Holisztika

Pünkösd ezotériája

Keresztény ünnepeink rejtett tartalma 4. rész

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, az axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.


 

Pünkösd ünnepének ragyogását az igazság szellemének, a Szentléleknek alászállása idézi elő, aki az ő hét ajándékával jön. Más ünnepekhez hasonlóan pünkösdnek is sok aspektusa van.

 

Ha figyelembe vesszük a Szentlélek ajándékait, melyek alászállnak, szétterjednek a világ fölött és belépnek az emberek szívébe, úgy gondolhatunk rájuk, mint bizonyos magas fogalmakra, amelyeket nem érinthetünk meg, ahhoz hasonlóan, ahogy nem érinthetjük meg az eget sem a kezünkkel, de feléje tekinthetünk, és meg lehet bennünk ennek az állandóan fölöttünk lévő nyílt égnek az érzése, és ez az, ami szükséges. A szépség és jóság ehhez az éghez tartoznak, ehhez a mennyezethez, ahogyan azt a mai filozófusok nevezik, az égbolt épületének a mennyezetéhez, a teremburához. Gondoljunk először kettőre ezek közül az el nem múló isteni ajándékok közül. Ezek a bölcsesség mélysége és a szabadság, amelyek nem transzcendentális fogalmak, hanem egyszerűbbek, mint azt az ember képzelné. Tudjuk, hogy vannak, megláthatjuk, feltételezve azt, hogy szemünket egyszerűvé és tisztává tesszük, és a gyermek ártatlanságával nézünk a világba. A bölcsesség mélysége és a szabadság abszolút valósága. Ezeket kell szentesítésre, tökéletes egyedülálló kifejezésre emelni, hiszen mindkettő univerzális, és ez által teremtik meg azt, amit tökéletes kifejeződésnek nevezünk. A tökéletes kifejeződés mindig új, sohasem ismétlődik, pillanatnyi és rendkívüli. 

 

Most az első kettőt – a bölcsességet és szabadságot – követően gondoljunk ezzel kapcsolatban a háromszoros emberre, aki az istenfiú, a tökéletesség képmása. Gondoljunk rá úgy, mint személyiségre, mint egyéniségre és mint áldozathozóra. Ő mint személyiség az isteni tűz teremtménye. Nagy, dicsőséges, együttműködő harmónia a tevékenységben. Hang, amely bizonyosságot ad az isteni tűz dicsőségéről. Mindez a tevékenység az elme és anyag világának levegőjében van. Úgy is gondolhatunk minden személyiségre, mint a tűzkerékre, a szvasztikára. Minden kerék más minőségű izzásban és erőben van, de mindegyik tökéletesen illeszkedik a másikhoz, a tüzes színek mozaikjában. 

 

A mozaikok az alaplap, az Úr templomának az a nagyszerű mozaikpadlója, amelyet az egyéniségnek kell megépíteni. Az embernek mint személyiségnek együtt kell működnie, együttes munkában kell dolgoznia, hogy a világban megtalálja saját szerepét, de mint egyéniségnek úgy kell élnie, mintha élő kő lenne, amely tökéletesen be van illesztve az Úr templomának falába. Az egyéniségek a szőlőtő dicsőséges ágacskáihoz is hasonlóak, amely szőlőtő Krisztus, a tökéletes egyéniség. Az egyéniség a stabilitásért van. Az egyéniségeknek élő köveknek kell lenni, egy templommá növekedve az istenségben, amelynek Krisztus a sarokköve. A harmadik az ember mint áldozathozó, aki feláldozza magát anélkül, hogy nyomot hagyna maga után. Mint ilyen, túl van a tűz világán és túl a lét világán, az ember egyéniségének világán is. Az áldozathozó a templom atmoszféráját adja, a templomban lévő élet atmoszféráját. Az áldozat a habarcsot is jelenti, amely az összes követ összeköti és az egészet áthatolhatatlanná és biztonságossá teszi, így tartva össze az egész fejlődést. 

