Holisztika

Szepes Mária - Eksztázis

Merre tartasz, ember? - A szimbólumok formákhoz kötött mágikus erők


 

Nincs olyan jó orvos, aki ne tapasztalná, hogy a legjobb gyógymód a megelőzés. Az is nyilvánvaló előtte, hogy a testben megjelenő tünetek, amelyek később organikussá válnak, a lélekben gyökereznek. Okuk "pszichoszomatikus". S amelyik páciens nem segít orvosának leküzdeni a baját, az belehal bántalmába, de ugyanabból a szindrómából kigyógyul a másik, akinek "belső orvosa" együtt küzd a kór ellen.

 

Magam pszichológus, karakterológus vagyok, de csak írói munkám keretében foglalkozom azokkal, akik rengeteg elfoglaltságom között felkeresnek. Gyakori panaszok közé tartozik ma az úgynevezett "pánikbetegség", depresszió. Azonkívül valamely nagy megrázkódtatás után jelentkező érthetetlen, gyakran ijesztő tünet, egyfajta többletképesség, fizikai síkon is megjelenő furcsa jelenségek, amelyeket az illető környezete is tapasztalni kénytelen.

 

A szfinx titkáról évezredek óta beszélnek. Találgatják a félig asszony, félig állattestű szobor rejtett üzenetét. Az egyiptomi hieroglifákat részben már megfejtették. De mint valamennyi képírásnak, ennek is több értelme van, ahogy a hagyományoknak, természetvallásoknak, ősi kinyilatkoztatásoknak, mítoszoknak. Lao-ce is kínai képírással írta a világ minden bölcsességét magában foglaló egyetlen, vékony kis kötetét. De aki ért hozzá, tudja, e képírás szavai, aszerint hogy mély torokhangon, közép- vagy magas fekvésben mondják ki, egészen mást jelentenek.

 

A szfinx háromsíkú értelmének egyszerű fordítása így hangzik: "kéj és titok." Ezenkívül van még pszichikai és szellemi üzenete is. A lélek síkján talán így közelíthetnénk meg a szfinx értelmét: öröm, mámor, siker, valamiféle eksztatikum, ami nélkül valójában már nem tud élni az ember. Érzelemvilága éppúgy éhes rá, mint a teste és a szelleme. Ha nem képes a legmagasabb fokon megszerezni, pótcselekvésekbe menekül érte. A szex, ha öncélú szokássá válik, éppoly szenvedélybetegsége a testnek, mint a narkó. A szeretkezés szerelem nélkül magányos onánia egy személytelen kéjtárggyal. Az elmebetegek nagy részének gátszakadása az önkielégítés gyakorlata. A drogosok potenciális önpusztítók.

 

Ha valaki impotens, potenciazavaros, becsvágyó, de tehetségtelen, sikertelen, s még előnytelen külsejű is, bármilyen módon és bármi áron a közéleti szereplésbe veti magát. Feltűnő, megbotránkoztató cselekvésekbe kezd narcisztikus önérzettel. E kisebbrendűségből fakadó rögeszméje gyakran igen szuggesztív lehet, mint Hitler esetében. Zavaros, vad eszméi demagóg közhelyek, amelyek valós tényekkel, fenyegetésekkel, uszító ígéretekkel és tébolyult szervezőképességgel vegyültek. Hozzájárult ehhez üvöltő farkasordítása. Tükör előtt gyakorolta pózait. Bűnbakkereső gyűlöletrohamaiban úgy hatott a tömeglélekre, mint megigézett nyúlra az óriáskígyó bűvölő hüllőpillantása. Hitler ragályos őrült volt, aki minden törvény fölött állónak hitte magát. Fél heréje potenciazavarossá tette, rossz festő volt, és jelentéktelen férfi. Ellenségei "megdicsőült prolinak" nevezték. Gúnyolóit sorra megölte, amíg hatalma volt hozzá. Egyébként ugyanabban az évben, zodiákus jegyben született, mint Chaplin, aki 1942-ben, a Diktátor c. filmjében elkészítette róla gyilkos szatíráját, amelyben a bőrébe bújt, de másodénjeként egy kis zsidó szabót alakított. A "Hitler-bajuszt" előbb viselte, mint a teljesen humortalan, őrült Hitler, de ő zseni és zsidó volt, ugyanakkor azonban magánéletében házi zsarnok.

