Holisztika

Kasztrált apák és száműzött anyák

A szeretetlenségi neurózis generációról generációra újratermeli magát


A viselkedési anomáliák, amelyek manapság sok esetben tapasztalhatók a szülők és gyerekek, a partnerek, illetve házastársak esetében, alig oldhatók meg az érintettek között. Inkább a generációkon keresztül megcsomósodott konfliktusokról, problémahalmazokról, elodázott megoldásokról, illetve ezek valamilyen variációjáról van szó. Se szeri, se száma ezeknek a viselkedési anomáliáknak. De mindegyik visszavezethető valamifajta hatalmi játszmára, energianyerési manőverre, amelynek kiindulópontja minden esetben a szeretet hiánya. A szeretet hiánya, amelyet vélt vagy valós módon, de valamiképpen gyerekkorában, családi környezetében nem tudott megélni, átélni. A szeretetről is sok téves elképzelés kering a köztudatban. Sokszor túlhangsúlyozódik az adok-kapok merkantilista szemlélet. Nem mintha nem lenne példa a szeretet megvásárlására tett kísérletekre. Ó, rengeteg példát hozhatunk. Az „Én mindent megadtam neki…”, a „Mindene megvan…” kijelentéseken túl a gyerekek lekenyerezésére is sok kísérletet láthatunk. Például a drámai válások esetén a gyerekek nehezen mennek az apai láthatásra. Sokszor éppen azért, mert éppen eleget hallják apjukat az anyjuktól ócsárolni. De azért az anya mégsem akarhatja, hogy a láthatás teljesen meghiúsuljon (ez a törvénybe is beleütközik), így vesz valamit a kisgyereknek, hogy mintegy alkut kössön vele. Az ilyen történet komolyan rombolja és mérgezi a kisgyermekek lelkét.

 

A szeretet nem kereskedelmi árucikk.

 

A szeretet a lélek frekvenciatartománya, rezgés, amely csupán kiváltható. Ha nem sikerül kiváltani, akkor nincs. Sokszor megfogalmazzák az emberek riasztó ürességüket: „nem érzek semmit”.

 

Az ilyen kongó űr esetében valóban fölösleges kiönteni a lelkünket, a depresszió sötétségét aligha sikerül eloszlatnunk, vagy mosolyt csalni az önsajnálatba belehergelődött lélekbe. Másképpen kell a fagyott húrokat rezgőképessé tennünk.

 

Mint fentebb már utaltam rá, a problémák megoldásához rálátásra, távlatra van szükség, saját szintjükön nem érthetők meg.

 

A viselkedési anomáliáknál mindig van egy elakadás a lelki fejlődés szerpentinútján. Az elakadás – regresszió – hihetetlen csökönyösen láncolja le az embert, miközben más téren szárnyalni akar. Olyan állapot ez, mintha a két lábunkkal felemás magasságú talajon kellene járnunk, ha mindössze félméternyi a magasságkülönbség, sántítunk nagyokat. Ám ha több méter, a haladás csak úgy lehetséges, hogy vagy a lenti, vagy a fentebbi szinten lépegetünk. A szakadék áthidalhatatlan.

 

Ezek az egyszer fent, máskor lent hasadtságok.

 

Amikor mindig csak a végletek között cibálódunk.

 

Néhány állomás a lelki fejlődés szerpentinútján, ahol el lehet akadnunk:

 

– 3 éves korban, amikor éntudatunk szárba szökkenhetne, autonómiánk alakulni kezd;

 

– 5–6 éves korban az ödipalitás alakít bennünket;

 

– serdülőkorban a barátság a meghatározó és a nemi szárnypróbálgatás;

 

– ifjúkorban a tágabb társadalmi körbe való bekapcsolódás ideje köszönt ránk;

 

– a felnőttkor pedig a szülőktől való függetlenség, az önálló egzisztencia megteremtése, a felelősség saját életünkért, és az a többlet, amely a gyermekvállaláshoz szükséges.

 

Ha eme többlet helyett hiány van, az újratermelődik. A hiány mindig hiányt generál.

 

Ezek azok a hiányosságok, amelyek a generációk sorában kasztrált apává és száműzött anyává tesznek bennünket.

 

A hiány – adósság – mindig csak többlettel szüntethető meg.

 

A kapcsolatok többlete pedig a szeretet.

 

A szeretet minden ember életének nélkülözhetetlen része. A legnagyobb megpróbáltatásokat, ínségeket, gonoszságokat, betegségeket átvészelhetjük anélkül, hogy életünk megrokkanna. De a szeretet hiányát nem bírja ki a lélek. Szeretet hiányában az érzések hamisak, a gondolatok kilúgozottak, a cselekedetek meddők vagy ártalmasak lesznek. A véget nem érő viszályok, a soha megnyugvást nem találó elégedetlenkedések, a kegyetlen zsarolások, a keserű szemrehányások mind a szeretetlenségi neurózisról tanúskodnak.

 

Nem könnyű a neurózis patológiás energiájának lehúzó erejétől szabadulni, örvényszerűen darálja be az embert a játszmák végeláthatatlan circulus vitiosusa. Főleg akkor, ha valaki az apjával és anyjával való konfliktusait, bajait beleplántálja a kapcsolatába, házasságába, apaságába, anyaságába.

 

A felnőtté válást sokan hihetetlen tehernek gondolják, éretlenségük folytán. Való igaz, hogy nem könnyű harmóniába hozni az őseinktől kapott mintát, a berögződött viselkedési attitűdöket saját tudattalan motivációinkkal és új tudatos vágyainkkal, elvárásainkkal. Pedig ennek a harmonizálódásnak, amely a saját értékrendünk kialakításának folyamata lényegében, minden ember életében meg kell történnie. Csak így teremtődhet meg a minden kapcsolat fő ismérve, az egyensúly a partnerek között. Dinamikus egyensúly a kezdeményezésben, a döntéseken, az egymásra való figyelésben.

 

A mai extravertált világban igen sok ember illúziók fogságában él, külső biztonságot keres, és önbecsülését elismerésektől teszi függővé. Sokan pörögnek az ördögi körben:

 

– nincs biztonsága, amíg meg nem találja a párját, nem tudja megtalálni a párját, mert nincs (belső) biztonsága.

 

Sok mai férfi és nő harmincévesen sem érzi magát érettnek arra, hogy gyermeket vállalhasson. Önzése az ötéves gyereké, önbecsülése a tömérdek pótcselekvés közepette is igen ingatag marad.

 

A kiforratlan érzelmű emberek a szerelemre is alkalmatlanok maradnak. Amikor pedig egy párnak gyermeke születik, a szerelmüket is szeretetté kell transzformálniuk. Egy érett kapcsolat az évtizedek során rengeteg változáson megy keresztül a tini szerelemtől a nagyszülői korig. A regresszív állapotok ezeket az érési folyamatokat megakasztják. És akkor válik a gyerek a bosszú eszközévé. Az egyik szülő birtokolni akarja, a másiktól elvenni.

 

Ma már egy hároméves gyerek is számon tudja kérni attól, akinél maradt, hogy szereti-e az apját vagy anyját. Erre nehéz adekvát választ adni a marakodó feleknek.

 

A gyerek pedig korán kap leckét, miként ne legyen majd belőle is kasztrált apa vagy száműzött anya.

 

László Ruth
XIII. évfolyam 3. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. május

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.