Holisztika

Illeszkedés

Hogyan kerül a csizma az asztalra?


 

 

Az illeszkedés igazi holisztikus fogalom, amely a rendet, az egyensúlyt, a kialakulást, a részek egésszé szerveződését világítja meg, vagyis a harmóniát, az összhangot. Látni fogjuk, mennyire összetett kérdés, hogy ki kivel, mi mivel illik igazán össze. A rendbe jön kifejezés is valamiféle kibillenésre utal, ahol valamit helyre- vagy vissza kell állítani ahhoz, hogy az eredeti jó működés beindulhasson. A múlt század túlkapásai közé sorolhatjuk a konstruktivistákat, akik a valóságot akarták megkomponálni. Anélkül, persze, hogy fogalmuk lenne, mi a valóság, amely – eme sorok írója szerint – van. Már létezett, mielőtt a konstruktivista buzgó mócsing világra jött volna. Ugyancsak nehéz ma már a természet rendjéről beszélnünk, mert abban sok minden visszájára fordulni látszik. A társadalmi élet, a civilizáció, a kultúra nem igazodott az eleve adott természeti rendhez, sőt, annak ellenében terjeszkedik, pusztít, hódít, összezavar, környezetet szennyez, szabadrabol. Hogy a politika milyen kevéssé illeszkedik a kozmosz rendjébe, ezt ma még kevesen látják, főleg a politikusok között. A békemozgalmak hogyan lehetnének addig hatékonyak, amíg a megbékélés lényegét nem értik? A békétlenség abból fakad, hogy elfogadhatatlan – azaz beilleszthetetlen – dolgot akarnak rákényszeríteni a másik félre. Valamit, ami elviselhetetlen, bántó, sértő, lenyelhetetlen, önérzetébe, méltóságába nem pászítható. Holott az igazi illeszkedés soha nem egymás rovására történik. Érdemes kiindulnunk a fizikai szintről, mert a látható összeillések nyilvánvalóbbak, mint a dinamikus folyamatok. Vegyük például a szimbólumot, mint ketté tört tárgyat, amelyet az egymástól elvált útitársak őriznek, hogy majd újból összetalálkozván, felismerjék egymást. Pénzérmék, koronák, talizmánok újraegyesítéséről rengeteg történetet tudunk. A szóösszetételben a syn = az egyesítést, egymáshoz vezetést, összevetést, összeillesztést fejezi ki, bolon = pedig megerősíti az egyesítés folyamatát.

 

JELKÉP: ahol a jel mindig szakrális, vagyis a magasabb világok üzenetét hordozza,

 

a KÉP: ami látható, megformált, kifejezett, időhöz, személyhez, eseményhez kötött.

 

Ám ennek a két szférának nem szabad különválnia. Egyik legszebb összeillesztési mítosz talán Izisz istennő története, aki a feldarabolt Ozirisz testét újból összerakván, életre keltette. Szemsugarától megtermékenyülvén hozta világra fiukat, Hóruszt, aki apja nyomdokába lépett, mint uralkodó.

 

Visszatérve a fizikai szint illeszkedéseihez, néhány példa erejéig átgondolhatjuk a fogaskerekek gördülését, ízületeinknél a csontok mozgásos ízesüléseit, a mozaikkövek képpé rendeződését. Ha a piramisokra gondolunk, ahol a kövek kötőanyag nélkül vannak összepászítva, már jobban lenyűgöződhetünk, mint a korábbi példáknál. A mai építkezés téglái vagy előre gyártott elemei habarccsal kötődnek egymáshoz. Ugyancsak lenyűgözhetne minden percben bennünket, miként illeszkednek csodálatos mozdulatokba kezünk ujjai, főleg ha finomabb mozdulatokra gondolunk, mint írás, rajz, hangszeren játszás és így tovább. Amikor Izadora Duncan azt mondta, ő nem zenére táncol, hanem magát a zenét táncolja, ezt az illeszkedést fogalmazta meg. Akárhányszor tapasztalhatjuk, hogy a mozdulat, zene, vagy szöveg és zene nem illeszkedik. A jégen például – ahol az ugráskombinációk előírtak – sokszor nincs együtt a mozgás a zenével, holott a zenének komoly lendítőereje van. Operánál is előfordul, hogy a zene hangdrapériaként választja el magát az éneket a szövegtől. Egyes versek megzenésítése – amelyek saját ritmuson íródnak – elképesztő disszonanciát, fülsértő össze nem illést mutat.

 

Az emberek közötti viselkedés szintje jóval láthatatlanabb, mint a fentiekben idézett fizikai szféra. Nagy összevisszaság van ma a családi kötelékekben, amely pedig a viselkedéses illeszkedés alfája életünkben. Mert a családban igazodunk elsődlegesen a testvéri kapcsolatokba, családi viszonyokba, nemzedékek kötelékrendszerébe, amelyből a családi tudattalan épül, a sorsközösség első úgynevezett szociális hálójába, amely a rokonainkat tartalmazza, és nem a segítőszakmára specializálódott társadalmi szervezetet, tömörülést. A sok elbizonytalanodás, identitásdiffúzió, elidegenedés, célvesztettség mind arra utal, hogy kibillent a természetes fejlődés, alkalmazkodás, eldugult az eredeti érdeklődés, nincs minta, amelyet követni képes lenne, saját mintával pedig nem rendelkezik.

 

Az emberek nagy része annyira szétesett, hogy nem is hisz abban, hogy párja van. Azt gondolja, jön, aki jön, egyik partner mint a másik, nem több, nem jobb. Nyomában nagy meghasonlás, kiürülés. Meg sem tudja mondani, milyen partnerra vágyik:

 

egyik fizikailag jó, vagyis nem kripli, kellőképpen marcona, van benne erő;

 

a másik érzelmileg támogató, de gyenge, ismét más gazdag vagy okos, szemben az élhetetlen, szegénységgel küszködő lelki gazdagokkal.

 

Nimfomániás nők és macsó férfiak hihetetlen forgalmat bonyolítanak le, miközben belül kiégettek, üresek, ellehetetlenülnek.

 

Egyes nőknek az anyaság, egyes férfiaknak a társadalmi pozíció nem testre szabott.

 

Tanulhatnánk az elemektől, ahogyan a víz és a föld a parttal illeszkedik. Természetesen nem a kibetonozott medrekre gondolok. Vagy ahogyan a tapodó tűz a fát felemészti a levegő táplálásával, de hő- és fényenergia szabadul fel.

 

A viselkedés lelki alkímiájában is olyan folyamatok zajlanak, amelyeknek a hozadéka lelki melegség, felismerés, öröm kellene hogy legyen.

 

Tanulmányozzuk a világegyetem rendjét, ahol minden mindennel összefügg, azaz illeszkedik. Énünk és egyéniségünk kialakítása csak a primitívebb szinten hoz elkülönülést. Magasabb szinten azt kell megértenünk, hogy – bár a hatmilliárd ember mindegyike elkülönült individuumnak tűnik – valójában a kozmosz mintázatába illeszkedik.

László Ruth
IX. évfolyam 4. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.