 

Ha behatoltunk ebbe a fogalomba, akkor még kettő marad. Az egyik az isteni család. Ez a személyiségen és az egyéniségen kívüli közösség, az élő sejt, nem az építő kő, hanem még ennél is több. A jó családok képesek minden nehézséget leküzdeni, lojalitásban összetartva, a férj és a feleség a szent házasságban egyesítve. A másik ennél nagyobb: férj, feleség és gyermek. Ha a családnak ez az eszménye élő valóság és igazság valamely közösségben, akkor ott az életnek olyan forrása teremtődik meg, amely mindenfelé kisugárzik, mivel lényege transzcendens. Az atya és anya kiegészítik egymást és „meghalnak” egymásért. Eltűnnek, átadva a transzcendenciának ezeket az erőket, amelyekkel az embernek a végső mélységhez kell eljutnia, amely a szabadság filozófiáját is felülmúlja, és a gyermekben meg kell jelennie a kötelességnek. Az atya és az anya „meghalnak benne”, amint a fogamzás misztikus kifejezése mondja. Ők a fiút nemzik, aki újból áldozatot hoz, és a legmagasabb atya-anya-fiú háromságot, a transzcendenciának egy másik aspektusát éri el, amit semmi más módon nem lehet megteremteni. A fiú meg kell, hogy bocsásson szüleinek, és magába kell vonnia őket, akik szükségszerűen hiányosan végzik el kötelességüket gyermekük iránt. Így újból egy nagy erő teremtődik, amely a kiengesztelődésért, az újraegyesítésért és megváltásért működik. Ennek a sugárzása áthatja az egész templomot, áthatja az áldozathozó életét, és tökéletes egészséget hoz létre, mintegy megoldja az élet egész problémáját. 

 

Most az utolsó ajándékhoz jutunk, a legfontosabbhoz. Ez a csodának és titoknak a szent lángja. Ez az a látvány, amiben akkor részesülünk, ha olyan ártatlanná és egyszerűvé válunk, mint a gyermek. Minden gyermeknek megvan ez a látomása, de elveszti az uralkodó nevelési rendszer által, amely elnyomja a gyermeket és megfosztja attól, hogy megtalálja az alkalmat arra, hogy megvalósítsa ezt a látomást későbbi éveiben. Ez a csoda látomása, amely megvan minden atomnak a szívében, és ha mindezek a lángok összeolvadnak egy lángba, a létezés világai minden dicsőségüket és legmélyebb létjogosultságukat ebből a csodából és annak közvetlen átéléséből merítik. Ekkor már nincs többé kétely, és minden olyan, mint a dicsőítésnek Nagy Éneke. 

 

Tartsuk ezt elménkben, ebben a világban, amely oly mélyre süllyedt. A lefokozásnak, lealacsonyításnak, zűrzavarnak és elszigetelődésnek a világa ez, amelyben nem tudjuk együtt dalolni a Nagy Éneket, mert lakói képtelenek megtalálni hangjukat, és így mindenki és minden szenved, hogy végül is, felismeréseinknek hála, újból megtaláljuk az igaz kifejeződés erőit. Ekkor fogjuk megérteni annak a kiáradásnak óriási fontosságát, amely pünkösd áldott időszakában megy végbe. Pünkösd, amely a Szentlélek és ajándékainak kiáramlása, az Istenszellem erőivel együtt az emberre sugárzik, szétosztva hétszeres ajándékát, mint a magokat, az emberek szívébe úgy, hogy minden ember, de minden dolog is megvilágosodjék, kiemelkedjék és felemelkedjék sorsa dicsőséges magasságaihoz.

 

