Holisztika

Szepes Mária - Északi fény

Merre tartasz, ember?

Földünk beteg. Életformája vészhelyzetbe került. Diagnózisát kiváló szaktekintélyek juttatják a köztudatba, különféle médiumokon át. Azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy technikai civilizációnk legzseniálisabb felfedezései sem tudják orvosolni ökológiai, szociológiai, lélektani kórságainak egyre növekvő ártalmait. Szerencsére áldozatkész tudósaink nem adják fel küzdelmüket a bolygónkon kivirágzott élet megmentéséért. Bizonyosak benne, hogy egyedül a tetté lett eszmék válhatnak sikeres valósággá. És nincs olyan egyéni, közösségi elfajulás, ártalom, amelyből ne lenne kivonható annak ellenszere. De az ilyen esszencia létrehozásához fáradhatatlan kutatómunka, szívós kitartás, empátia és értő türelem szükséges.

 

Szepes Mária cikkgyűjteménye e problémákon való közös továbbtűnődést kínálják saját és Földünk krízisein töprengő humanistáknak.


Az Északi-sarkon egy speciális laboratóriumban éjjel-nappal figyelik a naptevékenység megdöbbentően gyönyörűséges fényorgonáját, a biosz teremtő opusát. Ez az égi látvány szüntelenül, folyamatosan történik, időszakos felerősödéssel, kimeríthetetlen változatossággal. Olyan jelentéssel, amely teljességgel kicsurran az emberi agyból, de oda is jut belőle szín- és fényorgiájából néhány töredék, amely valami rejtélyes értelmet tagol kozmikus morzejeleivel. Természetesen hiányzik hozzá a kód. Pontok, vesszők, betűk: ennyi. Nem több. A huszonnégy órás szolgálatot teljesítő szaktudósok áldozatos, szívós munkája nagy tiszteletet érdemel. Azt már tudják, hogy magasan a Föld fölött valamiféle plazmaszerű anyaga van e tüneménynek, amelynek színei a legkülönfélébb színtartományba tartoznak a bennük lévő részecskék mennyisége, vegyülése, egymásra hatása szerint. E plazma egyébként megtölti a világegyetemet, kivéve a Földet, amelyen nem található.

 

Rakétát kell fellőni hatalmas energiákat hordozó plazmájába, hogy vizsgálható anyagot csípjenek ki belőle. Ez az anyag persze a dolog egészére, értelmére nézve ugyan nem árul el semmit, csak érdekes töredékeket, fantasztikus jelenségvillámokat, az érthetetlen titáni valaminek egyelőre megfejtetlen rejtélyábráját, forma- és számtöredékeit. A hosszú északi éjszaka alkalmasabb a megfigyelésre, mint a nappal fényfátylas ragyogása.

 

A napfolttevékenység isteni sugárorgonáját az ősnépek is látták, félték, imádták már, és gyönyörű mítoszokkal hódoltak neki. A mai asztrofizikusok, kutató szaktudósok élvezik e költői meséket, de ők pontos megállapításokhoz kívánnak jutni, főleg sarki éjeken át, technikai eszközök, számítógép, vegyi elemzések, rakéták segítségével, amelyek minden ködös feltevés helyett cáfolhatatlan tényekhez juttatják őket. E tények közé tartozik például, hogy egy-egy napkitörés energiája akkora, mint a Földön termelt összes elektromos áram együttvéve, de elérhet néhány hidrogénbombányit is. A statisztikával pedig azért nehéz számolni, mivel a naptevékenységet figyelni, mérni 1912-ben kezdte a hivatalos tudomány. S az asztrofizikusok már a kozmikus idő fénysebességét is mérik. Bizonyos kísérletek túl is lépik a másodpercenkénti háromszáz kilométert. A napfoltrobbanások plazmaterjedése legalább ennek duplájára gyanítható.

 

A kutatók minden képességükkel, figyelmükkel az északi fényt tanulmányozzák. Arra specializálódtak. Hatását tekintve azonban igen óvatosak. Szűrnek. Vonakodnak. Előttük is nyilvánvaló, hogy a periodikusan felerősödő napkitörések zavarják a rádióadást. Azt sem zárják ki, hogy a tárgyak is sajátosan reagálnak rá, például a Földünket behálózó, áramot szállító vezetékek gyorsabb elhasználódást és egyéb még meg nem határozott tüneteket mutatnak. Az egyik rokonszenves tudós megkockáztatta, hogy az Amerikában huszonkét évenként bekövetkező aszályos időszakoknak köze lehet a huszonkét éves napfoltkitörés-periódusokhoz, s így az időjárás általános alakulását is befolyásolhatja. Ez azonban már nem az ő területük.

