• Vissza

Igekötők

„Musica vocaboli”, a szavak jelentéssel teli zenéje

Csodálatos az emberi beszéd. Az őssikolyból alakul ki a tagolt beszéd, a gondolatok testet öltése, a valóság megragadása.

Szokás beszélni a nyelv géniuszáról, a beszéd a szellem nyelve. Hiszen egy-egy szó jelentéshorizontja szinte a végtelenségig tágítható annak függvényében, hogy milyen helyzetben hangzik el, és hogyan mondjuk ki. Ez utóbbi a hangsúly, a nyomaték, a hangvétel, a kísérő gesztusok, az ismétlés vagy egyszeri elhangzás – és felsorolni sem lehetséges, mi minden árnyalja a szavak jelentésudvarát. Maga az egész hangvétel, hangszín, hanghordozás, hangerő is igen beszédes, hosszan elemezhető. A folyamatos beszédet megelőző időben a gyerekek metakommunikációja lényegében a szavak muzsikájának visszaadása.

A nyelvek általában igecentrikusak. Egyes esetekben az igék egymagukban is képesek egy mondatot kifejezni. Ha például azt mondjuk: „folyó”, fölösleges hozzátennünk, hogy a folyó folyik, mert e nélkül is érthető. Ilyen példamondatok a primitív nyelvkönyvekben szerepelnek. Hasonlóan teljes jelentésű a „hajnalodik” vagy a „pirkad” és így tovább. Az ige tehát a mondanivaló szíve, motorja, mivel az egész dinamika belőle indul ki. 

Ha a polaritás szemszögéből akarjuk megfogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy az ige a férfierő, a teremtő erő, a sakktáblán a király, míg a főnév a királynő, a többi szófaj pedig az egyéb figurák. Ám a király csak egyetlen kockányit léphet, és ezért védelemre szorul. És ebben a támadásban, védekezésben, fedezetben rengeteg módosulás, vonatkozás rejlik. Hasonlatos ez ahhoz, ahogyan az igekötő befolyásolja az ige jelentését, vagy meghatározza az irányultságát a cselekvésnek, valamint a folyamatát, illetve a befejezettségét. 

Egy kliensem, fiatal lány, egy ízben azzal állított be, hogy a kibírhatatlan anyjával előző nap összeverekedett. „Csak össze- vagy megverekedtek?” – volt a kérdésem. Mert az előbbi a végeláthatatlan meddő csatározások mókuskereke, míg az utóbbiban érvek, meggyőzések, belátások szerepelnek, amely véget tud vetni az áldatlan, kimerítő játszmázásoknak.

A mindennapi kommunikációban gyakran megéljük, hogy szavaink nem találnak meghallgatásra, hogy azok szinte falra hányt borsók, leperegnek rólunk, és mi is gyakorta elengedjük a fülünk mellett, amiket nekünk mondanak. Pedig a kommunikációban a válaszrím, az egybecsengés, a rapport elengedhetetlen feltétel. Ezek nélkül ugyanis szavaink pusztába kiáltott szavak maradnak, kárba veszett energiák. A „mondtam valamit” és a „megmondtam neki” óriási különbséget mutat. Ez utóbbi jelzi, hogy konkrét személynek céloztam mondandómat, annak, akire az tartozik, és azt is jelzi, hogy az igazság elhangzott. 

Gyanúsak az olyan mentegetőzések, mint például a nem tehetek róla, semmi közöm hozzá, nem tudhattam előre. Jobb, ha elfogadjuk, hogy a helyzet, amelyben vagyunk, nem tőlünk független. Még abban az esetben is, ha csak belesodródtunk vagy belecsöppentünk. Ha ezt nem látjuk be, nem fogadjuk el, az mindenképpen elidegenedést jelez saját magunktól.

A jogi gyakorlatból láthatjuk a csűrés-csavarás folytán elsikkadó lényeget. Az évekig húzódó perügyekben elsikálódnak a tények. A tényállástól a vádemelésen át az ítéletig rengeteg állomáson keresztül kanyarodik el az eredeti felvetés. Főleg a jog és igazság kettéválása miatt sikkad el az ügyek etikai értéke. A politika sem áll a helyzet magaslatán. Az igekötők gyakran elárulják az irányultságot, amikor szélsőbalról, jobbközépről, ultrakonzervatívról beszélünk.

Az sem mindegy, hogy valakit lelőnek vagy meglőnek. Ha csak kigolyózzák valahonnan az embert, az még a jobbik eset. Ugyanilyen beszédes a „megkéselés”. Ám ha valakit leszúrnak, ott már nem lehet mit tenni.

Nagy a különbség a megismerkedés és a megismerés között. Az előbbi csak afféle megpillantása valakinek. Az utóbbi viszont egy hosszú folyamat, amely még a késői szakaszban is tartogathat meglepetéseket. Idős házaspárok olykor keserű váddal illetik egymást, hogy mennyire ismeretlenek maradtak egymás számára. 

Az irányultság tekintetében is széles skálán mozog az igekötők szerepe. Kivezetni valakit a bajból, kiutat találni, az igen jó és nemes dolog. Ám megvezetni valakit, az már az átverés, átejtés, becsapás, sok-sok ellenséges indulattal és kaján örömmel fűszerezve. Összetett mondanivalót rejt az el-, ki- vagy bezár változat is. Büntetés vonatkozása is van. 

Más kifizetni valakit vagy valamit, vagy megfizetni az árát. Az utóbbi súlyosabb, nyomatékot hordoz. Más a beolvasás és a ráolvasás. A beolvasás valamiféle szemrehányásos ügy. A ráolvasás viszont manipulatív, befolyásolást jelent. Megfakadni az élet szokott, a kifakadás fájdalmas, felgyülemlett érzéstől szabadít meg. A megszállottság igen súlyos állapot, hasonló a rögeszméhez, amelytől a megszabadulás, amelyből a kimozdulás önerőből szinte lehetetlen. 

Jelen írásban már közel száz igekötő vonult fel. De még nem esett szó a modern szlengekről. Ezekből is álljon itt néhány. Például a beájulás. Ezt egy film címében találtam: Apám beájulna. Egy bulimiás kliensem használta a meglepő felrajongás kifejezést. Ezzel általános gyámoltalanságának ellenhangulatát fejezte ki. Hiányzik a kedélyének a biztonsági sávja, vagy alá vagy felé lendül ki. Remélem, sikerült olvasóink figyelmét az igekötők irányába felkelteni, és élvezetes kirándulásokat tesznek majd a különféle kifejezések őserdejében.

László Ruth
XVII. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika

Válogatás cikkeink közül:

• Fényvaluta
• Válaszol a Jóskönyv - Választás
• Lapszemle 2006. augusztus
• Bátorság
• Biokapocs az EU-hoz

Válogatás cikkeink közül:

• Szejtán - az ízletes búzasült
• Memóriatréning
• Hely annak a harmadiknak
• Böjti teák
• Exkluzív - Be­szél­jünk a sze­re­lem­ről

• Egészségnaptár

• Eseménynaptár

• Holdnaptár

• Vetési naptár

• Kínai horoszkóp

Aktuális lapszámunk:
2020. február