Holisztika

Szepes Mária - Álmok világnyelve

Merre tartasz, ember?


Az alvás élettani részét, azt, hogy az ember álmának vannak passzív és aktív időszakai, már nem ismeri az orvostudomány. Tudja, hogy idegrendszerünkben egyfajta váltóáram működik. Nappal a szimpatikus idegrendszer szolgálja szervezetünk működését. Magukról az álmokról, azok tartalmáról vagy jelentőségéről kevés és ellentmondó feltevés él az orvosok között, noha nincs olyan komoly idegorvos, pszichoanalitikus, akit ne foglalkoztatnának az álmok. Freud, Adler, Jung álmok ezreit gyűjtötték össze. Kezelési módjuk fontos része volt páciensük áloméletének vizsgálata.

 

Az újjabbkori kutatás egyre nagyobb szerepet tulajdonít az álmoknak. Egy francia orvoscsoport, Alexis Carrell vezetésével, kidolgozott egy gyógyítási módot, amelyet "irányított álmodásnak" neveznek. Különös szimbólumterápia ez, amely nyomasztó, gyakran visszatérő álomsorozatokat közös "átdramatizálással" old ki a betegből. Súlyos traumákat, fóbiákat, gátlásokat sikerült már gyógyítaniuk e módszerrel, amelynek sok követője akadt a világ különböző részein, éppúgy, mint a szimbólumterápia többi fajtájának. Nemcsak magánorvosok, klinikai csoportok is rajzoltatnak már a páciensekkel, zenével, nyugtató "szóborogatásokkal" csillapítják nyugtalanságukat, pszichodrámákat játszatnak le velük kórházi felügyelet alatt, amelyben felidézik problematikus viszonylataikat és e kivetítés segítségével kivonják belőlük az emocionális méreganyagot. Mindennek jelentősége van e sajátos commedia dell’arte rögtönzéseiben; szótársításoknak, színeknek, pozitúráknak, tárgyaknak is. Valójában álomdíszletek között, álmokat elevenítenek meg vele, amelyekben a beteg pszichéje foglyul esett, hiszen a szakemberek megállapították, hogy az "elmebetegek úgy viselkednek, mintha álmodnának".

 

De hát mi is az álom tulajdonképpen? Életünk egyharmadát e sajátos révületben töltjük. Akit nem engednek aludni - sok hátborzongató vallatási szisztéma a példa rá -, hamarosan összeroppan, "könnyen kezelhető" idegronccsá válik.

 

Az álomtartalmak definíciói igen szegényesek, jelentéktelenek, s távolról sem közelítik meg azt a lényeget, amelyekről a nyilvánvaló inger- és vágyálmokon túl meglepő, sokszor megdöbbentő beszámolók szólnak, de nemegyszer magunk is tapasztalunk ilyeneket. Kétségtelen az is, hogy sokszor teljesednek ki hosszú álomsorozatokká olyan villanásnyi képzetek, amelyek nappal alig jutnak el tudatunkig. Amivel rengeteget foglalkozunk ébren, tartalmát alaposan kilúgozzuk, azzal ritkán álmodunk. Bár ez sem szabály. Vannak megfejthetetlennek tűnő problémák, amelyekkel viaskodva kimerülten elalszunk, és mély álmunkból felébredve reggel agyunkba gördül a megoldás. Sok tudós, költő, feltaláló, művész vall e fenoménről.

 

Ami a pszichológusokat leginkább foglalkoztatja, az az álmok magánjellege. Kétségtelen például, hogy minden embernek külön jelképrendszere van. S itt jutunk el az álmok világnyelvének gyökeréhez. Az ember képekben álmodik. S álmának közegében minden személy, állat, tárgy, növény, állat, gyümölcs őt magát ábrázolja, pontosabban neki üzen saját képraktárának elemeivel. Éppúgy, ahogy minden festménye önportré, akkor is, ha tájképet vagy csendéletet ábrázol. Úgy tűnik, hogy az alvó áloménje és nappali énje furcsa párbeszédet folytatna a szimbólumok "világnyelvén". E kifejezés pontosan fedi ezt a jelenséget. A földön különféle nyelvek bábeli zűrzavara uralkodik. Egy csak az anyanyelvén beszélő japán hiába akarná megértetni magát egy magyar vagy bolgár emberrel. De ha bármelyik nemzetbeli embertársunkat odaállítjuk egy almafa elé, székkel kínáljuk, csészét, kanalat, rózsát adunk a kezébe, e tárgyak mindenkinek ugyanazt jelentik, akkor is, ha jelölésükre egészen más szavakat használnak.

