Holisztika

Születés, születésállítás

Bert Hellinger-féle családállítás 12. rész

A születés küszöbélmény. A küszöb átlépése azt jelenti, hogy életünk egyik fontos fázisából lépünk át a következő fontos fázisba. Az pedig, hogy hogyan sikerül az átlépés, meghatározhatja a következő szakasz sikeres vagy sikertelen lefolyását.


Akiknek különösebb komplikációk nélkül sikerül megérkezniük a világra, azoknak „csak” azok a nehéz élmények jutnak, amelyekről előző számunkban már beszéltünk. Említettük, hogy nem véletlen, hogy sokaknak a meghalásról – utolsó küszöbélményünkről – való gondolatai között olyan szavak bukkannak fel, mint a hideg, a fájdalom, a félelem és a magány. Ezekkel a szavakkal írható le a születés alatt, illetve az utána következő időben átélt élménytömeg. Fáj a ránehezedő nyomás, ijesztő, hogy ahol eddig a paradicsom volt, ott hirtelen megszűnik a kipárnázott környezet és valamilyen nagy erő nyomja kifele. Fáj a megszületés utáni pillanatokban az első levegővétel, az erős fény, a hirtelen kiegyenesített gerinc, a szemcsepp, és hideg van, legalább 14 fokkal hidegebb, mint odabent. Ha a Leboyer-féle szelíd születés szellemében kezelik az újszülöttet, és még mosdatás-kezelés előtt bebugyolálva odaadják az anyjának, ráfektetik a hasára, akkor látjuk, hogy a gyerek – bár még nem lát rendesen – azonnal megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. És ha megtalálja, anyja tudja fogadni, akkor sikerül az első életbevágó találkozás. A családállítás egyik kulcsfogalma az „odafele való mozgás”, ami az életet adó szülője felé húzza a gyereket – ez ennek a húzásnak az első megnyilvánulása.

 

Ám akiknek nem sikerült komplikációk nélkül megszületniük, ennél sokkal több jut a nehéz élményekből. És az a tapasztalat, hogy a nehéz átlépés élménye az új fázisban – az életben – való működésmódjukra is erősen kihat. Számos panasz mögött, amivel akár pszichoterápiába, akár családállításra érkezik valaki, a születés alatt és után elszenvedett feldolgozatlan traumák állhatnak. Nézzük, milyen panaszok hátterében állhat ez az első élmény:

 

– Ha valakinek kötődési problémái vannak, azaz nem tud szoros intim kapcsolatot kialakítani vagy megtartani.

 

– Ha valaki fél a gyerekvállalástól. Az is gyakori, hogy még ha nem is tudatos ez a félelem, ahányszor abba a fázisba ér a párkapcsolat, hogy az élet tovább adása szóba jön, a téma szempontjából érintett fél kilép – így akadályozva meg, hogy a traumatikus élményeket most egy másik szerepben ugyan, de ismét át kelljen élnie.

 

– Ugyanez állhat a hátterében azoknak a meddőségeknek is, amelyeknek semmilyen szervi oka nincs.

 

– A születés körüli traumák állhatnak a bezárt helyzetekben átélt félelmek és pánikreakciók mögött is. – A szervi okok nélkül fennálló légzéssel kapcsolatos problémák, köhögések hátterében is az első fuldoklás élményeit kereshetjük.

 

– Sokszor az újtól, illetve nem teljesen biztonságos helyzetektől való félelmek is annak az első élményeknek tulajdoníthatók, melyek fényében az anyaméhen kívüli világ nem biztonságos.

 

– A szülő-gyerek, főleg az anya-gyerek kapcsolat zavara, melyet az anya és a gyerek is megél, gyakran köszönhető az első közös negatív élményeknek. Ilyenkor mindkét fél szenved, segítség nélkül mégsem tudnak túllépni a negatív élmények következményein.

 

– A párkapcsolati zavarok, és ezen belül is főleg a szex vonatkozásában megélt nehézségek is idetartoznak.