 

Ebbe a csoportba tartoznak az őrült, gyilkos szektavezetők is, akik híveiket öngyilkosságra kényszerítik, sőt azok hiszékenységét, de félelmét is kihasználva ráveszik őket, hogy vonakodó hittestvéreiket, akár gyerekeket is elpusztítsanak, merényleteket kövessenek el válogatás nélkül. Az őrület ugyanis "ragályos".

 

A szellemi eksztatikumot másképp, máshogyan keresik az ép érzékű, gondolkodó emberek. Jung szerint ha egy ember a negyvenedik éve körül nem kap feleletet az élet értelmére, élethalál kérdésére, akkor "metafizikai" éhségében depresszióssá válik. E kitűnő, valóságra szomjas elmék megkeresik útjukat, fáradhatatlan tanulással, gyakorlással, s eljutnak ahhoz a forráshoz a bioszban és a kozmoszban, bölcseletben, tudományokban, művészetekben, amelyeket elődeik már ismertek, azért nem féltek a haláltól, mint a modern ember. Bennük egyetlen, közös forrásként élt a szintézis, az összefüggések tudománya, nem vakhitként. Érzékelési módjuk az aranymosó szűrőjéhez hasonlóan a súlyos, iszapos agyagból kimosta a megismerés tiszta aranyrögeit. Ez az az állapot, amelyet a világ minden vagyonáért nem lehet megvásárolni. A különféle ősnépek, saját fogalmaik szerint, megvilágosodásnak, átlényegülésnek, az öröklétre való felébredésnek nevezték; Jung, modern korszakunk időtlen prófétája pedig individualizációként ír róla. Nyílt sisakkal vállalta e transzcendens látásmódot, saját tapasztalatai alapján, utolsó könyvében. 1914-ben megjárta a halál mezsgyéit és visszatért belőle. Alámerült saját tudattalanjába. Mandalákat fejtett. Álmokat gyűjtött. Megírta a mentális alkímia képeskönyvét. Foglalkozott a tibeti Halottaskönyvvel, valamennyi filozófiával, tudománnyal, még az ufológiával is.

 

Bizonyos, hogy minden örömben, szépségben, szerelemben, művészetben, alkotásban, tudományos felismerésben van valami örök mag. A legiszonyatosabb szokások, szertartások is eltorzult, félreértett árnyai, elnehezült vetületei valami egyetemes igazságnak, mint az egykori azték szertartás véres rítusa, mikor egy élő embernek kivágták a szívét, s felmutatták a Napnak áldozatul, hogy hárítson el népükről valamely katasztrófát. Az ember szívét a valamikor egységként működő asztronómia és asztrológia a szervezetet s a sorsot irányító karakterként értékeli.

 

A nemek kettéválásának bizonyítékait a természet számlálhatatlan szimbólumbeszédben hirdeti. A nő és a férfi csonka rész külön. Azért keresik egymást állandóan, de testbörtönükben egyesülésük is ellenmozgás. A szakadás nem e Földön történt, és a teljessé válás sem itt következik be. Bolygónkon csak sikeres vagy sikertelen behelyettesítések vannak. A szeretkező párok a nemi aktus után újra csillagtávolba hullnak széjjel. Vannak öntermékenyítő növények. Atavisztikus módon előfordulnak hermafroditák, akik mindkét nem ivarszervével születnek. Azonos neműek vonzódásában is egyikben a női, másikban a férfipotencia egyesül soha ki nem elégülő szenvedéllyel.

