Holisztika

Korjelenség vagy betegség? - Idegesség, nyugtalanság, hiperaktivitás

Antropozófia a gyógyításban


 

 

Bizonyos szakterületek (gyógypedagógia, pedagógia, orvoslás) számára a minél pontosabb emberismeret elkerülhetetlenül fontos. Egy folyamat ismerete ugyanis legtöbbször meghatározza a teendőt is. Ezért Rudolf Steiner sokszor beszélt az emberről, annak látható és földi szem számára láthatatlan, de mégis objektíve megtapasztalható felépítéséről. Mert az ember Steiner számára csak részben jelentette a szemünkkel észlelhető, a természettudomány módszereivel mérhető és analizálható fizikai testet. Sokszor világított rá arra, hogy ha az ember kizárólag csak fizikai testből állna, akkor rá is kizárólag a fizika, a kémia törvényei vonatkoznának. Vagyis energiát vesztene, bomlana, szétesne, mint a természet fizikai tárgyai, az ásványok. Ilyen tulajdonságokkal pedig nem az ember, hanem csak annak a teste, egészen pontosan a „holt”-teste rendelkezik.

 

Az ember azonban él. Egyszerűbb lényből bonyolultabbá válik; testében, lelkében, képességeiben egyre differenciáltabb működésekre képes, fejlődik. Vannak a fizikai észlelés számára láthatatlan, ám a tudomány számára mégis közvetve megtapasztalható részei is: például életerőkkel rendelkezik, mint a növény, ösztönei vannak, mint az állatvilág tagjainak, és ezek felett még gondolkodó lény is az ember. Ezek a tények a természettudomány számára is közvetve bizonyíthatók. Az ösztönélet, a lelki működések szabályait pontosan méri a klasszikus pszichológia például a projektív személyiségtesztekkel. De ezeken felül Steiner azt is hangsúlyozta, hogy vannak olyan képességei az embernek, és tulajdonképpen minden egyes embernek, melyek sajátos képességekkel, intuitív módon, vagy ismét a tudomány szavaival kifejezve: extra szenzoriális percepció útján direkt elvezethetnek e földi szem számára rejtett tulajdonságok, a „rejtett ember” megtapasztalásához.

 

Steiner mindig hangsúlyozta azt is, hogy ilyen irányú képességeinket sajátos módon fejleszthetjük, mint ahogy fejlesztjük tudományos gondolkodásunkat, memóriánkat stb. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta hozzátenni, hogy nem kell rögtön elhinni, amit ő mond. Már az is elég, ha gondolkodunk a feltett kérdésein, és megfigyeljük, hogy kutatásait valóban megerősíti-e a tapasztalat? Lássuk tehát, milyen sajátos új szempontokat nyerhetünk gondolataiból korunk problémáinak megoldásához?

 

Steiner az emberről többször, több szempontból is beszélt. A „hármas tagozódás” szerint az érzékszervi-idegrendszeri rész, a „fejpólus” az, mely a központi idegrendszer túlnyomó többségét tartalmazva a test működéseinek vezérlését és a gondolkodást hordozza. Ez a részünk az, mely kevésbé tud regenerálódni, hisz anyagcserével alig áthatott, hőmérsékletében is hidegebb, de többé-kevésbé tudatos. Evvel szemben áll az anyagcsere-mozgásszervi rendszer, mely a teljesen tudattalan anyagcsere-folyamatokat – mint az emésztés, a lebontás, a felépítés, a tisztítás, a hormonrendszer, a regeneráció stb. – hordozza. Az előző pólus hidegségével szemben ez hőt termel, rendkívül jól regenerálódik, de teljesen tudattalan. Az például tudatos döntésünktől függ, hogy most éppen cikket olvasunk vagy ebédet főzünk. Egy klasszikus anyagcsere-folyamat azonban tudatunktól teljesen függetlenül zajlik. Például epehólyagunkat tudatosan nem tudjuk összehúzni. Nem is érezzük, ha éppen összehúzódik. Ha ez mégis feljut a tudatunkba, az biztosan a működés zavarának a jele. Ilyen kínos helyzet, a tudatba bekerülő anyagcsere-folyamat például az epegörcs lehet. A két előbbi pólus közt az egyensúlyt a mellkasban található ritmikus rendszer tartja. A szív és a tüdő által fenntartott és részben szabályozott keringés biztosítja, hogy az anyagcsere folyamatai mégis eljussanak az idegrendszerbe.

