Holisztika

Szexuális forradalom a XX. században

Strind­berg Ha­lá­tánc cí­mű da­rab­já­ban ami­kor a bo­jár meg­hal, fe­le­sé­ge ki­té­pi a nyel­vét, hogy töb­bé ne ócsá­rol­has­sa őt.        


A sze­xua­li­tás spi­ri­tuá­lis híd fér­fi és nő kö­zött, szel­le­mi kö­te­lék. Ezt so­ha nem len­ne sza­bad szem elől té­vesz­te­nünk. Ám a kap­cso­la­ti krí­zi­sek nagy száma és a nem­kí­vá­na­tos él­mé­nyek ron­cso­ló ha­tá­sa sem te­re­li az em­be­re­ket a tisz­tul­tabb ho­ri­zont fe­lé a le­hú­zó pro­fán ör­vénnyel szem­ben. Pe­dig iga­zán ide­je len­ne akár a szen­ve­dés fé­ke­zé­se, akár a di­na­mi­kák mé­lyebb meg­ér­té­se miatt vi­lá­go­sab­ban lát­ni a fér­fi és nő kö­zöt­ti kap­cso­lat tor­zu­lá­sai­nak, el­faju­lá­sá­nak, ha­tal­mi csa­tá­ro­zá­sai­nak szí­nét és visszá­ját. Mert a jó kap­cso­lat, két em­ber iga­zi il­lesz­ke­dé­se egy­sze­rű, egye­di, egy­fé­le. A rossz va­riá­ciói ki­me­rít­he­tet­le­nek. Így nem ez utób­bia­kat fog­juk lel­tár­ba ven­ni. Csu­pán az ádáz ma­ra­ko­dá­sok el­moz­du­lás­pont­ja­i­ra kí­vá­nunk rá­vi­lá­gí­ta­ni, iro­dal­mi pél­dá­kon és a hét­köz­na­pok tör­té­ne­te­in ke­resz­tül. Az el­moz­du­lá­si pon­to­kon dől el a kap­cso­la­tok irá­nya, for­má­ja, tar­tal­ma, azok min­den csa­lá­di és tár­sa­dal­mi kö­vet­kez­mé­nye­i­vel. Mert itt in­dul­nak út­ju­kra a ma­ni­pu­lá­ci­ók, haz­ug­sá­gok, be­csa­pá­sok és ön­csa­lá­sok is, ame­lyek­ről nem aka­runk tu­do­mást ven­ni. Pél­dá­ul rejt­ve ki­csit le­néz­zük a part­ne­rün­ket, va­la­mi nem tet­szik ben­ne, amit igyek­szünk sző­nyeg alá se­per­ni. Ám ezek az ál­tap­in­tat­ba szá­mű­zött el­len­ér­zé­sek csip­ke­lő­dé­sek, gú­nyos meg­jegy­zé­sek, pisz­ká­ló­dá­sok for­má­já­ban már min­den­ki­nek fel­tűn­nek, csak a kö­te­ke­dő­nek nem. Ter­mé­sze­te­sen az is ki­vám­pi­ro­ló­dik, aki a bur­kolt kri­ti­ká­kat kap­ja, és so­ká­ig nem ér­ti, hi­szen azok csu­pán bur­kolt meg­jegy­zé­sek, ame­lyek so­ha nem ar­ra vo­nat­koz­nak és so­ha nem ak­kor hang­za­nak el, ami­kor azok­nak ak­tua­li­tá­suk vol­na. A ha­tás, a rossz han­gu­lat, a meg­bán­tott­ság sem­mi­vel sem ki­sebb, mint egy nyílt szín­val­lás tisz­ta vi­ze a po­hár­ban.

 

