Holisztika

Önbántás

...kétszer cselekszik az, aki képes valamire, de megtartóztatja önmagát...

Ez a mottó mindenekelőtt az önsorsrontó embereknek adresszált. Az önsorsrontás modern népbetegség és új keletű kifejezés. A nyelv géniusza szakadatlanul munkálkodik, hogy lépést tartson a modern létforgatag történéseivel, illetve annak megnevezésével, leírásával. Az "önsorsrontás" is igen szellemes szó, sok megszívlelendő tartalommal. Hiszen a világ tele van olyan történetekkel, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük. Mert az utánuk következő lelki romeltakarítás soha nem lehet tökéletes. A felelősséget jobbára senkire nem lehet rávarrni, a következményeket pedig a (látszólag) ártatlan emberek is kénytelenek viselni, cipelni. Hiszen tudjuk, hogy a sors valamiféle cselekvési láncreakció, több és összetettebb, mint puszta ok-okozatiság. Vagyis paradox és bumerángeffektusai is vannak. Úgy is fogalmazhatunk: magának árt, aki másnak árt.


Noha a nem-ártás (ahimsza) elve minden vallás erkölcsi kódexében megtalálható, a történelem tanúsága szerint ennek megszívlelése csekély hatásfokúnak bizonyul. De az talán kevésbé fókuszált, hogy az önbántásnak hányféle formája ismeretes. Ezek mind az agresszió-háztartással kapcsolatosak. Közelebbről az agressziós késztetések inadekvát levezetéséről szólnak. A végponton az öngyilkosság helyezkedik el, mint az önbántás legszélsőségesebb esete.

 

Hosszú az út a körömrágástól kezdve a hajtépésen, orrpiszkáláson, vakaródzásokon keresztül a dadogásig és epilepsziáig, amely mind-mind az inadekvát agresszióról árulkodik. Mindezeket fokozatosan, lépésről lépésre kellene megoldani nevelődésünk során.

 

Ám jobbára az tapasztalható, hogy ezek nemhogy nem rendeződnek a felnőttség életviteléig, hanem egyéb anomáliák épülnek rá: lopás, hazudozás, bűnözés, promiszkuitás és így tovább.

 

Meglepően sok az önsebző. Fiatal lányok, akiknek a kezét teljesen eltakarják a dzsekik, amelyekbe ötször beleférnének, sok esetben hatalmas sebhelyekkel járják életútjukat. Egy kliensem, aki már túl a harmincon párkapcsolati problémájával keresett fel, elmondta, hogy gyerekkorában, amikor apja leteremtette, kiment és saját karját sebezte meg, hogy ne a lelkének fájjon.

 

A manapság szintén oly gyakori anorexia nervosa is súlyos autodestrukció. Egy fiatal lány idézte egy gyermekkori epizódját:

 

Nagyon szeretett volna valamilyen kis állatot, kutyát vagy macskát. Lakáskörülményeik miatt ez nem volt lehetséges, de kapott egy egeret. Odaadással gondozta a terráriumban, de egyszer valahogyan "véletlenül"  ráejtette az egérre a terrárium üvegtetejét, és az egér azonnal elpusztult. Elmondása szerint olyan sírás tört ki belőle, hogy még a szomszédok is átmentek őt megnyugtatni. Később ez a lány bulimiás lett.

 

Az állattartás a városban, amely szinte színtiszta mesterséges környezet, igen körülményes. De minden állattal való kapcsolat saját ösztönünk megzabolázásáról szól, akár csak egy kanárit tartunk kalitkában, akár állatidomárok vagyunk. Amikor utcán kutyasétáltatókat látok, mindig az ötlik eszembe, hogy saját ösztönüket láncolják le és vezetik pórázon.

 

A testi önbántás egy másik - szerencsére nem túl gyakori - formája az öncsonkítás. Ez már pszichiátriai kategória. Gondoljunk csak Van Goghra, aki saját fülét vágta le. Ám a baleseteknél is érvényesül egyfajta önbüntetés, olyan konfliktushelyzetekben, amelyek a megoldhatatlan kategóriába tartoznak. Ilyenkor a baleset sokkhatása ráébresztheti az érintettet valamiféle megújulási lehetőségre. Más esetben viszont a passzív ráhagyatkozás, a masszív öntehetetlenség konzerválódik. Tudjuk, hogy a pszichológiai helyzetek mindig kétélűek, és frusztráló helyzetek ugyanúgy kitermelhetik a nyíltan agresszív viselkedést, mint a passzív parazitát. Az önbántók az utóbbi csoportba tartoznak. A háttérben jobbára az olyan agresszív érzések kezelni nem tudása szerepel, mint a harag, düh, irigység, féltékenység. Aki sokáig tűri és nyeli, hogy mindig a másik akarata érvényesül, nem tanul meg kiállni az igazáért, valójában maga ellen fordítja az agressziót, amely az önvédelemre, mások hatalmának a kiegyensúlyozására lenne hivatott. Az álengedelmesség és álbéke viselkedésgyakorlatában hamis világban izolálódik. Még indulatkitörései sem az adott helyzettel relevánsak. Sértettségbe burkolózik, és az elfajulás, eltorzulás hihetetlen méreteket ölthet. Mindenki ismeri a nebántsvirágokat, akik bármely pillanatban képesek megsértődni. Lelki terepük hímes tojással álcázott aknamezőhöz hasonlítható, mert bármikor robbanhatnak.

 

Hasonlóan önpusztító az állandósult idegesség, folytonos zsörtölődés, házsártosság, kötözködés, amely csak rontani tud a már amúgy is vakvágányra került kapcsolaton. Nyomában a magas vérnyomás és egyéb pszichoszomatikus megbetegedés. Nyilván sem a hiszteroid kitörés, sem a végtelenített nyavalygás, rágódás, tépelődés nem az optimális problémakezelési mód.

 

A nevelődés és a lelki kibontakozás folyamatában meg kell tanulnunk az ösztönkésztetéseink kielégítésének késleltetését anélkül, hogy akár a szorongás, akár az agresszió mértékét vesztené. Ezzel párhuzamosságban alakul az énerő. Az akaratérvényesítés, az érzelmi biztonság és a belátás ötvözetében. A következő lépcsőfok a lelkiismeret működése, amely a viselkedés normatívája, értékrendje, az empátia, a felelősség. Mindezek után következhet a stabil önértékelés és az identitás kialakulása. Az inadekvát agressziónál, amely lehet bántás és önbántás, valamiképpen inveterált kisiklással találjuk szemben magunkat valamelyik vagy akár mindhárom szinten. Eddig a gyerekek bántásáról volt többnyire szó. Ma már egy óvodás is megpofozza az óvó nénit, vagy nekimegy a diák a tanárnak, gyerek a szüleinek.

 

Mind a magán-, mind a szűkebb és tágabb társas-társadalmi életben fontos mérlege van az agressziónak és engedelmességnek. Ki tudja, hogy az atombomba feltalálói és alkalmazói, a munkatáborok felügyelői, az ítélet kitalálói és végrehajtói, a kínzó- és verőlegények gyerekkorban milyenek voltak és mi történt velük. De még közöttük is van, aki megbánja tettét. Például, aki Hirosimát lebombázta, később öngyilkos lett. Persze nem ilyen okulásra és jóvátételre van szükség. Hanem, mint a fentebb idézett mottó fogalmaz: kétszer cselekszik az, aki a helytelen cselekedettől megtartóztatja magát. 

László Ruth
XV. évfolyam 1. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.