Pünkösdnek egy kiterjedtebb periódusával kapcsolatban van egy másik megnyilvánulás. Ez a dicsőség június 22-én, a nyári napfordulón lép be a világba. Ez egyenesen a Napból jön. Olyan erő, amely kihangsúlyozza a megnyilvánulás dicsőségeit, és az emberi személyiséggel kapcsolatos, amelyet ekkor felmagasztalnak. Ekkor nagyon közeli a kapcsolat az ember mint istenember és az ember mint személyiség között a fizikai testben. Nagyon könnyű meglátni az összhangot kettőjük között. Ez a Napból jövő dicsőség először is a felső világ szívében van, és onnan az ember szívén át nyilvánul meg. Az ember, bizonyos módon, egyrészt az Anya, aki az óceán megmérhetetlen mélysége, másrészt az Atya, aki a szabad ég kifürkészhetetlen szabadsága között áll. Mi emberek vagyunk a Fiú. Az Atya és az Anya feláldozzák magukat a Fiúban, annak dicsősége és szépsége miatt, azért az ígéretért, amely benne beteljesül. Mintegy egyesülnek nagy vezetőjükkel, a Nappal, aki dicsőségben „meghal” a látóhatáron. Minden őhozzá megy. Ő a nagy áldozathozó, a főpap, aki a legnagyobb áldozatot hajtja végre. A tűz végső dicsőségének egy pillanata ez. Felvillan, és azután eltűnik, majd tűzszikrák zuhatagában újból megjelenik, teljesen megújulva, még szebbnek ígérkezve. Egy olyan ígéret, amely beteljesül, és még a tűzvonal is, amely felé az egész univerzum halad, eltűnik a végső dicső beteljesítésben, hogy megvalósítsa a tűz nagy feloldozását, nagy megújulását. Ezek a szikrák behatolnak minden atomba, molekulába, vegyületbe, ásványba, növénybe, állatba és minden emberbe. Így a tűz nagy megújulása következik be, hogy teljesebb harmóniában énekelje a dicsőítés énekét, ennek a Nagy Munkának dicsőítését, amivel a megvalósulás teljességben érhető el, mert a boldogságot csak teljességben lehet terjeszteni, átmenve a változás és a halál világán. 

 

Az embernek hatalmában áll, hogy teljes megelégedettséget és teljes boldogságot terjesszen. A pünkösdnek ez az ünnepe csodálatos módon hangsúlyozza ezt az erőt. Az egész teremtést serkenti, hogy kitartson a befejezésig, a beteljesedésig, és hogy magára vegyen minden szenvedést, mert érdemes. Ha látjuk a boldogságot és a dicsőséget, amelyet terjeszteni lehet, megértjük azt, hogy a mi kiváltságunk megfizetni ezt az árat, mert semmilyen más módon nem lehet a nagy megváltást, a legnagyobb szabadságot, az abszolút feloldozást és a teljes boldogságot megalapozni.

 

A csíksomlyói napfelkeltevárás pünkösdvasárnapkor történik. A keresztény ünnepkörben a húsvét és pünkösd idejének kiszámítási módja: húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap, a pünkösd a húsvét utáni 50. nap. A pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe, mert Jézus pünkösdkor küldte el a Szentlelket, aki kegyelmével tette az emberiséget Isten kiválasztott népévé. Láthatóan a pünkösd közel esik a nyári napfordulóhoz, hiszen a keresztény szertartásrend alapja régebbi hagyományokra épül. Babba Mária – aki a Napba öltözött Boldogasszony – ünnepének hátterében a természeti törvények ősi ismerete rejtőzik. Táltos bölcseink csillagászati ismereteiben ősidők óta szerepelnek a napéjegyenlőségek és napfordulók időpontjai. Ismerték azt a törvényt, amit Kepler újra felfedezett, miszerint minden bolygó ellipszis pályán kering, melynek egyik gyújtópontjában a Nap áll, a másik gyújtópontjában pedig a Babba található. Ez a gyújtópont láthatatlan, és csak úgy lehet érzékeltetni, ha az egyetlen lehetséges konstellációban a Nap és a Föld közötti áthaladását érjük tetten, amikor is a három pont, vagyis a Nap, a Babba – a láthatatlan Nap – és a Föld egy egyenesre esik. Ez csak június 22-én, a nyári napforduló idején lehetséges. A hajnali imádságos napfelkeltevárás és Babba összefüggenek. Babba csak akkor jelenik meg a Nap előtt, amikor június 22-én létrejön az égi együttállás, ekkor történik meg a Napba öltözés, hiszen ha a Földről a Napba nézünk, az csak Babbán keresztül lehetséges, aki mögül előbukkannak a Nap sugarai, körülölelve, felöltöztetve a tüneményes második Napot, Babba Máriát. Ez is pünkösd ezotériája.

Dr. Bíró Dénes
XVI. évfolyam 5. szám

Címkék: ezotéria, keresztény ünnepek, pünkösd

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.