 

A biosz minden formája, amelyből az anyagi lét felépül, "örök szimbólum porba öltöztetve". Ilyen a piramis, amely a "viparita karánában" (lótuszülésben) meditáló ember ábrája. Szívgödrében rejtőzik a napközpontja. Fejtetőjének csontborítása alatt szunnyad tobozmirigye - harmadik szeme - arra várakozva, hogy hályogja eloszoljék. Lásson is vele, ne csak nézzen.

 

A nemek szakadásának, az eksztázis nélkülözhetetlen sóvárgásának a biosz a szenvedélyes, csábító, bűvölő csapdája. Az érzések robbanásban lévő taposóaknája. Csalogató, mérgező, égig emelő és szakadékba vető lidércei, formák, érzések, remekművek, kiáltozó, zúgó, zengő, suhogó hangok, színek, illatok jelbeszédével tölti meg bolygónk minden életre kelt formáját. Tüzes belseje megszállja örvénylő óceánjait, erdőit, mezőit, hegyeit, városait, falvait, épületeit. Ez sugárzik az emberek fantáziájába, idegeibe, mirigyeibe, érzékszerveibe. Ez kering erogén zónáikban. Tüzes lézere vetül ki az elemekből, a szelíd állatok szépségéből, madarak énekéből.

 

De e titkos képnyelven szól hozzájuk valamennyi életfa, tápláló, gyógyító növény, festmény, szobor, misztériumgyökerű színjáték, film, videokazetta rázuhogó özöne is. A tévéképernyők világra nyíló ablakain elementáris szorongásokat vetítenek a nézők lelkébe. E vágy tör ki a vulkánok magmájaként. Orkánok pusztító őrjöngése sem más, mint a teremtő-romboló aktus analógiája. Erdőtüzek fároszában ő csapódik égig. A biosz ezerszínű logoszhangja az eksztázis könyörgésének zsolozsmája a beteljesülő egyesülésért. Az üzekedő állatok kéjes kíntól bődülő szirénhangjai e teljesületlen telhetetlenségtől jajdulnak. Nem lehet kimeríteni formák, hangok, színek toporzékoló követeléseinek forrongását, amely forró iszaphangon, villámok éles nyílpendülésében, kibomló virágok illatárjában, húsevő növények gyilkosan édes szagával ront minden érző életre, s a nimfománia örvénybe húzó hínárjába süllyeszti. Az egész gyönyörű, iszonyú bioszínjáték nem egyéb, mint szadomazochista háború. Húson, véren, könnyeken átgázoló hadjárat. Pervertált gyönyörök ravasz fegyvereivel végrehajtott támadás, amelyet a végső egyesülésért vívnak a szétszaggatott részek.

 

 

A filmen megjelenő vetületek, a színpad, tévé sztárjai mind-mind e hiányérzet behelyettesítő árnyai.

 

Orson Welles színész, író, filmrendező, akit csodálói zseninek, ellenségei ütődöttnek tartottak, azt mondta: "filmet csinálni annyi, mint kilencven százalékban pénzért kunyerálni, strichelni érte, és tíz százalékban dolgozni. Csinálni azt, amibe beleszerettem. A film az életem." Az ő öröme, mámora a képnyelv. A festőké a vászon, a színek vizionárius álomvilága. A színpadi színészé a kigyúló lámpasor, a jellem és jelmez, amelybe belebújik, a szöveg, amelyet skandál, a zsúfolt nézőtérről rámeredő tömeg, s nem utolsósorban a kitörő "vastaps". Úgy magasodik föléje, amint Odüsszeusz hajóján a viharzó hullámok, anélkül hogy az árbocrúdhoz kötözné magát. Mert a taps, a közönség, a színház "eksztázisa" szenvedélybetegség. Igazi színész sohasem gyógyul ki belőle. Nélküle megőrül, elpusztul.

 

A csábító, nimfomániás nő mindig szirén vagy Kirké. Csak hódítani, bűvölni, érzékeket korbácsolni, leigázni, rabul ejteni akar. Kapni anélkül, hogy adna, amire képtelen is. Hiszen ölét halfarok zárja el a kielégülés lehetőségétől. Vagy az a passziója, hogy a beleszédült férfiakat disznókká változtatja. Ez az ő perverz gyönyöre, mert valójában önszerető, kegyetlen és frigid.

