Holisztika

Szepes Mária - A misztikus Tavaszpont

Szepes Mária tanítványaival együtt az évek jeles időszakait, Napjait különös szentséggel ünnepelte. A februári tél nyugvásában már a tavasz újjáteremtő reménye ébredez. A misztikus tavaszpont közeledte nagyszerű lehetőséget kínál e megújulásra.

 

Szeretettel kívánunk minden Kedves Olvasónak csodás tavaszi ébredést.  www.szepesmariaalapitvany.hu    


A misztikus Tavaszpont valamennyi létsíkon a mágikus öröm és halhatatlan remény ünnepe.  Örök életáramokról vonja félre a lepleket. A sötétség árnyai közül kimeríthetetlen energiaforrásként tör elő. Hullámai az alkotó szellemet égi magasságokba emelik, de a passzív tétovázót összezúzzák, mert szervezete nem lüktet együtt a lélegző világegyetem ritmusával.

 

Egyéni sorspályáknak éppúgy megvannak az ismétlődő sötétség-világosság maximumai és napéjegyenlőségei, mint a csillagoknak. De a napéjegyenlőség rejtélyes szimmetriája az, amely az embert legközelebb viszi a felszabaduláshoz.

 

A természet alkímiája nem tűri a veszteglés állapotát. Érintésére a legmélyebbre temetett mag, a dermedt, álomba merült csíra is feszülő erővel telik meg, zárlatát szétveti, és egyre tökéletesebb formában bontakoztatja ki a benne rejlő ideát.

 

A kozmikus napéjegyenlőség a teremtő hajnal analógiája. A szellem felkelő napja az újjászülető élet legnagyobb titkát hordozza. A körforgás örvényének nincs olyan csalódása, amely elnyomhatná boldog sejtelmünket e rejtett képességekről. Valaki bennünk emlékszik rá, hogy az alvilág mélységei nem határtalanok, s szakadékok végpontja a felemelkedés kezdetét jelenti.

 

Saját napéjegyenlőségünk tavaszpontján bennünk is önmagára ébred a táj. Ha felhasználjuk energiáit, a világosság legyőzi karmánk sötétségét. Pszichénkben a világmindenség valamennyi tapasztalata benne rejtőzik. Ezek a lenyomatok jelentik valódi múltunkat. Sejtjeink állandóan cserélődnek. Lényünkben a megújhodásnak ugyanaz a hatalma működik, amely az évszázados fák kérge alól fiatal rügyeket hív elő.

 

E biomágikus erő jövőnket hordozza. Ahogy magunkba fogadjuk a szüntelenül újjáéledő ifjúság hitét, elérkeztünk az időtlen jelenbe.  E megnyíló lehetőségek között felszámolhatjuk magunkban mindazt, ami megérett az elmúlásra! Elégetjük tegnapjaink hervadt lomjait. Feladhatjuk értelmetlen ragaszkodásainkat az éj oldó nedveinek, mert azok fölösleges terhek rajtunk. Terveket szőhetünk, és teljes meggyőződéssel dolgozhatunk azok megvalósításán. Nem engedünk a relatív idő csábításának. A mögöttünk és előttünk sorakozó évek valótlan számértéket mutatnak.

 

Amint rátalálunk e rejtett ideavezetékre, elérkezünk útvesztőnk kijáratához. E fonál szellemünket az örökkévalósággal köti össze. A kozmoszból a megújulás erői áradnak a földre. Tudatunk fényenergiáját bekapcsolhatjuk e csillagokból ömlő intenzitás áramkörébe. Engedjük, hogy e misztikus sugárzás kihívja lappangásukból legjobb tulajdonságainkat.

 

Merüljünk alá a tavaszi reinkarnáció hajnalába, s a gyermek, aki e Fényben újjászületik bennünk, megváltónkká lesz. A maga sajátos életútja közé zárt lélek ilyenkor egy örök pillanatra megérzi a dimenzióhatárokon túli állandóságot és minden életjelenség azonos gyökerét a végtelenben.  A szó, hogy religió, a „gyökerekhez való visszahatolás” legmélyebb földi fogalomértékénél is többet rejt magában; a keletkezés, kibontakozás és szüntelen megújulás kulcsát rejti.

