Holisztika

Pillantás a túlsó partra

Tapasztalatok élet és halál között

A halál közeli élmények az emberiség ősi, évezredes tapasztalatai közé tartoznak, és ezekről részletes beszámolókat is feljegyeztek. Már az ókori Gilgames eposzban is olvashatunk róla. Platón „Az állam” című művében olvasható az egyik legrégebbi leírása a halál közeli élménynek. Azonban a keresztény kultúrkörben is olvashatunk róla, legalábbis a korai középkor óta. Az első esetgyűjtemény Nagy Gergely pápa nevéhez fűződik, aki a hatodik században élt.


Talán egyetlen más, álomszerű élmény sem ilyen egységes. Természetesen, a halál közeli tapasztalatok elején, gyakran keverednek álomszerű elemek az élményekhez, de ez egyre inkább megszűnik, amint a folyamat előrehalad. A döntő különbség az, hogy az álom minden esetben egyedi, míg a halál közeli élményeknél állandóan ugyanazokkal a motívumokkal találkozunk: az illető kilép saját testéből és fentről látja magát. Repülés egy hosszú alagútban, egy fény felé, ami sugárzó, erőteljes, mégis kellemes. Filmszerű  visszatekintés korábbi életekre, méghozzá szokatlan formában, párhuzamosan.  Paradicsomi szépségű tájak, azonban olykor – bár nagyon ritkán – rémképek, ijesztő démoni alakok látványa. Mindezen elemek – körülbelül 18 ilyenről tudunk – világszerte mindenütt megtalálhatók a halál közeli élmények során, civilizációtól, vallástól, nemtől, kortól, iskolázottságtól függetlenül. A gyermekek is beszámolnak ilyen élményekről.  Azonban az élmények közül néhány elem, pl. a tájak, a fényben megjelenő lények, alakok a vallási hovatartozástól függően változnak.

 

Hogy valakinek ilyen élményei legyenek, ahhoz, amint azt a kifejezés is mutatja: halál közeli állapot, méghozzá valódi halálközelség kell, amely során az életfunkciók megszűnnek. Néha kiváltó ok lehet akut életveszély is – pl. közlekedési balesetek során, vagy nagy magasságból való zuhanás közben. Minél közelibb, minél fenyegetőbb a halál, annál valószínűbb a halál közeli élmény jelentkezése. A legtöbbször olyankor jelentkezik a jelenség, amikor a páciens nincs eszméletén, pl. narkózis közben, kóma alatt, és az EEG-jelek teljes hiánya mellett is, bár utóbbi esetek nincsenek jól dokumentálva. Ettől függetlenül az agyhalottakból történő szervkivétel gyakorlata legalábbis problémásnak tekinthető. A halál közeli élményekkel kapcsolatban álló, mélyebb agyi struktúrák funkcióit ugyanis EEG-vel nem lehet kimutatni. A haldoklás folyamata a valódi biológiai halállal zárul, ahonnan még soha senki nem tért vissza.

 

Hogy mindenkinek vannak ilyen élményei, amikor meghal, azt csak feltételezhetjük, egyáltalán nem lehetünk benne biztosak. Végeredményben azok közül sem mindenki számol be halál közeli tapasztalatokról, akit a klinikai halál állapotából élesztettek újra. Azonban az valószínűsíthető, hogy olyan speciális észlelési formáról van szó, amelynek biológiai alapjai vannak, és mindnyájunkban megtalálható.

 

A dolgot kóros elváltozással sem lehet magyarázni, hiszen a halál közeli élmények a pszichiátriai betegeknél nem gyakoribbak, mint az épelméjű embereknél. Ráadásul a pszichés betegek halál közeli élményei szintén  az említett mintákat követik. Náluk is lepereg az ún. életfilm, amely fényképszerű emlékeket tartalmaz, ami egyáltalán nem hallucináció jellegű. Egyébként minden halál közeli élmény során a racionalitás kellőképpen intakt marad. Nem figyelhetők meg a  gondolkodás formai zavarai, sőt, az irányító énérzés erősebbé válik. Paradox módon ez akkor is így van, ha a páciens agya vérzés, trauma vagy beavatkozás miatt sérült.

 

 Akinek halálközeli élményben volt része, szinte mindig erős fényről számolt be

 

A nagy vitákat kiváltó kérdés továbbra is az marad, hogy a halál közeli élmények nem pusztán idegrendszerünk termékei. Elképzelhető, hogy agyunk képes ilyen képeket önmagától  „kitalálni”, nem betegség tüneteként, hanem vigaszként az elkerülhetetlen  megsemmisülésre. Ugyanakkor kérdés, mi értelme van mindennek az evolúció  szempontjából. Nyilvánvalóan olyan folyamatokról van szó, amelyek életünk során egyáltalán nem, vagy csak különleges, misztikus, vallásos tapasztalatokhoz, élményekhez kapcsoltan fordulnak elő. Lényegében azonban ezek is olyan biológiai folyamatok, mint azok, amelyek segítségével a hétköznapi realitásban segítenek eligazodni bennünket. Számos esetben igazolódott, hogy azoknál, akik átestek halál közeli élményen, nem csak a haláltól való félelem szűnt meg. Szinte mindegyikük személyisége pozitív irányban változott. Eltávolodtak a negatív értékektől és világnézettől, ennek helyébe pedig embertársaik szeretete, segítése és a természet szeretete lépett. Ritka kivétellel vallásosak lettnek, és szilárdan hittek a halál utáni életben.

 

Igaz, hogy a kutatás egyelőre kevés információval szolgál arról, hogy milyen korreláció van a halál közeli élmények minősége és az egyén lelkiállapota, világnézete és élettörténete között. Csak azt tudjuk, hogy az öngyilkosok és a bűnözők negatív halál közeli élményekről számolnak be, mert belátják tetteik helytelenségét és értelmetlenségét. Az etikai önértékelés kényszere látens módon mindenkiben jelen van, és legkésőbb a haldoklás folyamatában fokozott mértékben realizálódik. Ennek minden bizonnyal biológiai alapjai vannak. A haldoklás fázisainak további kutatása minden bizonnyal további érdekes felismerésekkel gazdagít bennünket a  jövőben. A túlvilágba azonban ez sem enged majd betekintést. Mindössze azt a kikötőt ismerhetjük meg pontosabban, ahonnan tovább indulunk egy távoli, ismeretlen helyre. Megismerkedhetünk az út, az utazás élményével, hangulatával, láthatjuk a kifutó hajókat, de többet nem.

-tamás-
XIII. évfolyam 11. szám

Címkék: halálközeli élmények

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.