Holisztika

Örömök és ürömök a szerelem mitológiai forgószínpadán


Túl a múlt századi feministabumerángon, nem lehet elégszer és eléggé átgondolni a modern kor szerelmi ámokfutásait.  A feministabumeráng a házasság és az anyaság aláaknázása lett. Abból a gondolatból indult ki, hogy a nő önmegvalósításához önállóságra, függetlenségre, karrierre van szükség, ám az eredmény a boldogtalan, érzelmileg ki nem forrott szingli lett, aki 40 évén túl kap észbe, hogy miért is nincs gyermeke, pedig ő… Ami ezt ellensúlyozza persze, az az érem másik oldala, aki 30éves korára elvált férfi vagy nő, természetesen gyerekekkel. Ők fogják a mások gyermekeit felnevelni odaadással és saját gyerekeik elhagyása miatti bűntudattal. De a se pénz, se posztó állapot sem ritka, amikor igazán nagy szerelemről sem tudnak beszámolni, sem társuk és utóduk sincs, hanem két szék közül a földön csücsülnek. Mert amikor egy szerelem véget ér, keserű csalódásokkal és mardosó fájdalmakkal, mindig megkérdőjeleződik, hogy igaz volt-e egyáltalán. Vagy a sok kapcsolat közül melyik volt az igazi?

 

Jókai Mór A szerelem bolondjai című regényében igen élvezetesen írta le a sok,józan ésszel követhetetlen ámokfutást, amelyet a szerelemért vagy éppen annak hiánya miatt futunk, anélkül, hogy aranyszabályokat akarna lefektetni. Mert valóban nincsenek aranyszabályok, holtbizonyossággal követhető minták, összeillési és össze nem illési diagnózisok. Óvatosnak kell lennünk a tanácsért folyamodókkal kapcsolatban, mert sokszor a saját döntés felelőssége alól akarnak kibújni, ez pedig nem lehetséges. A sors arról szól és abból épül, hogy a tetteknek következményei vannak, amelyek ódiumát nem kerülhetjük meg. És ez így van jól. Különben soha nem értenénk meg, hogyan vegyük elejét a nemkívánatos történéseknek.

 

Hogy valóban ne engedjük létrejönni azt, aminek nem szabadna megtörténnie. Ez bizony a mai világban, ahol minden megkérdőjeleződik, visszájára fordul, fejre áll, nem könnyű és nem egyértelmű. Ilyen megkérdőjeleződés a házasság, a duálpár, maga a szerelem és ad abszurdum az élet értelme. Nyomában a rengeteg félelem, bizonytalanság, bizalmatlanság, téveszme és pótcselekvések. Mint például a szexipar. Gondoljanak csak bele, a szerelmet, amely az élet szentsége, misztériuma, a kereskedői szférába száműzött árucikké, kereskedelmi termékké teszik. Csoda, hogy a frigiditás, impotencia, anorgazmia vezető témává kezdi kinőni magát?

 

De a lelket leginkább megmérgező ürömcseppek a bizalmatlanság, a nihilista sodródás, az önbizalomhiány, a féltékenység, a kodependencia és a függőségi kapcsolat ezernyi változata, az ambivalenciák, a kisebbségi érzés, az érzelmi infantilitások. Ó, mennyi kín származik ezekből! Mennyire megrontják a kapcsolatokat, aláássák a szövetséget, ellehetetlenítik a kommunikációt. De a mérgezettségen túlmenően ezek az érzések a lelket meg is betegítik, hasadást idéznek elő a lélekben. Ez is divat ma, játszadozni az értelem és érzelem hasadtságával, mindenféle igazoló elméleteket kitalálni az abnormális viselkedésre. Mindenesetre, ha egy kapcsolat valamiféle alapvető hiányosságon alapul, nehezen termeli ki a megoldáshoz szükséges többletet. Igen keserű tapasztalat, hogy az öt, tíz éven át vitt kapcsolat, esetleg az egész életén át húzódó kapcsolat neurotikus játszma volt csupán, amely felemésztette erőit és megmérgezte fájdalommal és csalódással. És mindez az igazi élet mellett és helyett, annak rovására.

 

Tény, hogy a rengeteg fajta félelem között a magánytól, elutasítástól, meg nem értettségtől, szegénységtől, öregségtől és haláltól való félelem viszi a pálmát. Ezek a félelmek könnyen belekergetik az embereket méltatlan kapcsolatokba. És a méltatlan kapcsolatokra áldozott idő után igen nehéz belátni, hogy csupán saját pszichológiai problémáink áldozatai vagyunk, még ha a látszat a másik embert mutatja is problematikusnak. Az örökös szado-mazo játszmákban, a végtelenített szakítás-kibékülésben, a folytonos bántás-megbocsátásban az erőviszonyok fortélyos, de nem kiismerhetetlen cseréje, körforgása zajlik. Az egyik meghunyászkodik, a másik fölébe kerekedik a húzd meg, ereszd meg viadalban, de csak rövid időre, és aztán kezdődik elölről az egész, a nagy mitológiai kavalkádban. Lássunk néhány ürömcseppet:

 

- a bizonytalanság és bizalmatlanság mindig saját állhatatlanságunkat vetíti a másikra: kívül keresünk fix pontot, példát, kapaszkodót, mert bennünk nincs tartás, egyértelműség, tántoríthatatlanság;

 

- az önbizalomhiány, a kisebbségi érzés a másikból akarja kikényszeríteni annak az elfogadását, amelyre mi nem vagyunk képesek. Az ilyen játszmák körülbelül arról szólnak: szükségem van a figyelmedre, csodálatodra, elismerésedre, ezért terrorizállak.

 

- az érzelmileg infantilis nők, akik tanultságban, egzisztenciateremtésben, karrierben a helyükön vannak, előszeretettel karolnak fel félbemaradt, fiatalabb macsókat, akiken segíteni akarnak, miközben inkább csak kihasználtatják magukat.

 

- az ambivalencia még nagyobb métely: a vágy és félelem sajátságos konfliktusa. Amire vágyik, attól retteg is. Ebből igen különös szorongáselhárítás jön létre.

 

- a kodependens másokat akar megmenteni, miközben maga is megmentésre szorul. Rejtve megmentésre, segítségre vár, de ezt titkolni igyekszik. Azt gyámolítja a másikban, ami benne is hasonló hasadtság és zavar, téves irányultság például az őszinteség és szókimondás mértékében, az önkifejezés és rejtőzködés futamaiban. Ezzel a rejtélyes vonzalommal és ragaszkodással mintegy magát is odaláncolja belső gyengeségéhez. Aki például szenvedélybeteggel él, rengeteg megalázásban, durvaságban részesül. Saját belső gyengeségéhez láncoltsága miatt marad benne a kapcsolatban, amely őt igen megkínozza és folytonosságban sérti.

 

- a féltékenység az egyik legnagyobb negatív agresszió. Éngyengeségét, önbizalomhiányát, belső bizonytalanságát, énhatárainak elmosódottságát úgy leplezi, hogy a másikra vetíti. Folytonosan vádolja, bűntudatot kelt, félelmeivel fenyegetőzik. Súlyos hiányállapot, amely a kapcsolatokat dekompenzálja.

 

De hát hiába keressük másban azt, ami belőlünk hiányzik, vagy amit mi száműzünk saját árnyékunkba.

 

Az öröm: a maradéktalan teljesség.

 

Amíg azonban a kapcsolatokban a … ha te, akkor én is … játszmák, az édesnek vélt bosszúk, az álelégtételek a motiváló erők, addig a maradéktalan örömet ürömcseppek keserítik.

László Ruth
XII. évfolyam 7. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.