Holisztika

Ilma Rakusa: Munka (Derű)

Merre tartasz, ember?


Bankár ismerősöm, S. azt mondja: óriási a teljesítmény- és az alkalmazkodási kényszer. Aki érvényesülni akar, annak a maximumot kell hoznia. Legyen kezdeményező és rugalmas, dolgozzon a megfelelő ruhamárkáért és a legjobb autóért. A fizikai stresszt a krónikus túlterheltség okozza, a lelkit pedig az attól való rettegés, hogy az ember nem tud megfelelni az elvárásoknak, és hogy esetleg elveszíti a munkáját. Az elégedetlenség és a bizonytalanság kéz a kézben járnak.

 

A jobpilot.com és a "Tomorrow" internetes magazin által indított, egész Európára kiterjedő körkérdés eredménye szerint a foglalkoztatottak 29 százaléka keres naponta új állást. Minden harmadik foglalkoztatott szörfözik hetente többször az online állásbörzéken, és további 22 százalékuk havonta többször.

 

Richard Sennett írja A rugalmas ember. Az új kapitalizmus kultúrája című szociológiai munkájában: "A napi rutin által uralt idő régi rendjében élő Adam Smiths számára tökéletesen világos volt, mi a dolga egy munkásnak nap mint nap a munkahelyén. A rugalmas rezsimben olvashatatlanná vált, hogy mit kellene tenni. [...] Jellemző a munkával való felületes azonosulás és az értetlenség az iránt, hogy mit is csinál az ember tulajdonképpen a munkahelyén." 

 

Sodródás"-nak nevezi Sennett a modern ember hánykolódását, aki folyamatosan munkát, lakhelyet és életformát vált, hogy a globális kapitalizmus és a rövid távú gazdálkodás követelményeinek megfeleljen. És hogy mik ennek a következményei? Társadalmi gyökértelenség, kiegyensúlyozatlan szakmai és személyes identitás, stressz, apátia.

 

E szindróma jelentkezése nem csupán az irodaházak menedzserek által használt emeletein gyakori, ahol a játszmák a hatalom folyamatos és brutális újraelosztásáról szólnak, miközben a felelősségérzet, illetve az erkölcs ritkaságszámba megy. Többnyire a csúcson lévő karrierista a leginkább sérült: az optimális "performance" és az élet szuperlatívuszai utáni hajszában tökéletesen önmagába zárul, és hosszabb-rövidebb időre alkalmatlanná válik kapcsolatok létesítésére. Tekintsünk el attól, hogy az idő, aminek pénzt kell hoznia (Benjamin Franklin: Time is money), számára maradéktalanul elvész. Nincs alvás, ez a címe Katrin Röggla (valós interjúkon alapuló) menedzserregényének, amely erőteljes megfogalmazását nyújtja a bajnak. A legijesztőbb az egészben talán az, hogy ezeknek a "főnököknek" már nyelvük sincs, hogy tudósítsanak közérzetükről. A nyelv klisévé, sztereotípiává vált buborék, amit a reklámok fújnak ránk naponta. Unalmas és kicserélhető.

 

Sikeresnek kell lenni akkor is, ha ennek alkalmazkodás, teljesítménykényszer, a rendelkezésre álló idő percnyi pontosságú beosztása, rendületlenül növekvő követelmények, totális felhasználhatóság és közben a privátszféra elhanyagolása az ára. A sikeresség ennek ellenére vonzónak bizonyul továbbra is, nem csak a becsvágyók számára. Legalábbis egy ideig. Hallom sokak érvelését: negyvenéves koromig gürizek és pénzt szerzek, aztán kezdődhet egy másik élet. Remek kis terv, csak váljon be a számítás. Az effajta munka azonban megváltoztatja az embert, függővé teszi és elkoptatja. Derű helyett agressziót generál. És a "másik élet" egyre távolabb kerül.

 

A képlet egyszerű: a gyors munka, a gyors pénz, a gyors élet az ellentétét követeli: az idő megszakítását, szabadidőt. Mégis illuzórikus a kétféle idő szétválaszthatósága. Az úgynevezett szabadidő is szükségszerűen a tempó és a teljesítmény vákuumába kerül. A vágy, hogy minél több élvezethez jussunk, újabb szorongáshoz vezet és átszervezi az időfolyamatokat. Gyakran a korán nyugdíjba vonulók és a pályaelhagyók esetében is érvényes ez a megállapítás; továbbra is úgy alakítják az életüket, amelyről immár ők határoznak, mintha idegenek döntenének róla.