 

Egyszóval az első nehéz élmények az élet majdnem minden területére kihatnak, így hogy sikerül-e később feldolgozni, illetve élményszinten korrigálni azokat vagy sem, kulcsfontosságú kérdés.

 

A családállítás egyik speciális fajtája, az ún. születésállítás – sokszor a traumaállítás nevű másik fajtával kombinálva – jelentős segítséget nyújthat ebben a kérdésben. Mindkét módszerhez speciális képzettségre van szükség. A traumák feldolgozásához jó olyan családállítót választanunk, aki egyben pszichoterápiás képzettséggel is rendelkezik, és biztos kézzel, azaz úgy tudja levezetni az élmény felszínre hozatalának és  eldolgozásának folyamatát, hogy közben a kliens nem károsodik pszichésen. A születésállításhoz is speciális tudásanyag és képzettség kell. Annak, aki ezzel a témával foglalkozik, behatóan kell ismernie a szülés és a születés fizikai folyamatait, és képesnek kell lennie arra is, hogy az újraélés folyamán felbukkanó fizikai és lelki reakciókat is kezelje. Ez így persze ijesztőnek hangozhat, de tudnunk kell, hogy aki nehezen született, az az élmény eredeti formáját egyszer már megszenvedte, és ami fő: túlélte. Az élmény maradványai, ha a születésállításban felbukkannak, meglehetősen látványos fizikai tüneteket okozhatnak, és hasonlíthatnak az eredeti szülőszobai történésekhez, de már korántsem rendelkeznek olyan erővel, mint annak idején. Egy olyan családállító, aki orvosi, illetve szülésznői alapképzettséggel rendelkezik, továbbá a traumák pszichoterápiás kezelése terén is járatos, mindezt biztonsággal és minden résztvevő számára megnyugtatóan kézben tartja. Éppen ezért innentől dr. Pusztai Ildikó orvos családállító terapeutát kérdezem a születésállítással kapcsolatos tapasztalatairól.

 

– Mi történik normál esetben a küszöb átlépésénél?

 

– Itt van az a pillanat, amikor mindannyian megtapasztaljuk az életbe, a semmibe való kivetettséget, ahogy ezt az egzisztencialisták megfogalmazták. Megtapasztaljuk, hogy másokra van szükségünk az életben maradáshoz. Az újszülött automatikusan nyújtja a karját az anyja felé, és egy ún. „porszívózó” kereső mozgással indul el feléje. Ha ez sikerül, és az anya képes fogadni a gyerekét, akkor folytatódik a méhen belüli kötődés, és a születés traumája mintegy kisimul. Azt, hogy az anya és a gyerek egymás szemébe néz, reflexek irányítják. Minden ilyen pillanat, perc, amikor egymás szemébe néznek, a közöttük lévő kötődést erősíti. A szoptatás, illetve etetés során is mintha ez a hangok nélküli párbeszéd zajlana le közöttük: „Én vagyok az anyád és etetlek – én vagyok gyereked, és elfogadom.” Az anya helyes kötődési viselkedése tehát kisimíthatja a születési traumát.

 

– Melyek azok a helyzetek, amikor várhatóan nagyobb traumát szenved el a gyerek és az anyja is, mint egy normális szülés, illetve születés során?

 

– Ha bármilyen beavatkozásra szükség volt. Ezek közül a leggyakoribbak: indítani kellett a szülést, mesterségesen erősíteni vagy gyengíteni kellett a fájásokat, vagy ha a hüvelyi szülés végén valamilyen eszközt, fogót vagy vákuumot kellett alkalmazni, illetve ha kívülről erővel kellett kinyomni az anyából a gyereket. Ezek a gyerekben és az anyában is maradandó nyomokat hagynak. A nők ezt el tudják mondani, a gyerekek viszont – mivel abban az időben még nem tudnak fogalmazni és beszélni – másképp tárolják el az emlékeiket, melyek adott élet helyzetekben friss élményként merülhetnek fel az érzelmi agyukból.

