Holisztika

Pótkielégülés

Aki nem veszti természetét: hosszú életű; aki nem veszti emlékezetét: örök életű. Tao te king 33. vers


 

 

Manapság egyre kevésbé értjük, mi a normális, a természetes, az egészséges, a rendjén való a rengeteg abnormális, természetellenes, részleges, kisiklott, torz, deviáns és destruktív dolog között. A gondolkodásban, beszédben, közvetlen emberi kapcsolatokban csakúgy, mint a társadalmi ügyintézésben sok a halogatás, elsikkad a lényeg, a végén nem arról szól, ami a kiindulás volt és egyáltalán nem tudjuk, miről szól. Lássunk egy példát:

 

Ma is örülök a lélekjelenlétemnek a jógatanáromnál. Amikor jelentkeztem nála, az első percekben azt mondta, akinek csak foga is hiányzik vagy rossz, az nem jógázhat. Rögtön rákérdeztem, hogy ezt vegyem elutasításnak, hiszen nekem van tömött fogam. Meglepte az egyenességem, és némi csűrés-csavarás után természetesen elvállalt, és sok mindent igen jól megtanított. Például a kommunikációs blöfföket is. Ugyanis igen fiatalon gégerákban halt meg.

 

Mindannyiunknak van egy természetes lelki-szellemi fejlődéstörténete, amely életünk honnan-hová kérdésére hivatott választ adni. A pszichoszomatikus betegségek, a neurózisok és életvezetési zavarok nagy számát látván nem kerülhető meg a kérdés:

 

Milyenfajta kisiklások, torzulások, kényszermenetek állnak a fenti zavarok hátterében?

 

A természetes itt a spontánt, a saját ösztönhöz igazodót, az öntörvényűt jelenti, szemben a sérült, a megzavart, a kisiklott, a félbemaradt ösztönfejlődéssel.

 

Noha e sorok írója az embert elsősorban nem ösztönlénynek tekinti, hanem ösztön-, kultúr- és spirituális teremtménynek, a viselkedésbeli pótkielégüléseket nagyrészt elfojtott ösztöntendenciákra visszavezethetőnek látja.

 

Ilyen pótkielégülés a hazudozás, lopás, blöffölés, a parázás, szívatás, megvezetés, átverés, átejtés, hitegetés és sorolhatnánk tovább. A dac, az infantilis sértődékenység (tévesen olykor túlérzékenységnek mondják) a lázadás, a beilleszkedni nem tudás, a különc, aki nagyon is feltűnési viszketegségben szenved, a deviáns, a destruktív mind megannyi ösztönfolyamat elakadása, megcsomósodása. Vagy a neurózisok megszámlálhatatlan formái, amelyek végsősoron mindenkor az ösztön és tudat valamiféle hasadtságából fakadnak. Az ösztön mint ősi mozgatóerő, vágy vagy szükséglet inkább velünk született, mintsem személyes szerzemény. Sodró lendületüknek ellenállni valóban nem könnyű, nagy odafordulást igényelnek, sőt mondhatjuk, kényszerítenek ki. Az ösztöneink őslehetőségek az önfenntartásra, fajfenntartásra, a túlélésre, az önvédelemre, a harcra, a társulásra, tudatunk kifejlesztésére. Alkatunk, vérmérsékletünk, beállítódásunk meghatározói. Az ösztönrendszer nehezen hozzáférhető, nehezen térképezhető fel. Mi az energia felől – fentebb azt írtuk, ősi mozgatóerő – közelítjük meg. Ha energia, akkor sok formát ölthet és informatív erővel rendelkezik. Az ösztönimpulzus természetes lefolyása örömérzéshez, kielégüléshez vezet. Polaritásában:

 

– a gyönyör- és kielégüléselmélet a külvilág bekebelezésével,

– a hatalom- és érvényesüléselmélet a külvilágra való hatással, annak legyőzésével kapcsolatos.

 

Lényegében a lelki fejlődés két, folytonosságban kiegyenlítődő folyamata, a külvilág magunkba építése és önmagunk külvilághoz való igazítása. Lelki szinten az elégedettség és kiteljesedés egyensúlya.

 

A belső szükségletek és külső, szabályozó kényszerek dinamikája. Az ösztönerő tehát kifejeződésre, megnyilvánulásra, külvilág felé irányuló mozgásra tör. Az impulzus, amely akadályba ütközik, meghiúsul, kifejezőerejétől megfosztatik, visszahull a tudattalanba, annak energiáját duzzasztja és búvópatakként kerül újólag elő. Ha viszont súrlódásmentesen ér a tudatig, vagyis gyökereit nem veszíti el, természetes marad, önmagához hű, normális, torzulatlan. Ilyen vámpiroló akció minden deviancia, hasadt személyiség, ambivalens viselkedés, minden komplexus, kisebbrendűségi érzés, metsző gúny, kötözködés, rosszindulatú kritika, amely a másik lebecsülése révén akar pszichés többlethez, előnyhöz jutni. Ilyen a káröröm, a bosszú, a szadizgatás, a veszekedés, a civódás, a verekedés. Ám soha ne tévesszük szem elől, az ember nem csupán biológiai – vagyis ösztönlény –, hanem a társadalomban élő kultúrlény. Vagyis az ösztönök nem csupán kifuttatják impulzusukat és kielégülnek, hanem ezenközben átalakul energiájuk,

 

jelentéssel szövődnek egybe,

informatív értékük van,

szimbólumokon keresztül szólnak hozzánk.

 

Maguk a betegségtünetek is a szimbólumok nyelvén árulkodnak tartalmukról, jelentésükről. Az egyik legnehezebben megfejthető pótkielégülés maga a betegség. Aki nem „akar” meggyógyulni, tünetet tünetre halmoz, egyik betegségből a másikba vándorol. Az előny maga a betegség, mint paralét, amely felmenti sok minden munka, részvétel, felelősség alól. A paralét maga némi védettséget jelent. Mindez persze tudattalan vágy, hogy figyeljetek rám, segítsetek, törődjetek velem. Racionálisan meggyőzhetetlen. A terrorizálást és kiszolgáltatottságát olyan ügyesen cserélgeti, hogy sokáig senki sem lát át rajta. Éveket nyer környezetétől, akik nem hagyják el, vele törődnek. Állandó vigaszra várnak, mint a kisgyerek, aki elesik és megüti magát. Minden regressziónál – elakadt fejlődési folyamatnál – munkál egy szükséglet: például az anyai szeretet, a gondoskodás, a védettség, egyáltalán az elveszett paradicsom, a gyermekkor ártatlansága iránt. A befogadottság, az érzelmi kohézió valamiféle nyájösztönként munkál bennünk. Intimitásunk határa, amelyen belül megvan az érzelmi biztonságunk, távol tartja a határsértő betolakodókat. Egyben önbecsülésünk védettségét is adja. A cigarettázásban is van pótkielégülés-motívum: a pránajáma hiánya pótlódik némiképpen a dohányzás mákonyfüstjében. Nem is beszélve az orális – száj környéki – regresszióról.

 

Remélem, sikerült érzékeltetnem az ösztönkielégülés különféle pró és kontra vonatkozásait. Befejezésül egy legenda Euripidészről, a nagy ókori drámaíróról. Felnőttkorában elmondták neki, hogy csecsemőkorában egy asztrológus azt jósolta, nagy birkózó lesz belőle. „Igazat jósolt” – volt a válasz.

 

– Hogyhogy?

„Hát szellemi értelemben.

A drámaírás = szellemi birkózás.”

László Ruth
IX. évfolyam 9. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.