 

A nagyszerű Karinthy Frigyes írta egyik könyvében saját tragikus tapasztalata, viharos, második házassága félelmetes remekléseként. Az illatos, csábos, selyembe, ékszerekbe, csipkés alsóneműkbe öltözött, hátraomló hajzuhatagával is érzékeire fonódó nőt a fekhelyre dönti és vetkőztetni kezdi. Keresi teljes meztelenségét. Meg akarja kapni a keretben bujkáló nőt, az eleven, forró, szerelmet adó társat. Türelmetlen felajzott remegéssel tépi róla mindazt, ami takarja, ami rejti előle. E leleményes eszközökkel csábító nőstényről sorra lekerülnek a rétegek. Díszes, ékes csomagolása egyre fogy, végül halomba hevernek a fekvőhelyen körülötte, markában a kígyózó hajtincsek, színes rongyok, de nincs bennük ember. Jelmeze üres.

 

Az illatokat készítő vegyészt megrészegítik saját kompozíciói. Úgy hatnak rá, mint méhekre a virágillat, amelyet mérföldek távolában is megéreznek és társaikat különös táncjelbeszéddel irányítják oda, hogy elvégezzék a beporzás, megtermékenyítés aktusát, e különös "távorgazmust", amelynek van emberi párhuzama is: Csajkovszkij "távolsági" szerelme egy gazdag, előkelő asszonnyal, akinek sok művét ajánlotta, s az szenvedélyes rajongással támogatta anyagilag, lelkileg, szellemileg. A múzsája volt, anélkül hogy személyesen találkoztak volna. Sohasem látták egymást. Egy ízben Csajkovszkij meglátogatta a nő fényűző lakását, amelyben élt, lélegzett, zongorázott, aludt, olvasott, vetkőzött, öltözött, fürdött. De az asszony elment hazulról a látogatás idejére. Csajkovszkij végigjárta a szobákat. Megérintett minden tárgyat, a nő keze nyomát a billentyűkön. Beszívta az illatát, hozzáért a falakat díszítő festményekhez, gyönyörtől remegve, lángolva végigsimította az ágyát, a szekrényben a ruháit, könyveit - azután elment. Ezt a teljesen szokatlan, sőt egyedi szerelmet "Distanzliebének" nevezik. Akármennyire képtelenül hangzik, így volt. Történelem.

 

A divat változásait, illatait, színeit, ékköveit, mozgásformáit is e mágneses sugárzás, a hiányérzet szimbolikus jelbeszéde hozza létre. A krétai-minószi kultúra előkelő asszonyai valamikor díszes öltözékükből mindkét mellüket szabadon hagyták, s mellbimbóikat pirosra festették. Az ősi és antik uralkodók nemcsak szépséges rabszolganőket, hanem ifjakat is tartottak ágyasukul. Dúsgazdag keleti maharadzsák, pasák heréltekkel őriztették sok száz feleségüket szigorúan zárt háremükben. Győztes csaták után a leigázott birodalmak főúri hölgyei a hadvezér vagy uralkodó pillanatnyi használata után bordélyokba, lupanárokba kerültek tömeglények hadizsákmányaként.

 

Egy bizonyos. Amíg a nemek szakadása, véres sebe be nem gyógyul, addig a lélek keringése nem szűnhet meg a lét labirintusában. Mert valamikor egész volt, és újra egésszé, teljessé kell válnia. De nem ezen a porszemnyi bolygón, ahol átutazó. A mérhetetlen világmindenségben számlálhatatlan naprendszer bolygóin, különféle életformák keresik egymást ugyanígy. S valahol, valamikor, talán a relatív időn és csillagokon túl egyesülni fognak! Mert életük akkor is örök, ha különféle jelmezüket levetik. E végső találkozásukig céljuk maga a hozzávezető Út.

1996

Szepes Mária
XIV. évfolyam 6. szám

Címkék: Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.