elsősorban világosság, de akinek, mint isteni intelligenciának, megvan a tűz aspektusa, és mint az Atya kebelében lévő Krisztus, a magnetikus aspektusa is. Az egész szertartás alatt a füstölőben lévő tűz, amely megfelel a Föld magasztos ura tűzköpenyének, működésileg viszonyban marad a hármas gyertya világosságával. Ez a tűz a Föld urától jön és rajta keresztül a Napból, amely Isten legragyogóbb megnyilvánulása. Ezért ez a tűz már saját lényegében is szent. A hívők, nagyon helyesen, imádkoznak, hogy az Úr világossága ragyogjon a szívükben. Az öt szem tömjén megtisztítására és megáldására különleges formula van, amivel azoknak hivatása nem az, hogy elégessék őket, hanem az, hogy behelyezzék a húsvétgyertyába. Ezek nagyon mély izzást képviselnek, egy mélységesen elrejtett tüzet, az Úr együttérzésének izzását az emberiség iránt. Az áldások után a menet felsorakozik a fehérbe öltözött vezető után, aki a világosság hordozója, és a tömjénező után, aki a tűz hordozója. Azután belépnek a szentélybe, és miután felolvasták Szent János I:1-15 idézetét, a húsvéti gyertyába az öt szem tömjént behelyezik és megáldják. Ezután a hármas gyertyáról meggyújtják a húsvétgyertyát. A középső gyertya a mi Urunkat, mint Isten Fiát jelképezi, a világosság világosságát, és feltétlenül erről a gyertyáról kell az oltár gyertyáit meggyújtani, így megújítva a templom egész világosságrendszerét.

 

A húsvétgyertya a feltámadt Krisztust jelképezi, az ő feltámadt testét. Nagyszombatnak az összes szertartása, mint a világosság és tűz megújítása, személyiségünknek, lelkünknek és szellemünknek az előkészítése a húsvét nagy ünnepére az új kezdést jelenti, amikor a teljes spontaneitásnak, az abszolút megújulásnak kell megjelenni.

 

Szenvedésnek lenni kell, legalábbis akkor, ha az ember megküzd a benne lévő berögződött rosszal, és a számára kijelölt utat választja, vagyis azt, hogy boldogságot és szabadságot terjeszt maga körül. Arra, hogy ezt képes legyen megtenni, át kell menni a szenvedés és halál völgyén. Le kell győzni a halált azért, hogy az élet és halál mesterévé váljék, vagyis hogy túlhaladjon az életen, és így felszabadítsa és feloldozza az egész megnyilvánulást.

 

A felszentelt közösséget, amelyet Urunk kétezer évvel ezelőtt alapított, az érdek nélküli szeretet egyházának nevezte. Az ember önzése miatt ez a szent közösség a háttérbe került, de mindig visszaállítják teljes dicsőségben, és a bölcsesség mélysége által megújul. Ha az égi eredetű érdek nélküli szeretetet követjük szívvel és lélekkel, testtel és akarattal, átalakuláson megyünk át: átlényegülésen, az igazán alapvető megújuláson, amelyet a bölcsesség anyjának, a Nagyboldogasszonynak kell megköszönnünk. Ha átalakultunk és átváltoztunk, akkor látjuk meg a Szent Grál kelyhét, amint megtelik a Nagyboldogasszony életével, az élet vizével, amely tőle jön, aki a bölcsesség. Ez az igazi keresztvíz, és ezért a nagyszombat az igazán megfelelő nap a keresztség szentségére, a keresztelésre. Miután így átalakultunk, először nagycsütörtökön, azután nagypénteken és megkeresztelkedtünk nagyszombaton a Grál-kehelyből, amely először üres volt, de most már megtelt az élet vizével, csak ekkor szabad meggyújtani a gyertyákat, meggyújtani a tüzet. Ez a tűz a legmagasabb felé tör, a megnyilvánulás legfelső szintjére. A mi világosságunk, a mi lényünk megújul, mialatt az oltár körül állunk, és látjuk, amint a szent kehely az Anyaisten életével telik meg. Még nincs templom, mert csak a tér van, de azután megjön a válasz a magasból. Hirtelen egy új világosság, a húsvét világossága tölti el az eget, és íme, az új templom ott van. Minden újjáalakul ez által a spontán és feloldozó világosság által, minden szabaddá lesz, örömet visz mindenhová. Ekkor beteljesül az ember legbelsőbb kívánsága, az ő alapvető akarata. Ez a legmélyebb és legteljesebb boldogság. Semmi más nem elégítheti őt ki, csak az, hogy ennek a transzcendens boldogságnak gyönyörűségét terjeszti mindenhol és elviszi azt minden teremtményhez, és így a nagypéntek legfőbb áldozata után valóságosan ünnepli a legszentebb és legcsodálatosabb húsvétot. 

Dr. Bíró Dénes
XVI. évfolyam 3. szám

Címkék: ezotéria, húsvét, keresztény ünnepek

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.