 

– Mi a helyzet a császármetszéssel?

 

 Hacsak nem tervezett császármetszés történt, amikor ennek a beavatkozásnak kell sorra kerülnie, akkor ott már a megszületés előtt valami baj volt. Bár természetes szülésnek indult a dolog, akár az anya, akár a gyerek, akár mindkettő érdekében kellett a császármetszést elvégezni. Addig is küzdött mindkettő, amíg erre a döntésre sor került. Sokáig vajúdott az anya, sokáig próbálkozott és merült ki a gyerek, és egyikük ereje sem volt elég ahhoz, hogy legyőzzék az akadályokat. Ilyenkor a tapasztalat a gyerek részéről az, hogy „innen én nem vagyok képes kijutni”, majd mégis kisegítik, kiemelik. Egy császármetszéssel született embernek az élete során lehetnek olyan periódusai, amikor azt mondja: „saját erőből én ezt nem tudom megtenni, megoldani.” A helyzet másik főszereplője, az anya pedig érezheti úgy, hogy nem teljes értékű nő, nem tudta simán megszülni a gyerekét, nem tett meg mindent, amit egy „tökéletes anyának” meg kellett volna tennie. Például nem tudta fogadni a gyerekét, mert altatták.

 

– Az egyéni terápiákban és a családállításokon is sírva, szégyenkezve, fájdalommal mondják el, hogy nem tudták természetes úton megszülni a gyereküket. Nehéz elfogadni, hogy az ember tehetetlen s nála nagyobb erőknek van kiszolgáltatva, és ezek pont a legfontosabb vállalásának álltak az útjába. A belátás, hogy nem ő tehetett róla, segít elfogadni a helyzetet. Ám lehet-e ezt az élményt korrigálni?

 

– Tapasztalataim szerint a születésállítással mindkét fél élménye korrigálható. Ha sikerül lépésről lépésre végigvinni a szülő nőt és a születő gyereket azon a folyamaton, ami jó esetben végbement volna – aminek a kódját a testében hordja –, akár az anya, akár az akkori gyerek a kliensünk, akkor az élmény felülíródhat.

 

– Nézzünk egy példát, hogy az olvasó is képet kapjon arról, mi történik egy ilyen születésállításban.

 

– Egy harmincas évei végén járó nő több gyereket elvetetett már, mert félt a szüléstől. Most viszont úgy érezte, hogy itt vannak az utolsó percek, ketyeg a biológiai óra. Eddig mindig olyan párokat választott, akik nem akartak gyereket. A mostani partnere azonban teljesen kész a gyerekvállalásra. Miközben ezeket mondta, erősen balra fordult a feje, és ismételten leszegte az állát a bal vállához. Amikor rákérdeztem, miért hajtja le a fejét, nem tudott rá válaszolni. Erről a mozdulatról azt kell tudni, hogy ha a szülőcsatornában történik meg, akkor a gyerek nagy valószínűséggel elakad. Rögtön adódott a kérdés: milyen módon született. Császárral született, de hogy miért, azt nem tudta elmondani. Azonnal felállítottuk őt, az anyját és az orvost. Ott ült a földön az anyja, neki meg egyre csak feszült lefelé a feje, és semmilyen mozgásra nem volt képes. Ekkor hoztam be az orvos képviselőjét kettőjük mellé. Az illető férfi képviselőnek anélkül, hogy bármit is tudott volna akár a szülésről, akár a levezetés technikájáról, automatikusan nyúlt a keze a kliens felé, mégpedig pontosan azzal a mozdulattal, amelyikkel a császár alkalmával kell kiemelni a gyereket, majd felemelve átadta őt a közben beállított bábának. Közben az anya képviselőjén látszott, hogy nem vesz részt a folyamatban. A gyerek se nézett rá, ő se nézett a gyerekre. Szemmel láthatóan nem volt jelen, holott ott ült. Pontosan ez a helyzet a császármetszésnél, amikor altatják az anyát. Ott van, de nincs jelen. Ahogy biztonságban volt a kliens a bába kezében, el tudott kezdeni nézni, majd mozogni az anyja felé, aki még mindig rezzenéstelen arccal nézett maga elé. A képviseleti érzékelésről tudjuk, hogy ilyenkor egy ilyen életbevágó esemény információja ott van a légtérben és a képviselők rendelkezésére áll – ez az információ irányította most is mindegyik képviselő viselkedését. Ezért következtethettünk arra, hogy az anya hosszan altatásban maradhatott, és nem tudta fogadni a gyereket. Aztán az állításban felgyorsítottuk az időt, mintegy „felébresztve” az anyát, aki ekkor mosolyogva ránézett a gyerekére, és innentől egymásra találtak. Az anya a karjába vette a gyereket, és hosszasan egybefonódott a szemük. A kliens hosszú percekig nem akart kijönni ebből a helyzetből. 