 

Egészen Hitlerig működött Németországban egy kitűnő magazin. Címének magyar fordítása így hangzik: Keresztmetszet. Nagyszerű, humoros, szatirikus, de zseniális lélektani megfigyelések, rajzok, cikkek jelentek meg benne. Például egy olyan sorozat, hogy ki mit lát meg a körülötte megjelenő, zajló világból. A cipész előtt az utcán kicsi, nagy, elegáns, ízléses, csúf, rongyos, giccsesen feltűnő, excentrikus, fűzős, csatos, magas szárú, lapos, széles, keskeny, emelt talpú és sarkú cipők tolonganak ember nélkül. A kalaposnak lebegő tollas, máslis, szögletes tetejű, sildes, kerek, kis és nagy karimájú kalapok, proli munkássapkák, behúzott, kötött fejfedők, cilinderek és drága, puha kalapok, kacér cobolykucsmák kínálják magukat, anélkül hogy alattuk látszana a viselőjük. Az hiányzik. No és a fűzők, melltartók, viseltes vagy megláncolt irattáskák, retikülök lóbálják magukat kar és kéz nélkül. De ha felmérjük az összefüggések tudományában járatos szellemi vakmerőséggel a specializálódás veszélyeit, tévedéseit, hiányosságait, akár egy másik groteszk rajzzal egészíthetnénk ki e bátor, szabadelvű szatíraábrákat a Keresztmetszetben. Bejön a szobába egy szép, kevély sasorr. Csak úgy Magában. Rá sem néz a két lapátfülre, amelyek tőle távolabb vitorláznak. Azután hasak törtetnek be egymás hegyén-hátán. Pocakok. Laposan kelletik magukat, vagy gyűröttek. Hájhurkáktól súlyosak. Azután vesék következnek tartózkodó duzzogással, miközben locsolkodva kikérik maguknak a többiek jelenlétét, persze negatív jelbeszéddel. Más szerek sem közösködnek senkivel, noha egy térben tartózkodnak. Duzzadt szájak tátognak szónokolva. Keskeny, vaskos ujjak fenyegetnek. Láthatatlan klaviatúrán játszanak, húrokat pengetnek, vagy fegyverek ravaszát húzzák meg ügyes pantomimmal. Kényesen tekeregnek a többiek között a belek alattomos kígyói, vigyázva, nehogy máshoz hozzáérjenek. Magasan fölöttük ott csillámlik tekervényeivel az agy, amelyre, ha titkon rápillant a többi, határozott megvetést érez, hiszen kivétel nélkül mindegyik "szuverén" töredék meggyőződése, hogy az a törtető valami, amely magasra kapaszkodott, egyedül őértük van, nem pedig fordítva. Esetleg ki is nevetik azért, hogy parancsokat osztogat, rendelkezik, holott semmi hatalma, eszköze nincs azok kivitelezéséhez. Mert ki hallgat rá? Senki. Legkevésbé a fújtató tüdőnek, a külön lüktető szívnek semmi dolga nincs vele.

 

Folytathatnám, de minek? Nem halálosan veszélyes, tébolyult, véresen tragikus rögeszme ez így? Mégis: szatíra-e, vagy iszonyú valóság az általam felmutatott, keserűen cinikus karikatúra Földünk valódi állapotáról a 2000 korszakvégen? Nevetséges? Persze Ijesztő? Iszonyú Sírnivaló? De mennyire! Tragédia? A legmegrendítőbb mértékben. A meghasonlás önpusztító nyavalyája? Mi volna más? Bolygónk bélpoklos járványa? Igen.

 

Akkor miért nem avatkozik e kórságba Földünk szelleme; orvosa, tudósa, s a Látó Bölcsek? Miért nem termelik ki e gennyedő tudatlanságfekélyből, roncsoló butaságvírusokból azok ellenszérumát, a felismerést, hogy e groteszk, egymással civakodó szervek csak együtt életképesek? Közös működésük hozhatja létre a szakadásból az egységet? A gyűlöletből az empátia Arkánumát. A halálból az életet. A harcból a békét A világéjből az örök napkelte törvényszerűen ismétlődő ritmusát.

 

Jó volna, ha az északi fény specializált, lelkes kutatója magához engedné az immár hivatalosan, elismerten működő orvosmeteorológia cáfolhatatlan statisztikáit, tényeit. Azt, hogy a napfolttevékenység, a mágneses zivatarok súlyos, veszedelmes hatást gyakorolnak minden élő szervezetre. Mert az is része a világegyetemnek. A napkitörések periodikus működése szerint szökik fel a szív- és érbetegek száma az ambulanciákon, az elmebetegek rohamai ismétlődnek. És e kitörésekkor végzett operációk halálosan veszedelmes komplikációkkal járnak.