A pa­lackból a szel­lem Freud li­bi­dó fo­gal­má­val sza­ba­dult ki a szá­zad ele­jén. Igen sok­ki­ro­zó volt ennyi­re né­ven ne­vez­ni a ne­mi vá­gyat, ne­mi haj­tó­erőt egy olyan idő­szak­ban, ami­kor az öl­töz­kö­dé­si és vi­sel­ke­dé­si szo­ká­sok tel­je­sen kor­dá­ban tar­tott­nak akar­ták mu­tat­ni a re­ális hús-vér em­ber lel­ki éle­tét. A nők nem­hogy nem na­poz­tak, de na­per­nyő­vel sé­tál­tak, a bo­ká­juk sem vil­lan­ha­tott ki a hosszú szok­nyák alól, és még a für­dőr­uha is job­ban fed­te a tes­tü­ket, mint né­hány nap­ja­ink­ban di­va­tos mi­ni­szok­nya vagy top. A do­mi­ná­ló kap­cso­la­ti for­ma csa­kis a há­zas­ság le­he­tett, ame­lyet hosszú ud­var­lás ve­ze­tett be, majd ese­ten­ként éve­kig tar­tó je­gyes­ség, majd a rév­be ju­tás. A nő ho­zo­má­nya és a fér­fi tár­sa­dal­mi ál­lá­sa, a ház, mint a há­zas­ság alap­ja ez­zel biz­to­sí­tott­nak lát­szott. A prü­dé­ria olyan mér­té­kű volt, hogy ük­anyá­ink egy ré­sze azt még ész­re­vet­te, hol és ho­gyan jött ki tes­té­ből a gye­rek, de hogy mi­ként ke­rült oda, azt vég­képp nem. De ma­nap­ság sem rit­ka olyan ész­re­vé­tel mond­juk egy kö­zép­ko­rú em­ber ré­szé­ről, hogy a szü­lei so­ha nem lát­ták egy­mást mez­te­le­nül. Nos egy ilyen kor­ban a kéj­vágy mez­te­len igaz­sá­gát né­ven ne­vez­ni – mi­ként azt a li­bi­dó szó tet­te – for­ra­dal­mi.

 

Ez a do­mi­ná­ló­an kül­ső ke­re­tek ál­tal meg­ha­tá­ro­zott csa­lá­di élet vagy mo­dell so­ká­ig tart­ha­tó­nak, jó meg­ol­dás­nak tűnt. Ám a szél­ső­sé­ges sze­rep­vál­la­lás – már­mint az, hogy a nők szül­nek, a fér­fi­ak pe­dig épí­tik a tár­sa­dal­mat – tart­ha­tat­lan­ná vált. Ami­kor a nők ta­nul­ni, dol­goz­ni és sza­vaz­ni kezdtek, újabb szel­lem sza­ba­dult ki a pa­lackból, az egyen­jo­gú­ság. Saj­ná­la­tos mó­don eb­ből in­kább egy el­túl­zott ha­tal­mi harc vált, mint­sem va­ló­di egyen­jo­gú­ság. De hát nem sza­bad el­fe­lej­te­nünk, hogy za­va­ros ko­runk­ban ilyen fo­gal­mak, mint pél­dá­ul a jog, még a sza­k­em­be­rek számá­ra sem egyér­tel­mű­ek. A ló má­sik ol­da­lá­ra es­tek a nők, akik kom­man­dó­sok, da­ru­ke­ze­lők, bér­gyil­ko­sok, ne­tán ál­lam­fér­fi­ak let­tek. A fo­gam­zás­gát­lás raf­fi­nált mód­ja fér­fi­hor­mo­nok­kal tör­tént ugyan, ami sok szem­pont­ból ve­szé­lyes­nek és koc­ká­za­tos­nak bi­zo­nyult, de az a faj­ta sze­xuá­lis rab­szol­ga­ság meg­szűnt, amely a nem kí­vánt anya­ság­gal súj­tot­ta a nők élet­vi­te­lét. Ha ma egy nő vég­képp nem akar anya len­ni, min­dig ar­ra gon­do­lok, elő­ző éle­te­i­nek ta­pasz­ta­la­ta is be­le­játsz­hat az ilyen­faj­ta el­le­nál­lás­ba és til­ta­ko­zás­ba. De az iga­zi csat­ta­nó csak most kö­vet­ke­zik, ez pe­dig a ne­mi öröm köl­csö­nös­sé­ge. A nők lá­za­dá­sá­nak egyik össze­te­vő­je nyil­ván az a so­ká­ig ér­vény­ben lé­vő tév­hit volt, hogy ha a fér­fi­nak jó, ak­kor a nő­nek is. Ám a ta­pasz­ta­lat er­re masszí­van rá­cá­folt. A nők igen nagy szá­za­lé­ka év­ti­ze­de­ken át sem ta­pasz­tal­ta meg, mi az iga­zán jó a ne­mi élet­ben, amely­nek az anya­ság né­mi kár­pót­lá­sa, de az is le­het, hogy nem iga­zán. Ma kü­lön fo­gal­munk van ere: a ne­mi iden­ti­tás. Per­sze egy fo­ga­lom nem old­ja meg az ál­ta­la jel­zett vi­ha­ro­kat. At­tól még a fri­gi­di­tás, az anor­gaz­mia, sőt a fér­fi­im­pon­ten­cia gaz­da­gít­ja a mo­dern kor neu­ró­zis­lis­tá­ját. Kü­lön ame­ri­kai irány­zat, az ESO – el­nyúj­tott sze­xuá­lis or­gaz­mus – igyek­szik vi­gaszt nyúj­ta­ni a ta­nács­ta­lan és két­ség­be­esett öröm­te­le­nek­nek, igen kis si­ker-ha­tás­fok­kal. És ak­kor még nem be­szél­tünk ar­ról a fék­te­len gyű­lö­let­ről, amely a meg­hiú­sult ak­tu­sok, pár­kap­cso­la­ti sza­kí­tás, be­fuccsolt há­zas­sá­gok után ma­rad a lel­kek­ben. Ezek af­fé­le ne­mi düh ma­rad­vá­nyai, ön­ger­jesz­tő in­du­la­tok, ame­lyek ne­he­zen fi­no­mod­nak, eme­lőd­nek más di­men­zió­ba. Hi­szen egy iga­zi egye­sü­lés he­lyett, ahol a li­bi­dó a fé­nyig jut, fel­ka­va­ro­dás, ab­ba­ma­ra­dás, za­va­ro­dott­ság tá­mad csu­pán. Igen, az or­gaz­mus­ban a li­bi­dó a fé­nyig jut, fény­nyé lesz. Ez az or­gaz­mus al­kí­miai fo­lya­ma­ta.