 

Az anya képviselőjével ezután azt mondattam a „lányának”: „ügyes vagy, hogy kitartottál, amíg a doktor segített”. A kliens megköszönte az anyának, hogy vállalta a testének felmetszését, és a doktornak, hogy kisegítette ebbe világba.

 

Az újszülött automatikusan nyújtja a karját az anyja felé, és egy ún. "porszívózó" kereső mozgással indul el feléje. Ha ez sikerül, és az anya képes fogadni a gyerekét, akkor folytatódik a méhen belüli kötődés

 


– Van-e az esetnek folytatása?

 

– Egy hónapon belül teherbe esett, most hét hónapos terhes, és boldogan várja a gyerekét. A szüléstől még tart – de talán az lenne a baj, ha ettől az életbevágóan fontos dologtól egy kicsit se tartana valaki.

 

– Hogyan derül ki, hogy egy kliensnél, aki családállításra jött, születésállításra lesz szükség?

 

– Sokszor már az interjú közben kialakulnak olyan testi jelek, amelyek abba az irányba viszik az állításvezetőt, hogy itt egy születésállításra, azaz a születés folyamatának ismételt átéletésére és az élmény korrekciójára lesz szükség. Megváltozik a témahozó légzése, látszik, hogy egy másik idősíkra került, álla, fejtartása, váll- és kézmozgása eltér a szokványos mindennapi felnőttétől, és nagyon emlékeztet a születő gyerek szülőcsatornába való bejutására, illetve az ottani mozgására. Ő maga is láthatóan transzállapotba, azaz módosult tudatállapotba került.

 

– Nem félelmetes ez?

 

– Nem félelmetes. Ez is egy szakma, aminek megvannak a szabályai, megtanulható, és egy jó állításvezető kezében az egész folyamat gyönyörű, mint maga a szülés és a születés.

 

– És ha mindez egy olyan családállító csoportjában történik, aki nincs kiképezve ennek a helyzet kezelésére?

 

– Ilyenkor az állításvezető visszahozhatja a kliensét a jelenbe, és megbeszélheti vele, hogy ezzel a témával majd egy másik kollégája fog foglalkozni.

 

– A szülés az anyát is traumatizálhatja akkor is, ha semmilyen különös probléma nem látszódott kívülről.

 