 

A személyeket, tárgyakat, amelyeket az álomén felmutat, az álmodó egyéni érzéstartalma tölti meg. Ha fél a kutyától, mert az megharapta egyszer, akkor álmában való megjelenése szorongásos jellegű. Kutyaszerető embernek viszont kellemes, gyöngéd érzéseket fejez ki. Olyan személyek, akikhez kedves emlékek fűzik, ilyenfajta sugárzást hordoznak álmában is. Vannak olyan emberek viszont, akik konfliktusok, ellenszenvek emlékét idézik fel. Bizonyos azonban, hogy álomelemzéseknél e figurákat mind felmutatott jelképekként, "szószedetként", s összefüggéseikben kell értékelnünk.

 

Másik sajátossága az álmoknak, hogy nem ismerik a halált abban a formában, ahogy az ember nappal viszonyul hozzá. Hozzátartozóink, halott szeretteink, barátaink vidáman, fiatalon megjelennek álomterünkben, beszélnek hozzánk, esetleg figyelmeztetnek, kérnek bennünket valamire. Mi magunk is meghalunk néha álmunkban, de nyugodtan felkelünk utána és tovább folytatjuk különös, rációnk szempontjából sokszor teljesen érthetetlen tevékenységeinket. Műveket írunk, zenélünk, idegen nyelveken beszélünk álmunkban, s egészen természetesnek találjuk, hogy az állatok is embernyelven szólnak hozzánk.

 

Az idegrendszerváltás legtöbbször lefedi álomképeink emlékeit. Csak azok a töredékek csúsznak át az álom és ébredés félrévületének derengésén, amelyeket hajnaltájt álmodunk. Több álomfajtát különböztethetünk meg, s legtöbbjük jellege önmagát magyarázza. Így az inger-, erotikus és betegségérzeteknek is általános álomvetületei vannak. Előfordulnak azonban nem ilyen könnyen indokolható jelenségek, amelyeket nem lehet közhelyekkel elhárítani; foglalkozni kell velük. Mélyebb, messzebbre mutató álomfajtákról van szó, például a visszatérő álmokban, amelyek olyan környezetet mutatnak ismétlődően, ahol nappal valaki sohasem járt, de egyszer elvetődik valahová - életében először - és egyszerre ráismer visszatérő álmának színhelyére olyannyira, hogy pontosan kiismeri magát az idegen környezetben. Vannak úgynevezett "jósálmok" is. Erről nemcsak tudatlansággal keveredő babonák adnak hírt hagyományainkban, hanem mindennapi életünk kis "csodái" is, amelynek magyarázatául a modern asztrofizika felfedezéseit próbálom segítségül hívni. A csillagászat ma kétfajta időkategóriával számol. Egy relatív és egy kozmikus idődimenzióval. Az idő "negyedik" dimenziójában e kozmikus mérték uralkodik. Fényévmilliók távolában megfigyelt bolygók esetleg már régen szétrobbantak, s mi mégis azon a helyen látjuk őket relatív időnkből, ahol valójában már nincsenek ott. De a negyedik dimenzióban utazó fény ezt a tényt még nem juttatta el földi megfigyelőszolgálatunkhoz. Miért ne lehetne áloméletünknek is egy másfajta "álomdimenziója", amolyan időperiszkópja, amely makacsul semmisnek tekinti a múlt lezárult drámáit, a háromdimenziós időfalakon túlkémlelve beles a jövőbe, vagy egy távolban lejátszódó eseménysort fog fel érzékeny antennájával? Sokan foglalkoznak e jelenségekkel, többek között az orosz Vasziljev professzor is, aki évtizedek óta kísérletezik telepátiával, méghozzá meglepően magas, 70-80 százalékos sikerrel. Sajnos példák nem férnek bele e cikk keretébe, pedig sok felvilágosult értelmes ember vall róluk, akik életük eseményeit nem a gyermeteg hit viszonylatából, hanem egészséges kritikával szemlélik. Bizonyos azonban, hogy a legtöbb álomgyűjtés tartalmaz telepatikus párhuzamokat jelképes vagy direkt formában. Olyan történéseket, amelyek az álommal teljesen azonos időpontban játszódtak le. Saját anyagomban is van jó néhány ilyen álom amelyeket erőszakolt szofisztika volna az eddig ismert közhelyekkel magyarázni. Nem állítom persze, hogy sohasem lesz rá természetes magyarázat. De ilyeneket nem ismerünk még. S ha bármelyik tudós, kutató, feltaláló kijelentené, hogy a valóság csak annyi, amennyit mostanáig sikerült megismernünk, a szüntelen fejlődés lehetőségét tagadná, amely a realitás egyre újabb, tágabb kiterjedéseit kapcsolja világképünkhöz.

 

1995

Szepes Mária
XIV. évfolyam 8. szám

Címkék: Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.