 

Nem kétséges, a munka kettős jellege szerint egyszerre nevezhető életfontosságúnak és tehernek. A Benedek-rend régi jelmondata, "Ora et labora" (Imádkozz és dolgozz), régen érvényét veszítette, felváltotta a munka és a szórakozás kettőse. A szórakozás azonban nem a munkából fakad, hanem a munka jövedelméből, míg maga a munka inkább elégedetlenséget eredményez. A szórakozást tehát drágán kell megvásárolni, az erőket felemésztő, kevés kielégülést kínáló mindennapi robottal.

 

Irina, a legfiatalabb lány Csehov Három nővérében, keserű panaszkodásba kezd (a 2. felvonásban) sürgönyhivatali munkája miatt. Örökké kimerült, holtfáradt és ingerlékeny. Hol marad a beteljesedés? "Lélektelen, buta munka." Pedig ő ifjúi hévvel az élet javításához szeretett volna hozzájárulni. A kijózanodás, amibe az igyekezet magasából zuhan, annál is fájdalmasabb, mivel Irina egyéb álmai is semmivé foszlanak: vőlegénye meghal a párbajban, és a vágyott Moszkva épp olyan távoli marad, mint amilyen mindig is volt. Egyetlen apró vigasza van: a sürgönyök felvétele helyett a jövőben tanítónőként fog dolgozni az iskolában. Egy idealistának azonban, amilyen ő, nem biztos, hogy ennyi elég a boldogsághoz. Csehov hősei, akik a vidéki arisztokraták restségéből Csipkerózsikaként ébrednek, a munka emelkedett étoszát hirdetik, fennkölt humanista célok jegyében. Csalódásuk oka nem utolsósorban az, hogy eszményeik nem egyeztethetőek össze a valósággal. Manapság jóval általánosabb a munka fogalmának olyasféle értelmezése, amelynek nincs köze a "világjobbításhoz", kizárólag a személyes előrejutáshoz: a gyakorlatiasság és az egoista célelvűség dominál. Az emberek egy autó, egy ház vagy egy másik lakás stb. megszerzéséért gürcölnek. A sikert számokban mérik, a mennyiség lépett a minőség helyére.

 

Az életminőség azonban a munka és a szabadidő tartalmas és teljes egységét jelenti, vagyis azt, hogy a karrier és a szórakozás céljai helyett az önmegvalósítás és az öröm kettőse hatja át az életet. Nem a hajtás és a rohanás, hanem saját képességeink, tehetségünk, ritmusunk (testi, szellemi és lelki) igényeink ismerete. A tevékenységek együttesen talán kiadnak egyfajta patchworköt, miért is ne? Ismerek valakit, aki részmunkaidőben a postán dolgozik, mellette művészeti tanulmányokat fordít angolból és franciából németre, és van ideje arra is, hogy hobbijának hódolva portréfotókat készítsen. Mosolya elárulja, hogy elégedett. Mert a szemével csak az tud mosolyogni, aki "főszereplője az életének".

 

És ismerek jó néhány fiatalt, akik nem vágynak többre, mint amit belső hangjuk diktál nekik. Nem hordanak karórát, van idejük jókat enni, jókat beszélgetni, eszükbe sem jutnak olyan témák, mint a munka racionalizálása vagy az eredménynövekedés, az élet számos területe iránt érdeklődnek, éberek és jelen vannak. Tudnak lelkesedni, van bennük elkötelezettség, kíváncsiság és derű. Derűt mondok, és közben egyfajta görcsnélküliségre gondolok, afféle becsvágyra, amely nem tör nyílegyenesen a maga célja felé, hanem nyugodtan közelíti meg.

 

Erről eszembe jut Eduard Mörike egyik csodásan higgadt verse, amely azoknak adózik, akik nem adják fel lelki nyugalmukat.

 

A három hóra

 

Leglassabban az istenek közt mi járunk,

Dús lombkoronák telt díszei alatt némán.

És ki tisztel minket, kinek kedvesek vagyunk,

Mert derűt és szent mértéket szeretni tud,

Az ő szeme előtt lebegünk könnyű táncban

S gazdaggá tesszük neki a hosszú napot.