 

Steiner azt is elmondja, hogy az egészség az, ha az emberben lejátszódó folyamatok – jelen esetben az anyagcsere, a keringés és az idegrendszeri működések – egyensúlyban vannak. Főleg a gyermek fejlődése során könnyen borul ez az egyensúly: akár azért, mert az idegrendszer érése nem megfelelő ütemben halad, akár azért, mert a gyermek anyagcseréje nem elég érett, nem működik kellő intenzitással. A gyermek felveszi a külvilágból az érzékelhető ingereket, benyomásokat, és az anyagcsere vagy az idegrendszer gyengesége folytán ezek egyszerűen nem tudnak megfelelő módon hatni. Ha ugyanis az anyagcsere nem elég intenzív, akkor az inger, az élmény nem tud „megemésztődni”. Nincs lehetőség arra, hogy megtörténjenek azok a finom kémiai reakciók, melyek például intellektuális vagy emocionális síkon, a tények agyban való elraktározásakor, a „bevésés” kapcsán le kell hogy játszódjanak. Ugyan-ez történik, ha az idegrendszer struktúrái fejletlenek. Azaz a finom reakciók lezajlanának, de az idegrendszer éretlensége, kialakulatlan volta miatt egyszerűen nincs erre megfelelő helyük. A külvilág ingerei egyik esetben sem épülhetnek be az idegrendszerbe. Alig érnek el a gyermek vagy az ilyen egyensúlyzavarral küzdő felnőtt tudatához. Így nincs mód megfontolásra sem, már kész is a panelszerű válasz, a felszínes, nem valósághű képzet vagy kényszerképzet.

 

Ha az anyagcsere-végtagrendszer felől nézzük a helyzetet, akkor kényszermozgás jön létre. A „felső pólus”, az idegrendszer nem hatja át, nem uralja a szinte állandó mozgásban lévő „anyagcsere-végtagrendszeri” részt. Kialakulnak az ismert tünetek: a szinte állandó mozgásban megnyilvánuló nyugtalanság, a finomabb mozgások koordinációjának zavara, az ügyetlenség, az írási nehézség, az ezeket kísérő állandó fáradtság és dekoncentráció. A külvilágból érkező benyomásaink segítenek abban is, hogy elkülönítsük magunkat a világtól, megtanuljuk, hogy mi a külső és mi a belső. Tehát a tapasztalataink segítenek hozzá öntudatunk felébredéséhez is. Ha ezek nem lehetnek elég mélyek, valóságszerűek, erősek, ez óhatatlanul nyomot hagy a tudat fejlődésében. Gyengeségek jelentkeznek: a tudat gyengesége folytán fellépő pótcselekvések, érthetetlen, kontrollálhatatlan mozgások vagy viselkedési formák. Rudolf Steiner 80-90 évvel ezelőtt fogalmazta meg az ember belső egyensúlyával foglalkozó gondolatait. A tudomány nyelvén ezt ma úgy fejeznénk ki, hogy az idegrendszer finom anyagcserezavara folytán nem megfelelően fejlődnek ki az idegeket mindig burkoló, védő és tápláló myelinhüvelyek. Ezért kevésbé tudnak egymástól elkülönülve, izoláltan működni. Hasonló, a gyermek által alig uralható mozgássorok jönnek létre, mint a csecsemőben, aki például a szopás előtt az anyját meglátva mosolyog, minden porcikájában mozogni kezd, és természetesen az emésztése is elindul. Még egész idegrendszerével és anyagcseréjével, szinte teljes testével jelzi boldogságát. Nem tud részfunkciókkal „jól nevelten” válaszolni a külső ingerre. Ez a csecsemőkorban így természetes. Iskoláskorban azonban már igen nehezen viselhető zavar. Nem beszélve a felnőttről. Ekkorra a két pólus, az idegrendszer és az anyagcsere-végtagrendszer működése már összecsiszolódik. Az idegrendszernek pontosan szabályoznia kellene az emésztést, a felépítést és lebontást, az akaratlagos és az ettől független mozgásokat.

