Holisztika

Sorsneurózis

…legnehezebb azt megérteni és elfogadni, hogy sorsunk alakulásáért mi magunk is felelősek vagyunk gondolatainkkal, szavainkkal, cselekedeteinkkel…


A fenti idézet egy súlyosan szenvedélybeteg szájából hangzott el egy világosabb pillanatában, mielőtt újólag belesodródott az önsajnálat, a semmittevés és kábítószer-"élvezés" örvényébe. Az ő sorsában az elmozduláspont ötéves korában volt, amikor az édesapját elvesztette, és lényegében apa nélkül nőtt fel, mert édesanyja nem kötött új házasságot. Mindig más volt a hibás, folyton elégedetlenség uralta, életét a sültgalamb-várás és a mesés gazdagságról való álmodozás töltötte ki évtizedeken keresztül.

 

Nem ő az egyetlen, aki úgymond "nem fogadja el a sorsát". Ennek a problémának mintegy a tükörképe, amikor nem sikerül kiszűrni, hogy miről szól az élete, vagyis mi a sorsa. A jóga egyik ágazata is foglalkozik ezzel, az úgynevezett karmajóga. Emlékszem, egy beszélgetés alkalmával Weöres Sándor eltűnődött, majd azt mondta: "Nekem a versírás a jógám."

 

A sorssal érdemben attól kezdve lehet foglalkozni, amikor életünk akadályokba ütközik:

 

- partnerkapcsolati problémák,

egy nő egyszer úgy fogalmazott, hogy ő nem magányos, hosszú kapcsolatai vannak, de ő az a nő, akit senki nem akar feleségül venni;

- szülők megértésének problémái;

- féltékenység, irigység, önbizalomhiány, kisebbségi érzés;

- meddőség;

- abortusz, amikor nem képes kihordani a gyermekét;

- balesetek, korai halálok;

- betegségek;

- kilátástalan szegénység;

- családi tragédiák (gyilkosság, öngyilkosság);

- társadalmi, történelmi körülmények;

- természeti csapás.

 

És köteteket lehetne megtölteni az akadályok puszta felsorolásával. Mint ahogyan azzal is, ahogyan az emberek a sorshoz viszonyulnak. Ez a kontinuum igen tág: attól, hogy minden ember a maga szerencséjének kovácsa, a sors igazságtalansága elleni lázadásig tart. Valóban igen paradox helyzeteket tapasztalhatunk:

 

- a gonosz emberek sikerei;

- az önzetlen jók szenvedései;

- a szeretettel és engedékenységgel való durva visszaélések.

 

Mindezek közül a legparadoxonabb, amikor valaki neurózissal védekezik, azaz neurotikus sorsot épít magának.

 

A neurózisfajtáknak se szeri, se száma. Jelen írásnak nem is lehet célja valamifajta kategorizálás, csupán néhány markáns jel megvilágítása könnyen érthető példákon keresztül. Néhány markáns, neurózisra gyanús jel:

 

-nem akar tudomást venni a valóságról (pl. életkoráról, anyagi lehetőségeiről, gyengeségeiről, képzetvilágban él stb.);

- félbehagyott küzdelmek, lezáratlan, meg nem értett kapcsolatok, lázadás behódolással;

- használ és kihasznál másokat, szívesen kapaszkodik más hátán, de ezt úgy teszi, mintha neki tartoznának emiatt;

- támadva védekezik, provokál, majd összeomlik;

- van egy hasadtság benne, amire sokrétű ambivalens viselkedés rakódik, kettős élet, amelyben soha nincs nyugvópont;

- érzelmi sebeit dédelgeti.

 

Lássunk néhány példát. Leglátványosabb a hasadtság.

 

Sok szülő, akinek a gyermeke művészi hajlamot mutat - zenei érdeklődés, iskolai színjátszás, drámapedagógia, tánc, rajz, divattervezés és így tovább -, nem, hogy nem engedi valamilyen művészi tagozaton tanulni a gyerekét, de kifejezetten közgazdasági vagy vegyipari technikumba, szakmunkásképzőbe vagy matematika tagozatra íratja. Sok esetben, ha a gyerek betörik és elvégzi a természetének nem megfelelő iskolát, elvetélt művészi hajlamait álmodozásban, titkos kapcsolatokban, kettős szerelmi életben éli meg. Valamiféle testi/lelki hasadtságban: az egyik kapcsolat az anyagi biztonságot, a másik a lelki gyengédséget jelenti számára. Persze ebben benne van a gyerek engedékenysége is, amiért nem áll ki érdekei mellett, de a szülői vaskalaposság is. Ennek tükre, amikor a szülő saját zátonyra futott becsvágyát gyerekén keresztül gondolja megvalósítani, és tanulásra (vagy a cégében ügyvezető igazgatóságra) kényszeríti, miközben a gyerekét semmiféle becsvágy nem fűti. Ennek volt ismert szlogenje az "inkább vagyok boldog utcaseprő, mint boldogtalan miniszter".

 

Az ambivalens viselkedésben félgőzzel vagyunk titkos szeretők és félgőzzel élünk családi életet, ugyanez érvényes a pénzkereső munkára és/vagy érdeklődésünknek megfelelő hivatásra.

 

A notórius hazudozók, csalók, bűnözők is saját sorsuk, adottságaik és lehetőségeik mellett futnak. A nagyravágyás, az izgalom, a mások átejtése, a kölcsönök soha vissza nem adása olyan mértékű lehet, amelyre csak a börtön a válasz. Legtöbbször nem megoldás, mert a vérbeli csalónál a vér nem válik vízzé.

 

Periférián mozgó pszicho- és szociopaták magasan kvalifikált karrierwomenekkel képesek eltartatni magukat. A "karolj fel!", "ne bánts!", "csak nem irigyled tőlem?" manipulációkkal sajátságosan uralják a helyzetet, miközben ők is kiszolgáltatottak.

 

Veszélyes fajta az elvetélt színész is, mert a magánélete válik szerepek színpadává. Lehet bűbájos hiszterika vagy zokogó elesett, a végén mindig az történik, amit ő akar pillanatnyilag. De ha az anyaság is csupán egy szerep marad, ezekre a gyerekekre igen nehéz sors vár.

 

Azt sem könnyű kezelni, aki a gőg páncélja mögül kompenzálja vagy túlkompenzálja saját hiányosságait. Ez is a neurózis biztos jele, amikor túllövünk a célon.

 

Bűntudatos szülők gyakran nevelnek szerencsétlen zsarnokoskodókat csemetéikből. Mert az inveterált neurózisoknál számolnunk kell a generációkon keresztül táplált családpatológiával is. Hiszen minden családban van a hangulatnak, szeretetnek, örömnek, áldozatnak és segítésnek egy körforgalma, egyenlege. De ha ez az egyenleg netán bemerevedett hiány, a kóros kör mókuskereke mozgásba lendül.

 

Soha ne felejtsük el: amivé a kommunikációban tesszük magunkat, olyan szerepeket veszünk fel. Életünk pedig a szerepeink vonulata.

László Ruth
XIV. évfolyam 1. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.