Holisztika

Lázadás és behódolás

Félbemaradt küzdelmek, derékba tört életek…


A mitológia tele van küzdelmekkel. Istenek, félistenek, halandók, démonok harcolnak sokszor életre-halálra. Harcok zajlanak a szerelemért, a hatalomért, az ég, a föld, az alvilág birtoklásáért, kincsek megszerzéséért és így tovább. Gyakoriak az állatokkal vívott csaták, ismeretesek az alvilági utazások – gondoljunk csak Istárra vagy Orpheuszra – a Styxen, a határfolyón való átkelések. Izgalmas, magával ragadó történetek ezek. Nem kevésbé látványosak a földi halandók eseményei. Az akadályok nemegyszer leküzdhetetlennek, a veszélyek kegyetlennek, a cél gyakorta elérhetetlennek tűnik. Néha az élet kilátástalan, meddő, sziszifuszi kőgörgetésnek tűnik. A küzdelmek nem érnek véget a mintegy két évtizedig tartó felcseperedésünk folyamatában, csupán áttevődnek a fizikai síkról lelki, szellemi szintre, és azok semmivel nem egyszerűbbek, mint a testi felnövekedés.

 

A lázadás a serdülőkor tipikus hadművelete, a kisgyermekkori dackorszakot követően. Nagy váltás ez, a barátok és a szerelem elkuszálja a szülőktől, a családtól, nagyra törő, „eget kimeszelő” vágyak, életképzetek kerítik hatalmukba, énhatárainak horizontja hatalmas távlatot nyit a saját lábában botladozó, mutáló, hórihorgas gyerekben. Tele belső bizonytalansággal, amelyet olykor tenyérbe mászó pimaszsággal, tiszteletlen hangvétellel, kötözködéssel, verekedéssel, hangoskodással kompenzál. Lázad a szülő, a tanári tekintély, a kötelesség ellen, miközben sebezhető, mimózaérzékenységű, kisebbségi érzés gyötri, de mindezen korlátoktól szabadulni is szeretne. A lányok ábrándosak, a fiúk hősszerelmesek. A lányok vihognak, a fiúk csipkelődnek, csúfolódnak. A bandaszellem összetartja és erősíti őket. Az iskolai osztályban betöltött szerep – a bandavezér, a stréber, a visszahúzódó, a megfigyelő, a vagány és így tovább – az élemedettebb korban is megőrződik és kirajzolódik. A kocsmázások, az ivócimborák, a kártyapartnerek és bakfis nagyanyák híven őrzik ezeket a nyomokat. A könnyűzene gitárosainak nagy része ezt a kicsit exhibicionista szárnypróbálgatást idézi, akiknek őszbe csavarodottan is a serdülőstílus a sajátja.

 

Dinamikai szempontból minden lázadásnál az autoriter hatalommal szembeni ellenszegülés zajlik, ami természetesen egyenlő a saját autoritás szárnypróbálgatásával, az autonóm személyiséggé válás állomásaként és próbatételeként. Az önérvényesítésnek nélkülözhetetlen és igaz módon történő alakítása ez a folyamat, amely vezérfonalként húzódik életünkön mind a családban, mind társas- és társadalmi életünkben. Énerőnk és önképünk alakulásának fontos eleme az egészséges rivalizálás, a kritika elviselése, az önkritika gyakorlása, a példaképpel való azonosulás és az ellenazonosulások is. Ám a lázadás esetében éppen nem mindezek egészséges és építő formája zajlik, hanem a félbehagyott, végig nem vitt, át nem gondolt szembeszegülés, amely szükségképpen energiafecsérlés. Még a fizikai verekedésnél sem mindegy, hogy csak püfölik egymást a felek vagy megverekednek. Az ökölvívásban is kiütéssel győznek. A kommunikáció sem lehet puszta szócséplés, egy ponton eldől, hogy ki kit győzött meg, ki szerzett érvényt az igazának, ki szerezte meg a pszichikai fölényt.