 

A gyermek fejlődésében – manapság sokkal inkább, mint Steiner korában – további nehézséget okoz, hogy már a tapasztalatok sem az igaziak. Műanyag ruhában nő fel a kisgyermek, műanyag játékok közt, ahol a kiselefánt éppen olyan súlyú, mint a hatalmas méretű műegér. A csecsemő lassan nem tudja megélni az anyai kéz érintését, mert a hideg, kőolaj-derivátumot tartalmazó babaolaj filmet képez kettejük bőre közt. A kisgyermek nem tud igazi tapasztalatokat gyűjteni a televízióból sem, hiszen az csak művilágot láttat. Az igazi tehén helyett csak a képét, amelyet nem lehet megetetni, megfejni. Az igazi kenyér helyett szintén csak a képét, amit nem lehet megszagolni, megízlelni és megenni. A táplálkozásban is tapasztalható ez a tendencia. Az igazi kenyér helyett, az igazi tej helyett ma már gyakran szárított porokból, tartósítószerekből, festékből és aromákból összeállított műennivalókat eszünk. Ezeket akár már rágni sem kell. A szájban ellágyulva sajátos péppé válnak és felszívódnak. Így fosztva meg a gyermeket, az embert a külvilág valódi megtapasztalásának egyik fontos elemétől, a rágástól, az ízek érzékelésétől, az emésztéstől. Újabb felmérések szerint sok óvodás már nem tudja megkülönböztetni a négy alapízt sem. Csak úgy képes osztályozni, hogy az ennivaló jó vagy rossz! A média által közvetített világra egyébként is jellemző, hogy szinte kizárólag a látásra, a hallásra alapoznak, a többi érzék: az egyensúlyozás, a mozgás- és helyzetérzés, a tapintás az ízlelés nem működik. Ezáltal nem is tudnak fejlődni. Elsatnyulnak, mint az izmok, ha nem használjuk őket. Így egyoldalúan hamis lesz a külső világ megtapasztalása, és az ehhez kötött tudat, illetve tudatalatti tapasztalatok fejlődése.

 

Az eddigi szemléletből érdekes lehetőségek adódnak a teendőkre vonatkozóan. Az orvostudomány súlyos esetben, valódi hiperaktivitás esetén gyógyszert javasol. Ez hatékony, de hosszú évek alatt sajnos számos mellékhatást okozhat. Így különösen fontos az a szemlélet, hogy próbáljuk a felbillent egyensúlyt helyreállítani. Azaz főleg a természetes gyógymódok eszközeivel: teákkal, fűszerekkel, gabonákkal és más, természetes táplálékot tartalmazó étrenddel, masszázsokkal segíthetjük az emésztést, a máj működését, a kiválasztást stb. Ezáltal lehetővé tesszük az ízek érzékelését, a rágást, amely tovább segíti az anyagcsere-folyamatokat. Az idegrendszer működését is érlelhetjük, fejleszthetjük, tökéletesíthetjük. Ebben segít a lelki fejlődés zavarainak tisztázása, egyes vitaminok, ásványi anyagok és főleg a homeopátiás jellegű gyógyszerek adása. Az idegrendszer harmonikus fejlődésében döntő szerepet játszik a mozgás is. A gyermekkorunkból még ismerős, mozgásra alapuló játékok szabályai biztosították az ősi formák (kör, egyenes, spirál, kereszt stb.) és ritmusok beépülését az idegrendszerbe. Fontos szempont még, hogy ezeket a játékokat a gyermekek mindig saját kezdeményezésre tudták indítani, mintegy az aktuális szükségletüknek megfelelőt választhatták. Ma erre egyre kevesebb a gyermekek lehetősége. Így könnyebben alakul ki a zavar is, melynek kiküszöbölésében a mozgásterápiák játszanak egyre fontosabb szerepet. Ezek akkor jók, ha játékos módon alkalmazzák őket. Így elérhetik céljukat, a „tapasztalatlan”, a túlságosan egy irányban fejlődő idegrendszer érését, működésének hatékonyabbá válását. Ezenkívül segítenek a test határainak megtapasztalásában, a mozgások finom koordinációjának fejlődésében, a koncentráció javításában. Így adhat a mozgásterápiák alkalmazása rendkívül nagy segítséget ebben az egyre gyakrabban tapasztalható, és a szülők, a nevelők vagy a terapeuták által igen nehezen kezelhető helyzetben.

Dr. Jakab Tibor
IX. évfolyam 5. szám

Címkék: hiperaktivitás, idegesség, nyugtalanság

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.