 

Nem véletlen, hogy mulandóságba való alámerülésünk kiindulásánál - a paradicsomi legenda szerint - egy veszélyes gyümölcsöktől terhes Életfa állt, amelyre a lefelé kúszó kígyó, a kundalíni csavarodik.

 

Az ember alakja, hármas összetétele is fához hasonló. A Föld erdeinek, s mitikus fáinak szerepe tudatunk tágulásával egyre növekszik, noha mindennapi küzdelmeink sűrű időfátyla újra és újra elhalványítja bennünk e törvényeket, kapcsolatokat, amelyek ott rejlenek tudattalanunk mélyrétegeiben.

 

Az örök Fa szimbólumából árnyakat eloszlató fényt, gyógyenergiákat csapolhatunk le, éppen a Tavaszpont édenében! Mert végső felszabadulásunk és megvilágosodásunk operátora is a kozmikus fa, saját cherubi családfánk, amellyel minden messzire ágazó létváltozatunkban éppúgy összetartozunk, mint a rügy, virág, levél és gyümölcs a törzzsel. Rajta át érkeznek el hozzánk az élet tápláló nedvei. Létünk világéjeken át új ébredéshez vezető körfolyamatai az ő állandóságának lélegzetütemei. Lényegünkben nem az elhulló virágszirmokkal, falevelekkel, hanem ezzel az önmagában nyugvó állandósággal vagyunk azonosak.

 

Az édeni fa tilos gyümölcsének megízlelése létünk hajnalán a tapasztalás nélkül való elmélet felületét jelentette. A tudás egészét azonban ugyanez az Életfa tartalmazza. Gyümölcse hordozza a megváltás misztériumát, ahogy a megtisztuló, fölfelé kúszó kígyóerő a végső oldás operátora. Ezért mondja Hippokratész: „A méreg rejti a gyógyszert is.”

 

Ha a szavak héja túl sűrűvé, kérgessé válik, megszűnik varázshatalmuk. A mantrák mélyek és áttetszőek, mint a tengerszemek. A mágikus azonosulás gyökérszavai, gyakorlatai az anyaggá alvadt szellem tömör sziklájának belsejében rejtőző, teremtő tüzet érintik, amelyek a létbe hívott formákat nemcsak kötik, hanem oldják is. Átlényegülés nem mehet végbe azonosulás nélkül, miként valamennyi életműködés a fény, hő áramforrásainak összekapcsolása által megy végbe. Míg nem értjük és éljük át a másik érzéseit, gondolatait, szenvedéseit, addig semmit nem tudunk önmagunkról, s e zárlat pedig kirekeszt bennünket az egyetemes életáram keringéséből. Míg nem tudunk belehatolni a vizek, fák, hegyek, csillagok életmagjába, ahol azonosak vagyunk velük, nem meríthetünk a természet megújító energiaforrásaiból. De ugyanígy meg kell tanulnunk repülni, nem csak ortopéd szárnyakkal, hanem a madarak könnyű testével is. Át kell kutatnunk az oceanikus lét mélységeit a láthatatlan világból átrezgő halak, radioláriák titokzatos intelligenciáján keresztül. Értenünk kell az erdők, sivatagok szelíd és vad állatainak jelbeszédét, hogy önmagunkban átvilágítsuk mindazokat a tulajdonságokat, vadságokat, vagy félelmeket, amelyeket ezek az időbe zárt szimbólumok rejtenek. Azok lenyűgözöttségéből meríthetjük saját szabadságunkat. A földi gyökérzet kötéseinek belülről való feloldozása nélkül nem szerezhetjük vissza a súlytalan lebegés szellemi állapotát.

 

Tavasz közeledtén kíséreljük meg újra felvenni a kapcsolatot valamennyi életjelenség belső forrásával. Ezzel az isteni egységgel szövetezzünk, hogy lebontsuk általa a falakat, amelyek saját életünket a többi élettől, lényünket TAO teljességétől elrekeszti.

Részlet Szepes Mária: Nevek Mágiája c. könyvéből
XVII. évfolyam 3. szám

Címkék: ezotéria, Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.