– Egy anya azzal jött, hogy a szülés után soha többé nem volt kedve szexuális kapcsolatba lépni a férjével – és mással se. A gyerek már hétéves. Eredetileg több gyereket szerettek volna, de a szülés élményét nem akarta még egyszer átélni. Az állításban absztrakt módon dolgoztunk. Ott állt a kliens és a szülés maga. A nő elkezdte kergetni a „szülést”, aki aztán végül megállt, egymásra néztek és összeölelkeztek, mégpedig úgy, ahogy az állításban az ikrek szoktak összeölelkezni. Ebből következtettünk arra, hogy amikor szült, emlékei közül aktiválódhatott az az élménye, hogy méhen belül elvesztette az ikertestvérét. Kiderült ugyanis, hogy volt egy dermoid cisztája – ez az elhalt ikertestvér maradványa –, amit kamaszkorában operáltak ki belőle. Így adódott össze a tudattalanban tárolt élmény és a szülés fájdalma. Aztán az is kiderült, hogy az ő saját gyereke mellett is lehetett egy iker, mert nagy vérzések miatt veszélyeztetett terhesként kellet feküdnie. Ez a tudattalan élmény is rárakódott az előbbi rétegekre.

 

– Mit tudott tenni ebben az esetben a családállítás?

 

– Először is el kellett végezni az ikermunkát, el kellett gyászolni a saját ikrét, majd a saját ikergyerekét. Miután ez megtörtént, azaz levettük a gyerekszülés fájdalmáról az előtte rárétegeződött veszteségek fájdalmát, már „csak” a gyerek szülését és fogadását élhettem vele újra, ami nagyon szépen sikerült. Itt is érvényes, mint a családállításban minden nehéz témára, hogy ha nem tud érvényre jutni az ősszeretet, akkor annak mindig valamilyen oka van, amit meg kell keresni és fel kell oldani. Azóta annyit tudunk, hogy most már nem zárkózik el attól, hogy újra gyereket vállaljon.

 

 

 

– Azt gondolná az ember, hogy a születésállítás főleg a nők ügye.

 

– Nemcsak nők járnak születésállításra, hanem férfiak is. Volt egy párkapcsolati problémával érkező férfi, akiről az interjúban kiderült, hogy koraszülött volt, és hetekig inkubátorban tartották, ahol az édesanyja csak igen ritkán érhetett hozzá. A szülés rohamszülés volt, a hetedik-nyolcadik hónap határán, és az igen kis súlyú újszülöttet mentővel azonnal egy alkalmas koraszülöttosztályra vitték. Az állítás során itt az volt a cél, hogy magát a születés folyamatát az újraélés szintjén riadalom- és sürgősségmentessé tegyük. Az állításban a „gyerek” végig tudta élni azt a normális folyamatot, amikor az újszülött megérkezvén azonnal keresi az anyjával a kapcsolatot. Így az állításnak a mindennapi  tudatállapottól markánsan különböző érzelmi atmoszférájában be lehetett pótolni azt, ami annak idején elmaradt, és eddig érthetetlen viselkedésbeli problémákat okozott.

 

Egy másik középkorú férfi, akinek munkájánál fogva gyakran kell közönség előtt beszélnie öltönyben, nyakkendőben, egyre többször észlelte, hogy kifogy a levegőből, és köszörülni kell a torkát. Sosem szerette, illetve tűrte jól a begombolt ingnyakat és a nyakkendőt, és most már úgy érezte, hogy beszélnie is nehéz, pályamódosításon gondolkodott, bár nagyon szerette a munkáját. Panaszai hátterében testi ok nem állt.

 

Miközben a tüneteit sorolta, köhögni kezdett,  hátradőlt, és a fejét is furcsán hátrafeszítette. Máris benne voltunk egy születésállításban, melynek során azt az érzést korrigáltuk, hogy szorul a torka és kevés a levegője. Ilyen érzést okozhat a nyakra tekeredett köldökzsinór is. Az állítás után hívta fel telefonon a mamáját, aki megerősítette, hogy valóban ott volt a köldökzsinórja a nyakán, és olyan nem szokványos fejtartással született, ami erősíthette a fuldoklás érzését. Ez a pozitúra jelent meg az állítás interjúszakaszában. A kliens azóta is eredeti munkáját végzi, begombolt ingnyakkal és rendesen megkötött nyakkendőben, panaszok és tünetek nélkül.

Angster Mária
XVI. évfolyam 12. szám

Címkék: Bert HEllinger, családállítás, psziché, születés

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.