 

Az északi fény plazmaorgonájának időszakos, vad jelzéseinek hatását magam is több ízben átéltem e században. Az első háború kitörésekor, egy hasonlíthatatlanul nagy, borzalmas viharban. Későbbi korszakváltások véres indulatvulkánjaiban. De leglátványosabban Kékestetőn, az Anschluss napján, amikor Gyöngyösről feltelefonáltak, vajon nem ég-e a szálloda? A szállóból pedig megkérdezte telefonon a portás, nem áll-e lángokban Gyöngyös, olyan vérpiros volt az ég körülöttünk, amelyet Magyarország legmagasabb pontjáról a szálló egész vendégserege és személyzete figyelt, közöttük mi is a férjemmel. Akkor írtak sokan arról, hogy amit láttunk, az északi fényjelenség volt. Mégpedig a sötétvörös tartományból való, kutatók által regisztrált működése e kozmikus csodának. Kétségtelen, hogy a háborúkat, forradalmakat, ijesztő történelmi változásokat emberek, tömegek viszik véghez vezetőik, politikusok segítségével, de azok is részei a természetnek, kozmosznak. E titokzatos hatások fényszálaira, energiahatásaira fűzött bábok valójában. Rajtuk át olyan titáni, ismeretlen erők érvényesülnek, amelyek ellen nem védekezhetnek, de összefüggésük velük, az értelmes ember számára kétségtelen.

 

 

Felmerül tehát a figyelő, gondolkodó emberekben a kérdés, nem rejt-e tévedéseket, sőt óriási veszélyt a puszta specializáció, amely a részlettünetekből kizárja az összefüggéseket, az egymást kiegészítő legfontosabb magyarázatát, értelmét e jelenségeknek? Nem számol például azzal, hogy minden, ami történik a világmindenségben, természetben, összefügg egymással, és csak e felismerés által válik érthetővé, kezelhetővé, esetleg elháríthatóvá. Megkockáztatnám azt is, mert életfontosságúnak, igaznak tartom, hogy minden jelenség ránk is tartozik. Valamennyi gondolkodó élőlény felelős mindazért, ami történik a bioszban és az univerzumban. Minden alkotó, tudós, érző lélek és szellem felelős úgy a saját, mint a világ sorsáért Kötelessége, hogy megtegye azt, ami módjában áll. Küzdjön a téves ellen az igazabbért. A tudatlanság ellen a tudatosításért és a valóság felismeréséért, akkor is, ha csak annyit tehet, hogy az értetlen, zárkózó gyűlölség kevélyen megvető, elhárító magatartása helyett empátiával, szánalommal segíteni próbál önmagán és azokon, akik a közelébe kerülnek, elfogadják jó szándékát. Óriási jelentősége van annak, ha valaki felismeri a tényt, amely gyakorlatilag bizonyítható, hogy az ember két káprázattükör közé zárva, magányosan, végtelen számsorrá robbanva vetíti egyetlen, szenvedő, szomjazó önmagát. Elhiszi, hogy e vetületek tőle különböző, félelmetes, sőt fenyegető, üldöző szándékú ellenségei, akiktől támadva védekeznie kell. Pedig csak árnyak, akikben saját vágyai, emlékezete, gondolatai lüktetnek sebezhető szervekként. Az ő tüdejével lélegeznek, a lélegző világegyetem azonos ritmusával. Egyetlen benső mozdulat kellene ahhoz, hogy kilépjen bénító amnéziájából, Májának, a Káprázatok Úrnőjének tükrei közül, s valótlan vetületből egyetemes Mindenné váljék a szétszakadt, meghasonlott árnyak sokaságából.

 

Erre a rejtélyes mozdulatra utal minden ősvallás, kinyilatkoztatás, próféta, bölcs, filozófus. Megfogalmazásuk különböző, lényegük azonban egy. A keleti filozófia "örök felébredésnek", a kereszténység "Unió Misztikának", "átlényegülésnek", Kant: "Ding an Sich"-nek, "Önvalónak" nevezi. Mégis a re-ligió annyit jelent: "visszahatolás a gyökerekhez".

 

Halandó létük utolsó perceiben valamennyi, szeretett hozzátartozóm szájából elhangzott ugyanaz a kábult, boldog szöveg: "Megyek haza. Már jól vagyok " - Testükből, küzdelmes inkarnációsorozatukból kiszakadva, valóban elérték igazi otthonukat. Álmaimban, csodáimban üzennek nekem végső megérkezésükről e nirvanisztikus, örök állapotból, amelyből - remélem - nem kell kimozdulniuk többé.

Szepes Mária
XIV. évfolyam 1. szám

Címkék: Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.