 

A lázadó kontra autoriter hatalom esetében olyasmi a helyzet, mint amikor a partizánmozgalom és az állam fegyveres ereje küzd meg egymással. Vagy más hasonlattal élve a sakkban a gyalogos és a tisztek küzdelme. Egy hebehurgya hőzöngés mérkőzik a kiérlelt stratégiával. Gyakori például a szigorú apák gyűlölete, akiktől anyagilag is függnek, hiszen a szülők iskoláztatják. Ám ő szabadságában, döntésében, önállóságában korlátozva érzi magát és keményen ellenszegül. Nem tanul, csavarog, esetleg bajba keveredik, ahonnan persze a szülők húzzák ki. Más esetben kényszerűen engedelmeskedik, úgy is mondhatnánk, álengedelmeskedik, vagyis hiányzik a belátás, a saját meggyőződés. Ez járhat igazságtalanságok elszenvedésével, kényszerű eltűrésével, ami nemcsak fájdalmat okoz, hanem öngyűlöletet is gerjeszt az énfeladás miatt. Ahelyett, hogy véleményét kialakítaná, kifejezné, megvitatná, vagyis dűlőre vinné, feladja és behódol egy erőnek, amellyel eredetileg viaskodott, és amely erőnek benne is meg kellene izmosodnia. Ám a behódolásban csak az elfojtottság, meghunyászkodás, alávetettség van a másik ember erejének, hatalmának.

 

A félbemaradt küzdelemnek ilyenfajta behódolás a vége. Hiányzik a befejezett cselekedetekből fakadó megerősítés, amely a további tettek motorja, továbbvivő ereje is egyben. Ez a megerősítés külső támogatással, elismeréssel, segítéssel soha nem pótolható. Persze nem baj, ha az ember nem folyton akadályversenyhez hasonló futamokat visz az életében – egy idős kliensem jellemezte így az életét, akinek a Szaturnusz az aszcendensén volt –, de a saját erőfeszítés nyomán kiharcolt siker a feltétele az egészséges önbizalomnak, az adekvát életvitelnek.

 

A félbemaradt emberek tele vannak önsajnálattal, igazolóelmélettel, mindig másokat hibáztatnak és függő kapcsolatok mókuskerekében élnek. Valamiféle adósságcsapdával jellemezhetjük életüket:

 

a hiány folytonosan újratermeli magát,

a többlet nem áll rendelkezésre, amely a circulus vitiosusból kihozhatná őket.

 

Nem elég megsértődni, ha valaki gyengeségeinkre, hiányosságainkra figyelmeztet bennünket, még ha azt bántó kritikával teszi is. Tovább kell lépnünk és a tettekbe kell átfordítanunk az igazolóelmélet energetikáját, amely lezárja a továbbjutásunk ajtaját.

 

Még ha valaki úgymond „szerencsés” is, vagy legalábbis annak véli gondmentes, esetenként élősködő életét, hamis, fetisizált hatalomnak hódol be. Légváréletében nagyzási hóbortjainak szolgál. Valójában nem tud/mer/akar/képes szembenézni belső ürességével vagy a mélyben bomlasztó erőtlenségével.

 

A szerelmi ámokfutások, a mesés gazdagságról való ábrándozás, a különféle légvárak építése, a menekülések, a felelősség nem vállalása, ezek a lázadó félbemaradottság jelei. Igen sok ember képtelen végiggondolni a dolgokat, folyamatokat, egészében látni helyzeteket és megvalósítható célokat kitűzni életében. Megmarad lázadó serdülőnek, aki mindenféle részügynek képes behódolni és tudatlanságba burkolózva éli le életét. Nem látja a fától az erdőt. Vagy ahelyett, hogy nyeregbe szállna, hol a ló egyik, hol a másik oldalán fut: hőzöng vagy betörik.

László Ruth
XVI. évfolyam 6. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.