 

 

A derű, ami rokon a könnyű tánccal, éppen az ellentéte az ideges űzöttségnek, ahogyan "a szent mérték" is szemben áll mindazzal, amit a globalizált világ a zászlajára ír: a féktelenséggel, a gyorsasággal és a kábulattal. Mörike verse mintha távoli időkből intene nekünk. Ám ha átadjuk magunkat ritmusának, varázslatos hatása kibontakozik: váratlanul megnyugtat. A lélegzet lelassul és egyenletessé válik, szétterjed bennünk a lebegő könnyűség érzése. Nem csoda. Hiszen a hórák, a görög mitológia istennői, akik hárman vannak, a legbecsesebb értékeket testesítik meg: Eunomia a törvényt és a rendet, Diké az igazságosságot, Eiréné pedig a békét. Ezek az értékek nincsenek alárendelve semmiféle stressznek, piaci hisztériának, versenynek, akkor sem, ha megvalósításuk a legnehezebb dolgok közé tartozik. Take your time, mondják a hórák. Ehhez majdhogynem hozzátehető, take it easy, feltéve, hogy a létezés súlyát komolyan vesszük. (A felületek szörfösei sem súlyt, sem derűt nem ismernek.)

 

Él egy fiatal gazda B.-ben, naponta 16 órát dolgozik, akár egy cég főnöke, de ezt az időt nem egy tökéletesen klimatizált irodában tölti, folyton úton van az istálló és a szántóföld, a háza és az Alpok oldalában elterülő legelő között. Látom, ahogy ka szál, behajtja a birkákat, figyeli a csordát, fát vág, gyalog jön vagy traktoron ül. Mindig jó kedve van, néha vele van az egyik gyereke is. A testvérei nem akarták átvenni az apjuk gazdaságát, az egyik községi jegyző, a másikból műszerész lett, csak R. döntött a mezőgazdaság mellett. Arca megelégedettséget sugároz. Senki nem szól bele a dolgába, ideje nagy részét a friss levegőn tölti, szennyezetlen környezetben. Skót magashegyi marhákat tenyészt, és ezzel annyira sikeres a svájci hegyekben, hogy ki tudta bővíteni a házát, amelyben öt tagú családjával él. A stressz tüneteit, a pánikrohamokat és az álmatlanságot hírből sem ismeri. Nem hiszi, hogy az élete idilli, de úgy gondolja, helyesen él. Más életet el sem tudna képzelni magának.

 

A falu hétköznapjai B.-ben szabályozottak: mindenki tudja, mikor harangoznak, mikor jön el az ideje, hogy boltba vagy kocsmába menjenek, és hogy mikor kell megfejni a teheneket. Az asszonyok cseverésznek a kút mellett, a férfiak borozgatnak a barlang kőasztalainál. Este tízkor elnémul a falu; csak itt-ott látszanak egy-egy tévékészülék villózó fényei az ablakon át. A vasárnapok henyéléssel telnek, az ünnepek vidámak: az emberek elmennek otthonról és táncolnak, ha akadnak zenészek, akik játszanak egy kis talpalávalót. Sem a ritmusok, sem a rítusok nem változnak. Csak a munka kényszeríthet rá bárkit is, hogy elmenjen. Vannak, akik ingáznak, mások beköltöznek a városba. De örökké visszajárnak: a falu nem ereszti őket. Megöregedni mindenki a faluban akar. Kószálni a gesztenyésben, bocsagolyókat gurítani, történeteket mesélni, sietség nélkül. A nagyvilág szélárnyékában e kisvilág, amennyire tudja, magasra tartja a zászlaját, bátran mondja a maga ábécéjét, miközben a globalizáció az éteren keresztül benyomul a szobákba, és a falu elöljárója, foglalkozására nézve asztalos, úgy sürgölődik a környéken, mint egy igazi menedzser. Igen, B. szokásain is rések keletkeznek, az itt élő nemzedékek közt észrevétlen súrlódás tapasztalható, R. egyike az utolsó gazdáknak a faluban, és bizonytalan, hogy mi lesz ezután. De amint a tekintet a régi kőházak felé fordul, vagy felkapaszkodik az erdővel borított hegyoldalakra, elnémulnak bennünk a kérdések.

Fürjes Gabriella fordítása
XV. évfolyam 3. szám

Címkék: Ilma Rakusa, Munka (Derű)

Aktuális lapszámunk:
2018. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.