 

Ha egy pár a ha­lál­tán­cát ír­ja, ami­kor a fér­fi a nőt nem hall­gat­ja meg, a nő pe­dig ké­pé­re sze­ret­né for­mál­ni a fér­fit, mint Strind­berg da­rab­já­ban, ak­kor már nagy az el­faju­lás. Egy ilyen sza­dis­ta-ma­zo­chis­ta játsz­má­ban csak a sö­tét ol­da­luk tart­ja egy­be a fe­le­ket, úgy fo­gal­ma­zunk: egy­más ár­nyék­hor­do­zói. Mind­ket­ten a má­sik sö­tét nap­ját jel­ké­pe­zik. Kap­cso­la­tuk tit­ka a hi­he­tet­len el­len­tét, ame­lyet sa­ját ár­nyé­kuk­ban rej­te­nek ma­guk elől is. Eme von­ze­rő nél­kül nem jut­hat­ná­nak kö­zös pály­ára. Még­sem jön lét­re erő­ik egye­sí­té­se, mert a von­zás és ta­szí­tás egy­for­ma erő­vel ci­bál­ja őket. Ör­dö­gi sza­do-ma­zo já­té­kuk lény­ege, hogy egy­ál­ta­lán nem ké­pe­sek át­él­ni a má­sik­nak oko­zott fáj­dal­mat, mert ha ő ke­rül­ne ab­ba a hely­zet­be, ami­be a má­si­kat be­le­kény­sze­rí­tet­te, ő at­tól nem szen­ved­ne. Így a vé­ge­lát­ha­tat­lan vá­das­ko­dás mó­kus­ke­re­ké­ben ma­rad­nak, egy­más kö­rül ke­ring­ve. Ve­sze­ke­dést pro­vo­ká­ló vi­sel­ke­dé­sük szem­be­öt­lő mó­don szex­pót­lék.

 

Az egész­sé­ges sze­re­lem­ben az em­ber fel­töl­tő­dik, meg­erő­sö­dik, ki­egyen­sú­lyo­zódik. Az il­lú­zi­ók ker­ge­té­se, a meg­fog­ha­tat­lan­ra, elér­he­tet­len­re va­ló vá­gya­ko­zás csak a mo­hó­sá­got ger­jesz­ti. Sok eset­ben a vi­szon­zat­lan sze­re­lem­re va­ló vá­gya­ko­zás a szo­ro­sabb kap­cso­lat el­ke­rü­lé­sé­nek trükk­je csu­pán.

 

Lát­hat­juk, elég­gé meg­in­gott a há­zas­ság, át­ér­té­ke­lő­dött az anya­ság, sok fé­le­lem és bi­zony­ta­lan­ság jel­lem­zi a lel­ke­ket. Le­het-e egyen­súly a füg­gő­sé­gek, szük­ség­le­tek, ki­sebb­sé­gi ér­zé­sek, in­ga­tag ön­be­csü­lé­sek el­le­né­re a fér­fi­ak és nők kö­zött?

 

A múlt szá­zad sze­xuá­lis for­ra­dal­ma sok min­dent át­emelt a tu­dat­ba a sze­mé­lyes és csa­lá­di tu­dat­ta­lan­ból. A ha­tás tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok­ban is tet­ten ér­he­tő. Ám az ösz­tö­nök és a spi­ri­tuá­lis szfé­ra kö­zöt­ti át­hi­da­lás, a két pil­lér össze­éré­se még hát­ra­van.

László Ruth
X. évfolyam 4. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.